Normális az, hogy a 13 hónapos kisfiam minden idegennel barátságos? (tudásbázis kérdés)

Na, valami hasonlóról beszélünk úgy látom.

Mi két és fél évesen szoktattuk be a fiamat a minicsoportba. Egyáltalán nem volt gond. De nem azért, mert nem érdekelte, hogy ott hagyom-e, hanem addig ott se hagytam, amíg nem látszott rajta, hogy tudja hol van és van kihez fordulnia segítségért. Persze, amikor ott hagytam is először kvázi csak az épületből mentem ki, de nem szerveztem semmi programot, ahonnan ne tudtam volna negyed órán belül ismét az oviban lenni. Kb. az ötödik napon jutottunk el az ottalvásig. Nagyon profin csinálta az óvónéni és a dajka. Nyilván az sem volt mindegy, hogy egyedüli új gyerek volt abban a hónapban és 12 fős volt a csoport.

De nem kell annak pár sírós napnak lennie, ha időt adnak a gyereknek és az anyukának az új környezet megismeréséhez, megszokásához. Nem hiszem, hogy elkerülő az a gyerek, aki nem sír a bölcsi, ovi miatt - feltételezve, hogy lépcsőnként haladnak követve a gyerek és az anyuka tempóját.

Ez a sablon leginkább a hagyományos nagylétszámú csoportos oviba beszokókra lett kitalálva, ahol a beszoktatás annyiból áll, hogy először pár órára, majd ebédig hagyják ott az anyukák a gyerekeket, zárásként ott is alszik.

Általában olyankor nem szoktak a gyerekek sírni, amikor az anyuka jelen lehet a csoportban, amíg a gyerek ott biztonságban érzi magát és jelét adja, hogy bizalmába fogadta legalább az egyik felnőttet és csakis ekkor lépnek arra a szintre, hogy a gyereket magára hagyja az anyuka rövid időre az új közegben.

Nagyon kell figyelni, hogy mire akarunk ráhúzni egy sablont, mert nem minden esetben állja meg a helyét.

Erről nem írt a fórumindító részletesen. Az hogy simán ment a beszoktatás nem jelenti hogy azonnal otthagyták. Gondolom náluk is volt pár nap, és utána már szívesen ment. Nálunk is kellett pár nap, de utána nem sírt (addig sem mert addig meg nem hagytam ott). Luca egyértelműen az utoló típus azzal együtt hogy nagyon nyitott és extrovertált.

Az anyuka is írja, hogy nyitott a gyerek, akár meg is fogja az idegenek kezét, de előtte ránéz az anyára. Vagyis ő a biztos pont, az ő jóváhagyása mellett barátkozik az idegenekkel. Ez messze nem ugyanaz mint a kötődési zavaros intézeti gyerekek esete, kár is összehasonlítani. Ott nagyon súlyos problémák vannak, nem összemérhető azzal amikor egy kisgyerek szerető és gondoskodó családból napi 3-4 órára családi napközibe kerül, ráadásul 3-4 fős csoportba ahol szintén nagy figyelmet kap.

Tündér ez ovisokra jellemző, itt pedig egy 13 hónaposról van szó.

Nem hiszem, hogy egy 13 hónaposra rá lehetne húzni ugyanezt a sablont. Ami normális egy nyugdíjastól nem biztos, hogy elfogadható egy fiatal felnőttől és fordítva, mert kb. ilyen különbségek vannak egy totyis és egy ovis között.

Akkor is kezdhetsz neki már ebben a korban egy megfelelő könyvet elővenni és egy pár soros történetet elolvasni. Együtt követitek a rajzokat, képeket, mert ilyenkor az még sokkal fontosabb, mint maga a történet.

Később ilyenkor fogja elmondani, hogy mi történt vele az oviban, amit általában elfelejt, mert annyira felpörögve jön a játékból vagy éppen feldúlt, mert nem maradhatott tovább :)

Nekem az a gyanúm, hogy ilyenkor nem veletek nem akar lenni, hanem a játékot nem akarja abbahagyni a bölcsiben. Két teljesen különböző dolog.

Magyarázni mindent megmagyarázhatsz egy ekkora gyereknek, de logikus reakciót ne várj el tőle, mert még hosszú évekig érzelmi alapon fog reagálni, bármilyen magas is az értelmi szintje! És ez így természetes.

Nem gondolom, hogy ki lehet jelenteni azt, hogy érzelmileg labilis lenne, csak mert szereti az idegeneket és érdeklődéssel fordul feléjük. Simán lehet extrovertált típus, akit nagyon nyitott az újra, a külső ingerekre, izgatja a változás.

A helyedben én nem izgatnám magamat ezen.

Persze, hogy tanult képesség.

Közösségbe kerüléskor a gyereknek el kell szakadnia az anyjától, és mindegy, hogy mi mit tekintünk lényegesnek, ez neki normál esetben nagy feladat és nehéz dolog, és nem megy simán.

Én egyetértek Veled:)

Érdemes elolvasni a négy típust:

Ha a gyerek anyjához fűződő kapcsolata az „elkerülő” kategóriába tartózik (érzelmi kötődése gyenge), akkor beszoktatási időre gyakorlatilag nincs is szükség. Az ilyen gyereknek az óvodakezdés új élmények lehetőségét jelenti, nem sír, neki mindegy, hogy ki vigyázz rá, az első perctől jól érzi magát. Egyedül is eljátszik a többiek mellett, de szereti megzavarni a csoportos játékokat és elrontani mások alkotását. Többnyire öntörvényű gyerek így viselkedése miatt nehezen fogadja be a korcsoport, és az óvónőnek is sok gondot okoz normakövető magatartásra nevelése. Anyja érkezése közömbösen hagyja, nem mutat különösebb örömet, de nem is zavarja a megjelenése.

Az „ambivalens” módon kötődő gyereknél a szülőktől való elszakadás sok feszültséggel jár, a beszoktatás nehéz és hosszadalmas hetekig is eltartó folyamat. Sokat sír, szorong, tapad az óvó nénire, a dadus öléből figyeli a többiek játékát, a kudarctól való félelme miatt nehezen illeszkedik be a közösségbe. Az ilyen gyerek bizonytalan a szülői ítéletekbe és ígéretekbe. Kétségbeesetten várja, hogy jönnek-e utána. Amikor anyja megérkezik, a várakozással ellentétben nem repül karjaiba, inkább elhúzódik, morcos, néha agresszív.

És van a túlszocializált „erősen függő” kisgyerek, aki szintén nehezen szokik be az óvodába. Sokáig búcsúzkodik, sokszor és sokáig sír, nehezen oldódik fel, de ő anyja érkezését nagy örömmel fogadja, jelenlétében kinyílik, láthatóan boldoggá, beszédessé válik.

A gyerekek legnagyobb része, szerencsére a „biztosan kötődő” csoportba tartozik. Azonban a beszoktatás az esetükben is kíván néhány napot, hiszen az új környezet, az anya egész napos hiánya mindenképpen sok egy hároméves kisgyereknek. Ők már tudják, hogy anyának más dolga is van, biztosak abban, hogy anyjuk szeretetét, gondoskodását sosem veszítik el, és egy kedves szeretetteljes közösség, a sok új élmény varázsa hamar magával ragadja őket.

Nem az, hogy félénk -e, de ennyi idős korra jellemző pont, hogy a gyerek bizalmatlan lesz az idegenekkel. És ez nem azért van, mert érzelmileg bizonytalan lenne, sőt épp fordítva. Írtam az intézetis gyerekeket példénak, akik rohannak oda minden idegenhez, bárkivel hazamennének, pont azért, mert nem kapták meg a szükséges érzelmi stabilitást.

Olyat nem állítottam, hogy ha nem félénk, mindenképpen baja van, de szerintem ha ennyire nagyon nyitott ebben a korban idegenekkel szemben, miközben az anyukával elutasító, annak valami oka van.

Hát szerintem nagy butaság azon mérni a gyerek kötődését hogy sír-e a beszoktatásnál vagy amikor beviszik reggel az oviba. Éppen az lenne a beszoktatás lényege, hogy biztonságban az anyával együtt ismerje meg az új közeget és akkor hagyják ott amikor az már számára nem idegen.

Mi elég sokmindent megéltünk a helyzetből adódóan amit egy átlag szülő nem. Amikor a lányom 8-10 hónapos volt még a nagyszülőknek sem lehetett odaadni, annyira félt hogy eltűnünk. Sőt amikor olyannal találkoztunk aki az örökbefogaádsa előtt volt vele sokat, szabályosan őrjöngött és úgy kapaszkodott belém mint aki az életéért küzd. Ez sokkal inkább jelentette hogy még nem volt meg az érzelmi biztonsága, mint az hogy 2 évesen sírás nélkül járt bölcsibe. Éppen fordítva. Amikor már biztonságban érezte magát és biztos volt benne hogy nem veszít el, akkor lehetett nyugodtan bölcsibe vinni, nem volt és azóta sincs vele ezen a téren probléma :)

Ezt a hozzászólást nem konkrétan erre az esetre írtam, hanem arra válaszul, hogy a félső gyerek nem kötődik jól. Pedig ez alapvető pszichológia...

Írtam már egyébként, hogy nem írtam olyat, hogy nem kötődik jól a gyerek, csak annyit mondtam, hogy szerintem lehet, hogy az érzelmi biztonság nem stabil valami miatt. Nyilván túl keveset tudunk, hogy korrekten megítélhessük, csak a saját véleméynét tudja elmondani mindenki.

Pszichológusok szerint (Vekerdy) nem így van, nyilván ők sem téevedhetetlenek, de én ezzel egyetértek. A bölcsiben, oviban is azt mondják, örüljünk, ha sír a gyerek beszoktatásnál, mert ha nem, ott gond van.

Az nem játszma, ha sírnak az oviban/bölcsiben, hanem teljesen normális dolog.

Ezt nem olvastam, akkor elnézést.

Ennyi idős gyereknél is simán van ilyen, hogy az anyját bünteti, persze nem tudtosan. Ez nem csak kamaszkorban kezdődik, hanem jóval előbb.

Én úgy olvastam, hogy állandóan foglalkoztatni kell.

Órákra persze hogy nem, de 5-10 perces "önálló" foglalkozás ebben a 13 hós korban már elvárható szerintem.

Az én fiam is kb. ennyit van el, illetve én is ha takarítok, pakolok, akkor jön velem "segít".

A bölcsis beszoktatásról pedig: 1-2 éves korban még egészen más a dolog mint 3-4 évesen ovikezdéskor. Én sem tehettem meg hogy 3 évig otthon legyek a lányommal, 2 évesen kezdte a bölcsödéd, nála is teljesen sima volt a beszokás. Ebben a korban még nincsenek meg azok a játszmák anya és gyerek között ami 3-4 évesen nehezíteni szokta az óvodai beszoktatást.

Szerintem is éppen az érzelmi stabilitás jele, hogy szereti a bölcsit. Mennyivel lenne jobb ha azt a 3-4 órát sírva szenvedné végig vagy minden nap úgy kéne otthagyni. Egy kiegyensúlyozott, érzelmi biztonságban élő gyerek egy olyan bölcsiben ahol szeretik és odafigyelnek rá szerintem teljesen normális hogy jól érzi magát.

Írta egyébként hogy munka miatt jár a kisfia családi napközibe napi 3-4 órát, amíg ő dolgozik. Nem azért mert nyűg.

A másik: többet kellene tudni arról miben nyilvánul meg az elutasítás, ill. milyen helyzetekben. Pl. ha csak az anyukával van akkor is elutasító-e? Egy mozgékony felfedező típusú gyerek pl. simán tiltakozhat az ellen hogy ölbe vegyék, mert ő jönni-menni akar, ez még nem elutasítás. Érdemes lenne megfigyelni, hogy mi van ha megijed, vagy fáj valamije, akkor anyánál keres-e vígasztalást, ő-e számára a biztos pont?

Vagy pl az is elég gyakori, hogy amikor a kevesebbet látott szülő velük van (gondolom náluk az apuka) akkor a gyerek az ő társaságát keresi inkább, ezt is megélheti az anyuka elutasításként.

Azt nem hiszem, hogy "büntetés" lenne a gyerek részéről, a gyerekek nem így működnek (max. egy kamasz, de nem egy egy éves).

Hú, nem olvastam el minden választ. Az én ksifiam is ilyen volt kábé ennyi idősen, volt hogy vadidegen nénikkel együtt sétáltunk az utcán, mert Marcim odament hozzájuk,mosolygott stb... Így hozzánk csapódott.

Valaki azt írta, hogy tuti kötődési problémája van a ksifiadnak, mert odamegy máshoz, hát szerintem meg pont nem! Akkor lenne kőtödési probléma, ha nem merne a szoknyád mögül kibújni, azért megy mert tudja, hogy mindig ott leszel neki, ezért is néz rád sokszor előtte, rögzíti hogy hol vagy.

Egyedül eljátszás, nos ez nehéz eset. Nekem is volt olyan időszak, hogy szerette volna ha vele játszom folyamatosan... Szerinem először is kezdd azzal, hogy amikor önállóan el van éppen, abszólut nem zavarod meg, az sem baj ha csúszik a kaja,vagy a pelusozás. Utána én azt csináltam még, hogy amikor igényelt, akkor leültem vele, majd pár perc után elmondtam, hogy anyának ezt vagy azt kell csinálnia, így el kell mennie kicsit.. De ahogy nő szerintem ez is fog változni.

Hiszti, szerintem nagyon is próbálgatja most, hogy meddig mehet el... Nem feltétlenül tudatos, mint amikor pl-ul egy gyerek földhöz vágja magát a boltban, hogy neki most és azonnal kell valami. De valószínűleg alapvetően egy kicsit akaratos természet, és sokszor a nemtetszését így fejezheti ki, ezen max figyelemeltereléssel érdemes változtatni. Ami fárasztó, de egy idő után megéri:-)