Munkahelyi konfliktusok (beszélgetős fórum)

Sok van ilyen.

Volt benne részem. Én viszont, pont ezért igyekszem megkönnyíteni az újak helyzetét. Nem akarom, hogy ők is rosszul érezzék magukat, ahogy én, illetve azért is, mert segítséggel sokkal hamarabb tud tényleges munkát végezni, mint úgy, hogy minden segítség nélkül próbál megfelelni az ismeretlen elvárásoknak.

Most épp van 2 új kollégánk, akitől azt várták volna el, hogy 3-4 hét után olyan minőségű munkát prezentálnak, mint a több éve itt dolgozók. Még csak háromszor mondtam el, hogy bilibe lóg a főnökeink keze, de már azt hiszem megértik, hogy nagyok az elvárásaik.

Ha olyan kollégákat akarnak, akik tényleg értik, hogy mit csinálnak és még kedvük is van hozzá, akkor olyan hozzá állást kell tanúsítaniuk;)

Sajnos a legtöbb ember félti az állását, ezért inkább nem segít senkinek, sőt! hajlamosak másokkal elvégeztetni a saját feladatukat, majd azt mondani, hogy ők csinálták. Nálunk nincs ilyen, de az előző munkahelyemen volt és amikor elmondtam a véleményemet, akkor én lettem a közellenség;)

2 hét után azt mondod, hogy nehezen megy a beilleszkedés, nem kapsz elég felelősségvállalásra lehetőséget, hülyének néznek, basztatnak, nem szólnak hozzád, nem tanítanak, stb.?

Még is mit vártál 2 hét után?

Hogy mindenki a lábad elé boruljon és istenként imádjanak a nagytudásod, szellemességed és barátságosságod miatt?

Hát ez nem így megy!

2 hét alatt nem lehet megismerni senkit. 2 hét alatt nem fogad az ember egy idegent a bizalmába. 2 hét után jellemzően az új kolléga azt sem tudja, hogy miért van ott, nemhogy effektíve munkát végezzen. 2 hét után az új kolléga a nem tudása miatt nem kap jellemzően felelősségteljes munkát és nem gondolnám, hogy emiatt basztatnák.

Hát nem tudom, hogy sok ember hol él, de nekem pl. mint sok-sok év munkában töltött év után, akkor is kell minimum fél év, hogy tudjam a dolgomat, beilleszkedjek a csapatba, megcsillogtassam tudásomat, ha egy olyan helyre megyek, ahol a fél társaság ismer és tudom, hogy mi a feladat.

Csodaszámba megy az, ha valaki beül egy helyre, mindenki szereti, mindenki rögtön észre veszi, hogy jó munkaerő, stb.

A jelenlegi munkahelyemen volt olyan szerencsém, hogy már az első napon is képben voltam sok mindennel és a kollégáim felével dolgoztam már ezelőtt máshol, és ennek ellenére több mint 1 év kellett, hogy a csapat tagjának érezzem magam...

Dolgoztam olyan munkahelyen ahol az első nap után úgy döntöttem én ott nem maradok. Szép csendben elkezdtem új melóhelyet keresni. Addig is csináltam a dolgomat tisztességgel. A próbaidő lejártára sikerült is találnom. Marasztaltak volna, de isten őrizz.

Fóruminditónak is azt tanácsolom, ha rosszul érzi magát ott keressen mellette másikat.

Két hét még kevés ahhoz, hogy megfutamodjon. Az mér arra sem elég, hogy felmérje az emberek közötti erőviszonyokat, hogy tisztán lásson, ki-kivel milyen kapcsolatban, milyen szoros kötődéssel, stb. vannak egymással

Minden munkahelyen az új dolgozót bizonyos fenntartásokkal fogadnak, először bizonyítani kell. Minimum egy hónap elteltével kezdi majd érzékelni, hogy képes lesz-e beilleszkedni, vagy kár kaparni és tovább kell lépni.

Akkor szerintem vegyél visszább. Meglehet, hogy szakmailag többet lát benned, mint ami őbenne van, és félti tőled kimondatlanul is a saját munkakörét. Ha már rögtön túlságosan érzékelteted, hogy a jelenleginél is többet tudnál felmutatni, és többet lennél képes teljesíteni, talán attól fél, hogy ezt az ő fölötte levő főnök is előbb utóbb észreveszi, hát inkább most próbálja egy kicsit letörni a szarvaidat...

Szóval most végy visszább, majd az idő megoldja, és lesz még lehetőséged bebizonyítani a nagyfőnöknek, hogy valójában mennyit is érsz. Dolgozz keményen, igyekezz minél jobban beásni magadat a saját, és lehetőség szerint kollégák munkájába is. Először a veled egyenrangúakkal találd meg a hangot, hogy legyen egy háttér-bázisod... lassan járj, tovább érsz. 😀

Ha normálisan tudnátok egymáshoz viszonyulni, a 40 év sem lenne sok.

Az, hogy összeférhetetlen, idegesítő valaki, nem kor függvénye.

Legközelebb kérdezd meg a leendő főnököd, hány évesek a kollégák, ha a kor zavar, eleve nem mész oda dolgozni.

Ja, és állandóan azt kell hallgatnom, hogy a gyerekei mennyire nagyszerűek.

Az a baj, hogy van köztünk 20-25 év, ez sem szerencsés.

Sokszor hagyni kell kiforrni a dolgokat.

Én rákérdeztem mi a probléma, próbáltam megbeszélni vele. Az lett az eredménye, hogy szerinte én rosszul látom a helyzetet. Egy hétig negédes volt, utána újra visszatért a bunkó stílusa.

Igen, igyekszem én is kizárni a magánéleti dolgaimat. Már csak azért is, mert fiatal nő vagyok, és sajnos, tudom, hogy ez "hátrány".

A nagyfőnökkel rivalizálnak, de nem tudom, hogy ez szakmai, vagy több is... most a covid miatt se nagyon találkozunk a többiekkel. Érdekes a pasas, elég régóta itt dolgozik, és elég régimódi is.

Nem tudom, hogy ő mit szólt hozzám, ő is bent volt interjún, de nem hiszem, hogy bővelkedtek a választékból.

Az a baj, hogy kicsi a cég, előtte meg egy nagy cégnél voltam, igyekszem, de nagyon nem tudom, hogy mennek itt a dolgok, és nincs kitől tanulni. Próbálok önálló lenni, de azt is tudom, hogy mindenki a háta közepére se kíván.

Szerintem neki ez a baja, hogy túl sokat akarok hirtelen, de közben meg látom, hogy úszik a munkában és talán tudnék segíteni.

Rohadt nehéz ez a beilleszkedés. :(

Nem tudsz ilyen ember mit tenni, ha a többiek nem állnak ki melletted.

Vannak emberek, akiknek az életükben ez jelenti a legnagyobb boldogságot, ha másokba belerúghatnak.

Amennyiben, a felettesével sem tudod ezt rendezni, vagy elfogadod ezt a rohadt helyzetet muszájból, vagy tovább kell, hogy állj.

Volt egy munkahelyem, ahol volt egy ilyen senkiházi, aki neki szálka volt a szemében, azt addig piszkálta, amíg fel nem mondott, vagy fel nem mondtak neki, mert felfelé olyan információkat adott róla.

A nagyfőnök valakije volt.

Ha nem ott dolgoztam volna, el sem tudnám képzelni, hogy ilyen megeshet. De igen vannak ilyenek. Az killégáktól, te, mint újn em várhatod, hogy kiálljanak melletted, mert akkor lehet, ők kerülnének olyan helyzetbe, mint amilyenben vagy.

A magánéletedről, ha bárki kérdez, zárd rövidre, hogy nem hozod be a munkahelyedre. De akkor lehyél következetes, sose beszélj semmilyen témában a családodról. Maradjon tabu.

Azt írod: a munkahelyi főnököd... Nem ő volt, aki felvett munkatársnak? Nem ő döntötte el, hogy a sok jelentkező közül téged vegyenek fel?

Írod: eddig próbáltam beszélgetni velük... talán pont ez volt a baj. Odakerül egy új dolgozó, és állandóan csak beszélget ahelyett, hogy a munkájára koncentrálna, és igyekezne mielőbb beletanulni a munkakörébe.

Egy új dolgozóra én sem terheltem több felelősséget anno, addig, amíg a saját munkáját nem tanulta meg úgy, hogy arra a tudásra építve már lehetett tovább terhelni.

Mindennek sora van, mint a derelye evésnek, szokták mondani.

Ülj le a főnököddel, mondd el neki:

tetszik a munkahely, tetszik a munkakör, szívesen vállalnál többet is. Úgy érzed, valamiben nem vagy elég jó, csak nem tudod, hol, mit kellene még tenned ahhoz, hogy ő is maximálisan meg legyen veled elégedve.

Nincs az a főnök, aki egy ilyen szövegre ne kezdje el sorolni, mi is a kifogása veled szemben. :))

Aztán majd eldöntöd, hogy megpróbálsz-e az elvárásainak eleget tenni, vagy keresel magadnak másik munkahelyet.

Sziasztok!

Munkahelyet váltottam és a főnököm konkrétan utál, folyamatosan megaláz, azt sem tudom miért.

Nem vagyok neki szimpatikus, ő se nekem, de nem nagyon tudunk együtt dolgozni. A munkahely tetszene és a munkakör is, úgy látom nem csak az én életemet nehezíti ez a személy, de nem látom még át a viszonyokat.

Munkát keresek, de félek, hogy itt kell maradnom és vele kell dolgoznom.

Konkrétan csicskáztat, teljesen hülyének néz, és 0 felelősséget sem tesz a nyakamba, miközben nyíg, hogy mennyi munka van, meg el van havazva. Betanulást nem segítik, ha magamtól megyek, az sem tetszik. Egyszerűen nem értem, hogy mi a probléma. Elég türelmes embernek tartom magam, de kezd már fárasztó lenni ez az egész. Arról nem is beszélve, hogy ő is rászorulna az én segítségemre, de ez egyszerűen derogál neki, vagy nem tudom mi a baja.

Hogy lehet egy ilyen helyzetet túlélni?

Eddig próbáltam beszélgetni velük, nem nyitottak, most lezártam, dolgozom, majd, ha ő akar, most az nem jó.

Alig szólít a nevemen, néha személyes provokatív kérdéseket tesz fel a magánéletemre vonatkozóan, amire szándékosan nem válaszolok, ő meg a munkahelyi viszonyokról nem fecserészik velem. Azt viszont elvárná, hogy hallgassam, amikor mást szid és bólogató kiskutyaként helyeseljek.

Szükségem van erre a munkára, sajnos kiszolgáltatott helyzetben vagyok, de ha nincs más, vagy nem lesz, nem tudom, hogy tudom a helyére tenni, hogy tudjunk együtt dolgozni.

A szakmai tudása is oké, a munkastílusunk szintén nagyon eltérő, de szerencsémre a többiekkel kifejezetten jól megtalálom a hangot.

Segítsétek légyszi, totál kiakaszt ez a helyzet!