Mindenki megkapja előbb-utóbb, amit megérdemel? (beszélgetős fórum)

Az én nagyapám 1914-ben született.

Háborúban, 7 testvérrel leélte a gyermekkorát, néha magokat ettek, néha csak krumplit vízzel, mikor hogy.

Az édesapja református lelkész volt, ő volt a legkisebb fiú, "megengedhették", hogy tanuljon, a testvérei cipészsegédek, újságkihordók voltak - nagyapám persze a papohkoz került, bentlakással.

Ott tanult meg először bibliát, aztán prózát, verseket olvasni.

Erdélyben voltak gyerekek, fiatalon tanári állást szerzett, latint, németet, franciát, nyelvtant, ógörögöt és románt tanított. Olthatatlan szerelmese volt a verseknek, drámáknak, az irodalomnak. Ismerte Németh Lászlót és Illyég Gyulát is.

A második világháború után a román kommunizmusból Salgótarjánba menekültek. Itt majd' 40 (!) évig tanítottak egy gimnáziumban nagymamámmal. Emlékszem jól kicsi koromból, hogy nem lehetett velük a közértig elmenni anélkül, hogy mindenki, aki szembejön, ne köszöngetett volna, hogy jó reggelt tanár úr... szerették és ismerték őket.

Arról nem beszélek, hogy én és az öcsém, mi unokák, mi mindent tanultunk tőle, tátott szájjal hallgattuk, ahogy mesélt - háborúról, egyházról, költőkről, emberekről... és mennyire imádtuk.

2002 nyarán - nagyapám idős és cukorbeteg, de minden reggel öltönyben, sétapálcával megy a közértbe zsemléért, felvágottért - arra ébredt egy éjszaka, hogy odakint zajt hall az ócska panelban, amiben évtizedek óta laknak, amit adott nekik az állam. Kiment a lépcsőházba vaksötétben, ahol a megszokott villanykapcsolóig vezető, két méteres úton "ottfelejtett" gázcsövek hevertek. A munkások nem fáradtak elpakolni. Nagyapa rájuk lépett és hanyattesett. Többrendbeli csípő- és kartöréssel, koponyasérüléssel került a salgótarjáni kórházba.

Csípőprotézis és két hónapnyi lábadozás után - és mindig a vidám arcát, mindjárt meggyógyulok arcát mutatva, 78 évesen - kaptunk egy telefont a kórházból: meghalt a nagyapám... Hogy miért? Saját bevallásuk szerint "elfelejtették" feltenni az oldallapot, és éjszaka kiesett az ágyból. Csak reggel vették észre. Eltört a gerince.

Nem hiszem, hogy ehhez bármit hozzá kellene fűznöm.

A világ legdrágább embere volt, számunkra megdöbbentő tömeg volt a temetésén.

de hogy láttam a dokikat ha nem voltam magamnál?

És anyukámat hogy láttam, ha én a műtőben aludtam?

Mert én nem értem..és nem halucináltam..hisz mély alatatásban voltam...

Én is voltam klinikai halott...gondolom nem sokáig...de emlékszem, hogy láttam magam föntről...ahogy pofoztak a dokik..és láttam anyyukámat, aki a portán zokogott a kórházban...megkérdeztem anyut és valóban ott sírt...de én ezt honnan tudom???

Én nem beszélek erről....mert a hideg ráz...de azt tudom nagyon örülök, hogy élek..a szenvedéssel, a fájdalommal...de csoda élni..

Valami történt akkor velem is...sokan azt mondják engem vissza küldtek, mert küldetésem van még..és igen az van...

Az öngyilkosokat nem sajnálom.....sok embernek adtam már erőt...amikor elmeséltem miket éltem át...már 6 hetesen mütöttek...én egy túlélő vagyok...

Ilyen történt már mással is.Pl. Jankovich Istvánnal is aki 5 percig volt klinikailag halott.

Ujraélesztették és perfekt beszélt olaszul,amit ebben az életében sohase tanult.

Sokan sírnak, pedig erőt kéne meríteni a fájdalomból...

de mindenki maga alakítja, azt mit vált ki belőle egy negatív élmény.

akkor is úgy éreztem, hisz tudtam miért csinálom, akkor gyerek voltam...a cél az egészségem volt...és ma felnőttként tudom erőt adott, és hitet..és életszeretet a szenvedés.

imádok élni és talán ezt is a szenvedésnek köszönhetem.

A szenvedéseink sem hiába valók!

Igaz sokan a fájdalmat nem úgy nézik, hogy éppen mit üzen...

Több műtétem volt és hiszem, hogy kellett...mert sokat tanultam a szenvedéseim által.

Mindenkinek van egy karmája....minden előre elvan rendelve..a halál, a születés...minden...én hiszek ebben.

Nem véletlenül élünk ott ahol éppen élünk, mindennek va n oka...véletlenek nincse

nek!

ez már lehet tisztulás vagy zavar..

ha a lélekröl beszélunk.., a lélek az lélek test és kortol függetlenül..

Ez jó kérdés!

Válasz??????????,

Talán a reinkarnáció!

Ha emlékezett,és újraélte valamelyik előző életét a kómában(teljes tudatnélküliség nincs az embernél,sosem vagyunk teljesen öntudatlanok) ez lehetséges,amit írtál.

Nem cáfolom,hogy van reinkarnáció vagy nincs,de mostani életünkre nincsen hatással,csak ha tudomást szereztünk arról,ahogy a kómában lévő lány is...de csak szerintem:)

Jól van vitatkozzunk:)

Ő azt gondolja,hogy vétlen.Az ember nem szeret szembe nézni a tévedéseivel.Ez így normális!Így tudja elviselni önmagát.

Én nem hiszek az előző életekből hozottakkal.Szerintem(de csak szerintem,mert tiszteletben tartom mások hitét!),nem hatnak ránk,ha vannak is,előző életek történései.Ami elménkbe jut,az hat ránk,így ha valakit hipnotizálnak,egyéb módon mondják meg neki előző életeit,még ha nem tudatosan is,de hatni fognak rá bizonyos mértékig az elhangzott szavak.Az álmok nem hatnak ránk,csak ha emlékszünk rájuk másnap,és túl nagy gondot fordítunk azokra.Sokszor persze segít egy probléma megoldásban.

A gének már eleve hordoznak betegségeket,tehát nem feltétlen előző életekre kell gondolni egy gyermeknél sem...de csak szerintem...