Milyen volt a szülésed? Mesélj bátran .. beszéljük meg! (beszélgetős fórum)

Gondolhatod, hogy én sem a pszichiátriai betegek otthonában, három műszakban szedtem össze a pénzt nővérként... :(

Nekünk is a férjem teremti elő, 9 órát lehúz az erdőn, egy fakitermelő brigádot vezet, utána nyomás, van egy vállalkozása mellékállásként és hétvégén pedig maszekol, amennyit tud. Munkát találnia nem nehéz, de elvégezni.... Alig látjuk, de amellett, hogy Bogyóka beteg és van még egy kisfiunk, mindenre telik (még).

Biztos, hogy nagyon borzalmas lehet. Sajnálom, hogy beteg a kisfiad:(

Mi mondjuk nem tudom miből tudnánk fizetni, bár szerintem a párom bármit megtenne, hogy előteremtse a pénzt, meg valószínűleg "megbeszélné" az orvosokkal is a dolgokat...

Igazából "felesleges" pénzünk nekünk sem volt. De mióta -két éve- a nagyfiam tartósan beteg, megtanultuk, hogy ma, Magyarországon az egészségügyben ott van a maximális ellátás, a lehetőségek, a kezelések, az együttérzés- és együttműködés, ahol a boríték. Tudom, tudom, vannak kivételek, de mi a harmadik kórházban járunk és még nem volt orvos, nővér, gyógytornász, aki ne fogadta volna el és ne várta volna a plusz pénzt, ajándékot. És ezzel nem azt mondom, hogy nem érdemlik meg. Mert például ahol most kezelik a fiam, az egy profi hely, profi személyzettel, szerencsések vagyunk, hogy oda járhatunk. De azért megadjuk az árát.

A szüléskor nem vagyok benne biztos, hogy a pénz számított ennél az orvosnál, de ki tudja... Mi szívesen adtuk neki, mert én úgy érzem, maximálisan rászolgált. De... szült nála még aznap egy nő. Másnap reggel,amikor bejött hozzánk a szobába meglátogatni, azzal a nővel "csak" udvarias volt, szimplán, velem nagyon kedves. Tőlem elbúcsúzott, mert nyaralni indult és hosszan elbeszélgettünk. Szóval, mutatta, hogy különbség van köztük, csupán egy borítéknyi... :D

Hát, kicsit lehetett volna izgalmasabb ... ;)

Egyébként én hiszem, hogy a szülésnél is, a lényeg egy része az agyban történik... Én nem féltem. Fogadtam orvost, bíztam benne maximálisan, tudatosan készültem a szülés napjára lelkileg, pszichésen. Nem tudom, hogy az segített e, de az élményem nagyon pozitív lett.

Egyébként az én orvosom nem húzza el a szüléseket, nagyon mama-barát, sokat segít, beszélget, érzed, hogy számíthatsz rá, nem hagy egyedül... És hogy milyen ember, azt az is bizonyítja, hogy bár megfogadtam, privát jártam hozzá, kiemelten kezelt, pénzt még a szüléskor sem akart elfogadni, mert én is egészségügyi dolgozó vagyok... :) Van ilyen orvos is.

Sziasztok. Én a második kisfiamat tavaly júliusban fél óra alatt, gátmetszés nélkül szültem meg. Másfél óra sétálgatás után az orvosom úgy döntött, hogy megvizsgál, mert furcsának látott, sápadtnak és fokozottan verejtékeztem. Ez volt nála a második szülésem, hozzá jártam tanácsadásokra is és azt mondta, hogy ezidő alatt még nem látott olyannak, mint akkor. Aztán megértette, miért... amikor felfeküdtem az asztalra, ő közölte, hogy látja a baba haját... :D Kész, ennyi volt... Három nyomás és Kristóf megszületett a maga 3,5 kg-jával.

Volt egy kis hiányérzetem, amig a megfigyelőben voltam, még el sem fáradtam. Egyedül fürödtem meg, pakoltam ki a cuccomat, a nővérke is csodálkozott... Amikor a tejbelövelésem megtörtént, az jobban fájt, mint a szülés... :D

Jó, tudom az se jobb. Csak én arra készültem nagyon. Ha az jut, lehet másképp gondolom.

Előttem 3 hónappal szült unokatesóm apás szüléssel, és lelkendeztek, hogy milyen volt. Én mindent megadtam volna azért, ha láthattam volna a párom arcát, mikor kibújik a kisfia.

Sziasztok!

Én terhesnek nem szerettem lenni. Én már babázni akartam. Bár eleinte nem volt semmi bajom, később már éjszaka nem tudtam aludni, mindg wc-re jártam, aztán mikor aludtam volna a gyerek kezdett rá.

A szülésem egy horror volt. Inkább lelkileg. Császár volt, utána persze kemény a felépülés, de engem megviselt, hogy elmaradt a szülésélmény, és csalódtam a dokimban, akihez előtte jártam, mert ott derült hogy ki egy szemétláda.

Ezt mondta az anatómia tanárunk is. A gyereknek is az, a hosszú út, amíg nem kap oxigént, és bizony egy csomó bajt erre eredeztetnek vissza.

Szép dolog a "vajúdjunk 2 napig", de nem egészséges semmiképp.

Iszonyatos nagy fájdalmat, de mégis csodálatos volt, tudva azt, hogy az a pici emberke aki 9 hónapig a pocakodban lakott mindjárt a kezedben lesz.

Én ha tehetném újra terhes lennék és boldogan mennék szülni.

Nekem sem volt csodálatos élmény, sőt a terhesség sem. Mindig azt mondtam, hogy én már anya szeretnék lenni nem terhes :))) Szülés alatt meg végig azt mondtam, hogy ez egy utálatos fájdalom:)

De nem volt megrázkódtatás sem, túl vagyok rajta ennyi.

Épp azon gondolkoztam, hogy, hogy lehet valakinek csodálatos. Mikor én végig csak a végeredményre gondoltam, hogy értük megéri, meg nem olyan sok idő ahhoz képest az egész, amennyit majd ők élnek, az én életemből egy nap vagy kettő :)

Szóval kíváncsi lennék, aki csodálatosnak élte meg, az miért, mit érzett???