Milyen tapasztalatok vannak a Clostilbegyt nevű tablettával kapcsolatban? (beszélgetés)
Hát szerencsére nálam felszívódik egyszerűen elsorvad, de rosszabb esetben cisztává alakul.
Sorvadás közben egy picit még erőlködik, ezért is van vajmi progi termelődés, de az értékeimből látszik, hogy ez kevés, hogy nem repedt meg rendesen a tüsző. Valahogy így magyarázta a doki:)
De ezt uh-gon azonnal látja a doki, szerencsére nálam nincsennek ciszták.
most lehet hogy nagyon hülye kérdést teszek fel, de akkor mi van azzal a nagy tüszővel. a mensikor távozik anélkül hogy megrepedt volna?
:) (égő fejecske)
Nekem is elegem van. Most a mának élek, kiélvezem azt ami most van, megpróbálom a legjobbat kihozni a dolgokból, és még eddig átlagban a napjaimat a problémák meg stressz tette ki az utóbbi időkben, most nem akarok agyalni csak jól érezni magamat, nem aggodalmaskodni. Úgy is eltart majd egy ideig ez a hormonkezelés addig is jól akarom érezni magam.
Jönni-menni, kirándulni, strandolni akár bulizni, inkább erre költök mint feleslegesen a dokikra meg csodaszerekre. Szedem a gyógyszert amit felír, elmegyek a kivizsgálásokra, de feleslegesen nem költök már erre, inkább jól érzem magam, az is segít :)
kismacskák! és vannak köztes barnázásaid is? vagy az nálad nincs/nem volt.
mert ahogy én így utána olvasgattam, az is ennek a jele lehet. Nekem is progeszteron hiányom lehet az egyik ami miatt nem jön össze a baba.
szerintem még a tesztoszteronom sem lehet a helyén... de nem vagyok orvos... jó is lenne
Csak a 7.hónaptól nem javasolt repülni. Csak úgy engednek felszállni ha van orvosi igazolásod.
Persze ha probléma van az első 6 hónapban, nyitott méhszáj, veszélyeztett terhesség esetén szintén nem ajánlatos.
Én repültem a pocakomban a kisfiammal kétszer is.
Egyszer azon a héten amikor megtudtuk, hogy megfogant (4-5 hetes voltam) aztán meg a 18-20.hét között. Pedig akkor már volt pocim.
Szerintem előbb-utóbb mindenkinél eljön egy holtpont...nálam most van...
Én is inkább próbálok a nyárra koncentrálni,júniusban szeretnénk elvinni párom kisfiát valahova nyaralni,még nem ült repülőn és 2 éve megígértük neki,hogy ha legközelebb megyünk valahova,akkor visszük őt is.Én a nyarat általában végig szoktam dolgozni és szeptemberben veszek ki 2 hét szabit,olyankor már tök jó áron lehet tengerpartra menni és még kánikula van:-D
Sziasztok!
A napsütésen kívül ezek szerint nincs több jó hír :( ... kár! Pedig nagyon drukkolok nektek!
Én most egy kicsit fásultnak érzem magam ebben a témában. Persze nem adtam fel vagy ilyesmi, de jön a nyár, és egyszerűen nincs is kedvem foglalkozni ezzel a témával most. Fura, mert idáig rá voltam feszülve teljesen. Kertet rendezek, a nyári kirándulásainkat szervezem, nyaralás, stb. és nagyon várjuk már hogy megtudjuk a kisfiúnkat felvették-e abba az általánosba ahová szeretnénk.
kismacskák! miből állapította meg nálad ezt a doki, ha megkérdezhetem?
Hát igen, ebből igen csak menzi lesz, pedig reméltem neked legalább összejött.
Na de új hónap, új remény. Nyugi jönni fog most már, szerintem ha így leesett a hőd akkor ma/holnap megindul. Én is így voltam, idegesítő, nekem 2 nappal jött később mint szokott, de láttam hogy esik a hőm, szóval tudtam nincs sok esély, de azért ott motoszkál az ember fejében még meg nem jön.
Történni fog, ne aggódj!
Csak légy türelmes. :)
Sziasztok!
Itt is nyár van,kár,hogy csak bentről nézhetem...
A mai tesztem is negatív és a tegnap óta a mensi-helyzet sem változott...
Sziasztok!
Én is nagyon jó kedvvel ébredtem ma. Gyorsan ki is nyitottam az ablakokat, hogy a madárcsicsergést halljam. :)
További ajánlott fórumok:
- Mik a tapasztalatok a Cerazette tablettával kapcsolatban?
- Kinek sikerült a Clostilbegyt tablettával? Milyen adagolással?
- Króm tablettával kapcsolatos tapasztalatok!
- Merkformin tablettával kapcsolatban van valakinek tapasztalata?
- Van valakinek tapasztalata a kudzu nevü tablettával kapcsolatban?
- Tapasztalatok Bisoblock tablettával kapcsolatban?