Milyen az élet gyerek nélkül? (beszélgetés)

Teljesen a Te döntésed.

HA te így gondolod, akkor ez a te világod.

Ez az emberi szabad akarat.

De találkoztam, van pár olyan ismerősöm akik boldogok, együtt vannak, a gyerekek már nagyobbak (iskolások pl). És? Ettől még nekem nem kell utánozni őket ha egyszer nem vágyom rá.

Nem irtózom a család gondolatától, gyerekre nem vágyom. Nem ugyanaz. Van családom. Van férjem. Ő a családom. Van anyám, van testvérem is. Ők is a családom. Van anyósom, sógornőm, ők is a családtagjaim lettek.

A család miért is csak azt jelentheti ha az ember szaporodik? Áruld már el. Aki nem csinált gyereket annak nincs családja? Hogyne lenne. Most nem azért, de elég beteg gondolkodás, hogy aki nem akar gyereket az irtózik a család gondolatától. A család nem merül ki abban, hogy gyerek van. Csak szólok. De mindegy is. Az ilyen típusú emberek akik hasonlóan gondolkodnak mint te, úgysem értik meg a másik oldalt. Az ilyenek szoktak általában beszólogatni, meg ítélkezni is a gyerekmentes emberekkel kapcsolatban.

Te még nem találkoztál boldog anyával, apával, gyerekkel, nagyszülővel, - egyszóval családdal, családokkal? Rossz környezet lehet!

Hogyan lehet ennyire irtóznia egy embernek a család gondolatától?

Sok mindenben változtam tinikorom óta, öregebb (32) és nyilván érettebb is lettem, lett egy férjem, dolgozom, élvezem az életet, de tény, hogy akkor, tiniként fogalmazódott meg bennem először, hogy én nem akarok gyereket, mert sok vele a macera. Állandóan bőg, sír, én nagyon rosszul viselem a kialvatlanságot és a hisztiket is, később nyaggat hogy menjünk ide-menjünk oda amikor nekem semmi kedvem mert pihenni szeretnék egy fárasztó munkanap után, nyugodtan szeretném tölteni a hétvégéimet, szeretek főzőcskézni, vagy a hobbijaimmal foglalkozni, olvasni, sorozatokat nézni neten, vagy épp közös programokat csinálni a férjemmel, néha haverokkal. Túl nagy kötöttséggel jár a gyerek, és én ezeket mind mind teherként élném meg.

Felelősen gondolkodó felnőttként már biztosan tudom mire vágyom és mire nem. Nem utólag kell kétségbe esni, hogy hiba volt gyereket vállalni mert nem nekem való. Rengeteg nő jár így, akinek nincs ennyi önismerete, és társadalmi elvárásból szül, mert ez a szokás. Aztán vagy lelki nyomorékot nevel belőle, vagy a kukában köt ki szerencsétlen kisgyerek.

Egy gyerek nem olyan, hogy megcsináljátok, aztán vagy bejön és élvezed az anyaságot-apaságot, vagy nem és egy kínszenvedés az egész. Nem olyan, hogy ha mégsem válik be akkor lepasszolod. Illetve megteheted, de én pl nem tudnék tüköre nézni az után ha ilyet tennék. Ha bevállaltad akkor ott marad legalább 18-20 évig. Vagy rajtad marad a bélyeg, hogy elhagytad ha pl örökbe adod.

Amúgy mi is nagyon szeretjük a kutyákat, van 2 (a harmadik majdnem 1 éve már, hogy meghalt, de még mindig nagyon fáj....anno heteken keresztül napi szinten sírógörcseim voltak miután elvesztettük őt.:(. Ők nem azért vannak velünk mert ez pótcselekvés, hanem mert szeretjük őket. Ennyire egyszerű.

Aki gyereket akar annak lehet gyereke (valamilyen módon), aki állatot annak állata és pont. Egyrészt. Másrészt pedig 20 évesen kaptam őket a szüleimtől, akkor még a férjemet se ismertem, nem hogy gyereket akarjak, szó sem volt róla, és hát velem ez járt egy csomagban, mikor a férjemmel összejöttünk, illetve amikor hozzám költözött. 3 kutya:) Most már 10 hónapja sajnos csak kettő. Össze sem lehet hasonlítani a gyerekes élettel. (láttam bele ismerőseim gyerekes mindennapjaiba, 2-3 nap után szinte menekültünk...) Egy gyerekkel sokkal több macera van. A kutyáimat pár nap alatt megtanítottam a szobatisztaságra, egy gyereket évekig pelenkázni kell. Csak hogy az egyik legalapvetőbb dolgot említsem. Ég is föld a különbség. Teljesen felesleges összemosni a gyerekvállalással.

A gyerekkor meghatározza a felnőtt életünket. Ez lehet pozitív, vagy negatív is. Ez tény és nem csupán magyarázat.

Attól, hogy valaki felelőtlenül szül, még nem biztos, hogy a gyermeke is felelőtlen lesz. Lehet belőle szorgalmas, sikeres, családszerető ember is.

Minden kérdésre én sem tudom a választ. :D

Persze, mindent lehet magyarázni. Főleg azzal, hogy mások gyermekkorát kutatva rásüthetjük a bélyeget.

De miért szülnek, ha nem tudnak felelősséget vállalni?

"ellen tudunk állni az ösztöneinknek", mert felelősek vagyunk. :)

Tehát elnyomjuk még az ösztöneinket is a fantáziánkban létező gyerek érdekében. Én elhiszem, hogy el lehet nyomni, csak nem a gyerekre kell hivatkozni, mint felmentésre.

Valamilyen lelki oka biztosan van, nevezzük akárminek.

Nekem két gyerekem született, de csak utólag tudom biztosan állítani, hogy hármat is fel tudtam volna nevelni olyan szinten, mint a kettőt. Az ember előre nagyon sok mindent nem tudhat.

Amikor a gyermektelenségről beszélünk, mindig előttem vannak, akiket ismerek és panaszkodnak a család hiánya miatt. Végtelenül elesettek, főleg özvegyen és nem csak a nők, a férfiak is. Sokkal jobban, mint akiket a családjuk elhanyagol, mert azoknak van fogódzójuk, tudnak várni, mert van kire. Nekik senki és az idős kor nagyon hosszú tud lenni.

Nem csavargattam. Sérültnek véled azokat, akik nem vállalnak gyermeket vagy nem tartanak állatot.

Én pedig inkább olyan embereknek gondolom őket, akik végiggondolják az addigi életüket, a jövőbeni lehetőségeiket és úgy vállalnak be dolgokat.

Mielőtt a vágyainkat megvalósítjuk illő lenne gondolni arra is aki által megvalósulhat.

"Nyilván, hogy a pszichében dől el az ilyesmi. Vannak, akik se nem állatbarátok, se nem gyerekbarátok. Valahol az ilyen ember sérült lehet, (emlékek, rossz közvetlen tapasztalatok stb.)."

Miért lennének sérültek? Lehet, hogy csak felelősségteljesebben gondolkodnak.

Nem szednek össze mindenféle kóbor ebet, macskát, mert tudják, hogy azok tartása felelősség is. Nem beszélve a költségekről.

És így gondolnak a gyermekre is. Felelősséggel.

Egy gyermeket legkönnyebb összehozni. Csakhogy a nevelését sokan elhanyagolják.

Anyai ösztön, persze. Nem éppen az egyik tényező, ami emberré tesz bennünket, hogy ellen tudunk állni az ösztöneinknek?

Akik még nem szerették meg, nyilván. :D

De nem is szeretetből fogadták be, hanem szükségből. Megsajnálták. Csak az után szerették meg.

Az igaz, hogy van olyan szülő is, aki jobban tette volna, ha nem szül. Ezt némelyik ember felismeri és ehhez tartja magát. Oka van annak, mert ok nélkül semmi nincs.

Nem mondanám természetesnek. Szerintem.

Akik még nem szerették meg az állatokat azokkal nem fogsz kutyáját közben beszélgetni,

Sok olyan szülő van aki jobban tette volna, ha nem szül.

Nem jó gyerekkel kísérletezni, hátha bejövő alapon.

Egyébként aki nem úgy gondolkodik, mint te, az nem biztos, hogy lelki sérült.

Én is ezt gondoltam addig, amíg nem találkoztam olyan emberekkel, akik valamiért nem szerették az állatokat, majd valamilyen oknál fogva életük delén belebotlottak és utána magukat sem értették, hogy miért volt ellenérzésük.

Pl.kutyasétáltatás közben sokan mesélik.

Szerintem a gyerekkel sincs másként, mert működik a szeretet.

Nyilván, hogy a pszichében dől el az ilyesmi. Vannak, akik se nem állatbarátok, se nem gyerekbarátok. Valahol az ilyen ember sérült lehet, (emlékek, rossz közvetlen tapasztalatok stb.).

Tisztelni ettől függetlenül lehet, nem ez dönti el.

Neked tudja ezt adni, és azoknak akik szeretik őket.

Aki nem állatbarát annak nem ezt adná, csak nyűg lenne, ami senkinek sem lenne jó.

Ugyanígy van a gyerekkel is, és minden tiszteletem azoké, akiknek van annyi önismeretük,hogy ezt tudják magukról.

sajnos van akinél még akkor sem lesz, ha éppen szeretné,

de tudod amikor majd elszáll a fiatalság, akkor lehet hogy bánni fogod, és erre ezer okot tudnék írni hogy miért

(csak megjegyzem fiamék is így voltak, hogy nem lehetett, a lombik sem sikerült, teljesen lemondtak róla ,belenyugodtak hogy nem és akkor jött a csoda,spontán, és egy gyönyörű,egészséges kisfiuk született, aki ma már majdnem hat éves) és hálát adunk a Jó Istennek hogy van

egyetértek Andilaci hozzászólóval, se igazi örömöd, se bánatod

nekem van gyerekem, igaz már 40 éves, de nélküle üres a ház, pedig férjemmel ketten vagyunk

akkor van élet ha jönnek kisunokámmal és az az igazi boldogság

Más gyereke általában idegesítő. De a sajátját máshogy látja az ember.

Érdekesnek találom, hogy te tini korod óta nem változol. Én életem során már annyi különböző élethelyzetben voltam, amiket tizenévesen el sem tudtam képzelni. De mindegyik helyzethez "megértem", "felnőttem". Ahogy telnek az évek, mindig akad új kihívás, amihez és amitől változom. Nem tudnék örökké ugyanazon az érzelmi- és igényszinten létezni. Dehát szerencsére nem vagyunk egyformák.

Bocsánat, általánosságban gondoltam. Semmiképp nem személyre szabottan.

Én is állatbarát vagyok és tudom, hogy mit tud adni egy kutya, de még egy cica is az embernek. Nagyon sokat. Tulajdonképpen azokat sem értem, akik elutasítják őket. Ők sem tudják, hogy mitől fosztják meg magukat.