Miért tünnek el a "barátok" az ember/anya életéből, ha szül egy babát? (beszélgetés)

Hát az az igazság, hogy anno nagyon csúnyán viselkedett velem és ez bennem maradt. A minap is kicsit megbántott, persze azonnal szóltam neki, nem győzött bocsánatot kérni. Nem tudnék benne úgy megbízni, mint ahogy egy barátban kell.

És azért nem lehet bárki az ember legjobb barátja!

Köszi, hogy megosztottátok velem a történeteiteket!

Irigykedem azokra akiknek van igazi barátjuk. Persze ez nme rosszindulatú irigykedés:) Nem hinném, hogy szert tudok tenni igaz barátra. Ha eddig nem alakult ki, akkor már nem is nagyon fog. Akikkel napi vagy inkább heti kapcsolatban állok azokkal legalábbis tuti nem. Sajnos.

Akiknek meg van igaz barát az életében az becsülje meg:)

Jó témát vetettél fel.Mikor a legjobb barátnőm szült,én egyedül voltam.Szinte minden héten mentem hozzájuk segíteni,beszélgetni,babázni.Aztán bő egy év után nem nagyon ért rá.Családosokkal jártak össze(amit megértettem),illetve előkerültek régi ismerősök,akikkel bulizni,cukrászdába járt.Aztán mikor a férje megcsalta,engem hívott.Mentem,átszerveztem a programjaim,csak ott legyek,mikor szüksége van rám,a vigasztalásomra.Majd kibékültek,s újra nem számítottam annyira.Néha találkoztunk.

Mikor férjhez mentem,majd megszületett a kisfiam(2 éves),egyszer nyitotta rám az ajtót.S most pár hónapja külön élnek a férjével.Engem hívott,sírva mesélte,hogy a férje megint megcsalta,de most válni akar.Meghallgattam,sajnálom,de már nem járok vigasztalgatni,segíteni stb.

2 igazi barátnőm van.Egyiküknek már nagy gyerekei vannak,a másiknak nincs.Mégis tudunk miről beszélgetni.Persze szóba kerülnek az én mindennapi örömeim,gondjaim,s az övéké is.De eddig még nem volt gond.3-asban ritkán tudunk programot összehozni,de gyakran eljönnek,vagy ha kirándulni megyünk,őket is visszük.Remélem,ez így is marad.De mindkét részről tenni kell érte.

Nem volt szép a barátnőid részéről,hogy így semmibe vettek.Persze átértékelődnek a kapcsolatok,ha az egyik fél élethelyzete változik,de ez nem azt jelenti,hogy vége a barátságnak,mert akkor nem is igazán volt az :(

Játszótéren nehéz barátkozni,én nem is teszem,persze beszélgetek,de a versengéstől rosszul vagyok,hogy az én gyerekem ezt tudja,meg azt,ebben jobb,vagy abban.

Remélem,találsz igazi barátnőt.Az a lány,aki a kórházban meglátogatott,nem jöhet szóba?

Nekem a gyerekkori barátnőmnek 6 éves a kisfia, jövőre lesz 20 éves a kis barátságunk. Amikor megszületett a kismanó, még nem volt 1 egész napja sem, én már a karomban tarthattam :)

Nálunk is ritkultak egy kicsit a találkák, amíg bele nem szokott az anyaságba, de mindig kerestük egymást. Ha nem személyesen, akkor telefonon. A nem tudom mikor lehet felhívni, nagyon szar duma, mert lehet írni sms-t, hogy "csörgess meg, ha tudunk beszélgetni. Hiányzol." ennyit elég írni egy barátnak :D

A mai napig nagyon jóban vagyunk. Mivel neki ott a gyerkőc így általában kb. 2 hetente ott alszom és miután elaludt a kisebb generáció miénk az éjszaka, és beszélgetünk. Soha nem zavart a pelustéma sem (ha kellett pelenkáztam is, vagy amikor már tápi volt etetésben segíteni, fürdetésben), ha gyerektéma volt terítéken, akkor az, mert arról is kell beszélni. Számomra minden ilyesmi újdonság volt, és érdekelt h mi van vele, tehát szívesen hallgattam, és beszélgettem ezekről is. De bármi másról is lehetett vele beszélgetni, ő sem kockult be az anyaságba. :)

Számomra ez egy igazi barátság. Ha téged valaki nem keres, pusztán mert babád van, az barát volt, hanem ismerős/haver (mint írták már az előbb), és ne is sajnáld h eltűntek. Ahogy kivettem az írásodból ezek egyoldalú barátságok voltak, mert elég nagy áldozatot hoztál értük.

Kívánom, hogy találj Te is ilyen barátot mint én :D

Egy barátságon mind a két félnek dolgoznia kell. Az egyik legjobb barátnőm gyereke most megy oviba, én pedig soha nem akarok gyereket. Neki a gyerekek a mindene, nekem nagyon nem. Mégis barátok vagyunk. Amikor pici volt a baba, néha elkísértem őket sétálni és beszélgettünk. Amikor elkezdett nőni, akkor is megpróbáltuk a heti egy találkozást végrehajtani, de amikor elmentem hozzájuk, az nem nagyon működött. Én próbáltam nagyon türelmes lenni és úgy beszélgetni, hogy alig tudtunk egymásra figyelni. Mindketten próbáltuk, tényleg. De folyamatosan a gyereket követte a tekintetével, beszélt hozzá, ment utána. Én akkor pont egy számomra elég fontos dolgot akartam neki elmesélni. Így azért nehéz. Főleg, hogy azért én nem vagyok az a típus, aki odáig van a gyerekekért.

Ez később úgy alakult, hogy hetente egy estét mindig apuka vigyáz a gyerekre, mi pedig beülünk valahova kávézni. Ez a heti két óra a gyerek nélkül a barátnőmnek is kell, és egymásra is jobban oda tudunk figyelni. Mielőtt bárki félreértené, sosem szóltam neki, hogy a gyerek nélkül találkozzunk. Most nemsoká jön a második, nyilván majd azt is megoldjuk egy idő után.

A gyerekek előtt is hetente kávéztunk, a gyerekkel is megoldottuk.

Szóval, ha igazi a barátság, akkor csak akarni kell.

Nekik természetesen lettek olyan barátnői, akikkel együtt szült és összejárnak mindenféle programokra, de maradtam én is, mint gyerektelen.

Ezen kívül a találkozások ugyanúgy zajlanak, mint régen. Megbeszéljük, h kivel mi történt. Nyilván beszélgetünk a gyerekről is, hiszen az ő életében ez történik, és én szívesen meghallgatom.

Megértelek. Szerencsére a testvérem is ilyen, megmaradt önmaga, mindkét gyereke után. Ettől függetlenül, sőt inkább éppen ettől, szuper anyuka, de jó csaj, és jófej is maradt. Ellátja a gyerekeit, de mikor találkozunk elmegyünk kettesben ide oda, röhögünk és minden, ugyanaz maradt aki volt, és ez tök jó. Ő is mindig menekült az olyan anyukáktól akiket csak a pelenka és a tápszer érdekelt, mondta hogy egyszerűen nem tud velük miről beszélgetni, mert neki szélesebb spektrumu az érdeklődési köre. De vannak ilyen barátnőim is, velük is szoktam találkozni, még bulizni is eljönnek néha és imádok velük lenni, ha ott vannak a gyerekek akkor is beszélgetnek velem stb. nem csak a gyerek létezik számukra.

Viszont nem vagy könnyű helyzetben az biztos. Az lenne a szerencsés, ha olyan anyukákkal tudnál ismerkedni, akik hasonlóak mint te. Akkor a gyerekekkel is el tudnátok járni, de közben magatokkal is tudnátok foglalkozni. Nekem is vannak most új emberi kapcsolataim, szép lassan építgetem őket. Ez nem megy egyik napról a másikra, a bizalom kialakulásához sok idő kell, és sok tett, amivel az ember kiérdemli azt. De valahol el kell kezdeni. Hol élsz?

Próbálkozom, de a manapság az emberek nem valami nyitottak. Nehezen ismerkednek és nehezebben bíznak. A barátsághoz meg az kell! Én próbálkozom, mert nem jó egyedül....igenis szüksége van az embernek olyanra akivel mindent meg lehet beszélni.

A játszótéren lévő anyukák valóban csak a babákat hasonlítják össze..na itt nem ismerkedem.

Nehéz..

Ne haragudj de én nem vagyok ilyen.

Pont azért is lett volna jobb beszélgetni, hogy mint ahogy írod más is legyen az életemben mint a "szaros pelenka".

Csak tudjátok én azt hittem, hogy ha majd megszületik Zétim akkor majd egymásnak adják át az emberek a kilincset.

Mikor Zétim 6 hetes elmúlt el is jöttek a kollégák megnézték, tiszteletüket tették és elmentek. Azóta sem nagyon keres senki.

Be szoktam menni a melóhelyemre, viszem Zétit is ott akkor nagy az öröm és ennyi.

Tudom, hogy mindenki hajt ezerrel! Ez így van, én is ezt csináltam. De én mindig is azt vallottam és vallom gyerek mellett is, hogy arra van időd amire szánsz.

Nem tudom, hogy ha fordított esetben nekik született volna babájuk akkor én vajon keresném-e őket??

Szerintem igen. Főleg akkor, ha tudom, hogy valami baj van....

Sokat voltam kórházban, a szülésem is nem mindennapos volt és ami utána jött az sem.

Egy olyan csajszi (aki szintén anyuka) látogatott meg a kórházakban akit nem is kedveltem, mert mikor megismertem lenézett, fellengzős volt velem.

Aztán azon kaptam magam, hogy ő keres, látogat....stb.....és a mai napig tartjuk a kapcsolatot, találkozunk de ez ritka. Szóval ez is érdekes....

Az, hogy rossz barátai voltak, baromság.

Nekem 2 nagyon közeli barátnőm volt, mára egy sem maradt. Pedig tényleg igaz barátnők voltunk. Hogy miért nincsenek már? Mert mindenki hajtja ezerrel a melóját, mindenki a saját életével foglalkozik, átalakult az én értékrendem, ami nekik nem értékrend, hiszen még nincs gyerekük.

Ők a párjukkal még bulizni járnak, mi már inkább kirándulni megyünk, vagy strandra a picivel.

Neki még napi téma megbeszélni, mi volt a munkahelyen(mindketten ápolónők, mint én és 2-3 helyen dolgoznak, ahol anno én.) Viszont én már nem tudok hozzászólni a dolgokhoz, hiszen az "én munkahelyem" itthon van, és a gyereknevelés teljesen más dolog.

Lehet velem bármiről beszélgetni, de valahogy mégis mindig kilyukadunk a gyerekhez, ami azt gondolom, természetes. Alkalmazkodnom kell a kicsihez, ha Ő alszik, akkor itthon aludjon, ne egy plázában, vagy akárhol, miközben én plázázok a csajokkal.

Eleinte jöttek a kifogások, miért nem hívtak(pl: Nem tudják, mikor zavarnak, stb.)

Később, ha hívtam őket, jöttek a szánalmas dumák, hogy "jaj, most akartalak hívni".

Aztán már az sem.

Én érdeklődtem az életükről, ők nem. Ennyi.

Ez nem azt jelenti, hogy ők rosszak, vagy kihasználtak, hanem átértékelődött az életünk. Távol kerültünk egymástól és ezt nem km-re értem.

Az igaz, hogy átértékelődik az ember élete, gondolkodásmódja..minden ha lesz egy gyereke.

De majd neki/nekik is lesz és akkor majd bele gondolnak?? Hogy basszus..nem kerestem anno mert gyereke lett?

Egy barát sosem zavar!

Meg alapjában véve társas lények vagyunk, én legalábbis igényelem a másik ember társaságát. Beszélgetni, nevetgélni stb..

egyszerűen kihasználtak

röviden ennyi

Hogy milyen volt a kapcsolat? pl olyan, hogy az egyik csaj itt lakott konkrétan nálam hónapokig (teljesen ingyen!!!) mert anno nem vették fel a koleszba az egyetemen....ilyen. Aztán elköltözött tőlem....és interneten keresett meg azért egyszer egyszer találkoztunk. Aztán mikor terhes lettem, csak ígérgette, hogy keres. Semmi..ez ment fél évig. Én meg likvidáltam...meg is mondtam neki őszintén. Azt mondta igazam van...ennyi:(

A másik csaj: míg neki volt pici a babája és otthon volt vele addig jó voltam én is. Terhes voltam Zétimmel és vesekatéterrel, vért pisilve mentem vigyázni a kicsijére, hogy ő el tudjon menni dokihoz. Aztán megszültem Zétit, volt elég sok gond....Ő visszament dolgozni, otthon hagyta a babát az apával...és nem keresett. Mondván nincs ideje....Erre azt mondtam arra van ideje az embernek amire akar..

.Röviden ennyi...

Akik ezt a dolgot természetesnek gondolják vagy azt hiszik, hogy az átértékelődött kapcsolatokról van szó az téved!

Annak nem volt még sosem igazi barátja, és ezért nagyon sajnálom őket.

Az én barátaim gyerek kori barátok. Vegyesen fiúk lányok és mind megmaradt a gyerekem születése után, majd én is megmaradtam nekik az ő gyerekeik születése után. Egy barátnak nem terhes látni a barátját, hogy tisztába tesz, etet, stb.

Tehát, akik lelépnek azok nem barátok voltak csak ismerősök.