Miért csalódok a barátokban? (beszélgetős fórum)

Nekem nem kell magyarázkodj, intézd úgy az életed, hogy neked jó legyen....

Mindenkire annyira lehet "rátelepedni" amennyire az ember hagyja magát. Te miattad alakult így, mert így alakítottad, vagy hagytad, hogy így alakuljon. Szerintem ez a a Te felelősséged. Ha meg végképp nem tudsz vele mit kezdeni, léptesd ki az életedből.

Az emberek azért csalódnak a "barátaikban" mert túl sokat várnak tőlük. Ha mindenki elfogadná, hogy a másik olyan amilyen, és az életében a fontossági sorrend néha változik, és nem mi vagyunk az elsők-másodikak (kinek hogy tetszik) akkor máris úgy érezzük, csalódtunk.

Pedig minden ember más, mindenki annyit ad magából amennyit tud és akar. Az élet dolgai, fontossága, mint sok más tényezője változik.

Máshogy teszem fel a kérdést: én miért nem csalódok a barátaimban? Volt, aki már a szememre vetette, hoyg mekkorát csalódott bennem, mert nem találkozunk x ideig. Miközben ezer más problémám volt, nem tudtam megszervezni, hogy találkozzunk. Ő azóta is fúj rám, én mégsem érzem azt, hogy bántottam volna....

A barátság nem a találkozások sűrűségéből, hanem a milyenségéből ismerszik meg, legalábbis szerintem.

Nem tudhatom, hogy pontosan miről van szó, de azért a pletykákra ne adj, pláne ha ilyen homályos, hogy senki nem tud semmit, csak találgat...

Van tapasztalatom a pletykák terén...hogy én miket nem hallottam már vissza magamról!!!

Sajnos nekem is hasonlóak a tapasztalataim. Én olyan önzetlen vagyok, ha valakivel jóban vagyok, bármiben segítek, amiben csak tudok. Mindig ráfáztam. Mindig csalódnom kellett. Volt, aki megharagudott rám, mert a gyerekeim miatt mással többet jártam össze, mikor az ő fia és az én lányom "kinőtték" egymást.

Volt,aki a saját élete keserűsége miatt nem tartja velem a kapcsolatot. Volt, akinek csak addig kellettem, amíg segítettem neki. Azóta ha találkozunk, mindig ígérgeti, hogy majd hív, meg összefuthatnánk, de sosem lesz belőle semmi. Most már csak mosolyogva mondom neki, hogy persze, majd találkozunk. És volt, akit a legjobban sajnálok, akit igazán igazi barátnak tartottam, ő elárulta a barátságunk íratlan törvényeit. Pedig feltétel nélkül megbíztam benne. Nagyon sajnálom, hiányzik is nagyon, de megváltozott és nem merek már közelíteni felé.

Vannak jó ismerőseim, akikkel nem csak akkor beszélek, ha én hívom őket, hanem nekik is eszükbe jutok. És vannak internetes ismerőseim, akik közül többekkel közel kerültünk egymáshoz. De hiányzik az, akivel el lehet menni sétálni, kávézni, moziba, színházba, vagy csak úgy simán dumálni, akinek nem kell az életemet felvázolni, mert mindent tud rólam....

Ilyen barátom sajnos nincs és nem is remélem, hogy lesz még. Már nem merek bízni benne.

Van valaki még, akiből talán lehet igazi barát, de ő nagyon hangulatember és ha rossz a kedve, akkor gondolkozás nélkül bántja meg az embert és észre sem veszi. Ha idősebb lesz, talán megváltozik...

Kedves Kacskarina,

Nagyon sajnálom, hogy ilyen rosszak a tapasztalataik, én is csalódtam már barátnőben, pasiban is, mégsem mondom, hogy nincs egy normális... A gyerek után persze, hogy megváltozik a prioriátás, de nekem ott van példának az anyukám, 2 barátnője is van, egyik vagy 25 éve, a másik meg 40 éve, úgyhogy én ilyen példákat látok, és bízom benne, hogy nálam is így lesz. Bár valószínű, ha lesz gyerekem, kevesebbet látom majd őket, az tény, de az nem azt jelent, hogy elveszíteném őket.

Sajnálom, hogy te így jártál. :(

Rossz azt olvasni, hogy ennyi embernek nincs igaz barátja! Én is sajnos közéjük tartozom... :( A "barátnőim" már nem voltak a barátaim, mikor felköltöztem Pestre. Nem kerestek, én sem kerestem őket. Elhidegültünk... (persze ehhez az is kellett, hogy nagyot csalódjak bennük)

Én is itt, a hoxán találtam két anyukát, akivel tök jó beszélgetni :)

tindigo

24 éves vagy, ezért látod így

Nekem 27 éves koromig volt kettő abszolút megbízható igazbarátnőm és még egy tucat nagyon jó barátnő és barát.

Aztán megjött a baba és nehezebb anyagi körülmények közé kerültem, több szükségem lett volna rájuk...na hamar megkaptam, hogy ne uráltassam őket és ha beülünk a cukrászdába hagyjam otthon a gyereket (???), mert nem lehet tőle beszélgetni...etc

Más élethelyzetben vagyunk és mindjárt nem olyan feltétel nélküli a barátság...

...most vannak kismama barátnőim a babaklubból és a játszótérről. Összejárunk, jól érezzük magunkat, segítünk is egymásnak, de mindenkinek ott a gyerkőc(ök) és a férj, ezért a rangsorban egymásnak csak sokadrangúak vagyunk...

Én is így vagyok, de nekem nem a szerencsétlenség miatt van így hanem mert egy idő után elriasztom az embereket. Visszagondolva 3-4 évente mindíg teljesen új baráti köröm volt és nem úgy hogy szépen lassan kicserélődtek, hanem úgy pár hónap leforgása alatt, és általában a régiekkel összevesztem, vagy ők sértődtek meg valamin és többet nem is tartottuk a kapscolatot. Most meg olyan helyzetben vagyok hogy fél éve nincs senki. Nyári szünet előtt pár héttel a baráti köröm szépen lemondott rólam bizonyos okból kifolyólag és így az egész nyarat egyedül töltöttem meg még most is ebben az állapotban vagyok mert valahogy most senki sem közeledik hozzám én meg nem tudok ismerkedni. Sajnos ha vége a középiskolának ami ebben a tanévben lesz akkor még nehezebb lesz barátokat szerezni. Csak az marad ha továbbtanulok hogy onnan valaki, vagy ha dolgozok akkor onnak, vagy ha van olyan ember aki talán eddig is próbált érdeklődni csak a pezsgő és üde baráti köröm eddig elriasztotta akkor most minden bizonnyal nagy sikerrel járna mert eléggé el vagyok keseredve emiatt.Bár már kb az egész iskola tudja hogy mi az ábra mert nyilvánvaló.

Sajnos nem tudok ismerkedni. Vannak közvetlen emberek akiket sosem értettem hogy hogyan képesek vadidegenekkel elkezdeni beszélgetni. Aki meg segíteni próbl ebben nekem azok mind idióta tanácsokat adnak. Pl menjek könytárba és ott ismerkedje. És akkor megkérdezhetném hogy minek keressek olyan embert aki szeret könytárba járni mikor én ki nem állhatom. Talán a céltalanság is hátráltat.

Nekem is volt fiatalabb koromban ilyen tapadós barátom akit alig lehetett lerázni. Idióta volt nem vitás.

Nekem mondjuk még mindíg könyebb mint negyven fölött három gyerekkel. Remélem rendbejön az életem hamar és megfogadom hogy többet nem szúrom el, csak történjen már valami.

Az a legroszabb hogy nem találkoztam még olyan emberrel mint a legutóbbi legjobb barátom mert vele mindenben megértettük egymást. Vagyis majdnem. És ez az icipici dolog volt az oka hogy szétmentünk és minden barátom inkább az ő pártjára állt. A második legroszabb meg hogy látom őket egyáltalán nem zavarja ez és ők azt látják hogy nyomi lettem és egyedül vagyok, és nélkülük teljesen leeresztettem.

Olyan jó az önsajnáltatás.

Sziasztok! Van egy barátnőm akivel már több,mint 12 éve együtt vagyunk jóban-rosszban,csak sajna lassan 1 éve Angliában él. :-( Van még 2 barátnőm akikkel jóban vagyok,az egyikükkel 8 hónapig nem taliztunk és nem is beszéltünk,de a kihagyás után is ugyan olyan jóban vagyunk és tartjuk állandóan a kapcsolatot. És még párom unokahúgával is nagyon jóban vagyunk.

A jó barátságért mind két félnek meg kell küzdenie.

Szia.

Barátot vagy barátnőt nem keres az ember. Ő majd jön egy szép napon és akkor tudni fogod ,hogy rátaláltál.Persze ehez idő kell.Amig megismered és ő is megismer téged. Sajnos én is elég zárkózott ember vagyok aki nagyon nehezen enged közel magához valakit is.Igy sokan nem is közelítenek felém, hogy beszélgesenek.Pedig aki megismer rájön ,hogy rendes vagyok.Nekem most már 8éve van 2 igazi barátnőm akiket nagyon szeretek.Egy kicsit jó elbeszélgetni olyan valakivel aki nem családtag és nem rokon.De azért feltétel nélkül elfogad olyanak amilyen vagy.Ha gondolod szívesen írok neked is ha akarod,mert sajnos én is voltam már ebben a cipőben.