Miért bántott meg a srác? (beszélgetés)
Előjáték volt? Az mennyiben merült ki?
Mert ha nincs meg a kezdeti vágy, azt is szépen fel tudja élénkíteni, ha értenek egymáshoz. Akár félóráig is eltarthat, ha erre van igény. De gondolom ő a dolgok közepébe vágott az érzéketlenségéből ítélve.
Orális rész, de gondolom azt se csinálta valami érzékien.
Ha a pornót veszi alapul, nem biztos hogy az érzékibb oldalára lesz kihegyezve és ebben a tekintetben nem csak ő az egyetlen.
Abszolút nem ért hozzám, csak ott és annyit amennyit muszáj volt. Ami szigorúan a szex része volt, de semmi simogatás, ölelés, semmi.
Én eleinte próbálkoztam, írtam is korábban, simogatni, ölelni próbáltam, nem utasította el, de nem is viszonozta, nem volt a részéről semmi ilyesmi, ezért utána már én sem erőltettem.
Miért nem akartál tudomást venni?
Túl nagy volt a "hatalma"?
Megmondom őszintén, az is nagyon befolyásolta a hangulatomat, hogy kivettünk szobát, néhány órára.
Ez eleve nem egy normális dolog ahhoz, hogy egy olyan ember mint fel tudjon oldódni. Mert most komolyan! Megbeszéltük hogy pénteken este 6-kor szexelünk és persze pont hangulatunk is lesz hozzá. Ezt hogy lehet előre már egy héttel előre eltervezni? Az megint más, ha találkozgattunk volna, de nem a szex miatt, aztán amikor éppen olyan hangulatba kerülünk, szexelünk. De nekem ez nem így megy, hogy én vasárnap este megbeszélem a sráccal, pénteken 6-kor szexelünk egy jót. Lehet hogy pont nem is voltam jó passzban, nem voltam olyan hangulatban, fáradtabb voltam stb. Ezzel csak azt akarom mondani, nem úgy kell szexelni, hogy én már sokkal előbb megtervezem és eldöntöm, hogy ekkor és ekkor szexelek. Ez nálam nem így működik. Legalábbis úgy hogy első szex volt ezzel a sráccal. Szóval ha a sok más hülyesége nem lett volna, már ez is elég hogy ne úgy sikerüljön az egész. Persze megint az jut eszembe, hogy előtte már találkozni, randizgatni kellett volna. Na igen, de ugye írtam is, ha nem szexről volt szó, akkor semmit nem reagált arra hogy találkozhatnánk csak úgy.
Mennyire voltál aktív? Simogattad őt? Vevő volt rá?
Nyilván a nő a passzívabb fél, de ő is felélénkülhet, ha visz bele szenvedélyt, érzékiséget. Mondjuk ez vérmérséklettől is függ. Vagy csendesen viselkedtél?
"De ő nem volt oda már szex előtt sem"
Ehhez szintén gratulálok! 🤢
(Miért nem vetted észre?)
De mégis hogy gondolja, hogy sz@rba se vesz?
Ez lenne a jó alap?
Pont nem ezekre bukok.
Csak nem akartam tudomást venni ezekről a tulajdonságairól.
Igen, ez igaz.
Észre kellett volna vennem sokkal korábban milyen.
🤣
Neki a lompos írja az edzéstervet.
Mondom én, hogy ez egy recskamatyi! Intim szelfi, mi? Aztán 10 perc szex után meg kipukkad és megy ki cigizni. :D
Ennek ez a szintje, hogy chatben osztja a nőket, élőben meg egy nagy nulla. Maradjon csak marok marcsánál, ne keserítsen a saját farkán kívül senki mást. 😅
További ajánlott fórumok:
- Mivel bántottak meg életed során a legjobban?
- Szerintetek képes megváltozni egy olyan férfi, aki fizikailag bántotta több barátnőjét is féltékenységből és mellé még manipulatív is?
- Miért van az, hogy az anyós egy olyan nőnek nyalizik, aki durván bántotta a fiát, engem pedig úgy kezel mint egy utolsó senkiházit??
- Nem voltak életképesek a kiscicák vagy valami bántotta őket? Vajon mi lehetett az oka?
- Ki bántott ma meg és mivel?
- Iskolai csúfolódás. Téged bántottak?