Miért akarsz gyereket? Elgondolkodtál már ezen? (beszélgetős fórum)
és itt a kulcs "de a partner van rá olyan hatással, hogy inkább azt mondja nem akar..."
Nem elég erős még h belássa, nem jó helyen van, inkább megpróbálja magáévá tenni valaki más "gondolkodását" ezzel nem kis károkat téve magában.
Nagyon egyet értek Veled!!! Úgy gondolom ez egy olyan ösztön mint az éhség, vagy a többi. Biztos van egy-egy kivétel, de a legtöbb kamu, mint ez is. Azok pedig akik kivételek sztem nem véletlenül jutottak erre, biztos érte őket vmi trauma, mert (tudom h ez durva, de) sztem nem egészséges!
Ez az én véleményem.
Én nem hiszek abban, hogy vannak nők, akik nem szeretnének gyereket. Sok nő van, akinek valami miatt nem lehet és sóvárog a baba után, de nem jön össze neki. Feladja, egy idő után, ha ezzel bántják lelkileg bekeményít és inkább azt mondja mindenkinek, hogy ő nem szeretne gyereket.
Én nem hiszek ebben, mert a lelke mélyén minden nő akar gyereket, az is aki letagadja. Nekem a volt sógornőm is állandóan azt kamuzta, hogy ő nem szeretne gyereket, mégis, mikor nekünk megfogant az első babánk, majd szétvetette az írigység és uszította anyósomat ellenem, meg teledumálta a fejét minden xarral.
"Én csak egy témát dobtam fel. . . . .
Én szeretnék gyereket. . . . a párom is de nem most. . volt itt olyan fórum ahol több nő ki mondta nem szeretne babát erre mindenki neki esett. ."
Na végig olvastam... na néha kihagytam egy-két hsz-t...szerintem semmi rossz nincs a topikinditóban, elmondta a véleményét, talán bizonytalan.
Választ kaptam a kérdésemre, akar gyereket, lehet, hogy nem a megfelelő partnerrel él??? Ő tudja, majd eldönti.
Kicsit sok volt, sokkal egyszerűbben kell nézni a világot, remélem érted mire gondolok?
Jah és még annyit h érdekes én még soha nem éreztem h lenéztek volna amiatt h nincs még gyerekem. Vajon miért???
Na mindegy.
én nem egyet egyet ragadtam ki hanem 6-8 oldalt! és arra válaszoltam amit kiragadtam... nem tudom h miért baj az ha reagálok.
Nem akartam én bántani senkit, de ezt nem bírtam szó nélkül hagyni.
Én már ugyan elmondtam a véleményemet, de ahhoz, hogy tisztán lássátok az egész fórumot végig kéne olvasni...menet közben, azért sok mindenre fény derült! Nem szabad csak egy-egy hsz-t kiragadni!!
A vita megvolt, izzott, lecsillapodott....kár tovább éleszteni.
Komolyan, olvassátok el az egészet!!!!
Ezt most én is elovastam, biztos van olyan pasi aki nem akar gyereket, de nem hiszem, hogy minden pasi ilyen lenne.
TE szeretnél gyereket????
Beleolvastam a fórumba. ennél a hozzászólásodnál szakadt el a cérna.
Na most képzeld el, hogy pl az én férjem nagyonis akar gyereket!!!
Sőt, apám is akart minket, és már a nagyapám is akart gyerekeket!
És nagyon tévedsz ha azt hiszed, hogy csak olyan pasi van mint a tied.
Lehet azért gondolkozol ilyen beteg dolgokon mert nem jó emeber mellett vagy!
Valószínű csak vigasztalni akarod magad azzal, hogy óóó nem is kell az nekem... pedig én nem hiszem ezt el!
Nem tuti h igazam van, de az a gyanúm, hogy neked nagyonis fáj, h olyan emeber mellett vagy aki nem akar gyereket, te meg titkon vágysz rá. Olyan mintha magadat győzködnéd, mert nem olvastam ugyan végig, de pár oldalt azért igen és senki sem volt aki egyet értett veled! Csak egyszerűen nem akarod belátni az igazságot.
A baj az, h addig nem is leszel soha boldog!
Csak az elejét és a végét olvastam el... lehet, 2o5o-re rosszállapotban lesz a föld, de tegyünk ellen...apró lépésekben. Strucc politika: nem gondoltam erre, mikor a gyermekeim születtek, de most tudatosabban élek...(tudom, hogy élek):)
Szóval tegyél a Földért, és ne félj gyereket szülni!
Én igy vagyok ezzel...:)
Szia!
Neharagudj, hogy reagálok. Beleolvastam a fórumba, de nem bírtam végigolvasni!
Ha egyikőtök sem akar gyereket, akkor MI IS A GOND???
Fogadjátok örökbe a Földet... és próbáljátok megmenteni!
Ilyen alapon már a szüleink és mi sem születtünk volna meg!
100 oldalon ecsetelhetnénk, hogy miért jó a gyermekvállalás, miért nagyszerű dolog szülőnek lenni, milyen csodálatos a szülés, stb.
De minek győzködjünk Téged???
Azt lehet mondani, minden érvre úgy reagáltál : ...."DE".....
Amikor pedig a 2 gyerekemet szültem, egyik esetben sem jutott eszembe, hogy mi lesz 40 év múlva, mi lesz a Földdel? :DDD
Mondom egy pillanatra nekem se ment, mert dúltak bennem az érzések abban a percben, szóval a túlreagálást is megértemén, de tényleg egy idő után vissza kéne higgadni na..ez a lényeg :))
Az, hogy sok okostóni nem bír ezzel megküzdeni, nem az én bajom, bár én szeretnék nekik segíteni, hogy másképp lássanak :))
szélsőséges esetekről beszélek természetesen.
mindenki a saját értékrendjét látja etalonnak, a bibi ott van ha képtelen elfogadni másét.
hát szerintem annak elég hülye felfogása lehet, ha azért lenézi azt akinek nincs!!
annak számos oka lehet ha valaki úgy dönt vagy épp nem dönt hogy nem szül nem szülhet!! ezt szerintem tiszteletben kell tartani, mert mindennek oka van!!
szerintem ilyenkor túlkompenzálás tipikus esete van.
Ha valaki szívből éli és választotta az életformáját, annak nincs szüksége arra, hogy győzködjön másokat, vagy agresszív legyen velük szembe.
én csak azt tudom leírni, amit tapasztaltam.
lehet, hogy azok kevésbbé tartják ezt szembetűnőnek, mint akiknek nincsen.
További ajánlott fórumok:
- Csak nekem furcsa, hogy albérletben, bizonytalanságban élő, minden Ft-ot nehezen kiadó nők esküvőt rendeznek a párjukkal, és gyereket vállal
- Viccek, vicces mondások, vicces idézetek, elgondolkodtató, játékos érdekes gondolatok, akár felelni is lehet az előzőre, de ne legyen bántó!
- Tudtok ajánlani valami érdekes, elgondolkodtató filmet?
- Mit láttál, hallottál ma, ami megérintette a szívedet és elgondolkodtál az eseten? Vidámmá vagy szomorúvá váltál a hallatán?
- Tudna valaki olyan képet ajánlani, ami alapján egy kisgyermek történetet tudna kitalálni? Tanulságosnak, elgondolkodatónak kellene lennie...
- Kisfiam 3 és fél éves és nagyon nehezen beszél és dadog kihez kellene vinnem a gyereket? Vagy tudok neki valahogy segíteni?