Mennyi szomorú lélek:-( (beszélgetős fórum)
Azt mondod, hogy szept. 26.-án leszel 53? Én 25.-én 70. Persze azt még meg is kell érni!
Amúgy pedig (hülyeségből) szoktam azt mondani, hogy minden rendes ember szeptemberben születik!
Tisztelet a kivételnek! :))
Igen, a boldogság a megélt pillanat.
"Boldognak lenni nem mindig jelenti azt, hogy megkapod, amit szeretnél. Azt jelenti, hogy szereted, amid van, és hálás vagy érte."
Ez a felirat a falon van, a cicák etetőhelye közelében. Ők öntudatlanul, de teljesen boldogok, ha biztosan számíthatnak az eledelre, és télen a meleg helyecskére. És hálásak érte.
Sokat lehet az állatoktól is tanulni.
"Az erő benned van" valóban nagyon jó könyv! Nekem is segített mászni kifelé a gödörből.
De a hatalmas ugrást, amivel totál kikerültem belőle: Niel-Donald Wals: Beszélgetések Istennel. I. kötet.
Ebben pl. azt írja:
"Soha nem rakok a válladra több terhet, mint amit el ne bírnál!"
és ez a mondat (+ még kismillió másik belőle!) 1000x visszhangzott bennem, ha úgy éreztem, megoldhatatlan feladat áll előttem.
Keressétek meg a net-en, fent van pdf-ben is, talán még ha szerencséd van, antikvárban esetleg, de nem hiszem.
Mindent megkaptál amit eddig meg kellett, de fiatal vagy.
Neked valami feladat kéne. Szerintem.
... ohhh... akkor pár hónappal fiatalabb vagyok. Szóval egykorúak vagyunk.
Mindig jobban szerettem az adventet mint a karácsonyt. Végig ünnepeltem a decembert, karácsonyra már nem tudtam túlturbózni magam. :)
"Azelőtt volt mire várni". Ez nem a boldogság. A boldogság a MOST-ban van. Nem várni, hanem megélni a pillanatot! A virágot, a fát, a szép ruhát, szép zenét, egy jó könyvet, egy előadást... és hogy még kisüt a nap.
Nálam azt hiszem a klimax elmaradt, mert 38 évesen kipakoltak... aztán lehet, hogy volt, csak nem olyan látványos. :)
"Az vagy, amit gondolsz,
és azzá lettél, amit gondoltál."
- BUDDHA
Két hét múlva leszek 53.
Nem is tudom, fokozatosan alakult ki, kb. aklimax-szal kezdődött. Olyan hullámzó az egész, hol bizakodóbb vagyok, hol fásultabb.
Én mindig nagyon szerettem készülődni, várakozni valamire. Szinte jobban szeretem az adventet, mint magát a karácsonyt.
Azelőtt volt mire várni. Vártuk, hogy egybekeljünk, vártuk a gyerekek születését, a házunk felépülését. Úgy érzem, mindent megkaptam az élettől és félek a jövőtől.
Attól kifejezetten rettegek, hogy meghalnak a párom szülei.
Többször megírtam már, engem egy öregedő háziorvos egy mondata indított el a gödörből kifelé.
A pszichológus által javasolt bogyót neki kellett felírnia. Egy alkalommal azt mondta, szó szerint emlékszem:
-Nézze kedves. Minek magának ez a bogyó? Félre ne értse, felírom! Szakorvos javasolta - felírom. De minek szedi maga ezeket, még tényleg beteg lesz itt nekem. Maga egy erős asszony, nem kellenek ezek magának.
A "még tényleg beteg lesz itt nekem" kedves, de fura is volt tőle, mert híres volt arról, hogy nem hallja meg a tüdőgyulladást, engem is eljuttatott két hétre kórházba emiatt.
No de azon lepődtem meg, hogy erős??? Én erős?
Hazáig kutyagolva végigvettem az életem rossz eseményeit, és tényleg, mindből kijöttem valahogy egész jól, és ezt mindig magamnak köszönhettem.
Ettől a mondattól tényleg erőre kaptam.
Pár héttel később kezembe került (a könyvtárban véletlenül elöl maradt...) az a könyv, amit azóta másoknak is ajnálgatok, Az erő benned van, Louise Hay könyve. Abban elmondja, hogy keressük meg, mi volt az, amit sose mondtak nekünk kisgyerekként, és tudatosítsuk, hogy pedig az igaz!
Nálam ez pont az volt, hogy erős vagyok.
Utána kaptam egy életfeladatot, de ez egy másik történet.
Hogy bátor legyek és erős.
Sokáig és lassan sikerült annyira kiépítenem ezt, hogy tényleg nem ijedek meg és nem szorongok.
Nem biztos, hogy azért vagy itt, hogy várj, mert még szükséged van, lesz valamire, amit itt fogsz megkapni.
Nagyon meglehet, hogy pontosan azért vagy itt, hogy az utánad, utánunk jövőknek, segítsünk az általunk megélt tapasztalatok átadásával, a bennünk levő erő, hit, remény átadásával.
Ha lelked mélyén felvállalod azt, hogy ahol tudsz, ahol kell, akinél úgy látod, hogy szükséges, segítesz neki, már megérte itt lenned.
Nem az a lényeg, hogy rá erőszakoljuk a másikra a véleményünket, csak mondjuk el, írjuk le, és bízzuk rá, hogy mit kezd vele. És akkor már nem érzed azt, hogy nincs mire várni!
Dehogynem, kismillió ifjú emberke nő fel, akik ugyanúgy mint mi, fiatal korunkban, ők is először csak botlatodnak a nagyvilág sűrűjében... segíts nekik, segítsünk nekik! :))
Az én gyerekem még itt van, anyukám is megvan, csak apám halt meg nemrégiben.
Érzek viszont valami olyasmit, hogy az ő életében inspirált a neki való megfelelés vágya. Meglehetősen kritikus volt mindig velem, nem is ismert el, egyáltalán: a nőket sem ismerte el, ilyenek.
De már nem kell neki semmit sem bizonyítani. Könnyebb így? Igenis, meg nem is.
Mintha kicsit leülepedtem volna. :-)
A fotód alapján fiatalabb vagy mint én.
Mióta tart a céltalanság? Nem lehet, hogy csak átmeneti állapot?
Nagyon aranyos gondolatok(második bekezdés)!Mindenki abban leli meg a nyugalmat amiben érzi,hogy segít neki!
Tudom,hogy ez virtuális segítség,de akinek jó az fogadja nagyon nagy szeretettel és tegyen el annyi jó tanácsot amennyit csak bír!
Amikor pedig megfogad valamit ,akkor már ott az egy emberem akinek segítettünk:-)
Milyen igaz!
Aug. 20.-án szörföztem a tv-csatornák között, kerestem valami olyan műsort, amit érdemesnek, érdekesnek találtam. Valami Sláger tv, vagy hasonlón ment az "István, a király".
És még most is mekkora igazságok hangzanak el benne!!! Pedig nem ma íródott!
Igazad van, mert engem a szomorúság hozott ide, Anyu halála után nem találtam helyem. A fő ok, hogy otthonban volt...én ezt úgy, de úgy restellem. Főleg, hogy a szomszéd néni is évekig ágyban feküdt, de otthon volt, igaz, 1 lánya mindig is vele lakott, meg volt orvos lánya is, szóval kicsit más a helyzet.
De a végeredmény, hogy nekem a Hoxával sok dolog megoldódik....tovább látok, már nem hibáztatom magam, és sokkal könnyebben fogadok el dolgokat. Mert ugye, kis gyerek kis gond....:)) Persze van min dolgoznom, de néhány klassz emberre akadtam itt, akikre hallgatok, és már sokkal könnyebb, komolyan.
Nekem jobb itt lenni, mint a szomszéddal beszélni. D
Ez így van!
Azt gondolom, az embernek magában kell hinnie, mert más nem fog segíteni. Magad uram...
Nem kérek, de megteszem amit kell, ha többet szeretnék. Azért már ütköztem betonfalba... ;)
10 évvel ezelőtt még volt téma, amivel lehetett indítani fórumot. Mára már szinte nincs az életnek olyan területe, amiből nincs minimum 1-2 fórum, lehet azokhoz csatlakozni, de a lerágott csonton már nem igazán van mit rágni.
Másrészt 5-6 évvel ezelőtt alakultak kis csoportok, klikkek, akik jó bulinak, jó szórakozásnak tartották, hogy "körbe kaptak" 1-1 előre kiszemelt emberkét valamelyik beszélgetős fórumon, és addig cikizték, addig csináltak belőle hülyét, míg szinte elmenekült az illető. Persze őnekik ez is jó buli volt, aki elszenvedte, nem valószínű, hogy jól szórakozott.
És gondolom ezért lettek zsinórban - a zárt klubok, és kis közösségek inkább ott, egymás között beszélik meg a dolgaikat hogy nagyon sokan most már szinte nem is szólnak meg egyetlen fórumhoz se, inkább csak háttérben marad és olvas.
- ezért írnak inkább titkos naplót, és ott csak azok írnak neki, akiket ő oda beenged
Meg kell nézni, hány tagja van a hoxának, és ebből hányan vagyunk, akik napközben is aktívak vagyunk.
Egyszer elkezdtem összeírni, 2 nap alatt több 30 emberkét találtam, akik kismillió zárt naplónak olvasói, kismillió zárt klubnak tagjai, odajárnak olvasni, de egyetlen egyszer sem írnak bele.
És igen! Egész biztosan a napi gondok, a taposó malom is erősen közrejátszik a fórum hangulatában, de szerintem nem is kell, hogy mindenki minden nap happy legyen.
Mindenkinek más a feldolgozási módszere ez is egy jó hozzáállás,hogy elfogadod ami van és nem kérsz többet,mert minek rágódj rajta!
Abból főzöl amid van!
:-)
És az unokád?
És az,hogy kettővel többször emeld a tappancsod?
Naaaaa fel a fejjel mindig kell egy kis reménynek lennie... ott belül!
Te legalább sportolni tudsz!
Én olyan pánikbeteg lettem,hogy 7 éve nem tudok sportolni és bár mostanra tudom kontrollálni,de még nem vitt rá a lélek!
Így bevallom a testemmel is bajba kerültem és persze ez kihat az önbizalmamra az meg a házas életemre!
De a teremtő látja lelkemet,mindent megteszek a gyógyulásomért csak apránként haladok:-)