Mennyi szomorú lélek:-( (beszélgetős fórum)
Szerintem nem indokolt máris a fűtésen gondolkodni. Bár, aki fával fűt, az jó ha máris elkezdi felvásárolni.
Hmmm... nem tudom, talán nem volt vészesen hamar.
Jó lenne, még most sincs tüzelőm, csak munkám, ami a reményt erősíti.
Az az év volt az igazi, amikor még novemberben is csak estére kellett kicsit begyújtani, nem tudom, hányas év ősze volt ez. Úgy a kilencvenes évek valamelyike talán.
Csajok!Gyógyuljon a lelkünk!
Karácsonyi téma lezárva, még most szuper az idő!
És mennyivel jobb ez így,hogy van tavasz!
Tavaly mire emlékszünk,mert valami olyan rémlik,hogy hamar elkezdtünk fűteni!
Nálam vékony jég az ünnep, azt hiszem, ehhez nincs indíttatásom.
Az ünnep nálam belső öröm.
Semmi ilyen vágyam nincs, türelmem pedig végtelen, de ne edd meg 😊
Én csak feltettem egy kérdést, te pedig válaszoltál
Ennyi.
Na mert a karácsony mindenkire kötelező, különben nem is normális ember.
Egyem meg a tolaranciádat, szerencsére neked SEM akarok megfelelni.
Elképzelni se tudom, hogy jön ez ide, de a szavaimat fenntartom.
Nem, nem csak te vagy antiszociális és önző.
TE MAGAD ÍRTAD:
8. Lovelyly
szept. 6. 20:54
Aki mindig mindenkinek meg akar felelni, az állandó sikertelenségben éli az életét, majd kikéri magának, hogy miért is kellene neki pszichiáterhez menni.
Na és akkor most mi van? Csak én vagyok antiszociális és önző, mert nem akarok mindenkinek megfelelni?
Most mindjárt szomorú lesz a lelkem, mert megint kikötöttünk ott, hogy karácsonykor áhítatba esni márpedig kötelező.
Már előre utálom, és nagyrészt emiatt.
A 28 éves már nem gyerek, ő is utálja a kényszerű előre bevásárlást, mert próbáljuk megosztani...
Ha megkérdezik, azt mondja, neki ugyanolyan nap, mint a többi, csak nem kell dolgozni menni.
Ezért is szeretek vidéken élni. Azóta élünk, amióta eljöttünk Pestről. Talán jobban is értékeljük, mint akiknek ez folyamatosan megadatott. :)
Itt nemigen érezzük, a gyerekek nagy el, vagy kivándorlását. Engem sem érint ez a veszély. Nem is tudom, hogyan lehet azt túlélni. :(
A szüleim, férjem szülei is a közelünkben voltak mindig. Amikor már kellett, magunkhoz vettük őket.
Szép emlékem, amikor a kertben, dédimama tologatta a babakocsit újszülött dédunokájával, de még azt is megérte, amikor az oviban anyák napi felköszöntőt kapott.
Örömöt adni nagyon jó, csak legyen akinek tudunk adni.
:-)
Örülök,hogy a Te szabályaid szerint jól érzed magad az ünnepeken!Nagyon sokat számít!!!
Szeretem a karácsonyt, és általában az ünnepeket! :) Akkor szerettem meg igazán, amikor a gyerekeim megszülettek (az első 26 évvel ezelőtt). Később a szabadságom mindig úgy tartogattam, hogy a decembert otthon töltsem, az egészet. ... és egész hónapban ünnepeltünk.
A gyerekek kirepültek... ünnepre hazajártak, de persze az már nem volt ugyanaz. Most két nevelt kislányom van... és újra imáááádom az ünnepeket! :)
Igen, azt hiszem, kell a gyermek az ünnepléshez, és a tudat, hogy amit átadok, megmutatok, az már az ő jövőjüket (családjukat) is építi, szépíti.
Nagyon szép!
Más az amikor egy jó nagy csapat húz minket az ünnepi hangulat felé!
De mi már csak kettesben éljük át az ünnepeket!
A sok gyerek pedig egyenes út a csúcs hangulathoz!!!
Én semmilyen ünnepi rohanásban meg agyf@szban nen veszek részt. Nem vagyok hajlandó menün meg csudiajándékokon görcsölni, taposni egymást a boltokban meg pláne. Mindenki kap vmit amit tudom hogy szeret, összeröffenünk, másfél óránál többet úgysem bírok. Jellemzően karácsonykor vettem be utoljára szorongáscsökkentőt, annyira nyomaszt a kötelező vizit.
Én is úgy vagyok mint Guruljka, vannak saját évfordulóink, megemlékezéseink, és mindig jobb egy spontán családlátogatas, mint a sátoros ünnepekkor elvárt muszájtali.
Az a halálom, amikor mások rínak, hogy hulla fáradtak meg a feszkózás megy a fa alatt a szent család árnyékában. Mindenki magának csinálja, nem kell megfelelni semminek, ha meg képtelen a maga útját járni, alkudjon meg csöndben. Nálunk is volt szájhúzás, hogy miért karácsonykor utazunk el. Vállrándításon kívül több mondanivalóm nem volt, nekünk így jó, pont. Aztán megszokták és most csodálnak hogy saját hagyományaink születtek. Én nem fogom más életét élni az egyszer biztos.
Azt hittem arra megy majd ki a kérdés, hogy a magányosok hogy viselik el az ünnepeket. Merthogy a legtöbbje nehezen.
A te felfogásodban ez is benne van, nem vagy ugyan magányos de elvesztettél valakit, az negatívan hatott a következő ünnepedre és mostmár félsz hogy a többit is mindig megbélyegzi.
Hát azért szokás sok helyen karácsonykor a temetőbe is kimenni, sőt egyes elvetemedettek ott is karácsofácskákat állítanak - mert ünnepekkor a halottainkra is emlékezünk. Mindig. Ez természetes, hiszen szűkebb nélkülük a család, és a karácsony családi ünnep. De a veszteség azért nem kell hogy elvegye az élőktől az ünnep örömét.
Remélem, nálad is majd elmúlik ez, a mamád szokásait meg tényleg nem kell egy az egyben követni. Alakítsd ki a sajátjaidat. :-)
Én szeretem a "karit", azt a hangulatot szeretem ami olyankor minden embert megérint. A várakozás, készülődés, mindenki ajándékért meg fenyőfáért, halért rohangál, a szeretetről beszélnek, talán át is érzik.
Én érzem az ünnepélyességet abban az időszakban. Mostmár nem vagyok hajlandó túlzásokba esni a konyhában, csak langsam.
Rendszerint én vagyok az, akinek 25, 26-án semmilyen kajája nincs még kész... De az anyag az ott van a hűtőben, a zserbót meg már megcsináltam előre. :-)
A fényeket, kivilágítást is nagyon szeretem, mi több rajongok érte. Mostmár nekem is van kékkel kivilágított ablakom, imádom. :-)
Meg a mindenféle mütyüröket, karácsonyfadíszeket, azokat is szenvedélyesen szeretem. Minden évben veszek egy újfajta angyalkadíszt a fára.
Pedig a gyerekkori karácsonyokból nem sokra emlékszem, nem volt nagy hacacáré.
Inkább később, hogy a papa mindig azt mondta, hogy mert a "tradíció". Ami azt jelentette hogy a hal az elmaradhatatlan követelmény.
Nálam nem, bár szeretem.
Én mindig állítok fát, bár betű szerint véve nincs már gyerek a háznál. Pedig itt van a házban, csak egy emelettel lejjebb. Ő viszont nem állít fát, mert lusta rá. :-)
Nálunk már van saját tradíció, 24-én én mindig kimegyek a szüleimhez a fiammal, mostmár csak az anyám él.
A fiam 25-én meg mindig a másik nagyanyjánál van, ott gyűlik össze a volt férjem családja, ők elég sokan vannak.
25-étől kezdve én nagyon sokszor voltam tökegyedül, de nemigen zavart. Letudtam már a "dolgot". :-) Most talán nem leszek egyedül, na majd kíváncsi leszek hogy nem pont az zavar-e majd. :-)
Ebben az a szomorú, hogy újra és újra elkövetjük azokat a hibákat, amiket már előttünk sokan elkövettek. Oktalanul születünk, kevés ösztönnel, azt is elfelejtjük.
Válás, válás hátán. Okok bőven vannak. :(
Az állatoknál az ösztön legalább megmarad. Még egy pici hangyában is.