Mennyi szomorú lélek:-( (beszélgetés)
Én is emlékszem a kézimunka órákra. A fehér fonal koszos fehér színű lett, mire egy méter láncszemet horgoltam. :) Akkor még engem is ki lehetett zavarni vele a világból. A házi feladatot, - egy labdahálót - az anyukám horgolta meg egy fél délelőtt, fehér honleányból. Szerintem nem hihette el a tanítónéni, hogy én készítettem. :)
A politechnika óra kimaradt az életemből, mert nem volt közös óránk a fiúkkal. El voltunk különítve. Sajnos. ;)
Ügyes vagy! Én nem vagyok ennyire sokrétű.
A kötött ruha, pulcsi mindig visszajön a divatba és amit egyszer megtanultunk, azt nem felejtjük el.
Majd ha szükség lesz rá, újra előveszed. :)
Ha eddig nem jött az ihlet, akkor már nem is fog. ;) Bár az nem korhoz kötött, hogy tűvel huzigáljunk egy fonalat. :D
Anyukámnak direkt jól jött, mert a szemműtétek idején mást nem is tudott csinálni. A rádiót, tv-t csak hallgatta és így a két keze által elfoglalta magát. Hetekig ágynyugalomban mást nem is lehetne csinálni. Olvasni sem lehet állandóan, kellett a más irányú elfoglaltság is.
Sajnos nem sokat találkozunk amióta a bátyámmal nem beszélünk!
Amikor eljön hozzánk akkor erősítgetem amennyit tudom!
Sajnos a viselkedésében is láthatóak a nyomok!
Muszáj!
Érzem az ellenséges hozzáállását!
99%-ban igazam van,így nem aggódom,elmegy szerintem magától!
Inkább elkerülöm,ha meg nem megy majd lesz ami lesz!Nem akarom egy ilyen emberre elvesztegetni az energiámat!
Ezt kifejtenéd:-)
,,most pedig nekünk innen már nincs kifelé"
Én is mindent tudok. Varrok géppel és kézzel, kötök, horgolok, makramézok, de úgy ahogy mondod, nincs már igény ilyen holmikra. Valamikor volt, mert nem lehetett a bótokban kapni semmit.
És szintén nincs már türelmem hozzá. Csak azt varrom meg géppel amit muszáj, nadrág felhajtás, függöny szegés, ilyenek.
Régebben mindig úgy tévéztünk, hogy mi anyuval közben kötöttünk. Csak úgy csattogtak a tűk. :-) De rég volt.
A legutolsó művem az pár évvel ezelőtti, valami nagy nyomtatós festékhenger lett betekerve madzaggal kívülről, úgy hogy tökéletesen fedjen, és rá is ragasztgattam. Ez padlóváza. Rusztikus. :-)
Jut eszembe: amikor én voltam általános iskolás, (alsó tagozat, de már a negyedik osztály) akkor kézimunka órának nevezték, és hímeztünk is. Az egyik fiúcska annyira belemerült a munkába, hogy a mackónadrágja térdére varrta a kis terítőt :-))))
Aztán felső tagozatban már politechnika órának titulálták, no, azokon szenvedtem: fém hamutartót, fából könyvtartót - ilyeneket kellett alkotni.
Én hímezni szerettem régen, még piacra eladásra is. Azsúroztam, csipkés terítőt, kalocsait varrtam. Készítettem makramé virágtartókat, faliképet, kötött ruhákat, pulcsit, mellényt, sálat, sapkát.
Ma már nincs türelmem ilyesmihez és igény sincs rá.
Biztos, hogy nem fogyatékosoknak való, nagyon is megköveteli az agy és a finommmozgás összhangját.
De Istenem! Hogy ki a búbánatos pihentagyú találta azt ki, hogy fém tűvel machinálva húzgáljak egy fonalat...