Mennyi ideig tart a térdprotézis műtét utáni felépülés? (tudásbázis)
Gratulálunk, de ez fiú munka!
Nálunk azért látni ki, mivel a férjem csinálja, dicsérem is szegényt eleget....
Rosszul léphettem, mivel egyszer-kétszer úgy éreztem, hogy a kütyü hátrafelé csuklik. Rémes volt! Vagy "nyeklett"? Volt is ijedelem, meg szörnyethalás...
De mostanában nem érzetem iylesfélét...
Sziasztok Klárák (több is van mind kettő?9,
nálam még a műtődoki mondta, hogy üljek asztalra (ráültem a szobai dohányzóra), lóbáljam a lábam (lóbáltam, pont a méretem és nem ér le persze a talpam), az kilazítja a térdet - mindkettőt!(így volt, több hónap után).
Az asztal (majdnem) lábvége felé van ugye a keresztpánt (ha van), oda be kell szorítani a lábfejet, a lábujjakat és ráadásul kissé hátra felé rugdalni a lábszárral ill. a térddel. Érthető?
Szörnyű volt először. Csak oldalra billenve fért be a lábujjam a keresztpánt mögé, jajgattam meg miegymás... Ma már elég biztosan megy a dolog.
A gyógytornász nem szerette a figurát, de azután rájött, hogy ez hatásos nálam és a nővérek is ajánlották a dokival együtt. Üldögélek az asztalon és bámulom a kinti fákat, meg a tévét (műsor nélkül). Ajtófélfát most fogom próbálni, hátha bejön a 110 fok egyszer...
Kedves Klára!!
Köszönöm aggódó soraidat. Jogos az aggódás:::(((A 60 fokot a gyógytornász mondta, bár ülni tudok. Ülés közben 90 foknak tűnik. Szobabiciklizni csak hajóhinta szerűen tudok, ezt viszont csinálom. A meleget nem bírja a kütyüm, mintha technokollal lenne összeragasztva...Várom a hévizi rehabot, az hátha segít majd valamennyit. A másik térdem egyelőre funkcionál, de az is előjegyzésben van. Ha a műtét ott is sikerül, csak én halok meg, akkor a gyöngyvirág hagymáimat fogom ebédre fogyasztani:::((((((((
Kedves Esli!!
Köszönöm válaszod, s köszönöm a tanácsot.Nálunk nincsen ilyen bolt, de Szhelyen előbb utóbb be tudom szerezni!
Éva
Köszönöm!
Szeretettel:Anna
Sziasztok!
Minden kedves Annának és Anikónak nagyon boldog névnapot kívánok sok szeretettel!
Éva! Nagy-nagy gratula az ablakpucoláshoz, példát veszek Rólad, de óvatosan csinálom majd. Úgy tűnik, hogy én is beleestem a 3 hónapos betegségbe, mert napok óta minden jobban fáj. De végre enyhébb az idő, biztos nagyobb kedvem lesz bármit csinálni.
Mindenkinek jobbulást és kellemes vasárnapot kívánok!
Sok szeretettel: Klári
Sziasztok Lányok! (Esetleg fiúk...)
Nem tudom, milyen arányban vagyunk nemileg, de úgy tippelek, hogy inkább hölgyek a fórumozók. Szóval ma reggel olyat tettem, amit régen nem: megmostam 3 helységben az ablakot. Adtam is magamnak egy piros pontot háztatrási magatartásból.
Az éjszaka elért hozzánk is egy kis felüdítő eső, (Miskolc) amire hónapok óta hiába vártunk. Kb Medárd óta. Az ország nyugati részét és Budapestet özönvíz szerű eső áztatja hetek óta, nálunkmeg csak a szélvihar, dörgés-villámlás, csapadék semmi. Már a fű ik kiszáradt.
Szóval, ugyan nem aludtam jól, de reggel hatkor, mikor láttam, hogy nem tűz a nap az ablakra, és a tèrdem sem fájt kúlönösebben, no meg az ablakok is módfelett mocskosak, úgy döntöttem, csinálok valami hasznosat. Fel tudtam mászmi a létrára, nagyon óvatos voltam, és túléltem. Igaz, hogy piszkosul elfáradtam, de legalább három ablakon kilátok anélkül, hogy kinyitnám. Szóval most elégedett vagyok magammal, és megyek zuhanyozni!
Én ma nagyon rosszul. Lement a vérnyomásom, szerintem a térdembe, mert az meg a duplájára dagadt, sántítok, elővettem a botot. Szóval ez nem az én napom volt. Még a kisunokám sem tudott igazán feldobni, mert nem tudtam letérdelni hozzá a matracára:-( Most jegelek, és éjjelre én is beveszek gyogyót. Na elég volt a nyavalygásból! Holnap almafa-partyra megyünk a nászomékhoz, bot nélkül akarok menni!
Éva! Gratulálok, nem semmi programot csináltál végig!
Szép estét! Klári
Sziasztok!
Tegnap úgy tettem, ahogy este írtam, és kb 1/2 5 óráig aludtam. És nem fájt a lábam. Reggel jókedvűen ébredtem ebből kifolylólag, és úgy döntöttem, hogy előveszem a nordicwalking botomat.Korán reggel, fél hétkor indultam, és kb oda-vissza összesen kb 3 km-t botoztam. Igazán jól esett! Milyen jó is, amikor nincs fájdalmunk, az ember más szemmel nézi a viágot, még ha ilyen rohadt meleg is van. Este felé még egy kicsit szobakerékpározok, remélem, ez elegendő lesz tornának. Ti hogy éltétek meg a mai napot?
Üdv: Éva
Sziasztok!
De jó, hogy vagytok! Alig várom a jelentkezéseteket, mert megerősít, ha valami jobban fáj, hogy nem vagyok egyedül a bajaimmal. Ma strandon voltam pár órát, és igen jó volt a vízben mozogni, mármint mozgatni a lábam, mert úszni azt ugyan megpróbáltam, de az nem megy. Lehet, hogy mielőtt lefekszem,, bekapok egy fájdalomcsillapítót, megelőzendő, hogy éjszaka felébresszen a fájdalom, no meg egy fél szem altatót. Lehet, hogy egy fél pohár borral jobban járnék? Most nem, de lehet, hogy egyszer megpróbálom...
Fájdalommentes jó éjszakát mindannyiótoknak: Éva
Szintén a térdfájós klubot erősítem, szóval nekem ma "hardcore" tornám volt. A gyógytornász azt mondta ma mindenki panaszkodott neki, hogy fáj a térde, sajnos ilyenkor ez van. Előtte is éreztük (legalábbis én) ezután is fogom, csak ez most máshogy fáj.
Kedves Zsu! Nem baj, ha néha úgy érzed padlón vagy, csak gondolj arra, hogy a gödör aljáról már csak fölfelé vezet az út. Előbb-utóbb jobb lesz, hidd el és a fájdalom sem fog örökké tartani.
Sziasztok! Klárika neked nagyon örülök! A Porcelán Hercegnő így a távolból erősít a "mindennapi küzdelemben" Sajnos a jegeléssel már megint bajban vagyok. Marad a borogatás. Fohászkodom egy kis enyhülésért. Én is sokat fekszem! Kaptam a fiamtól egy hintaszéket! Egyedi gyártmány! Mivel pöttöm vagyok a méreteimhez alkalmazkodik! A térdhajlításban sokat segít a billegés. Így aztán egyre kevesebbet fekszem és többet billegek. Úgy érzem könnyebben viselem a megpróbáltatásokat! Mindenkinek könnyebb napokat és gyógyulást kívánok!
Üdv:
Judit
Szia Druszám!
A felelősöket mindig meg kell keresni! Nos megvan: az időjárás. Igen a melegre fogjuk. De jön még kutyára dér! Vagyis kánikulára tél. Akkor majd arra fogjuk.
De addig is szép estét, jó pihenést!
Klári (a kicsi)
Szia Zsu!
Nem vagy nyűgös, sem undok, egyszerűen csak fáj, de lesz jobb! Hidd el! Ez az időjárás mindenkit kikészít, mi duplán érezzük. Sajnos! De szerencsére itt a fórumon mindig megértésre találunk!
Pihenj jót és jegelés ezerrel! (Persze ha bírod)
Üdv: Klári
Sziasztok nyóckeresek! És mindenki!
A vihar folyton dúl (bennünk leginkább), de biztos, hogy ha kicsit enyhül az idő, jobb lesz. Muszáj!
De azt mondják, hogy még messze a szaladás. Ma szerintem mindenki visszafelé ment, vagyis úgy érezte.
Rolátornak üzenem, hogy porcelánhercegnő sem szalad még, szóval van még időnk.
De k....va meleg van!
Nem feküdtem ennyit szerintem műtét után sem, de mit csináljon az ember 40 fokban? Iszik, fekszik, néha olvas, néha ír. Na mindenkinek szép estét és kicsit hűvösebb órákat!
Üdv:
Klári
Sziasztok:)
Megszabadultam a varratoktól, csak most megtámadtak a kutyák... mintha marcangolnák a lábamat végig.
Elkenődött vagyok... nyűgös vagyok, undok vagyok...megyek is inkább, nem nyivákolok Nektek:)
Most múlt el egy kis viharocska a "nyockerben".
Lehet, hogy azért fáj a térdem a pihenés és borogatás ellenére?
A melegre fogjuk?
Jó estét nektek,
én egy hete alig alszom, állandóan borogatom a térdem, a varrat külsó oldala fájdogál, sőt ég és szúr.
Nekem 3 hónap után kezdett el igazán fájni, ami a mai napig tart. És hétfőn 7 hónapos leszek.
7-én talán az ultrahang megmutat valamit.
Az abroncs az állandó kisérőm....
Szia!
Hát jó meleg napunk van ma is. Én tegnap használhatatlan voltam, valami egynapos vírus elkapott. Ma már jobb, de sajnos csak rövidített tornát csináltam.
A meleg az oka mindennek!!!
Jöhetne már egy kis enyhület, bár az biztos viharral jön, és még a múltkorit sem hevertük ki igazán..
Jó reggelt mindenkinek!
Őszintén szólva nem sokat aludtam! Fájdogált a lábam a külső oldalán, a lábszárcsontomba is kisugárzik. Nehogy már így három hónaposan kezdjen el hülyéskedni! A térdemet úgy érzem, valami abroncs szorítja.Lehet, hogy kissé megerőltettem a hajlításokkal? Bár lehetséges, hogy ez a bolond meleg is közrejátszik, ki tudja...
Szia Anna,
írtam egy hoszú levelet, hátha nincs időd elolvasni, így itt is felteszem a kérdést?
Hol találkoztunk? Mikor? Ne hagyj válasz nélkül!!!
K. Judit Ötye társam szép, aranyos teremtés, igaz, hogy nem fiatal, de annak néz ki és ez a lényeg, igaz?
Szóval ki vagy Anna?
Jó, hogy már jól vagy, remélem 10 hónaposan én is jobban leszek!
Üdv Klári
További ajánlott fórumok:
- Térdprotézis műtét után mennyi a felépülés, miben változik az élet?
- Császármetszés után mennyi ideig tart és hogyan zajlik a felépülés?
- 2 hónapja volt a térdprotézis műtétem. Nagyon megbántam,...
- Orrműtét utáni felépülés
- Volt valakinek már keresztszalag szakadása? Esetleg műtétje? Mik a tapasztalatok? Hány napig tartott a felépülés?
- Petefészek ciszta tapasztalatok és műtét utáni felépülés