Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Manócskám története cikk

Manócskám története


Tavaly februárban kezdődött minden, 8 hónap után végre karomban tarthattam az én drága, igazán picike babámat. Nagyon boldog voltam egész terhességem alatt, és örültem, hogy anya lehetek én is. Sokat köszönhetek a doktornőmnek, akihez jártam terhesgondozásra, és aki a végén világra segítette az én picikémet.
Manócskám története

Még mielőtt megcsináltam volna a tesztet, biztos voltam benne, hogy terhes vagyok. Mégis annyira meglepődtem a második csík láttán, hogy szó szerint remegtem. És boldog voltam én is, és a párom is.

Ahogy most visszagondolok arra a 8 hónapra, elmondhatom, hogy életem legszebb korszaka volt. Már alig vártam, hogy végre érezzem az első pici mozgásokat, amelyek az idő múlásával egyre erősebbek lettek.

Nagyon boldog voltam és büszke voltam a pocakomra, örültem, hogy nincs semmi probléma sem a babámmal sem velem. Aztán a hetedik hónap végén megemelkedett a vérnyomásom, bevizesedtem.

Ezek miatt doktornőm beutalt a kórházba. Mindez a 34. héten történt. Ettől kezdve felgyorsultak az események. Az orvosom azt mondta, stabilizálják a vérnyomást és mehetek haza 1-2 napon belül.

A vérnyomásom csak nem akart csökkenni, sőt, a vizeletben még fehérjét is találtak. És hogy még szebb legyen a dolog, nem éreztem a babám mozgását majdnem egy teljes nap. Az NST sem volt jó, és kórházi tartózkodásom harmadik estéjén, amikor már otthon kellett volna lennem, az ügyeletes orvos úgy döntött, hogy még aznap este császározás lesz.

Mondhatom, még időm sem volt félni a szüléstől, olyan gyorsan történt minden. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, akik a műtétet végezték, főleg a doktornőmnek. Nekik köszönhetően egy csodálatos élmény marad az a kórházi tartózkodásom, ami ugyan csak egy „kis kezelésnek” indult és babám születésével zárult.

Aztán, mivel koraszülött lett a kincsem, két hétre befektették az 1. számú Klinikára, majd két hét múlva végre hazavihettük.

Ez a mi kis történetünk. Azt hiszem, én sosem fogom elfelejteni, mindig örömmel fogok emlékezni arra a pár napra, amikor az én kicsi kincsem megszületett erre a világra, ahol az én tapasztalataim szerint még vannak rendes, becsületes, lelkiismeretes orvosok. Köszönet Nekik.




Írta: 366c3cc959, 2010. február 7. 10:03
Fórumozz a témáról: Manócskám története fórum (eddig 4 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2019, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook