Lombikprogram 40 felett... és akinek NEM sikerült... (beszélgetős fórum)

Szia!

Köszönöm,hogy írtál:)!

Nos,egyenlőre úgy néz ki,hogy +jól vagyok+. Nyilván friss az "élmény",de a folyamat elkezdődött már a múlt évben...Biztosan lesznek rosszabb napok,de igyekszem nem elfelejteni azokat a napokat,amikor azt hittem,hogy nem élem meg a reggelt...Ez igazán nagy motiváció vagy hogy is fogalmazzam meg...

Jelenleg dolgozok a testemen és a lelkemen,hogy visszakapjam a lombik előtti "Énemet" és éltemet.

Mert valljuk be őszintén és ez minden lombikosra és nem csak lombikosra,hanem akinek nehezebben jön a baba,azokra is vonatkozik,hogy ha bevalljuk-ha nem,szinte erre tudsz csak gondolni...mikor hová kell menni,milyen vizsgálat-időpont-vv-kenet-diagnosztikus műtét-nagyműtét...stb...stb...A pénzről ne is beszéljünk,attól függetlenül,hogy most már "minden"ingyenes lett.Jahh...mondjuk ez sem fedi a valóságot,de mindegy.

Szóval,ezzel kelsz - ezzel fekszel.

Igazából ma jutott eszembe,hogy milyen szép ajándék lett volna egy pozi teszt a névnapomra,ha összejön az áprilisi kezdés...de ennyi.Nem vagyok szomorú,nem vádaskodok...

Szia! Először is virtuális ölelést küldök, talán tudom, hogy min mész keresztül, mert magamnak is keresztül kellett mennem az elengedés folyamatán. Lombikom nem volt csak távvezérelt stimum, végig mentem mindenféle csodaszeren,reménykedésen, akaráson, számtalan vizsgálatokon, Kális időponton és vetéléseken. Nagyon belefáradtam testileg és lelkileg is. Sokáig gyűjtöttem a történeteket, hogy kinek hogy sikerült tovább lépni, hátha segít nekem is, de nincs két egyforma ember.

Szerintem, ha tényleg nagyon akartad, akkor teljesen elfogadni nem lehet, itt-ott lesznek vacak pillanataid, és lehet, hogy beletelik némi időbe, mire megszokod a gondolatot. Érdekes módon nekem érzelmileg a legtöbbet a keresztlányom segített, aki 3 héttel idősebb, mint az én utolsó babám lett volna, ha velem marad. Ez nem jött rögtön, mert bár teljes szívvel szurkoltam a tesóméknak, azért nehéz volt elfogadni, hogy nekem ilyenben részem sohasem lesz, de idővel nagyon jó barinők lettünk. Nekem nagyon jót tesz, hogy a bennem élő szeretetet ki tudom élni rajta és nem félek annyira, hogy szeretet nélkül öregszem meg. Na és ha körülnézek a világban, akkor néha úgy érzem, hogy jó dolog, hogy nem ítéltem életre senkit.

Vigyázz viszont, hogy ne merülj el teljesen a depresszióba, mert attól semmi sem lesz jobb. Nálam pld. felütötte a fejét egy addig békésen megbúvó autoimmun betegség - a navalyák mellé, amiket a számtalan vizsgálat kihozott - és a gyermektelenség mellet, ez még nehezebbé teszi az életem.

Köszönöm, már jól vagyok. A vérhigítót viszont folyamatosan szednem kell.

Nekem volt spontán terhességem, de sajnos mindig elvetéltem. Vagy korai vetélésem volt, vagy a 9. héten már nem volt szívhang. És mindig a 9. hét volt a vízválasztó.

Kezdetben semmi komoly nem derült ki, ezért is volt 6 inszeminációnk. Majd 2 lombik következett. Sikertelenül. A 2. lombik után volt immunológia, full negatív. A 3. lombik előtt spontán teherbe estem, a terhességet a Kaáliban is megerősítették: 7 hetes voltam, szívhanggal engedtek el. Kb 10 nap múlva mentem már a saját orvosomhoz. És jött a hidegzuhany: nincs szívhang.

Ekkor már csak a genetikát nem vizsgáltattuk. És robbant a bomba: 4 hibás kromoszómám van. A spontán szinte kizárt, ha mégis sikerülne, nagyon-nagyon kicsi az esélye, hogy egészséges babám legyen(így történt 2017 novemberben, 2018 február 28-án, 17+2 hetesen elveszítettem). Szóba került a PGS/PGD, de akkora a kromoszómahiba, hogy annak sincs értelme. Így Brno-ba mentünk, hogy petesejtdonorral próbálkozzunk. Három beültetésünk volt, 1 szépen elindult, de 6 hetesen elveszítettem.

Hát ennyi.

Szia!

Aranyos vagy,hogy izgultál értem (is),köszönöm:D!!!

Igen...épp erről beszélek...ha a "test nem azt akarja,amit az agy". A tüdőembólia is kemény dolog...gondolom sok mindenen kellett változtatnod ahhoz,hogy egyáltalán "lombikozhass".Gyógyszerek,kezelések,életmód változtatás...stb...csodálkozom,hogy egyáltalán volt olyan orvos,aki "ezzel" a betegséggel bevállalta a lombikot.Rizikófaktor +ban még az embóliás múlt.Szóval akkor Te is az út elején jársz még????

Most már minden okés az egészségeddel kapcsolatban????

Egyébként neked volt valami orvosi oka,hogy nem sikerült spontán?

Szia!

Bár én még csak idén leszek 40, sok minden van már mögöttem. És hasonló cipőben járok, mint te. Az én terveimet egy majdnem végzetes tüdőembólia húzta át. Tavaly, az embólia után 10 hónappal, volt az utolsó beültetésem. De orosz rulettet játszottam. Elindult valami, de végül nem sikerült. Nagyon sokat gondolkodtam a hogyan továbbról. Végül be kellett látnom: itt a vége.

Olvasom/olvastam a másik 40-es fórumot: többek között neked is drukkoltam így ismeretlenül is, hogy sikerüljön.

Szóval tudom, min mész keresztül. Nehéz ez az út. De hiszem, hogy vagyunk olyan erősek, hogy tovább tudunk lépni és megtaláljuk az életünkben a boldog pillanatokat. Nem könnyű, tudom. Ráadásul a sógornőmmel egyazon napon volt a beültetésünk(ezt a tesztelés napján tudtam meg) és neki gyönyörű kisfia született. Ha ránézek, bizony összeszorul a szívem. Vannak még nehéz pillanatok, de úgy érzem, jó úton haladok.

Minden jót kívánok neked!

Adél

Nekem "terápia" az írás:).

Érdekes,hogy nincs bennem keserűség...szomorúság az nyilván van,de annyi gyógyszert szedtem az elmúlt 4hónapban,hogy nem is tudom,hogy hogyan "éltem" túl a mellékhatásokat.Nyilván - ha sikerül - a végeredmény mindenért kárpótol:)de ha a tested nem együttműködő,akkor cseszheted...és ha a körülmények is ellened vannak,akkor aztán tényleg nincs mit tenni.

Én 35voltam,amikor belekezdtünk.Nem hittem volna,hogy eljön ez a nap...de így lett.

Biztosan nagyon nehéz út ez,de egyszerűen meg kellett hozni ezt a döntést.

...és ahogyan írod,lesznek jobb és rosszabb napok...

Egyébként azt mondják,hogy minden fejben dől el és nagyon akarni kell...nos én ezzel vitatkoznék...minél jobban akartam,annál jobban nem sikerült...

Komolyan,az utolsó 6.lombikot meg sem tudtam próbálni...Az intézményben felújítás volt/van és 3x emiatt nem tudtam kezdeni,a 4.alkalommal áprilisban a pandémia miatt...és kifutottam az időből.

Szívás...

Igazából a testem adtam fel a harcot(mert még mehetnék fizetős lombikra)de nem akarok "orosz rulettet"játszani,épp elég volt.

Én az utam elején járok,tehát "friss az élmény",az elhatározás,de jelenleg egészen "jól"vagyok.

Aztán kitudja mit hoz a jövő...

Viszont szerettem volna tudni,hogy ki hogyan éli meg ezt a "helyzetet" és úgymond "tanulni" a tapasztalatokból...

Szia...

Erre (is)nehéz szavakat találni...Van valami diagnosztizált ok,amiért nem sikerül(t)?

Sziasztok!

Azért nyitottam ezt a fórumot,mert szeretném tudni mások "módszerét"az elfogadásra,a továbblépésre a sikertelen lombik(ok) - de inkább úgy fogalmaznék - a gyermek nélküli élet feldolgozására...

Nektek hogyan sikerült?!

#segítsünkegymásnak#