Lóbértartás, lovas edzés (beszélgetés)
Szep melo ez az otthoni lotartas, tenyleg csak annak valo, aki el-hal a lovakert.
Nyilvan bertartas eseten inkabb a penz szamit a bertartonal, mig aki sajat lovat tartja, az jobban odafigyel arra.
Ti miert vettetek lovakat?
Nekem a hátsó kertben van három (6000m2en), de nem tanyán. Csak itt mindenki tart állatot, senkit nem zavar. Nem feltétlenül kell tanyára költözni. Cáfolnám, h sokkal belsőségesebb lenne a viszonyunk amúgy, mióta hazahoztuk őket. Egyrészt, mert az érdemi foglalkozást eddig is mi csináltuk, a ló kb köp arra, ki ganajozza, szerintem. Maximum megjegyzi, kitől kapja az abrakot, de amúgy simán különbséget tesz valaki olyan, aki csak reggel este elé vágja a zabos ibriket, meg egy olyan, aki pucolja, testkontaktot alakít ki vele, lovagolja, idomítja stb. Másrészt, mire munka után kiganézol, etetsz, ingyom-bingyom, sokkal kevesebb erőd marad minden másra. Mi tesómmal és a szüleimmel közösen csináljuk, de őszintén, sokkal többet tudtam lovagolni, pucolgatni, ütyürü-pütyürüzni velük, amíg bértartásban voltak, mint most. DE: én kelek reggel fél 6kor hozzájuk, munkába indulás előtt én abrakolok, nézhetem velük a napfelkeltét, nekem köszönnek reggel és tőlem köszönnek az esti etetéskor. Van pro és kontra is bőven ebben a hol legyen a ló dologban. Igazából inkább dolgozunk velük kétszer annyit, de tudom, mikor, mit, mennyit, milyen minőségben eszik, tudom, h kapott-e rendesen inni stb. A bértartó helyünkről ezért menekítettük őket haza, mert a végére az egyik lovunkat lebetegítették, kórházba juttatták, fizettünk, de mégis tesóm ganézott, itatott és etetett, mert ha nem csinálta volna meg, akkor nem csinálják. Emlékszem, milyen jót röhögtünk, mikor az egyik bértartó elkezdett pattogni, h a mi három lovunk alatt miért van 2szer annyi szalma (rendes mennyiség, ami amúgy járna)?!!! Azért bmeg, mert nem a lovász csinálta, hanem a hugim, iskola után, 3 ló lelovaglása előtt...a lovász kidobta ami már nagyon feltűnő volt, a többire 5 centi szalma és csók. Aztán meg ment a hüledezés, h a mi lovainknak miért nincs berohadva/sömörösödve a lába, a mindenki másé meg igen. :(
De ezt nem mindenki tudja megcsinálni és egy bértartott ló ugyanolyan boldog és kiegyensúlyozott kapcsolatban lehet a gazdájával, mint ahogy egy otthon tartott is kívánhatja, bárcsak inkább beletöltenék a kóbászba.
Háziállat szerintem az, akivel együtt élsz.
Sokkal közelebb állhat az a lóhoz, aki naponta ganézza, keféli, fürdeti, kiengedi a karámba... stb.
Annak idején, amikor jómagam is viszonylag gyakran kijártam lovagolni, bennem is felmerült, hogy lehetne lovam, de aztán rájöttem, én nem akarok kiköltözni egy tanyára. Messziről meg minek nekem ló?
" Betöretlen csiko " de jo hogy meg vannak oda at szakemberek kik " betudjak törni ! " irgalmatlanul gusztstalan meg leirni is nem hogy egy szerencsetlen kiszolgalt alatnak lenni ....
Unokamnak ket lova van " nyugdijazottak " a kiralyi para gardabol mond kettö harmonikus es jo apolt lo. Loval banas egy tehetseg es nem valamit amit lehet tanulni , az vagy van vagy nincs . Ha felemre epul akkor mar ell van veszve minden mielött meg kezdödik ( lonak a felelmitesere gondolok ) ezek az ugy nevezett " szakemberek " senki masok mind certifikalt alatkinzok . Ferjem hosszu eveken at dolgozott M.o . an mind alatorvos ....
Azért vannak olyan helyzetek, amikor bizony egy jó lovasnak is le kell szállnia, h átadja egy kis időre egy még nála is jobbnak a helyzet kezelését. Inkább üljön fel párszor valaki, aki tudja az adott helyzet megoldását, minthogy az ember ott szenvedjen és több kárt okozzon mint hasznot. Nálunk is volt ilyen, sokat tanul az ember abból is, ha egy ilyen után visszaül a lóra és érzi, mit kellett volna eddig is érezni vagy nem érezni.
Az más, h tényleg vannak, akik nem tudnak mit kezdeni a lovukkal. Tesóm is időről időre felült egy ismerős család lovára, mert nem tudták irányítani, lovagolni. Egy-egy ilyen fél-egy órás szeánsz után (kivitte terepre, kiadatta vele a gőzt, úgy lovagolta, h jó legyen, szóval nem arra kell gondolni, h kiütötte a szemét pálcával vagy véresre rúgta sarkantyúval, csak simán megadta a lónak, amire szüksége volt az egész napos bokszfogság után, plusz egy kis idomítás, h tanuljon is közben) a ló megint kb 1,5-2 hétig működött. Aztán persze, mivel nem úgy lovagolták, ahogy kellett volna, csak ilyen utazunk de nem lovagolunk fílingben, lehetett kezdeni előröl. Gondolom, te rájuk gondoltál. :D
Ha szabad kérdezni, helyileg merre vagytok?
Nálunk ez, amíg bértartásban voltak a degek, úgy ment, h a bértartó hely tulaja volt az edző is. Mi egyesület voltunk, tagok voltunk, így az edzésért, a saját lovon, nem kellett fizetni. De ha nem ő, hanem egy máshonnan hívott edző jött, akkor fizettünk az edzésért, mert az neki munka, ha felült, mert esetleg kellett, akkor is ugyanannyit fizettünk.
A heti 7 nap dolgozik a ló nem szimpi. Főleg, h ugrómunkáról is van szó. Ha csak körbe-körbe szityi-szütyizés, egy nap egy emberrel, talán, de ha ugrik is, akkor nem. A mi lovaink egy nap pihenőt kapnak egy ugróedzés után, mert mi 10 év után is jó lábakon akarjuk tudni őket.
Nekem az előző helyünk után mindig gyanús, ha a tulaj veteti meg úgymond veled a lovat. Ott kb 5 emberrel el lett játszva, h nulla lótartási és kb nemrepülökelap*csába lovaglási tudással megvetette velük a neki tetsző lovat, bemagyarázta, h az milllllyen jó lesz, aztán persze nem. De neki tényleg jó, mert mivel a tulaj nem tud vele lovacskázni, ő tud rajta bérlovagoltatni.
Milyenek a tartási körülmények? Mi jár nektek, mint bértartóknak?
Szeritnem nem... nálunk a bértartó feleannyit fizet az oktatásért, mint ha nem saját lova lenne. De biztos mindenhol más, csak ennek előtte kell utánajárni, számolgatni, hogy mi hogy éri meg. Ha saját lovad van, és már tudsz egyedül lovagolni, akkor mész amikor akarsz - akkor éri meg igazán, de erre a szintre el kell jutni. Akkor lehet poén, amikor már egyedül viheti, mehet terepre társakkal, a ló azt csinálja amit a gazdája akar - de ez sok kitartás, sok pénz. Ha van, akkor nem gond :-)
Mi is most kezdjük csak teljesen saját lóval, de tudjuk, hogy fél-egy év, mire majd ő rá tud ülni, ugyanis mi csikót vettünk... és még semmit sem tud a drága. A lovász fogja belovagolni, oktatni, és fokozatosan kerül a gyerek alá, aki addig más lovakon fog lovagolni. Viszont, ha működik, akkor hosszú évekre megoldja a lovaglás kérdését majd! Izgalmas időszak következik :-)
Most volt egy ilyen film, hogy a lo nem ugrott rendesen; akkor viszont a lovas nem tudta megfeleloen iranyitani.
Nem kerdezem meg, hogy milyen oraberben folyik a lovaglas... csak feltetelezem, hogy megmutatja a kislanynak, hogy banjon abban a helyzetben a loval.
Ha a te lovadat trenirozzak, azert nyilvan neked kell fizetned.
Azt vistont nem ertem, miert lenne sikeresebb a gyermeked egy hirdetesbol vasarolt sajat lovon, mint egy masikon. Ha "csak" lovagol egy lovat, akkor azt egyszeruen le lehetne cserelni, ha nem tudnak egyutt dolgozni. Most van egy sajat lovad es egy sajat gyereked, akik nem jonnek ki egymassal, igy jobb hijan fizetsz azert h a lovat a gyerekre "szabjak"...
Szerintem ez az edzo jo uzletet csinald veled, sok penzt fog meg legombolni rolad...
"Az előbb már írtam" amikor épp én is pötyögtem, bocs hogy nem látom a gondolataid.
Ami az edzést illeti, hát érdekes. Nem tudom mi a más abban az akadályban, amiért azt akaródzik. Az tény hogy lovat nem hagyunk úgy ott hogy a lónak rossz tapasztalata marad egy akadálynál. Na de hogy van olyan óra hogy a gyerek rá sem ül?
Húgom edz, van hogy lovast, van hogy lovat, van hogy a kettőt együtt, de olyan hogy csak ő ül a lovon csak akkor fordul elő ha a lóval van gond, annak az edzésnek mondjuk más az ára is.
Az is kérdés a lovasedző mennyire érti a "szakmáját". Rengetegen oktatnak nulla végzettséggel, semmi tehetséggel. Nálunk is volt olyan ló, amit neves edző tett tönkre, lelkileg. Vannak nagyon érzékeny lovak, amik nem bírják a minimális erőszakot sem és van olyan amit "ütni-vágni" kell, hogy hozza a formáját, van amelyiknek meg csak "suttogni" szabad és abból is ért.
Ha nem bíztok az edzőben akkor váltani kell, ennyi.
Az előbb már írtam;lehetőséget láttak a gyerekembe...,,megy neki,állítólag túl jól;én nem értek hozzá ...
Saját lóval lehetne még jobb eredményeket elérni mondták...
Hírdetés alapján választottunk,választott az edző lovat,ami majd jó lesz a gyereknek .
MAJD!!!Nem máról holnapra.Ez fontos és értem is.Egy végtelenül szerény ,nyugodt lóról beszélünk.Elfogadta a gyerekemet is!
Most egy akadálynál folyamatosan megmakacsolja magát!csak ott,és a gyerek nem tud vele mit kezdeni.Napok óta.Szóval,ezért ült rá az edző. És neki megcsinálja.Viszont én azért az óráért is fizetek,amikor a gyerek nem is ül alovon.És ez a kérdésem,hogy ez normális?
Mindenhol így működik?
Ezek szerint az edzoben biztok, ha az o tanacsa alapjan vettetek lovat. Vagy megsem?
Mondd meg neki, h ha megsem olyan kezes az a lo, amit o valasztott, akkor a sajat szabadidejeben lovagolja be es ne akkor, amikor ott vagytok!
Ez nem a garasoskodásról szól!
Mellesleg nem többmilliós lóról,sőt még csak nem is milliós lóról van szó.
Más 1 év alatt többet megiszik és eldohányoz mint amiről mi most beszélünk!
Ha annyira nem számítana a pénz valószínű,hogy nem is foglalkoztatna a dolog.Kifizetném mellveregetve,hogy én ezt is megtehetem,mint amire célzol!
Ja,és lehetőséget láttak a gyerekben ....ezért kellett a saját ló;nem azért mert én akartam volna vagy mert nem tudtuk hova tenni az árát.
Ha nem klappoltok az edzővel, akkor nem lesz az egészből semmi. Ha nem megy más edző után kell nézni.
Hogy őszinte legyek ilyenről még nem hallottam, ez kb olyan mintha úgy tanítanának autót vezetni hogy te az anyós ülésen ülsz.
Persze ha a ló fejében kell rendet rakni az megint más. Nincsenek tapasztaltabb lovas ismerősötök? Aki ráülne a lóra, úgymond kipróbálni mire is képes/alkalmas?
Eleve hogy vettétek a lovat?
A lovat az edző javaslatára vettük egy teljesen ismeretlen helyről,és az edző választotta,hogy az lesz jó a gyereknek.
A hét minden napján lovagol értsd ez alatt a hétvégéket is.Nem csak heti 1-2 napot.
Már szinte nem is normáli dolog.Szerintem.
A lovat egyebkent mi alapjan valasztottatok? Abbol az istallobol valo, ahol a bertartason van, vagy mashonnan hoztatok? A bertartasert mit fizetsz?
Aki heti 1-2 orat lovagol csak, annak minek sajat lo???
Sajnos ő egy annyira erős egyéniség,hogy azt is megmagyarázza amit maga sem hisz el....
És nagyon pénzorientált.Ő úgyis azt mondaná,hogy ez alap mindenhol.
Ezért is gondoltam,hogy mielőtt szóvá teszem ,hogy már azért is fizetünk,hogy belép a gyerek a lovarda kapuján,körbe érdeklődök.
Sanyi!
Neked van igazad!
A lo mar tudja, mit kell tennie.
A gyerek viszont nem.
Kérdés hogy a lóban van a hiba vagy hogy a gyereknek kell újat mutatni?
Van amikor először -főleg "új beszerzésűnél" - a lónak kell helyretenni az agyát.
A legtöbb iskolaló automatán működik már, így azokon nehéz lovas eredményt elérni.
De mi lenne ha az edzőt kérdeznétek?
További ajánlott fórumok:
- Insanity, 60 napos edzésprogram!
- Péntek Enikő (Zóna edzés) rajongók ide!! :-)
- Májusi edzésprogram Rubint Rékával avagy hozd magad formába a nyárra!
- Hogyan fussunk le 5 km-t?! Hathetes edzésterv kezdőknek. Fogyjatok velem május 2-től!!
- Rendszeres edzés otthon! Velem tartasz?
- Életmód váltás súlyzós edzéssel