Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Kyrababa érkezése cikk

Kyrababa érkezése


Már alig vártam, hogy én is írhassak ide. A 9 hónap alatt az összes történetet végigolvastam. Volt ami rémisztő volt, és volt, ami gyönyörű, de szinte az összes könnyeket csalt a szemembe. Bevallom, mielőtt megláttam a két csíkot a teszten, semmit sem tudtam a terhességről, szülésről, kivéve persze az alap dolgokat.
Kyrababa érkezése

Az én történetem 2007. július 27-én kezdődik. Ekkor vettem az első tesztet. Előtte pont egy héttel halt meg a nagypapám sajnos. És rá 4 napra megálmodtam, hogy terhes vagyok. Pedig nem volt betervezve a pici, éppen gyógyszerszünetet tartottam (sikerült). 1-2 napot késett a menzeszem, amikor is megvettem a tesztet. Az álom, és a késés (és az 1 hónappal ezelőtti emlékek) elég volt hozzá.

Munkából mentem épp hazafelé péntek délután, egy irgalmatlan szerencsétlen nap után. Minden borult, törött, szerencsétlenkedtem, még a trolin is kiöntöttem a kólát. Hazaértem hát, kimentem a fürdőbe, pisiltem. Írták, hogy 3 perc. Hát nekem szinte 1 perc után elkezdett megjelenni előbb az a csík ami azt mutatja, hogy terhes vagyok, és utána kezdett csak megjelenni az ami mindig megjelenik. Jó erős volt mindkettő. Nem hittem a szememnek. Nem volt tervezett, de nagyon örültem. Kicsit megijedtem, de ez pillanatnyi volt csak. Félig nevetve, félig sírva hívtam fel Tomit, a páromat a munkahelyén az alábbi szavakkal: „Ülsz vagy állsz?” Rögtön tudta miről van szó. 1 héttel később az orvos is igazolta, hogy 5 hetes terhes vagyok.


A terhességem viszonylag zökkenőmentes volt. Leszámítva, hogy epilepsziás vagyok, amire gyógyszert kell szedjek. Ezért félő volt, hogy a gyógyszer miatt nagyobb a fejlődési rendellenesség kockázata, illetve a szemem –8 dioptriás. Ezek miatt úgy volt először, hogy császár lesz, de végül mindkét orvos engedélyezte a természetes szülést. Kiderült az is, hogy Rh- a vércsoportom, a páromé persze Rh+, így ez is veszély volt. Az epilepszia miatt egyből veszélyeztetett terhes kategóriába soroltak, de ez gyakorlatilag nem jelentett semmit. Az összes dolog miatt kicsit több vizsgálatra, vérvételre kellett elmennem, és eggyel több UH-ra. Szerencsére minden rendben volt mindig.

Fizikailag sem viselt meg nagyon, bár az utolsó 3 hónapban elég nehéz volt az egyik oldalamról a másikra fordulni, főleg, hogy mindig is csak hason tudtam elaludni, de ehhez is hozzászoktam.


A szülés:

2008. április 1-re voltam kiírva. Mindenki megkérdezte ezt a terhességem alatt:

„És, mikorra vagy kiírva?”

Mire én: „Április 1.”

Az alábbi válaszokat kaptam mindig:

- „Nem baj, a babák 5-10 %-a születik csak a kiírt időpontban” – próbáltak vigasztalni.

- Vagy pedig egyszerűen csak egy „uh” hallatszott.


Én egy percig nem foglalkoztam a dátummal.

A terhesség alatt végig azt éreztem, hogy előbb jön a baba. - Bár azt is éreztem, hogy fiú lesz, de azután az összes UH azt mutatta, hogy lány. (Aminek én nagyon örültem!) – De nem jött előbb. Március végén már kérleltem, hogy jöjjön ki, mert picit féltem is a szüléstől, meg már túl akartam lenni az egészen. És már kíváncsi is voltam rá nagyon.


Március 31-én délután 6-kor valami rózsaszínes váladék jött belőlem, irtó kevés, jelentéktelen. Gondoltam, na végre, a nyákdugó. Még simán msn-en beszélgettem, ekkor éreztem, hogy mintha meg akarna jönni, úgy fájdogálok, de az nem is volt igazán fájdalom, és egyfolytában éreztem, gondoltam, hogy ez nem lehet fájás, és olvastam, hogy a nyákdugó is távozhat így. Ezután megijedtem, mert elkezdtem pecsételve vérezni. Akkor már nem voltam biztos ebben a nyákdugós dologban, féltem, hogy a méhlepényemmel van valami. Felhívtam a védőnőmet, aki azt tanácsolta, hogy biztonságból menjünk be a kórházba. Felhívtam Tomit, - aki épp dolgozott – hogy jöjjön haza, és vigyen be. 30 perc múlva már az Uzsokiban voltunk. Ott bekopogtunk a szülőszobán. Mire megvizsgált az ügyeletes orvos, és a szülésznő. Rátettek egy CTG-re 20 percre. Közölték, hogy ez csak a nyákdugó, fájásom nincs, egy ujjhegynyire vagyok csak nyitva és a gyerek feje is fenn van még, nem lenne szerencsés, ha megindulna. Mehetek haza. De azért, ha erősen véreznék, vagy elmenne a magzatvíz, vagy megindulnának a fájások, menjek vissza. Így hát hazajöttünk. 23 órától éjfélig érzetem 2-3 percenként fájásokat, de azok annyira jelentéktelenek voltak, hogy nem is foglalkoztam velük. Éjfél felé már rosszabbak lettek, de ekkor sem tekintettem őket annak. Befeküdtem hát a párom mellé, és rá 2 percre egy erős pukkanást éreztem. Mire felkiáltottam, hogy kipukkadt bennem valami. Felálltam: folyt a magzatvíz. Irány vissza a kórház.

Ott felvették az adataimat. Megint megvizsgált a doki is és a szülésznő is. A magzatvíz ekkor már koszos volt, ugyanannyira voltam nyitva, de a gyerek már lejjebb volt. Megindult hát mégis. Bementünk a szülőszobára, le kellett zuhanyoznom, kaptam beöntést. Ami nem volt kellemes, de nem volt benne semmi különleges sem, pedig attól is hogy féltem. Pedig csak azt kellett megállni, hogy ne rohanjak egyből a wc-re. Felfektettek az ágyra, ekkor már fájtam azért érezhetően, de sajnos végig 2-3 percenként. Kaptam infúziót a magzatvíz miatt. Vettek vért, feltettek a ctg-re, mert jobban oda kellett figyelni a picurra. Mindez éjfél után. 2 körül jött a dokim. Nem sokat tágultam. Mondta, hogy 5:15-kor visszajön. Addig vajúdtam. 5:15: 2,5 ujj. És az is csak úgy, hogy bár nem mondták, de szerintem kézzel is tágítottak, ami roppantul rossz és fájdalmas érzés volt. A párom is rosszul lett mikor látta, hogy szenvedek (Ő végig bent volt velem szerencsére). Ekkor megkaptam a következő infúziómat, ami az oxitocin volt. Egyből hatott. Szinte egyfolytában jöttek az erősebbnél erősebb fájások. 6 körül kértem már valami fájdalomcsillapítót, de csak 2 no-spa-s injekciót kaptam, ami inkább tágított, minthogy fájdalmat csillapított volna. Viszont az hatásos volt, mert 6:30 körül teljesen eltűnt a méhszáj. 6:40-kor megkérdeztem a szülésznőt, hogy mikorra lesz baba? Mire kedvesen, és poénosan mondta, hogy 7-re szeretné, mert lejár a műszakja. Én meg nem hittem a fülemnek, hogy már csak 20 percig kell elviselnem ezeket a fájdalmakat. Aztán jöttek a tolófájások is. Na az nem semmi érzés. Jobb is volt, de ezerszer rosszabb. Akkor már azt hittem minden kijön a helyéről, és nem lesz vége. Várnom kellett ráadásul 5-6 ilyet, és nem rányomni. Ez elég nehéz feladat volt, mert nyomta az saját magát. Aztán végre nyomhattam. Ami nem ment egyszerűen, mert ekkor meg ritkultak a fájások, és örökké valóságnak tűnt, mire jött a következő. Ráadásul mikor nyomtam, mindig kieresztettem a levegőt is picit, amikor nem lett volna szabad. Végül kis rásegítéssel, 2 vágással (gátmetszés) úgy, hogy nyomták a hasamat közben, 7:12 perckor megszületett a pici lányunk, Téglás Kíra, 3100 g-mal, 55 cm-rel. Mikor megláttam csak egy pillanatra, kicsordult a könnyem, ránéztem a páromra (akinek szétszorítottam időközben a kezét), aki jobban könnyezett, mint én, és mondta, hogy ügyes voltam. Nem tudott egyből felsírni szegénykém, mert már nagyon el volt dugulva mindene, de gyorsan elvitték, kitisztították. Apu mehetett vele mindenhová. Én megszültem a méhlepényt. Amiből kb. annyit éreztem, hogy 3 lüktetéssel jön ki valami. Aztán összevarrtak, ami szintén nem volt fájdalmas, pár szúnyogcsípés, még a fájdalomcsillapító injekciót sem éreztem. Közben visszahozták nekem a picit, és odafektették mellém. Apu pedig visszaülhetett mellénk. És együtt voltunk 9-ig, telefonálgattunk, vártuk, hogy végre pihizzünk, de én egész nap nem tudtam utána aludni.




Írta: kiscsirke, 2008. május 16. 11:03
Fórumozz a témáról: Kyrababa érkezése fórum (eddig 24 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2020, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook