Kutya gazdi klub (nyílt klub)

A kutya képes szeretni is, együtt érezni is: ha beteg a gazdája, nem mozdul mellőle és nyüszít. A kutya még unatkozni is tud, és képes élete értelmét egy másik lényben látni: ha a gazdája meghal, némelyik utána pusztul, csak hogy vele maradhasson. Ábrándozni azonban nem képes.

Dmitry Glukhovsky

Az egyetlen abszolút önzetlen barát, akire az ember szert tehet ebben az önző világban, az egyetlen, aki sosem hagyja el őt, az egyetlen, aki sosem hálátlan és hűtlen hozzá - az a kutyája. Ő az, aki mellette áll jóban-rosszban, egészségben-betegségben. Ott alszik a hideg földön, ahol a barátságtalan szelek fújnak, s ádázul zuhog a hó, csak hogy gazdája oldalán lehessen. Megnyalja a kezet, amiben nincs élelem, amit felajánlhatna. Nyalogatja a sebeket, és enyhíti a fájdalmakat, melyeket a világ kegyetlensége ejt. Úgy őrzi koldus gazdája álmát, mintha király volna. Mikor minden barát eltűnik, ő marad. Ha elmúlik a gazdagság vagy a hírnév szertefoszlik, ő olyan hűséges marad szeretetében, ahogy a nap kitart az útján az égen.

George Graham Vest

Az a hétköznapi tény, hogy a kutyám jobban szeret engem, mint én őt, egyszerűen letagadhatatlan, és engem mindig bizonyos szégyennel tölt el. A kutya bármikor kész életét áldozni értem. Ha engem történetesen egy oroszlán vagy tigris fenyeget, Ali, Bully, Titi, Stasi, és a többiek, ahányan csak voltak, pillanatnyi tétovázás nélkül felvették volna a kilátástalan harcot, hogy meghosszabbítsák az életemet. Hát én?

Konrad Lorenz

„Mi vagyunk azok a furcsák, tudod, a kutyákkal…

Mi vagyunk azok, akikre mindig alternatívaként tekintenek, és egy kicsit sajnálnak is, mert "tudod, kutyái vannak ..." (mintha betegség lenne)

Mi vagyunk azok, akiknek azt mondják: "de mindig ezekkel a kutyákkal?"

Mi vagyunk azok, akiknek azt mondják: "de a kutyák elköteleznek!" (Mások életére gondolni is kihívást jelent ...)

Mi vagyunk azok, akiknek azt mondják: "de miért nem hagyod a kutyákat, és mész nyaralni a tengerhez?"

Mi vagyunk azok, akik tele vannak kutyáiknak dedikált tetoválásokkal (És spontán felmerül a kérdés: "ÉS HA MEGÖREGSZEL?")

Mi vagyunk azok, akiknek autója tele van szőrrel, és ha valakit mégis beülne autójába, furcsállja, hogy egy ember ül mellette...

Mi az többiek számára "kutyások" vagyunk, akik csak kutyákra gondolnak, és még "szegény emberek" vagyunk, mert ki kell vinni őket, és sok időt kell pazarolnunk rájuk, és akik soha nem lesznek szabadok, mert kutyáik vannak

(... szabadok, szabadok, de milyen értelemben? ...)

Mi vagyunk azok, akiket nem érdekel, hogy mások mit mondanak. Mert nem mindenki ugyanazt akarja, nem mindenki ugyanarra vágyik. Mert ha egyszer megtapasztalod, mit jelent kutyával együtt élni, akkor már nem tudsz nélküle élni.

Szegények lennénk? Nem hiszem."

❤🐕‍🦺🙏

"Neked csak egy kutya..

Nekem szívdobbanás.

Tegnapom mosolya.

Holnapom hite.

Szőr a kanapémon.

Megnyugvás egy nehéz nap után.

Lábamra taposó láb.

Nyál a tiszta nadrágomon.

Tekintetembe szúródó tekintet.

Bolondozások nevetése.

Buborékszájú puszi.

Sajgó láb egy erdei barangolás után.

Vízcsepp az objektíven.

Nyakamba szúrt szuszogás.

Tenyerem alá simuló szeretet.

Napok aggódása.

A hazaérkezés öröme.

Barátok kitartása.

Elfogadás.

Neked csak egy kutya. - Nekem az életem, a KUTYÁM!!"

A kutyáink ismernek bennünket - valószínűleg sokkal jobban, mint mi őket. Tökéletes hallgatózók és leselkedők: kihasználják, hogy beengedjük őket a magánéletünkbe, és kikémlelik minden mozdulatunkat. Tudják, mikor jövünk, mikor megyünk. Kiismerik a szokásainkat: hogy mennyi időt töltünk a fürdőszobában, és mennyit a tévé előtt. Tudják, kivel alszunk, mit eszünk, miből eszünk és kivel alszunk túl sokat. Úgy néznek bennünket, ahogyan egyetlen más állat sem.

Alexandra Horowitz

HAZATÉRÉS

Három éves, hatalmas termetű, ereje teljében lévő kutya volt. Rendíthetetlen őrzője a takaros kis tanyának, és hűséges barátja egy hét éves, borzas fejű fiúcskának. Fehér bundája gyönyörű zsinórokban lógott, szinte a földet súrolta. Apja Vándor, anyja Helga volt, a legkeresettebb tenyészpár messze határban. Idegen országokból is csodájára jártak a szülőknek, kölykeiket úgy vitték, mintha nem is létezne más komondor a földkerekségen.

Tizenegyedik kölyöknek született. Satnya, sárgás bundájú, csámpás apróság volt.

- Azt hiszem, ezt az egyet agyon ütöm-, mondta a gazda barátjának, aki szegről-végről rokona is volt nagyanyai ágon. – Nem lesz ebből semmi, csak a hírnevemet rontja.

- Ne üsse agyon Deme bácsi, - rángatta meg nadrágja szárát a kócos kisfiú, - inkább adja nekem, majd én felnevelem!

Letekintett Demeter az aprócska gyermekre, belenézett könyörgő szemébe, és meghatódott. Gondolkodóba esett. Tudta, hogy rokonának soha nem lesz pénze fajtatiszta kutyára, és tudta azt is, hogy ez a gyerkőc komolyan gondolja amit mond. Az állatok iránti imádata olyan mélyről fakadt, oly őszinte volt, hogy nem tudott nemet mondani.

- Rendben van! De korai lenne most elvinned. Ha ez a rusnyaság négy hét múlva is él még, neked adom. A vasárnapi mise után jöhetsz majd érte.

- És a hírnév? – kérdezte a fiú apja.

- Nyugalom Vendel, majd nem mutogatom.

Vendel és fia némán ballagtak hazafelé a földúton. Közel egy órát kellett még bandukolniuk a tanyáig. Messze volt a falutól, túl a vasúton.

- Mi lesz, ha nem marad életben, Andris? – törte meg a csendet a fiú apja. Andris megállt egy pillanatra, könnyes szemmel nézett az apjára.

- Életben marad, tudom, érzem! Megszorította apja kezét, és az út hátra lévő részét végig csicseregte. Elképzelte és elmesélte, mi mindent fognak csinálni a kutyával. Őrzik a birkanyájat, ami mindössze négy birkából állt, a tehénkét és a libákat, a malacot és a lovat is. Bújócskázni fognak az erdőben és a nádasban, ha elfáradnak szundítanak egyet a szárkúpok árnyékában, vagy a szőlőben, a ficérkunyhóban. Nyáron fürdenek a folyóban, kagylókat és kavicsokat gyűjtenek a partján, és felügyelik a kecéket is. Épít neki ólat, de soha nem kell ott aludnia, mert az ő kutyájának az ágy előtt lesz a helye, azon a gyékényszőnyegen, amit az édesanyja font, még mielőtt Jézuskához költözött. Mire mindezt elsorolta, haza is értek.

Kicsi, de takaros vályogház állt az udvaron. Falai fehérre meszelve. A nádtető réseiben verebek, az eresz alatt fecskék fészkeltek. Egy szobából, konyhából, és kamrából állt az egész. A szobában búbos kemence volt, nyílásait a szomszédos konyhában lehetett megtalálni. A bútorzat is szegényes, csak annyi amennyire feltétlen szükség volt. A szoba keleti falán öreg ingaóra ásítozott, lassan de biztosan múlatva az időt. Ez volt az egyetlen luxus az egész házban. Még minden őrizte Vendel feleségének, Rózának a rendszeretetét. Fél éve sincs, hogy tüdőgyulladásban meghalt.

A házat fűzfavesszőből font kerítés választotta el a gazdasági udvartól. Itt is minden aprócska volt, a jószágok épp elfértek benne, de mindenen látszott a gondoskodó gazda rendszeretete. A tanyához több hektáros földterület tartozott, ahol minden megtalálható volt. Erdő, legelő, kaszáló, szántó, szőlő, és keresztül szelte még egy folyó is, ami síkvidéki folyó létére meglepően mély, és gyors folyású volt. Itt élt Vendel és fia, Andris.

A kisfiú úgy érezte, visszafelé haladnak a napok, nem előre. Nem akart este lenni, de reggel sem. Nehezen telt el az első hét, és Andris, akit úgy kellett vasárnaponként a templomba cibálni, türelmetlenül unszolta apját már kora reggel az indulásra. Első dolga volt Demetert megkeresni.

- Él-e még a kutyám, Deme bácsi?

- Él az bizony, és egyre szebb! Igazi harcos az a kis vakarék, három hét és hazaviheted!

Az ólomlábú idő fáradtan poroszkált a poros úton, lassan múlatva a napokat. Nem sejtette, hogy egy kócos kisfiú türelmetlenül kullog a nyomában. Eltelt a három hét, és a vasárnapi mise után, újdonsült kutyatulajdonosként sétált hazafelé Andris az apjával. Belefúrta arcát a kölyök puha bundájába és a fülébe suttogta.

- Suba, így foglak hívni, Suba!

Három év vágtatott el a kertek alatt. Három, küzdelmekkel és küszködéssel teli, mégis csodálatos év. Minden úgy történt, ahogy Andris elképzelte. Sétáltak, játszottak, őriztek, pihentek, és közben észre sem vették, milyen szoros kötelék alakult ki közöttük. Andris iskolás lett, és mielőtt elindult otthonról, belefúrta arcát Suba puha bundájába, és a fülébe súgta. – Vigyázz a portára, sietek haza! Suba vigyázott, és várt. Várta azt a kócos kisfiút, akiért az életét is feláldozta volna.

Egy vasárnapi mise után, magához intette Demeter Vendelt.

- A bárónak szüksége van egy intézőre a városi birtokán, ott lakással. Téged ajánlottalak. Tudom, te megállod a helyed. Tanult ember vagy, csak Róza iránti mérhetetlen szereteted köt még mindig ide. A fiadnak is jobb lenne. Hallottam a tanítótól, hogy kivételesen okos, szorgalmas gyerek. A városi iskolában többet tanulhat mint itt, és a birtokon is tud segíteni. A tanyádra tudok vevőt, mindenestől megvenné elég jó áron. Ne hagyd ki ezt az alkalmat! A báró épp a lódoktorral beszélget, eredj oda hozzá, beszéljétek át a dolgot. Délután kiküldöm hozzád a vevőt is.

- Nem hagysz túl sok gondolkodási időt!

- Ne gondolkodj, lépj tovább!

Andris távolról figyelte, hogy az apja a báróval beszélget, majd kezet ráznak. De nem látta a közeledő viharfelhőt, ami eddigi, gondtalan életét készült elsötétíteni. Nem értette apja szótlanságát hazafelé menet, míg le nem csapott a villám.

- Elmegyünk innen, fiam, elköltözünk. Fel a városba, a báró birtokára. Ott fogok dolgozni, itt mindent eladok.

Késő délután a vevők is megjelentek. Még Vendel is megdöbbent az érkezők elhanyagolt külseje láttán. Ruháik koszosak, büdösek, ők maguk ápolatlanok voltak. Az asszony oszlopnyi lábain hatalmas fekélyek feketéllettek. Szentségtörésnek érezte rájuk hagyni gondozott birtokát, ahol még a kukorica szálai is katonás sorrendben álltak, és a napraforgók tányérjai is mind neki bókoltak. De már nem volt visszaút, a báróval nem játszadozhatott. Suba vészt jóslóan morogni kezdett, ínyét felhúzva kivillantotta gyöngyfehér szemfogait. Vendel még időben ráparancsolt. Így hát nyugton maradt, de folyamatos morgással fejezte ki nemtetszését. Az ember nyers, az alku rövid volt. Két napot kaptak, hogy elhagyják otthonuk. Ennyi időre sem lett volna szükség, hisz minden cókmókjuk belefért egy kisebb utazótáskába. Két nap múlva útra készen várták az új tulajdonosokat.

- Kösd meg a kutyát, fiam! Az is marad!

Andris döbbenten nézett apjára. Az nem lehet, a kutya nem a tanyához, hanem hozzá tartozik! De látva apja komoly arckifejezését, nem mert ellenkezni. Odahívta Subát a házához - amit eddig soha nem használtak -, és meglátta az előre odakészített erős láncot vastag nyakörvvel. Potyogtak a könnyei amikor ráerősítette kutyája nyakára. Szokás szerint belefúrta arcát a bundájába, és a fülébe súgta. – Maradj itt, vigyázz a portára!

Andris behúzta maga után a tanyaház vesszőkapuját, de az úton már András ballagott némán a vasútállomás felé. Cserben hagyta az egyetlen élőlényt, aki a mindenséget jelentette számára. Egyikük sem fordult vissza, ha ezt megteszik, soha nem mennek el a városba.

Az est óvatosan kúszott elő az erdő fáinak levelei közül. Lépésenként, szinte félve közeledett. Először csak a földek, majd a gazdasági udvar, végül a ház is sötétségbe borult.

Suba eddig mozdulatlanul, fejét a lábaira fektetve feküdt, az utat kémlelte. Hirtelen türelmetlen lett, valami hiányzott. Igen, a – sietek haza -, az hiányzott! Felpattant, nekilódult, de valami visszarántotta. Újból és újból. Üvöltve vergődött a lánc végén. A szoknyás Büdös kijött a házból és sipítozni kezdett. Subát ez nem hatotta meg, ismét nekiveselkedett, próbált megszabadulni attól a valamitől, ami fogva tartotta. A szoknyás Büdös közelebb ment, rúgással akarta megrendszabályozni. Vesztére. Már nem parancsolt neki senki. Akire hallgatott, rég messze járt. Valami összetört benne, valami elromlott, és minden akkor kezdődött amikor Büdösék megjelentek. Támadott. Hatalmas agyarai belemélyedtek az asszony combjába. Megérezte a vér édeskés ízét, ettől még harciasabb lett. Második harapásra mégsem maradt ideje, mert az ember egy vastag husánggal felesége segítségére sietett. Addig ütötte, verte, amíg mozdulni tudott.

- Na, ennek vége! – morogta nikotintól sárga bajsza alatt és köpött egyet. Besietett a pajtába, ahonnan egy nagy, és nagyon öreg vászonzsákkal tért vissza. Nehezen ugyan, de belegyömöszölte a döglöttnek vélt kutyát. Az asszony folyamatosan jajgatott, míg férje gorombán rá nem förmedt.

- Ne mahukojjá mán he! Bedobom a folyóba és elfelejthettyük! Úgy sem volt kedvemre való ez a dög!

Köpködések és káromkodások közepette elvonszolta a zsákot a folyóhoz, és a meredek partról a vízbe taszította.

Suba a csobbanásra, és a hideg víz ölelésére tért magához. Vastag bundája rögtön magába szívta a vizet, megkétszerezve evvel saját súlyát, így rohamosan süllyedt a meder aljára. Őrült kapálózásba kezdett. A szűk zsák határt szabott mozdulatainak, képtelen volt teljes erejével küzdeni. Minden sejtje oxigénért kiáltott, agyában az erek majd szétpattantak, de mikor már-már feladta a küzdést, az öreg zsák megadta magát, szétszakadt. Feljutott a felszínre, s levegőért kapkodva sodortatta magát az árral. Nem sietett a part felé, csak el, el innen minél messzebbre! Jó ég tudja mennyi időt töltött a vízben, már nem úszott, nem volt rá ereje. Mindössze annyit tempózott lábaival, hogy fent maradhasson a víz színén. Aztán neki csapódott valamiféle szerkezetnek. Nem tudta mi az, nem látott még ilyet. Felkapaszkodott rá, kimerülten végignyúlt rajta, és ájult álomba zuhant.

Így látta meg őt pirkadatkor a Nap, ami épp ledobta magáról piros-habos takaróját, kikönyökölt a látóhatár párkányára, körülnézett, s megállt egy pillanatra. Rácsodálkozott a jövevényre, de látott már életében épp elég csodát, s folytatta útját.

Suba halk, mégis határozott lépések neszére tért magához. A léptek közeledtek. Mély morgással jelezte, állj, ne tovább! A léptek zaja elhallgatott, de még mielőtt jóleső büszkeség tölthette volna el, barátságos, félelem nélküli, meleg női hang ütötte meg a fülét, alig pár lépésre tőle.

- Ez az én stégem, én készítettem. Te vagy a vendég, hát maradj csendben! Pihenhetsz amíg jól esik, nem zavarlak el. Pecázni jöttem, és fogok is, nem ijedek meg tőled. Suba elnémult. Néhány másodpercig kölcsönösen méregették egymást, majd az asszony óvatosan elhaladt a kutya mellett. Leült a padra, s elővette felszerelését. Kenyér is került elő a szütyőből. Komótosan csippentett, és apró galacsinokat formált belőle. Majd – mintha csak véletlen tenné -, a maradékot Suba orra elé ejtette. Óvatosan, félve nyúlt a kenyérért, tekintetét le nem vette volna az asszonyról. Pillanatok alatt, rágás nélkül csúszott le a falat.

Van még? - nézett az asszonyra. Ő, mintha megértette volna a néma kérdést, így szólt.

- Nincs több, majd kapsz halat! Az első áldozat hamarosan horogra, majd a kutya elé került. Hatalmas mancsával ösztönösen csapott le a méretes keszegre, és a kenyér mellé küldte társalkodónőnek. Még három halat kapott, amikor az asszony kuncogva megszólalt.

- Ha így haladunk, Tündérrel ma nem vacsorázunk! Nem adok többet! – Lehajolt, és óvatosan megsimogatta a kutya fejét. Jóleső borzongás futott végig rajta, és ütemesen sepregetni kezdett farkával.

A Nap kacsintott egyet, és magára hagyta a barátkozókat.

Kis idő múlva az asszony készülődni kezdett, s odaszólt a kutyának.

- Ha gondolod velem jöhetsz, nincs kutyánk. Öreg volt, elpusztult. Jó helyed lenne nálunk, Tündér nagyon örülne neked! Tudod, ő az unokám, a szülei meghaltak. Ketten maradtunk, veled már kész család lennénk.

Suba gondolkodás nélkül követte. Mágnesként vonzotta az asszony, akinek kellemes hangja, simogató keze, és még legalább öt hala volt. Pár perces kényelmes séta után haza is értek. Suba körbeszaglászott, felment a tornácra, s mintha mindig így lett volna, elfeküdt egy gyékényszőnyegen.

Kicsi ház, nagy gondozott kert, veteményessel és gyümölcsfákkal. Kerítésként málna, valamint ribizlibokrok szolgáltak, orgonafákkal tűzdelve. A virágoskertben elszórtan alacsony növésű cserjék adtak némi árnyékot a földön szaladgáló rovaroknak, és a rájuk vadászó gyíkoknak. Füves ösvény szaladt le egészen a kapuként működő, borostyánnal benőtt boltívig. A melléképület udvarán két hófehér kecske kérődzött csendesen. Kíváncsian nézték a jövevényt, de rájöttek, hogy nem rokon, így unottan visszatértek a szénarácsban illatozó lucernához. Néhány tyúk kapirgált körülöttük, és egy hatalmas kakas felügyelte háremhölgyeit. Ez volt az asszony és Tündér minden vagyona. Suba mélyen magába szívta, memorizálta a kert illatát, és elaludt. Álmodott. Álmában apró kezek simogatták, vékony, csilingelő hang becézte.

- Ugye, mama, ő már örökre a miénk lesz? – kérdezte a hang. Felriadt. Nem álmot látott. Bájos kislány fektette ölébe busa fejét, megállás nélkül cirógatva.

– Olyan puha a bundája, mint egy suba! – örvendezett. Szöszke haja rendetlen fürtökben hullott alá, ragyogó kék szemei csillagként tündököltek napbarnított arcában. Egész lényéből boldogság áradt, és ez a kutyát is átjárta. A suba szóra lelkes farok csóválás volt a válasz. Mama észrevette ezt, s rájött, így hívják a kutyát.

- Suba! – szólt hangosan. Felpattant, és parancsra várva figyelt. – Jó, hogy nem tudsz beszélni, legalább nem kell visszaadnom senkinek. Megsimogatta az okos fejet.

A csendes est bársonytakarót terített a kicsi házra, és lakóira, akik immár hárman hajtották fejüket nyugovóra. Ketten gondtalan, mély álomba, a harmadik éber alvásba merülve. Suba fülei radarként fogták az éjszaka hangjait, minden gyanús neszre figyelt, körbe járta a portát, óvta új gazdái kincseit. Konstatálta, hogy csak egy cickány méltatlankodik, mert majdnem bagolyvacsora lett belőle, vagy épp egy béka csobbant az útszéli pocsolyába. Visszatért a tornácra, és elégedetten elnyúlt a gyékényszőnyegen. Hazatalált.

Másnap a kislány iskolába készülődött. Leguggolt a kutya elé, kezeibe fogta hatalmas fejét, belefúrta arcát a bozontba, és a fülébe súgta.

- Vigyázz a házra, Suba! És kacagva szaladt tovább. A borostyán boltív alatt megfordult, és visszakiáltott. – Várj meg, sietek haza!

Az asszony pecázni indult. Hívta a kutyát, de az nem mozdult. Ismét szólította. – Nem hallod, gyere! Csak farkával jelezte, hogy hallja ő a szót, és érti is, de nem mehet. Feladatot kapott, fontos feladatot! Őriznie kell a portát, és várnia Tündért, aki visszajön hozzá. Mert biztos visszajön, hiszen megígérte!

2017. 10. 11.

Az utolsó játék...

"A reggeli séta alatt már más volt a kutya. Nem nézett be a bokrok alá, nem állt meg percekre egy-egy helyen szaglászni, nem maradt le nézelődni. Szorosan ment a férfi lába mellett, mintha félne, hogy lemarad, hogy elveszti gazdáját. Egy helyen azonban megállt, és minden porcikájával azt kérte, hogy másfelé menjenek tovább, mint szoktak az elmúlt tizennégy év alatt.

A férfi nem sietett, rámosolygott a kutyára, megsimogatta okos, nagy fejét, és halkan azt mondta:

Hát akkor menjünk arra

A kutya láthatóan megszaporázta lépteit. Egyenesen, tudatosan haladt valamerre, amit a férfi nem értett, de követte. Kis tisztásra jutottak, ahol öreg, törött pad árválkodott, régen betemetett homokozóval. A kutya megállt, majd lassan, óvatosan lefeküdt a földre. A férfi körülnézett.

– Ó, te erre még emlékszel…? Ide hoztalak ki először, amikor hozzám kerültél...de rég volt. Tényleg, azóta soha nem jártunk erre. Jó volt itt, kiskutyám?

A kutya megcsóválta a farkát, egy darabig még feküdt, fejét a lábaira téve, majd nehézkesen feltápászkodott, és odaállt gazdája mellé.

– Mehetünk? – kérdezte vidáman a férfi.

Elindultak a házak között hazafelé, a kutya ismét megállás nélkül, lassan, de biztosan haladt.

Otthon a kutya nem ballagott az edényéhez, ahogy idáig mindig, hosszú-hosszú éveken át tette. Csendesen bement a szobába, ráfeküdt a vastag, puha paplanra, ami a helye volt, és némán pihent. Majd feltápászkodott, óvatosan lehúzta a férfi levetett pólóját az ágyról, odavitte a paplanjához, lefeküdt és orrát a ruhába fúrta.

– Add vissza, te zsivány – mondta kedvesen a férfi, mikor meglátta.

– Az az enyém, te kis tolvaj.

Régi játékuk volt ez – a gazda visszaszerezte a ruhát, és rátette a kutya fejére, aki nagyokat horkantott és a lábaival hadonászott. Most azonban a kutya tette a fejét a pólóra, és mancsaival is tartotta. A férfi nem akarta eltépni a kedvenc ruhát, úgyhogy legyintett, megsimogatta az állatot, és indult a konyhába. Az ajtónál hallotta, hogy a kutya felhördül. Megfordult, de semmi különöset nem látott. A kutya ugyanúgy feküdt a helyén és őt nézte. Így még soha nem nézett, villant át a férfi agyán. A filmekben néznek így egymásra, mikor az egyik hosszú útra megy...igen, így szoktak nézni.

Elgondolkodva ment ki a konyhába, csinált egy kávét és kibámult az ablakon. Furcsa érzései voltak. Tíz perc múlva bement a szobába. Rápillantott a kutyára, tovább lépett, majd megdermedt és megállt. Letérdelt, odahajolt a kutyához, aki még mindig görcsösen kapaszkodott a pólóba. Okos, barna szemei nyitva voltak, de az oldala már nem emelkedett. Lassan felfogta, mi történt. Lefeküdt a kutya mellé a földre, arcát az állat pofájára tette, és sokáig így maradt. Csak a könnyei patakzottak, végigfolytak az arcán, kis csíkokat hagytak a kutya szőrén, aztán beleivódtak a pólóba. – Minden ruhámat odaadnám, hogy egyszer még egyet-csak egyet-el tudj lopni...Ez már a tiéd marad – mondta halkan. Feltérdelt, végigsimította a mozdulatlan testet. Aztán óvatosan kivette a pólót a kutya alól, és beterítette vele az okos, néma fejet."

- May Gábor -

"Soha ne szeress bele egy olyan nőbe, aki szereti és ismeri a kutyákat.

Az a nő Őrült.

Az a nő hisz az Igaz Szerelemben/Szeretetben.

Abban hisz, hogy amikor hazaér a munkából ott lesz valaki, aki a fárasztó napja ellenére is ott lesz, és várja, hogy megcsókolhassa.

Abban hisz, hogy egy tányér étel vagy egy jó séta a szabadban, boldoggá tehet.

Szilárdan hiszi, hogy mint a farkasok, a párja valóban szeretheti egy egész életen át.

Ő, eszement, szereti hallgatni a végtelen csendet.

Megtanítja, hogyan leld meg a boldogságot egyetlen simogatásban. Hogyan lehet fokozni az apró dolgok egyszerűségét.

Ő abban hisz, hogy a hűség nem kötelesség, hanem természetes dolog.

Soha ne szeress bele egy olyan nőbe, aki szereti a kutyákat. Mielőtt bármit is mondanál, tudja, hogy valami baj van. Olyan dolgokat fedez fel, amelyeket te sem tudtál, "ráérez", mint egy vadászkutya.

Olyan édes tud lenni, mint egy kiskutya, de harcias is, mint a farkas. Olyan dolgokat vélt felfedezni a kutyákban, amelyeket csak mesékben olvasott és elvárja, hogy megtalálja őket benned.

Tehát ha nem vagy rá felkészülve, soha ne válj életének részévé. Tudja, hogyan kell megbocsátani, de nem sikerül felejtenie.

És ha beleszeretsz mégis, tudd, hogy "ráfaragsz", mert megpróbálhatod elfelejteni őt, de továbbra is keresni fogod a többiek szemében.

Ne szeress bele egy nőbe, aki ismeri a kutyákat, mert hiányozni fognak a csendjei, a sérelmei, hiányozni fog a jelenléte, ami apró gesztusokból állt.

A legbolondosabbak közül.

Mert a kutya szeretete tökéletesség, és ő ezt keresi/ próbálja megtalálni. De minden kétséget kizáróan, képes lesz felajánlani."

Forrás: internet, ismeretlen szerző.

Olasz nyelvről fordítva: N.I.S.

Rin Tin Tin - Németjuhász Védelem 🐕‍🦺

Nem tudom ki írta, de jól írta..

"Látom, hogy sírsz, mert eljött az én időm, hogy elmegyek. Ne sírj, kérlek. Szeretnék pár dolgot elmagyarázni neked.

Szomorú vagy, mert elmentem, de örülök, hogy találkoztunk.

Hány hozzám hasonló kutya hal meg naponta, anélkül, hogy egy hozzád hasonló különleges emberrel találkozott volna?

Tudom, hogy elszomorít az indulás, de most mennem kell.

Meg akarlak kérni, hogy ne hibáztasd magad semmiért.

Hallottam, hogy sírsz, hogy valami mást kellett volna tenned értem.

Ne mondd ezt, sokat tettél értem!

Nélküled semmit sem tudtam volna abból a szépségből, amit ma magammal hoztam a túlvilágra.

Tudnod kell, hogy mi állatok intenzíven élünk, és nagyon bölcsek vagyunk:

minden nap kiélvezünk minden apró dolgot és elfelejtjük a rossz múltat. Az életünk akkor kezdődik, amikor megismerjük a szerelmet, ugyanazt a szeretetet, amit te adtál nekem, az én szárnyak nélküli két lábú angyalom.

Tudd, hogy még akkor is, ha találsz egy állatot, aki súlyosan megsérült és csak egy kis ideje van a világon, hatalmas szolgálatot teszel azzal, ha elkíséred a végső napjaiban.

Senki sem szeret egyedül lenni, kivéve, amikor rájövünk, hogy itt az ideje, hogy el kell menni.

Nincs több sírás, kérlek. Boldog leszek. Eszembe jutott a név, amit adtál nekem, a házad melege, ami ebben az időben az enyém lett. Hallom a hangod, ahogy beszélsz hozzám, még akkor is, ha nem mindig értem, hogy mit mondtál nekem.

A szívemet minden simogatta amit adtál nekem.

Minden, amit tettél, nagyon értékes volt számomra, és végtelenül köszönöm, nem tudom, hogy mondjam el neked, mert nem beszélem a nyelvet, de a szememből biztosan látod a hálámat.

Csak két szívességet kérek. Mosd meg az arcod, és kezdj el mosolyogni.

Ne feledd, milyen jól éltünk együtt ezekben a pillanatokban. Emlékszel a bohóckodásokra?

Éld át úgy mint én, mindazt a jót amin ebben az időben osztoztunk.

És ne mondd, hogy nem fogadsz be még egy állatot mert nehéz volt a kezdet. Nélküled nem élnének bennem azok a szépségek amiket átéltem.

Kérlek, ne csináld ezt! Sok olyan van, mint én, akik várnak egy olyan valakire mint te.

Add oda nekik amit nekem adtál, kérlek, szükségük van rá, ahogy nekem is szükségem volt rád.

Ne tartsd meg azt a szeretetet, amit adnod kell csak azért mert félsz a szenvedéstől.

Kövesd a tanácsom, becsüld meg azt a jót ami a részed felismerve, hogy angyal vagy az állatok számára és hogy a hozzád hasonló emberek nélkül az életünk nehezebb lenne.

Kövesd a nemes feladatod, most rajtam múlik, hogy én legyek a te angyalod.

Elkísérlek az utadon, és segítek másokon mint te énrajtam.

Beszélek más állatokkal akik itt vannak velem, elmondok mindent amit értem tettél és büszkén mondom: "ez az én családom".

Ma este, amikor az égre nézel, és látsz egy pislákoló csillagot, szeretném, ha tudnád, hogy én vagyok az aki villogó szemeimmel figyelmeztetlek, hogy rendben megérkeztem és azt üzenem neked, hogy "köszönöm a szeretetet, amit adtál".

Most elbúcsúzom, nem azt, hogy " viszlát ", hanem " később találkozunk ".

Van egy különleges égbolt az olyan embereknek mint te ahol az élet azzal jutalmaz bennünket hogy ott találkozunk.

Várni fogok rád!"

Ha egy kutya egyszer úgy döntött, hogy szeret téged, akkor mindig és mindaddig szeretni fog, amíg csak élsz. Szinte lehetetlen rábírni arra, hogy meggondolja magát.

Tor Age Bringsvard

“Levél a Szivárványhídon túlról <3

Kedves Mama!

Most, miután egy pár hete már átkeltem a szivárványhídon, azt mondták, írhatnék egy levelet neked.

Ne haragudj, de annyira elfoglalt voltam ezzel az átkeléssel, hogy nem sokat gondoltam rátok.

Azt mondták, ez teljesen rendben van és te meg fogod érteni. Remélem így lesz! (Szerintem igen.)

Emlékszel arra az éjszakára, mikor már nem voltam túl jól és mindannyian sírtunk?

Nekem már elég halványak az emlékeim, de arra tisztán emlékszem, hogy simogattál és beszéltél hozzám. Emlékszem a közelségedre és arra is emlékszem, hogy azt mondtad,

"Nagyon szeretlek!" és az utolsó mondatodra is:

"Indulj!".

Nem igazán értettem, hová kellene indulnom, de hallgattam rád, megfordultam és elindultam a ködbe.

És megpillantottam a legnagyobb hidat, amit életemben láttam. És sok régen látott pajtásomat is a híd túloldalán!

Mindannyian játszottak, labdáztak, boldogok voltak.

Igazad volt, amikor azt mondtad, ide kell jönnöm!

A lábaim vittek előre, de a szívem húzott vissza hozzád.

Az érintéseidet egyre halványabban éreztem és szerettem volna visszajönni, hogy megböködjem a kezed, hogy simogass még, de végül a híd túloldalán váró boldogság iránti kiváncsiságom győzött.

A lábaim vittek előre, mintha valami lágy szellő mozgatná őket. Nem tudom megmagyarázni, de éreztem, hogy mennem kell.

Így végül átértem a hídon. Azon a nagy hídon teljesen egyedül!

Kerestelek ott, mert mindig velem voltál, mindig együtt sétáltunk, de ez most másmilyen volt.

Nem volt rajtam nyakörv, sem póráz, igazán szabad voltam.

Te már nem voltál ott velem, de nem voltam egyedül.

Úgy éreztem, mintha egy szeretetből font köpeny venne körül és minnél tovább sétáltam, annál könnyebb lett lélegezni. Így csak mentem és egyre több melegség vett körül.

Végül átértem a nagy-nagy hídon! Teljesen egyedül csináltam meg Mama!

Az összes új barátom ott várt engem, segítettek átlépni a végén, majd kaptam tőlük szárnyakat is és azt mondták, mostantól én egy Őrangyal vagyok!

Az elmúlt hetekben csodás új dolgokat tanultam, mint soha azelőtt! Idefent mindannyian ugyanolyanok vagyunk, mindünknek van szárnya és mindenkinek van valakije odalentről,

akire figyel. Úgy mondják "Örökember".

Az én Örökemberem Te lettél Mama! Én pedig a te Örökkutyád! <3

Szeretném, hogy tudd, minden rendben velem itt a Szivárványhíd másik oldalán, nagyon jól érzem magam a többiekkel, nem fáj semmim, csak te hiányzol nagyon.

Küldök majd neked egy másik Földi angyalt, hogy ne legyél egyedül!

Szeresd teljes szívedből ugyanúgy, ahogy engem szeretsz és én ügyelni fogok rá, hogy ugyanolyan hálásak legyenek érte, mint én leszek örökre.

Ha hiányzom, gondolj a Szivárványra és rám, aki ott várja a másik oldalon, hogy újra együtt sétálhassunk majd!

A szívedben is örökre veled maradok, mert mindennél jobban szeretlek!

Most mennem kell játszani!

Ölel, a TE ÖRÖKKUTYÁD ❤❤”

Forrás: internet

„Mi vagyunk azok a furcsák, tudod, a kutyákkal…

Mi vagyunk azok, akikre mindig alternatívaként tekintenek, és egy kicsit sajnálnak is, mert "tudod, kutyái vannak ..." (mintha betegség lenne)

Mi vagyunk azok, akiknek azt mondják: "de mindig ezekkel a kutyákkal?"

Mi vagyunk azok, akiknek azt mondják: "de a kutyák elköteleznek!" (Mások életére gondolni is kihívást jelent ...)

Mi vagyunk azok, akiknek azt mondják: "de miért nem hagyod a kutyákat, és mész nyaralni a tengerhez?"

Mi vagyunk azok, akik tele vannak kutyáiknak dedikált tetoválásokkal (És spontán felmerül a kérdés: "ÉS HA MEGÖREGSZEL?")

Mi vagyunk azok, akiknek autója tele van szőrrel, és ha valakit mégis beülne autójába, furcsállja, hogy egy ember ül mellette...

Mi az többiek számára "kutyások" vagyunk, akik csak kutyákra gondolnak, és még "szegény emberek" vagyunk, mert ki kell vinni őket, és sok időt kell pazarolnunk rájuk, és akik soha nem lesznek szabadok, mert kutyáik vannak

(... szabadok, szabadok, de milyen értelemben? ...)

Mi vagyunk azok, akiket nem érdekel, hogy mások mit mondanak. Mert nem mindenki ugyanazt akarja, nem mindenki ugyanarra vágyik. Mert ha egyszer megtapasztalod, mit jelent kutyával együtt élni, akkor már nem tudsz nélküle élni.

Szegények lennénk? Nem hiszem."

❤🐕‍🦺🙏

Ismeretlen szerző.

Forrás internet.

Fordította: N.I.Silvestra

❤️🙏❤️🙏❤️🙏❤️🙏❤️🙏❤️🤩❤️🤩❤️🤩

"Soha ne szeress bele egy olyan nőbe, aki szereti és ismeri a kutyákat.

Az a nő Őrült.

Az a nő hisz az Igaz Szerelemben/Szeretetben.

Abban hisz, hogy amikor hazaér a munkából ott lesz valaki, aki a fárasztó napja ellenére is ott lesz, és várja, hogy megcsókolhassa.

Abban hisz, hogy egy tányér étel vagy egy jó séta a szabadban, boldoggá tehet.

Szilárdan hiszi, hogy mint a farkasok, a párja valóban szeretheti egy egész életen át.

Ő, eszement, szereti hallgatni a végtelen csendet.

Megtanítja, hogyan leld meg a boldogságot egyetlen simogatásban. Hogyan lehet fokozni az apró dolgok egyszerűségét.

(...)

Ő abban hisz, hogy a hűség nem kötelesség, hanem természetes dolog.

Soha ne szeress bele egy olyan nőbe, aki szereti a kutyákat. Mielőtt bármit is mondanál, tudja, hogy valami baj van. Olyan dolgokat fedez fel, amelyeket te sem tudtál, "ráérez", mint egy vadászkutya.

Olyan édes tud lenni, mint egy kiskutya, de harcias is, mint a farkas. Olyan dolgokat vélt felfedezni a kutyákban, amelyeket csak mesékben olvasott és elvárja, hogy megtalálja őket benned.

Tehát ha nem vagy rá felkészülve, soha ne válj életének részévé. Tudja, hogyan kell megbocsátani, de nem sikerül felejtenie.

És ha beleszeretsz mégis, tudd, hogy "ráfaragsz", mert megpróbálhatod elfelejteni őt, de továbbra is keresni fogod a többiek szemében.

Ne szeress bele egy nőbe, aki ismeri a kutyákat, mert hiányozni fognak a csendjei, a sérelmei, hiányozni fog a jelenléte, ami apró gesztusokból állt.

A legbolondosabbak közül.

Mert a kutya szeretete tökéletesség, és ő ezt keresi/ próbálja megtalálni. De minden kétséget kizáróan, képes lesz felajánlani."

Forrás: internet, ismeretlen szerző.

Olasz nyelvről fordítva: N.I.S.

Rin Tin Tin - Németjuhász Védelem 🐕‍🦺

A kutyáknak kivételes a memóriájuk: az elefántokhoz és a kígyókhoz hasonlóan ők is képesek egy életen át megőrizni ellenségeik képét az emlékezetükben, és addig nem nyugszanak, amíg elégtételt nem vettek az őket ért sérelemért.

Dimitri Verhulst

💔❤

Részlet az "AMARILLA - appunti di un viaggio a sei zampe" című könyvből.

"💕Ha attól tartassz, hogy kevés simogatást adtál, tudd, hogy egyet sem felejtettem el.

💕Ha bánt, hogy egyszer kiabáltál velem, tudd, hogy nem is emlékszem rá.

💕Ha úgy gondolod, hogy túl sokszor hagytál egyedül, tudd, hogy én mindig vártam rád.

💕Ha attól tartassz, hogy túl kevés időt szántál rám, tudd, hogy még ennek a kevésnek is élveztem minden pillanatát.

💕Ha úgy gondolod, hogy keveset játszottál velem, tudd, hogy soha nem számoltam, hányszor dobtad el nekem a labdát.

💕Ha azt hiszed, hogy elfelejtettem az illatodat, tudd, hogy még most is érzem a szél fuvallatában.

💕Ha majd újraszületnél, egy következő életben, tudd, hogy én abban az életedben is a te kutyád szeretnék lenni.

💕Ha meg vagy győződve arról, hogy vannak hibáid, tudd, hogy számomra te voltál a tökéletesség.

💕Ha azt hiszed, hogy a szerelem véges, tudd, hogy szívemben a szeretet helye végtelen.

💕Ha lelkiismeretfurdalást érzel miattam, tudd, hogy egyetlen másodpercet sem változtatnék meg a veled töltött életemből.

💕Ha úgy gondolod, hogy már nem hallom a hangod, amikor hívsz, akkor bízd az esti szellőt azzal a feladattal, hogy hozza el nekem szavaid.

💕Ha azt hiszed, elfelejthetem az arcod, tudd, hogy a tekintetedért éltem.

💕Ha úgy gondolod, hogy valaki mást jobban tudtam volna szeretni, mint téged, tudd, hogy jobban szerettelek, mint magamat.

💕Ha arra gondolsz, hogy szerettem volna egy puha kanapét, tudd, hogy veled én a köveken is elaludtam volna.

💕Ha úgy gondolod, hogy többet adhattál volna, mint amennyit adtál, tudd, hogy én mindig a világ legboldogabb és leggazdagabb kutyájának éreztem magam.

💕Ha időnként magányosnak érezed magad, tudd, hogy soha nem mozdultam el mellőled...

💕Ha úgy gondolod, hogy az életem túl rövid volt, tudd, hogy még egy percel sem akartam volna többet élni, ha nem tölthettem volna melletted.

💕Ha félsz, mert már nem vagyok a közeledben, tudd, hogy amint lehunyod a szemed, én ott alszom melletted.

💕Ha úgy gondolod, hogy rosszul döntöttél, akkor tudd, hogy mindig bíztam benned.

Mindig.

💕Ha arról álmodsz, hogy egyszer újra láthatsz engem, tudd, hogy ott leszek és várok rád. Ahogy mindigis tettem. "

Írta: Emanuele Grandi

Fordította: N.I.S.

Ha egy kutya lenne a tanárod, olyan dolgokat tanulnál meg, mint:

- Amikor a szeretteid hazajönnek, mindig rohanj üdvözölni őket.

- Soha ne szalaszd el a lehetőséget, hogy sétálj egyet.

- Legyen tiszta extázis a friss levegő és a szél élménye az arcodon.

- Pihenj egyet.

- Nyújtsd ki, mielőtt felkelsz.

- Játssz és játssz naponta

- Fejleszd a figyelmed és hagyd, hogy az emberek megérintsenek.

- Kerüld a harapást, amikor egy egyszerű morgás elég lenne.

- Amikor túl meleg van, vegyél sok vizet és feküdj le egy fa árnyékában.

- Amikor boldog vagy, táncolj körbe, és mozgasd meg az egész tested.

- Elragadtatás egy hosszú séta egyszerű örömében.

- Légy hűséges.

- Soha ne játssz úgy, mintha nem lennél az, ami nem vagy.

- Ha eltemetik, amit akarsz, keresd, amíg meg nem találod.

- Ha valakinek rossz napja van, maradj csendben, ülj közel és lágyan éreztesd vele, hogy ott vagy."

Internetről ☺️❤️

"Kötelező" olvasmány kutyásoknak.❤🐕‍🦺😊

Irene Remei szívéből és tollából származó sorok. Nem szószerint, mert tükörfordítás nincs, de igyekeztem a legjobb fordítást elkövetni.

"Mit tudsz te arról, hogy mi van egy kutya mögött! Belépsz a házamba, körülnézel, és egy szőrtől mentes helyet keresel, ahova leülhetnél egy pillanatra...

Akkor most segítek neked: a kanapéra nem, mert nekünk is "engedmény", hogyha ott ülhetünk.

Sőt! hébe-hóba a mancsával csatornát is vált a távirányítóval, és véleményünk szerint szándékosan teszi.

Ne! Az ágyra nem: az az övé.

Amint felmegyünk a lépcsőn, fut, kinyitja az ajtót és elfoglalja a helyem, fejével a párnámon, én magatehetetlen holt súlyát elmozdítom, majd a takaró alá csúszok,(...) és már nem tudok mozdulni tőle.

Harmincöt fokos júliusban sincs ez másképp.

Mancsait a székekre teszi, néha rá is ül, ha valamelyikünk hiányzik ebédnél vagy vacsoránál, annak elfoglalja a helyét. Megpróbáltuk elmagyarázni neki, hogy kutya, de nem érti, azt hiszi, hogy gyerek.

Nos, ha akarsz, maradj ott ahol vagy, állva, elmondom miért.

Mert miattuk érdemes naponta legalább kétszer porszívózni/takarítani, mert érdemes szorosan aludni velük, majd levenni a szőrt a párnáról, hetente kétszer cserélni az ágyneműt, szőnyegeket tisztíttatni, illetve a törölközőket cserélgetni a fehér kanapén.

Érdemes. Mert...

Egy kutya mögött ott van a gyermekeim mosolya, a rossz hangulatukra való gyógyír, törődés, a másikról való gondoskodás megtanulása.

Egy kutya mögött egy endometriózisban szenvedő nő és egy meg nem született gyermek, naponta nyalogatott sebei,... végtelen hézagok vannak kitöltve.

Egy kutya mögött egy magányos férfi áll, aki szeretne feleségével reggelizni, ugyanúgy, mint az elmúlt ötven évben, együtt. De ő már nincs. A férfi erőt vesz magán, felveszi a cipőjét, megfogja a pórázt, kimegy és beszélget vele, esőben nyitott ernyővel, vagy egy olyan nyári hajnal hűvösében, amely soha nem látta volna őt kint.

Egy kutya mögött, lavina alól mentett emberek, egy ház romjaitól vagy egy hullám áramlatából mentett ember van... Vannak olyan szemek, amelyek már nem látnak, vagy soha nem is láttak, és azok most mégis, hála nekik, "mozoghatnak" és "járhatnak".

A kutya mögött egy család áll, több, ezerféle család, akiknek egy közös célja A Szeretet, hogy szeressenek és szeretve legyenek. A kutyák pedig részünké válnak, ahogy te azt nem értheted.

A szemükkel, a farkukkal beszélgetnek, és megtanulod megérteni őket, ó, már ha megérted őket. Tudni fogod, hogy éhes-e, akar-e játszani, ha szomorú.

És ők megértik, hogy boldog vagy-e, vagy épp veszekedsz, ha lázad van, vagy beteg vagy. És ha megbetegednek, tudod, mi történik? Ugyanaz, mint amikor a család legfiatalabbja, egy gyermek megbetegszik. Ha a védtelenek megbetegednek, őrületen szenvedsz, és szeretnéd, ha beszélne, segítene megértetni, hogyan segíthetnél rajta.

"Mindezt egy állatért? Hát nincs neked gyereked?"

Természetesen vannak. Nálam, a kutya pedig mindenki gyermeke, és ezt egyáltalán nem szégyellem. Tőle függően szervezünk napokat, ünnepeket, látogatási műszakokat, ha valaki elmegy.

Mert mi őt választottuk, de ő nem választhat. És ha tehetné, akkor egy életre minket választana.

Tehát csak állj ott nyugodtan, ha úgy gondolod, hogy nincs túl nagy tisztaság, talán legközelebb találkozunk a bárban egy kávé mellett.

Vagy talán egy idő múlva, majd, amikor elfelejtem azt az arckifejezésedet, amikor megláttad őt a kanapén... és rájöttem, hogy nem értessz ebből az egészből semmit.

Én megőrzöm ezt a fajta életemet, a kutyaszőröket mindenhol, az örömkiáltásait, amikor egy perc múlva hazatérek, hogy elvegyem az autó kulcsait, az őrült farokcsóválását, mert hoztam neki egy követ ajándékba, a nagy szívét, amikor csókokkal áraszt el a nyakunk tájékán, a lábán nyugvó ajándékaival és azzal az őrült vágyálmával, hogy azt gondolja, hogy a végtelenségig élni fog."

“Azt mondták, hogy a házam kutyaszagú, és megkérdeztem őket:

Tudjàtok milyen az illata a kutyának?

A kutya illata:

Becsülés, hűség, nemesség, szeretet, tiszta és feltétel nélküli szeretet. ❤

És mindazok ellenére, amit sok “embertől” elszenvednek -kidobják őket, láncra verik őket, éheztetik őket- nem hordozzák a gonoszságot a szívükben! 💕

Szóval szerencsésnek érzem magam, hogy a házam kutyaszagú, és nem gyűlölet vagy emberi gonoszság szagú!”

Forrás:

[link]

MENTETT KUTYÁK NAPJÁRA ♥️🐾

Egyszer értem jönnek….

Mennék én, de félek,

míg testemmel a kezedhez érek.

Mennék én, s volt alkalom,

de vastag kötél szorult nyakamon.

Mennék én, a szívem húz,

de nem lesz-e ez újabb gúzs?

Várj kérlek, míg megértem,

a Te lépted jön én értem.

Várj kérlek, míg elhiszem,

neked odaadhatom a szívem.

Lassan bízom Benned, láthatod,

egy vakkantásból hallhatod.

Útra kelek most Veled,

míg élek, hű társad leszek.

Egyet kérek csak, bár nagy dolog,

cserébe pórázomat tarthatod.

Mondd el majd mindenkinek:

A menhelyi kutya jó gyerek. (Litz Adrienn)

2017.05.30.

A kutyáink ismernek bennünket - valószínűleg sokkal jobban, mint mi őket. Tökéletes hallgatózók és leselkedők: kihasználják, hogy beengedjük őket a magánéletünkbe, és kikémlelik minden mozdulatunkat. Tudják, mikor jövünk, mikor megyünk. Kiismerik a szokásainkat: hogy mennyi időt töltünk a fürdőszobában, és mennyit a tévé előtt. Tudják, kivel alszunk, mit eszünk, miből eszünk és kivel alszunk túl sokat. Úgy néznek bennünket, ahogyan egyetlen más állat sem.

Alexandra Horowitz

Sokan úgy tartják, hogy a város nem kutyának való, szerintük a kutyák csak arra vágynak, hogy valahol vidéken szabadon futkározzanak. Az evolúció azonban úgy formálta a kutyát, hogy igényli az ember közelségét, s ha tehetné, minden jól szocializált kutya gazdája állandó közelségét választaná. A városi kutyák ezért sokkal boldogabbak is lehetnek, mint a kennelben tartott vidéki társaik.

Miklósi Ádám

Az egyetlen abszolút önzetlen barát, akire az ember szert tehet ebben az önző világban, az egyetlen, aki sosem hagyja el őt, az egyetlen, aki sosem hálátlan és hűtlen hozzá - az a kutyája. Ő az, aki mellette áll jóban-rosszban, egészségben-betegségben. Ott alszik a hideg földön, ahol a barátságtalan szelek fújnak, s ádázul zuhog a hó, csak hogy gazdája oldalán lehessen. Megnyalja a kezet, amiben nincs élelem, amit felajánlhatna. Nyalogatja a sebeket, és enyhíti a fájdalmakat, melyeket a világ kegyetlensége ejt. Úgy őrzi koldus gazdája álmát, mintha király volna. Mikor minden barát eltűnik, ő marad. Ha elmúlik a gazdagság vagy a hírnév szertefoszlik, ő olyan hűséges marad szeretetében, ahogy a nap kitart az útján az égen.

George Graham Vest