Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Középkorú párok ahol csak az egyik halad a korral a másik nem, de irígyli fórum

Középkorú párok ahol csak az egyik halad a korral a másik nem, de irígyli (beszélgetős fórum)


1 2 3
2012. jún. 3. 16:13

Eleinte nem látszik betegségnek, én is azt hittem hogy csak rigolyás lett, egy kis öregkori feledékenységgel fűszerezve.

De elmondok egy korábbi esetet, az irigységgel kapcsolatban, amin akkor jót derültem, mert nem tudtam hogy később hová fajul ez a dolog.

Szükségem volt francia kockás lapokra, Ő azt mondta, hogy ne vegyek, mert neki megmaradt egy csomó az irodában és nem kell semmire, majd hoz.

Hozott. Amikor látta, hogy írok rá, azt mondta, hogy ne használjam, mert akkor elfogy!

Ez kb.15 éve történt. Egy ideggyógyász biztosan gyanút fogott volna, de én nem tudtam mit kezdeni ezzel a dologgal.

2012. jún. 3. 15:23

*irigység


Egyébként az előbbi nem egyedi eset, mostanában gyakran előfordul nálunk.

58. c906e7f5a1 (válaszként erre: 57. - Guzmi)
2012. jún. 3. 15:21

Persze tévedhetek de az irígység nekem gyanús.

Egészséges lelkületű ember szerintem nem irígykedik, hanem megpróbálja ő maga is azt, amit a másik tud, vagy nem érdekli a dolog és akkor teljesen hidegen hagyja.

Nálunk is van irígység. Régen egész jól leplezte, csak néha bukott ki a dolog, de amíóta van ez a betegség, az irígység is kb. 6-8 szorosára nőtt, ezt már nem is tudja titkolni.

Egy ismerőse megcsinált nálunk valamit/szak munka/, amiért fizethettünk volna kb. 15-20ezer Ft-ot, de nem kért pénzt.Van igazi házi pálinkánk. Alig tudtam rábeszélni a férjemet, hogy ne 1 l-es üvegben adjon az ismerősünknek, hanem nagyobban.Arról meg hallani sem akart, hogy 2 üveggel adjon, pedig Ő nem is ihat évek óta a gyógyszerei miatt.

57. guzmi
2012. jún. 3. 14:44
Természetes, hogy a korral minden kopik, de , hogy mennyire az az egyénen is múlik. Szerintem az én férjem nem beteg, csak lusta arra, hogy haladjon egy kicsit a korral. Nem hiszi el, hogy jót tenne neki és nekem is. Próbáljuk bevonni mindenbe, de mint mondtam erre az a reakciója, hogy dolgoznia kell, vagy sport közvetítés van, így azokat részesíti előnyben. Viszont ez sem lenne akkora baj, ha nem irigykedne és féltékenykedne arra, hogy engem más is érdekel. Ő nem az az olvasós, keresztrejtvényfejtős fazon soha sem volt. Az új technikai dolgokat meg úgy fogadja, mintha direkt az Ő bosszantására találták volna ki.
2012. jún. 2. 12:40
Szám ide vagy oda, nem bánnám, ha a memóriám úgy működne, mint 15 évvel ezelőtt. Pedig nem vagyok az a begyöpösödött egyén - igaz, ennek van egy kényszeres oka is. Mert aki egyedül van, az kénytelen jobban figyelni a dolgokra, hisz nincs kivel megosztani a terheket, a feladatokat.
55. Muraja
2012. jún. 2. 12:28

A kor csak egy cifra egy szam , lehet nagyon is produktiv es jo letet elni 60 körul is.

Most mar az ember ujra egyedul van a gyerekek nagyok rengeteget lehet csinalni .

En es a parom sokat byciklizunk ,en inlinon sok km megteszek .

Parom amikor kiköltözött hozam nagyon nehezen adaptalta magat , sajnos sok othoni nembefort sebet is magaval pakolt.

Szepen eljar az ugynevezett kognitiv terapiara es igyekszik total valtosztatasra .

Mind belul ugy kivul , gyönyöru öszulö dus hajat növeszti es nagyon jol al neki . Fiatalosan chikkesen öltöszködik es most megvalosul majd az alma egy Harly David is.

Rengeteget Szudokit fejtunk , sok erdekunk van amit egyutt csinalunk.

2012. jún. 2. 11:51
Nagyon jó memoriter pl. a szorzótábla oda-vissza, 99.999-től visszafelé számolni 1-2-3-asával; rejtvényt fejteni... stb.
53. 8e9170fe09 (válaszként erre: 1. - Guzmi)
2012. jún. 2. 11:15
Konzervatív, besavanyodó típus. Az emberek fele ilyen.
52. b4ca0947f4 (válaszként erre: 32. - Guzmi)
2012. jún. 2. 08:40

Az én anyukám Alzheimeres volt, én ápoltam a kezdetektől a haláláig, a betegséget a teljes közöny jellemzi. Amíg a sport ennyire érdekli a férjedet, addig nincs baj, a legjobb lenne, ha maga is kimenne a meccsekre, netán focizna vagy kerékpározna is, lekötné magát. Szerintem egyszerűen lusta mással is foglalkozni, adjatok neki minél több feladatot, a gyerekek is bízzák meg ezzel-azzal, amit csak ő tud elintézni, vagy megcsinálni. Gondolok én itt a kerttől a diótörésig mindenre. Fel kell rázni egy kicsit, hogy az érdeklődési köre táguljon. Az Alzheimer kór megjelenését is lehet késleltetni, ha az agyát minél jobban használja. Anyukám még az utolsó évben is gyakorolt írni, magától, titokban... ő szeretett volna meggyógyulni, de a tv-t már nem tudta bekapcsolni és fogalma sem volt, mit mondanak benne, ha én be is kapcsoltam. Rettenetes dolog az, amikor valaki TUDJA magáról, hogy ez a baja... és nincs segítség. Vannak egyébként gyógyszerek, amit lehet szedni, rohadt drága, késlelteti a leépülést, de csak arra felhatalmazott orvos adhatja. Érezhető a különbség a gyszer szedésekor és ha egy-két nap kimarad.

Remélem nem lesz ilyen nálatok és egyáltalán nem biztos, hogy öröklődik.

51. 25d4b44717 (válaszként erre: 50. - Guzmi)
2012. jún. 1. 23:20

Akkor megszünnek a gondjaink:-)

Addig is szép álmokat:-)

50. guzmi
2012. jún. 1. 23:01
Jólesett beszélgetni veletek aranyosak vagytok, és kösz a tanácsokat. Jó éjszakát, szép álmokat, rózsás csókokat mindenkinek!
49. guzmi (válaszként erre: 48. - 25d4b44717)
2012. jún. 1. 22:58
Kívánom, hogy nyerj:)
48. 25d4b44717 (válaszként erre: 46. - Guzmi)
2012. jún. 1. 22:57

Sejtettem:-(

Holnap veszek lottót :-)

Az idegpályák elgyengülnek az egyoldalú kihasználtság nyomán.

47. guzmi (válaszként erre: 45. - A14deb9047)
2012. jún. 1. 22:52
Ezt már mástól is hallottam, holnap irány a könyvesbolt.
46. guzmi (válaszként erre: 44. - 25d4b44717)
2012. jún. 1. 22:52
450 négyszögöl a kertünk amit én tartok tökéletes rendben. Vagy meccs van, vagy dolgozik. Egyébként most újíttattuk fel a füvet / kertészettel/ most lelkesen 2 x levágta 32 év alatt:)
45. a14deb9047 (válaszként erre: 41. - Guzmi)
2012. jún. 1. 22:46

Javaslom, szerezz be egy könyvet: az a címe, hogy "Miért hazudik a férfi, miért sír a nő?"

Választ kapsz a férfimagatartás miértjére.

44. 25d4b44717 (válaszként erre: 41. - Guzmi)
2012. jún. 1. 22:43

Azt hiszem a sportra való beszűkültség a bajok forrása.

Valószínű nem nagykertes házban laktok. A kertészkedés gondolkodásra késztetné a párod. Még haszonnal is járna.


Én is végigjártam az utat. Minden lehetőséget megragadok a szellemi és testi frissentartásomra.

Ép testben, ép lélek!!

Fűszerezd napjaitok megértéses nagynagy szeretettel :-) Visszakapod!

43. guzmi (válaszként erre: 42. - C906e7f5a1)
2012. jún. 1. 22:42
Igazad lehet. Engem nem zavar. Egyébként nagyon jól kártyázik hetente jár, lehet Őt ezek a dolgok, meg a munkája kielégíti. Nincs is ezzel semmi baj, csak rám ne fújna. Élhetnénk békében, mindenki csinálja amit szeret, amivel jól tölti az időt. Én sohasem piszkálom e miatt.
42. c906e7f5a1 (válaszként erre: 41. - Guzmi)
2012. jún. 1. 22:31
Talán nem baj, hogy ennyire rajong a sportért.Valószínúleg sportközbetítés mindig lesz. Az én férjem a munkáját szerette mindennél jobban és amióta nyugdíjas azóta kerültek felszínre a gondok. Semmi nem érdekli.Én örülnék ha ülne a Tv előtt és nézné, de nem.
41. guzmi (válaszként erre: 40. - A14deb9047)
2012. jún. 1. 22:18
Így van. Sajnos. De mit tehetek. Birka türelmem van kifelé csak belül rossz. Tényleg megtehetem utána olvasok mindennek, egészségesen főzöm az ételeket, mindenre odafigyelek, vitaminok, stb. Próbálnék olyan programokat csinálni ahol mindketten jól érezzük magunkat, de a sok tenisz, foci, és egyéb, bármilyen sport közvetítés mellett labdába sem rúghatok.Ezeket mindet meg kell néznie. A bicikli versenyeket is:)
2012. jún. 1. 22:07
Mivel sok átfedés van az egyes időskori tünetek között, igen nehéz a pontos diagnózis megállapítása. Csak ő nem akar... őt nem érdekli... viszont irritálja az energiád, az életerőd, a vitalitásod. Elkezdődött a ritmuskülönbség.
39. guzmi (válaszként erre: 36. - C906e7f5a1)
2012. jún. 1. 22:00
Nagyon együtt érzek veled, mert anyósommal együtt laktunk Ő alul, mi felül és végig én ápoltam. Demencia, Alzheimer kór végül is majdnem ugyanaz.
38. guzmi (válaszként erre: 37. - A14deb9047)
2012. jún. 1. 21:58
Szerintem Ő nem beteg, csak ami a korral jár és a lustaság, megerőltethetné magát, én is azt tettem, amikor be sem tudtam kapcsolni a laptopot, kértem a gyerekeimet, segítsenek, de csak nevettek és azt mondtak anya, majd rájössz Te magadtól is. És igen, mert akartam, nem segített senki. Azután már a gyerekek jöttek, hogy anya szerinted hogy kell, vagy mi baja a gépnek. Sok-sok időbe telt. De érdekelt és meg akartam csinálni.
37. a14deb9047 (válaszként erre: 20. - Guzmi)
2012. jún. 1. 21:29

Amikor az ilyen belátási képesség szűkül, akkor kezd gond lenni. És ezek nem tudatos dolgok.

Akkor van probléma, amikor nincs betegségérzet.

Ha lenne, akkor nem A-beteg.

36. c906e7f5a1 (válaszként erre: 34. - Guzmi)
2012. jún. 1. 21:16
Ő 68 lesz, én 55.
35. c906e7f5a1 (válaszként erre: 32. - Guzmi)
2012. jún. 1. 21:15
Mi már évek óta küzdünk ezzel a dologgal és nem olyan régen jöttem rá, hogy hiába várom azt hogy jobban legyen és elmúljanak a gondok, csak egyre hezebb lesz. Soha nem gyógyul meg. Ez nem olyan mint a nátha, ami előbb-utóbb elmúlik.
34. guzmi (válaszként erre: 31. - C906e7f5a1)
2012. jún. 1. 21:13
Te jó ég! Hány éves?? Demencia na ettől félek én is.
33. c906e7f5a1 (válaszként erre: 27. - Guzmi)
2012. jún. 1. 21:12
Igen, elkezdődött nála egy szellemi leépülés.
32. guzmi (válaszként erre: 28. - C906e7f5a1)
2012. jún. 1. 21:12
valamiHajlam az van, szegény anyja fura egy nő volt. Lehet egy genetikai vizsgálatot csinálni az Alzheimer kórra nem vészesen drága, ettől retteg de nem megy el. Mindent megérdeklődtem, és ha ki is mutatnák, legalább állítólag lassítani lehetne. Egyébként Neki semmi ilyen baja nincs szerintem. Valami lehet, hogy van de4 nem ez.
31. c906e7f5a1 (válaszként erre: 29. - B4ca0947f4)
2012. jún. 1. 21:11

Kösz, de nem az én érdemem. Azt hiszem megijedt attól hogy felvázoltam azt, hogy esetleg lehet komolyabb baja és ez visszafordíthatatlan.Sokszor hivatkoztam a nagymamájára, akit nem lehetett egyedül hagyni mert önmagára is veszélyes volt.

A férjemnél depressziót és demenciát állapítottak meg,de ez hiába van leírva, Ő nem érzi magát betegnek.

1 2 3

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook