Középiskolai felvételi (beszélgetés)
Fiamat felvették a Radnótiba 8 o németre:)
Gratula mindenkinek és aki még nem tudja annak drukk:)
Tőlünk pl. senki nem ment el negyedik végén (csak aki elköltözött), én is igyekeztem optimistán venni, hogy nem sikerült a nyolcosztályos gimibe bekerülni. Hát az ötödik és a hatodik minden várakozást alulmúlt, ebbe persze bejátszott egy szerencsétlen osztályfőnökváltás is, ma már nagyon bánom, elvesztegetett két évnek tűnik.
Idén (hatodik végén) sokan készülnek elmenni és nemcsak gimnáziumba, hanem másik általánosba is, annyira rossz lett a helyzet felsőre.
Sok szülő úgy látja, hogy a gimiben van még ideje eldönteni a gyereknek, mi lesz, ha nagy lesz. Nem akarja szakmai pályára állítani.
A mostani bevezetendő szigorítások viszont egyre inkább ezt célozzák.
Emiatt többen inkább elviszik most egy nem olyan jó gimibe - ami GIMI -, mintsem kockáztassák, hogy nyolcadikban a szigorított feltételekkel egyáltalán nem tud gimnáziumba kerülni.
Szerintem ez a tervezet jövőre még nagyobb tömegeket indít majd el a hat- és a nyolcosztályos iskolák felé.
Még olvasni is rossz.
Úgy általában szerintem gondok vannak a felső tagozattal - a gyerekek kamaszodnak, a tananyag eszméletlenül megnő, a tanárok leterheltsége is nagy, és nem is kapnak külső támogatást.
Többekkel is beszéltem, különböző iskolákba járnak a gyerekeink, és az általános tapasztalat az, hogy a jó pedagógusok folyamatosan mennek el (nyugdíj, külföld, egyéb pályamódosítás), és akik jönnek a helyükre, azok - tisztelet a kivételnek - kevésbé jók emberileg, módszertanilag.
Nálunk pl. a gyereket fölvette az ÖSB, de valami miatt bent maradt a magyar rendszerben is, és itt is fölvette az Illyés. Jól meglepődtünk, mikor jött az e-mail.
Tök kellemetlen, hogy most nekünk kell személyesen visszamondani egy egyébként kiváló iskolát, mikor a rendszernek kellett volna kezelni a dolgot és kivenni a gyereket a végleges rangsorolásból. Ráadásul írásos nyilatkozattal, amihez az ÖSB hétfőn tud igazolást kiállítani.
Ha nem akarunk kiszúrni egy gyerekkel, aki az Illyésbe szeretett volna bekerülni és egy hellyel lemaradt, nekünk kell papírokkal futkorászni. :-(
Megkerestem Győrt is, állítólag rövid határidővel utánanéznek, telefonon nagyon nem volt képben az ügyintéző.
Igen, ez igaz. Egyszerre kapja meg az iskola es Te.
Kepzeljetek, a mi altsulinkban a tavalyi hatodik osztalyban 25-bol 11-en maradtak, annyira ki volt mindenki akadva a sulira. Es csak paran mentek hatosztalyosba. Az otodikbol 24 gyerekbol 17 maradt. Ezert viszem en el mar negyedikben a kicsit, mert tudom, mi varna ra. A nagyot meg otodik utan vittem el. Szoval tenyleg van, ahol katasztrofalis a helyzet.
Sziasztok, már többször olvastam itt, hogy azt írjátok, hogy még mindig ott van a fellebbezés lehetősége.
Mire hivatkozva lehet fellebbezni? Mi lehet olyan jó ok, ami miatt esetleg mégis felveszik a kevés pontja ellenére a gyereket?
Azért kérdezem, mert nagy valószínűséggel én is ebben a cipőben fogok járni, bár a suli még nem tette ki a listát sajnos.
Ugy emlekszem, 26-tol a portan lehet megnezni.
Engem is erdekelne.
Ugyanez mehet a szülők irányába is. Igazgatói és emiatt osztályfőnöki nyomás volt a szülők ellen. Ez járt SZMK váltással, meg mindennel amit el lehet képzelni. Persze ez a gyerekeken is csattant és a tanárokat is frusztrálta. Szóval a játékelméletből sikerült kihúzni a mindenki veszít kártyát.
Mára atomizálódott a közösség, rezignált csönd van belvillongásokkal. A jobb képességű gyerekek pedig szökési pályára álltak 6 osztályos gimik irányába.
Nálunk isegyre tarthatatlanabb a helyzet. Pedig az én gyerekem nyolcadikos. Persze biztosan nem könnyű velük, és hát ki is engedtek egy kicsit a felvételi után. De azért szomorú, hogy az utolsó félév miatt keserű emlékeink maradnak az iakoláról. Pedig szerettük eddig.
Más: a Veres Pálné nem teszi ki a listát? Nem oda megy a gyerkőc, de azért érdekelne, hogy a helyezése mire lett volna elég.
Hú, az durva, két évig. :-((
Ez messze nem professzionális magatartás, egy felnőtt hatalmi szerepkörben egy gyerekkel szemben.
További ajánlott fórumok:
- Középiskolai felvételi matematikából 2010-ben
- Óvódák, bölcsődék, általános iskolák, középiskolák, bárhol a világon
- TB ügyintéző tanfolyamra jelentkeztem. Van valakinek információja, mire lehet számítani felvételinél?
- Mikor lesz fent a neten a középiskolák végleges felvételi sorrendje?
- 2011 középiskolai felvételi
- Hol lehet megnézni a tavalyi középiskolai felvételi ponthatárokat?