Középiskolai felvételi (beszélgetés)
Tavaly ilyenkor már nagy élet zajlott itt. :)
Tudjátok esetleg, hogy elkészült már a szuper táblázatok frissítése az idei adatokkal? A most pályázók is nagy hasznát vennék.
Még nem találtak ide az újak, vagy csak olvasó módban vannak? :-)
Pedig elindult a szezon:
Ma délután 17:00-kor van az Illyésben (Budaörs) a felvételi tájékoztató.
Mérnök létemre nekem is:-)
Lehet, hogy elhomályosult az 1968-as diplomám:-(
Még jó, hogy nem reklamáltam a Szent Lászlóban - nagy égés lett volna!
Jól értelmezed!!:-))
Tök ciki:-(
Elbujdosok bánatomban:-(
És köszönöm:-)))))))))))))))
Abból a kilenc tantárgyból mindenkinek "beírják" a jegyeit 5-től nyolcadikig. Persze Biológia, Kémia, Fizika és Földrajz csak hetediktől van, ezért ötödik vagy hatodikba nincs mit beírni ezekből. A másik öt tantárgy jegyeit ötödiktől nyolcadikig beírják. A fenti adatok ismeretében készül el a már említett kétféle pontszámítás, amik közül a jobbikat (a nagyobbik számot) veszik figyelembe. Persze ha valaki 5-8 között végig kitűnő volt, akkor mindkét számítással 30 hozott pont (lenne!!) a végeredmény, és akkor a "maximum" is 30 pont:-)
De szerintem a honlapon közölt "B" (második) változat hibás. Onnan nem jön ki ez a 30 pont kitűnő tanulónál:-( Náluk ez még nem is érdekes, mert az "A" változatból megkapják a 30 pontot. Azok járnak rosszul, akiknek 5. és 6. osztályban gyengébb volt az öt főtárgy. Már csak abban bízom, hogy a pontszámítást végző pedagógusok nem a honlap szerint dolgoznak.
Nagy bukfenc lenne nekem, ha téveszméket kergetek:-((
Hol vagytok ti régi játszótársak?
Más: Ha van valakinek Szent Lászlóban elsős csemetéje Emelt szintű természettudományon (5000), szívesen vennék egy órarendet (akár privát). A dolog úgy is működhetne, ha csemete nem Természettudományis, de meg tudja szerezni egy iskolatársától az elsős órarendet. (Nagyon örülnék!:-))
Ez terhelés-felmérésre kellene nekem nyolcadikos lányunokához (most rajtolunk felvételizni).
Szerintem nem mindegy:-( Az első (legyen A) változat azoknál kedvezőbb, akik 5-6. osztályban jobbak voltak, mint 7-8-ban (tehát leromlottak!). A másik (B) változat pedig azoknak hoz több pontot, akik javultak (tehát a 7-8. osztályos jegyei jobbak, mint az 5-6. osztálybeliek). A honlapon leírt számítás teljesen hazavágja (annyira lecsökkenti) a B változat pontszámát, átadva ezzel a helyet az esetleg gyengébb A változatnak. Pont azokkal a diákokkal "szúrnak ki", akik egyre feljebb küzdik magukat.
Ebben az értelemben nem egyformán bírálódnak el a diákok.
Mindez persze akkor igaz, ha én jól látom a dolgokat (ki tudja?):-)
Szia!
Egy csomószor gondoltam rád, hogy vajon hová sikerült az unokádnak végül bejutni? Lehet, hogy írtad, csak nem láttam meg a sok hozzászólás miatt...?
Most első ránézére én sem láttam át a pontszámításukat. De mindegy, hogy 90 vagy 100 pontra jön ki, ha mindenkinél egyformán számolnak, nem? Ettől függetlenül még érthetően kell leírniuk.
A lényeg, hogy a jogszabályban előírt korlátozást betartsák, s ezen túl úgy számolnak, ahogy akarnak.
Előírás: írásbelit min. 50%-nak kell venni, a szóbelit meg max. 25%-nak.
No szép jó estét! Újra itt (következő unoka nyolcadikból:-)
Nézem a Szent László pontszámítását. A "B" változat nem hibás??? Összesen nem 100, csak 90 pont jön össze, és a képlet nem pont*30/140, hanem pont*30/90 kellene hogy legyen (szerintem).
Szia!
Sajnos nincs meg, mert csak a hatosztályost követtük.
Erre gondolsz?
További ajánlott fórumok:
- Középiskolai felvételi matematikából 2010-ben
- Óvódák, bölcsődék, általános iskolák, középiskolák, bárhol a világon
- TB ügyintéző tanfolyamra jelentkeztem. Van valakinek információja, mire lehet számítani felvételinél?
- Mikor lesz fent a neten a középiskolák végleges felvételi sorrendje?
- 2011 középiskolai felvételi
- Hol lehet megnézni a tavalyi középiskolai felvételi ponthatárokat?