Középiskolai felvételi (beszélgetés)
Szia Réka! Először is köszi a szuper táblázatokat és a sok munkát, nagyon nagy segítség volt! Amit pedig most leírtál, az nagyon megnyugtató, nekem az első gyerkőc futott most neki a hatosztályosnak és meglehetősen tudatosan vitte végig ezt az egész "cirkuszt". Én sokkal rosszabbul viseltem és próbáltam az iskolákat "felnőtt fejjel" nézni, és ez alapján sugallni neki, hogy mi is lenne a jó választás. De szerencsére a nem egészen 12 évesem sokkal határozottabbnak és bölcsebbnek bizonyult nálam, legalábbis most a finisben minden ebbe az irányba mutat:).
Melyik tagozaton? Bár, ha úgy érzed nincs meg, akkor biztos nem a humán... :(
Azért csak bizakodjunk, bármi lehet!
Gourmand kitette Kivéve a hatosztályost. alapítványi iskola .
Akik most választás előtt állnak, azoknak javaslom, hagyatkozzanak a gyerek meglátásaira, óhajaira (hatodikosok és nyolcadikosok, vagyis nagyobb gyerekek esetén).
Mi is végigmentünk sok iskola felvételi procedúráján, nekem több is tetszett közülük, leginkább a Fazekast választottam volna. És most talán hallgathatnám a gyerektől, milyen kár, hogy nem hallgattam rá, mert biztos jobban érezné magát a másikban.
Ő a Trefortba akart járni és nagyon jól döntött, mert neki való ez a szellemiség, a légkör, a gyerektársak és a legtöbb tanár stílusa.
Más gyerekek meg az ő iskolájukat kedvelik, és természetes, hogy ez így van. Csak hagyjátok, hogy a saját döntésüknek érezzék az iskolaválasztást.
Az a jó hír, hogy az Api és a Trefort is tök jó. Akikkel találkoztam szóbeliken, Trefortos vagy Apis szülők, akiknek van ott nagyobb gyereke, mindenképp oda akarják vinni a kisebbet is. Volt 2 szülő az Eötvös körbevezetésen, mondták, hogy eljöttek megnézni, de cél a Trefort.
A 6.-os Eötvös listán is nagy az angol-német átfedés, sokan ki fognak esni.
Határeset az Apáczaiban. Berzsenyi nagy betűvel.
Az én lánykám sajnos 54.a sorban, úgy gondolom az Apáczai már nekünk nem esélyes. Első ránézésre több hasonló név is van a tagozatok között, de szerintem elég hátul vagyunk a sorban.
A gyerekem a matek-fizikán határesetnek tűnik. A berzsenyiben is. Valamelyik csak összejön.
Van valakinek jó híre az Apáczais 4 évfolyamos lista alapján???
Érdekes, hogy a páros éveik rosszabbak, akkor kevésbé szívesen választotta őket az első 100 gyerek.
Biztosan jól gondolod, aki a természettudományosra jelentkezett a többség beírta az általánost is (fordítva kevésbé), mi is, de ha ide megy akkor mindenképp a természettudományos tagozatot választjuk, így a másik rangsor biztosan ugrik.
Api! Apis szulokent csak megerositeni tudom Zitoka es Andi altal irtakat.
Új infók a Trefortról!
A tavalyi első 100 bekerülése:
[link]
Tudnivalók a sorrend-cseréről:
[link]
Van valakinek tapasztalata az óbudai "Thalész kör" néven futó, felvételire felkészítő szolgáltatásról?
Azt tudom, hogy megkérik az árát, inkább a hatékonyság/eredményesség oldala érdekelne.
Szerintem jól gondolod, én is végeztem a gyermekemnél ilyet, a logika jó. Egy gyerek csak egy székre fog leülni szeptember 1.jén :)
matematikailag jók vagytok! :)
Szia! Apáczait nem ismerem, a Trefort viszont nagyon bejött nekem és a gyereknek is, ősszel a körbevezetésen és szóbeli előtt, a francia és dráma bemutató is szuper volt. Nekem ez volt a favorit suli, gyereknek csak a második helyezett. Szóbelit szétizgulta, de még így is van esély a bejutásra. Én viszont őszinte leszek, a rengeteg méltányosságissal és a nekik adott meglehetősen magas szóbeli pontokkal nálam egy kicsit "elrúgta a pöttyöst". Persze a gyereknek ezt nem mondtam, és ha az első helyezett nem jönne be, ide pedig felveszik, nem fogom lebeszélni róla. De egy kicsit csalódtam:(.
Az Api kitette a 4 osztályost!
[link]
Nem az alapján kell döntenetek, hogy melyik helyen jobb a helyezésetek, hanem, hogy melyik az álom suli. A legelső helyen legyen a leginkább favorit, és utána a többi kívánt. Győr majd a legjobb helyre sorolja a csemetét.
Az Api hangulata meleg, barátságos, támogató, a tanár-diák viszony rendezetten partneri, sokat adnak a vélemény- és szólásszabadságra. Tanár-szülő viszony dettó.
A 15. hely pedig a HVG listát minősíti, nem az Apit.
A tavalyi Trefortos felvételi zrí miatt is Api.
Szerintem is jó ötlet. Biztosan sokat segítene ebben az egy hónapban a várakozóknak. Azt is számolni kéne, hogy hányan töltötték ki.
Elméleti kérdésem van, erősítsetek meg légyszi, különben április végéig kihullik az összes hajam :D
Nekünk a Könyves Kálmán Gimi az egyik célpontunk, mindkét tagozatot bejelöltük, mindkettőnél várólistán van, de szerintem ígéretes helyeken. 4-5 kieső kell az egyik, és 25-26 a másik szakon. Összefésültem a két szakon lévő OM azonosító átfedéseket harmincvalahányas sorszámig és addig 27-et találtam. Így akkor gyakorlatilag valamelyik biztos megvan az átfedések miatt, nem? Vagy rosszul gondolom?
Egyelőre nem tudunk dönteni a Fazekas, az Apáczai és a Trefort között. Mondjuk rosszabb helyzet is van, de minden szempontot figyelembe véve így sem könnyű a döntés. Pedig azt hittem, hogy a nehezén már túl vagyunk. Szerintem sokan vagyunk így, nagyon sok lehet az átfedés a top-sulik között, de a preferenciák ismerete nélkül nehéz bejósolni az előre csúszásokat. Eddig semmi sem úgy volt, ahogy az előző évek alapján vártam volna, olyan, mintha újraindult volna a rendszer.
Bocsi lehet, hogy hülyeséget kérdezek, de csak az iskolák honlapján lehet megnézni az ideiglenes listát, vagy esetleg van valami központi oldal, ahol mondjuk OM azonosítóval meglehet nézni, ki hol áll?
Én is jó diákéletről hallottam a Trefortban.
És jó tanár-diák viszonyról!
Az Apiban jóval "hidegebbnek" éreztem a közeget.
És még ott a HVG-lista is...;-)
További ajánlott fórumok: