Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Középiskolai felvételi fórum

Középiskolai felvételi (beszélgetés)


38640. szilvih2
2019. febr. 12. 08:15

Szerintetek az iskolák kézzel számítják ki a hozott pontokat, vagy bemegy egy excelbe, és az kidob egy számot? Csak azért kérdezem, mert nálunk a suliban a dicséretes ötösök helyén nem szám szerepel, hanem az, hogy dicséretesén megfelelt, tehát ott egy excel nullát számol, vagy jobb esetben hibát jelez. Kicsit izgulok azon, hogy sok suli behívásnál nem pontszámot közöl, hanem simán csak annyit, hogy behívják-e, vagy sem. Így még leellenőrizni sem tudom, hogy jól számoltak-e.

Nektek hogy írták be?

38639. szilvih2 (válaszként erre: 38636. - Zitoka)
2019. febr. 12. 08:10

Negyedikben szokták leginkább az írt pontszámot venni alapul a szóbeli behívásnak. Akkor még úgy vannak vele, hogy aki nyolcosztályos gimibe akar menni, az általában mind kitűnő tanuló. Hatodikban már kevésbé, és nyolcadikban szerintem az lenne a reális, ha minden suli legalább 25%-ban beszámítaná a hozott pontokat.


Sok jó tanuló, de izgulós gyerek esik ki emiatt jó iskolákból, és sok olyan kerül be, aki a lábát lógatta 7-8-ban, aztán abban a másfél órában mégis sikerült összekapnia magát, lehet, hogy pont azért, mert nem érdekelte az egész. (A jelen lévők persze m ind kivételek) :)

38638. Csepke8 (válaszként erre: 38636. - Zitoka)
2019. febr. 12. 08:02
Sok suli beszámítja és úgy adja meg a behívási ponthatárt. pl AKG, Árpád, Eötvös, Toldy, VPG, Trefort...
38637. eleonóra123 (válaszként erre: 38636. - Zitoka)
2019. febr. 12. 07:40
Nem szoktak számítani? Sok suli összeadja a vitt és írt pontokat és utána húznak ponthatárt. Mi tavaly így tapasztaltuk. Persze van ahová mindenkit behívnak (és nemcsak gyenge sulik) és akkor nincs jelentősége a vitt pontoknak a szóbeli előtt.
38636. zitoka (válaszként erre: 38635. - Rozalinda)
2019. febr. 12. 07:10
A hozott pontok nem szoktak számítani a behívási pontnál, az írásbeli szokott az alap lenni, legfeljebb súlyozzák. De a felvételi tájékoztatókban benne kellene lennie, ha ettől eltérő. Azt hiszem, a Városmajori például ilyen.
38635. rozalinda (válaszként erre: 38594. - Andi2014)
2019. febr. 12. 06:44

Sajnos nincsen ellenőrzőnk, se nincs KRÉTA rendszerünk ... ez egy félig külföldi suli és nem értik a problémát ... Nem tudok megmutatni csak dolgozatokat amit lemásoltam ... Szóval emellé még hiteles sem vagyok ha azt mondom hogy csak 1-es dolgozatok vannak (ez a legjobb jegy nálunk) de a félévi jegy csak 2-es.


A hozott pontok is számítanak egy szóbeli behivaskor, vagy nem? Nem izgulunk csak lehet hogy az a 3-4 pont számít majd a szóbeli behívásnál. Ezért gondolom hogy múlhat rajta sok minden

38634. Zülfikár (válaszként erre: 38632. - Viku04)
2019. febr. 11. 22:05
Csak az adatlap.
38633. mezsuzsi (válaszként erre: 38631. - Dora68)
2019. febr. 11. 20:42
De szuper! Hova jár a fiad?
38632. Viku04
2019. febr. 11. 20:27

Biztos, volt de nem tudok visszakeresni.


Győrbe csak a Tanulói adatlapot (amin az összes iskola szerepel) kell küldeni vagy kell a felvételi írásbeliről kapott értékelő lap is, meg a bizonyítványok?


Köszi!!! :-)

38631. dora68 (válaszként erre: 38619. - Mezsuzsi)
2019. febr. 11. 19:55
A fiamnak tavaly pont ilyen bizije volt, és nem volt gond belőle. Simán fel is vették. A gimiben már négyese van magatartásból.
38630. Alma2006
2019. febr. 11. 19:37

A KÖZÉPFOKÚ ÍRÁSBELI FELVÉTELI VIZSGADOLGOZATOK

EREDMÉNYEI

2019

Előzetes statisztikai adatok (az eredmények több mint 90%-os feldolgozottsága alapján)


[link]

38629. Miett74 (válaszként erre: 38625. - Vidéki2)
2019. febr. 11. 19:20
Mert az a gyerek (az a család), aki hetedik év végéig totál kitűnő volt, annyira elronthatja az iskolaválasztást a teherbírás szempontjából, ne már. Ez szimpla kiba..brálás és gonoszkodás.
38628. mezsuzsi (válaszként erre: 38626. - Eleonóra123)
2019. febr. 11. 18:59

:) :) :) :)


Köszönöm! :)

Ez tanulságos, de sajnos(2-es) teljesen a magyar valóság....

38627. eleonóra123 (válaszként erre: 38625. - Vidéki2)
2019. febr. 11. 18:53

Istenkomplexusa van a kedves tanári karnak? Nehogy valaki olyan iskolába menjen ami nem neki való! Az eszem megáll. Nem mindegy az nekik? Ha kibukik nem az Ő gondjuk, de ha nem jut be esélyt se kap hogy bizonyítson.

Nem nyolcadik félévkor kellene keménykedni.

38626. eleonóra123 (válaszként erre: 38624. - Mezsuzsi)
2019. febr. 11. 18:45

Akkor mondja meg egyértelműen hogy nem akarják elengedni az áltsuliból gimibe. Ha azt gondolják hogy kamuzik akkor jobb ha nem kerül be, paranoid iskolába inkább ne menjen. De szerintem nem a Tiétek az első ilyen eset, ezért nem fogják lepontozni.

Lányom egyik osztálytársának kettese volt egyházi énekből, úgy hogy rendszeresen nyert népdalversenyeket. Felvették.

38625. Vidéki2 (válaszként erre: 38614. - Natloz76)
2019. febr. 11. 18:40

Nem lehet a kamaszodás számlájára írni. Minden más tantárgyból két négyest kivéve szín ötös volt az összes évközbeni jegye a félévben. November végén, és mivel nem változott a helyzet január elején is, beszéltem mindkét érintett tanárral. Egyértelműen megmondták, hogy félévkor mindig lerontják a jegyeket, mert ha nem, a második félévben nem tanulnak a gyerekek. A felvételi miatt meg méginkább rontanak, és a megszokottnál többet követelnek, nehogy olyan iskolába menjen tovább valamelyik gyerek, ami nem neki való.

Szerencsére nekünk nem gond, mert a gyerek művészeti iskolába készül, és fontosabb a tehetsége, mint az elvesztett 2 pont a lerontott jegyek miatt. Csak szomorú a tanárok hozzáállása, és van olyan osztálytárs, akinek minden pont számít. Egyébként is olyan erős iskola, hogy 95 százalék felett nincs ötös dolgozat. Az egész nyolcadik évfolyamban nem volt kitűnő.

38624. mezsuzsi (válaszként erre: 38623. - Eleonóra123)
2019. febr. 11. 18:36

Ezeket már megpróbáltam. Igazgatónő döntött, nincs kijavítás.

Sőt, értékeléseim vannak a jó magatartásáról havonta.

Nem akarják elengedni...

Most csak abban bízok, hogy valahol nem nézik, vagy valahol normálisan rákérdeznek. De mit mondjon a gyerek? Ha az igazat, akár azt is hihetik, hogy kamuzik.

Ha ellátom a másolatokkal, akkor megint túlgondolhatják...

Az a baj, hogy mindenhová le kell adni a bizimásolatokat...

38623. eleonóra123 (válaszként erre: 38622. - Mezsuzsi)
2019. febr. 11. 18:28

Szerintem megpróbálhatsz azzal érvelni hogy ez nagyon negatív hatással volt a gyerekre, mert nem érti hogy miért, mi az oka hogy ennyire lehúzták. És javasolni hogy javítsák ki mert ez visszaveti a lendületét, elveszi a kedvét attól hogy jól viselkedjen. És hogy a gyerek/szülő diszkriminatívnak/igazságtalannak érzi, mert nem volt olyan fegyelmi vétség ami ezt indokolná. (A házirendben nálunk írnak erről hogy mit mivel lehet honorálni, pl intő, szaktanári hármas magatartást von maga után.)

Érv lehet az is hogy a jegyeket nem osztályozó értekezlet előtt illik beírni (főleg a rosszakat) hiszen akkor esélye sincs javítani az esetleges helytelen viselkedésén. A szülővel szemben sem korrekt ez, hiszen ha az a cél hogy javuljon a magatartása akkor a szülő értesítését nem lehet kihagyni.

38622. mezsuzsi
2019. febr. 11. 18:13

Semmilye nem volt. Sajnos nem voltam elég figyelmes, utólag írtak be 2 jegyet, és az átlaga nem 3-as volt, de mégis annyit kapott...

Így próbálnak nálunk visszatartani gyerekeket....

Gondolkodtam rajta, hogy beszélek én a tanárokkal, de hogyan????

A gyerek nem tudja, miért lett 3-as. Intő nincs, és csak 4-es magatartásjegyeket tudtunk, amit utólag javítottak...

Bizonyíték nincs.

38621. eleonóra123 (válaszként erre: 38619. - Mezsuzsi)
2019. febr. 11. 17:31

Be kell írni a magatartást? A hármasnál fontos lehet hogy miért adták, volt valami intője, olyasmi aminek nyoma van az ellenőrzőben. Akkor arra rákérdezhetnek.

Nem kell bevinni a bizit, elég a beíratkozáskor, de akkor ellenőrzik hogy valós adatokkal felvételizett-e. Ha nem akkor bukta a felvételit.

38620. zitoka (válaszként erre: 38619. - Mezsuzsi)
2019. febr. 11. 17:30
Nyilván iskolája válogatja, van, ahol alapból ferdén néznek, van ahol csak rákérdeznek a miértre, és van ahol nem foglalkoznak vele, ha amúgy jó a bizi.
38619. mezsuzsi
2019. febr. 11. 17:21

Sziasztok,

szerintetek a 3-as magatartás minden egyéb 5-ös jegy mellett mennyire negatív?

Mit lehet mondani szóbelin?

Simán szívatják nálunk a nebulókat....

Mi van akkor, ha nem tudjuk bevinni a korábbi bizonyítványt, mert nem szeretném kikérni a suliból?

Köszi előre

38618. zitoka (válaszként erre: 38615. - Gligeti)
2019. febr. 11. 17:21
Az első elemzésed, amit megértettem. Ez persze, rólam árul el ezt-azt, de halleluja! 😊 Jobb későn, mint egyszer se. 😊
38617. Andi2014
2019. febr. 11. 15:44

Köszi a jósolgatást:))

Nem az én fiam, mi már túl vagyunk rajta (tavaly volt nyolcadikos), csak segítek reményt meríteni ebben a bizonytalan időszakban.

Nekik semmi információjuk nem volt. Tegnap óta boldogan lógnak Gligeti és SzappabuboRéka táblázatán. 😁

38616. eleonóra123 (válaszként erre: 38599. - Andi2014)
2019. febr. 11. 15:35

Írja be mindegyiket amit szeretne, 77 ponttal és egy jó szóbelivel akármelyik meglehet. (Tudom, az Illyésbe nincs szóbeli.)

Nem tudjuk mennyit csökkenhetnek a szóbeli ponthatárok, az átlag, létszám, statisztika csak egy dolog, a sulik szándékain is múlik hogy mennyitől hívnak majd be. Csak azért, mert itt valaki azt mondta hogy szerinte ígymegúgy lesz nem ijedjetek meg! Senki nem ismeri a jövőt, mind csak találgatunk, tippelünk.

38615. gligeti (válaszként erre: 38607. - Andi2014)
2019. febr. 11. 15:21

A legjobb becslés, amit lehet tenni, hogy megnézed az adott ponthatárt tavaly (pl. 6-évfolyamosnál 82 az Api-ban, Toldyban kitűnő mellett 81.5), megnézed Réka statisztikájában, ez milyen percentilisnek ill. hány gyereknek felel meg (2018-ban 82 pontot vagy többet 16.6%, 1369 gyerek írt), és megkeresed, idén ennek a percentilisnek/gyerekszámnak milyen pont felel meg: Gyerekszámra (ami talán hasznosabb összehasonlítás) 74, százalékra 73 pontnál van kb. a megfelelő gyerekszám/percentilis. Ennél a pontszámnál tehát valóban ~8 pontra lehet ez alapján számítani, de a tavalyi listák és tapasztalatok alapján az iskola igazíthat kicsit azon, hogy hány gyereket szeretne behívni, stb.


Ez alapján a 77 jónak tűnik a szóbelire.

38614. natloz76 (válaszként erre: 38587. - Vidéki2)
2019. febr. 11. 15:12

Sajnálom hogy a gyereked jegyei között több négyes is van. Biztosan van olyan tanár aki szívatni akarja a gyerekeket, de szerintem nem ez az általános.

A jegyek rontásában nem játszik szerepet az, hogy kamaszodik a gyereked? Nem biztos, hogy olyan hatásfokkal és intenzitással tanul mint tavaly. A 7 évnyi kitűnőség még nem jelent automatikusan idén is kitűnő bizit.

38613. Andi2014 (válaszként erre: 38612. - Szilibacsi)
2019. febr. 11. 15:03
Köszi!
38612. szilibacsi
2019. febr. 11. 14:44
Már eléggé kiveséztük, hogy mennyivel mehet le az idei 6-os ponthatár. Ezt a topikot nem nyitnám meg újra, de azok a kijelentések, hogy "hát csökkenni fog, de szerintem azért 10 ponttal nem", ezek még a találgatások kategóriájába sem tartoznak...8-10 pont között fognak csökkenni, de nem lehet pontosabbat mondani jelenleg...
38611. szilibacsi
2019. febr. 11. 14:41
Szerintem Toldy+Api simán elég a 77 pont!!!

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2025, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook