Középiskolai felvételi (beszélgetés)
Gyermek ma volt Toldy matek szóbelin. Két könnyebb feladat és egy kicsit nehezebb. (Utóbbi: digitális óra, rajta 4 számjegy, naponta hány percig mutat 8-ast. Ezt először alultippelte, de aztán feltettek egy rávezető kérdést és helyesbített.) Utána beszélgetés, miért szeretne ide járni, mi a hobbija, mit olvas, van-e kedvenc zenéje, jár-e különórára és mire. Ennyit sikerült megtudni, nagyon fáradt szegény.
Az Eötvösös infókat köszönöm mindekinek, aki válaszolt! Közben a nyílt délutánon megtudtam, hogy Varga Sándor és Várhegyi Anna lesznek osztályfőnökök, ha valakinek ez új és érdekes infó.
Kb. 10 perc a vizsga. itt is vannak segítő diákok.
Van egy kevés írásbeli rész, aztán a szóbelin lehet virítani. a tapasztalat szerint előnyben vannak azok, akik fesztelenül kommunikálnak.
Ha 1+4-ről beszélünk, akkor is-is (asszem ti német haladóban vagytok érdekeltek):
* ha egy tanuló az Ny-E osztályt is megjelölt, egy külön nyelvi bizottság is meghallgatja őt az adott nyelvből, hogy megfelel-e az elvárt B1 nyelvi szintnek. Amennyiben ezt a szintet eléri, az itt mutatott teljesítmény része a szóbeli pontszámnak ebben az osztálytípusban.
Hát igen, ez is fontos szempont.
Mint ahogy a mosdó állapota is az lehet. Gyerekem mondta egyik felvételinél, hogy a mosdó a rémálom kategória ott.
Sajnos azokat nem ismerem annyira, csak másodkézből.
A lentieket jobban ismerem, Istvánhoz sok minden kapcsol (bár nálunk nem lett végül cél, csak majdnem), Radnóti nyilván, a Fazekast meg matematikusként ismerem.
Az biztos, hogy E5 és Api hasonló "csúcskategória" (A+) de a másik kettő is kiváló (A). Az Api reálban talán jobb választás, és hagyományosabb (nekem úgy tűnik, kicsit olyasmi az E5:Api, mint a Radnóti:István viszony, de kevésbé :-D ), de ez áttételesebb információkon alapszik, mint a Radnóti-István esetén.
Ha a matematika az erőssége, és tényleg mélyen és komolyan érdekli, akkor a Fazekassal jár a legjobban, egyértelműen, az matematikában egy egész más kategória, mint a többi iskola (matematikus vagyok, és Radnótis voltam, fiam is az, szóval elfogultság nélkül mondom).
Az István és a Radnóti közül az István kicsit reálabb, és "hagyományosabb", a Radnóti lazább, liberálisabb, mindegyiknek más az erőssége. A Radnóti erőssége talán az, hogy "széles spektrumú", mindenben, nyelv, reáliák, humán egységesen jó.
De ezek az iskolák mind a "csúcskategória", szóval persze, rosszul egyikkel se jár.
Az Istvan 6 osztalyosrol jobbakat hallottam, mint a 4 osztalyosrol. A matekos eredmenyek nagyon jok, gyerekek szeretnek oda jarni. De azt mondjak, hogy viszonylag konzervati iskola, nem egy E5.
Ja, es itt 7.30-kor kezdodik az elso ora, ez is fontos lehet...
Ennek örülök.
A gyerek a Szent Istvánt tenné első helyre, Fazekast a másodikra, Radnótit a harmadikra.
A fő indok persze az, hogy az Istvánban volt számára a legkellemesebb élmény a szóbeli. De úgy érzem ez azérz nagyon felületes érv és magáról az intézményről, az oktatásról nem árul el sokat. Sajnos nem votltunk nyílt órákon, egyéb ismerkedős alkalmon, külfoldről ez nem volt kivitelezhető.
Bármilyen infó nagyon jól jön most nekünk.
Valószínűleg rosszul egyik sulival sem jár, ha jól sejtem, a különbségek inkább stílusban vannak, az oktatás színvonala mindenhol magas. Vagy rosszul gondolom?
Szia,
Tavalyi infó: teremben: 3 tanár egy diák. Tétel húzás, kidolgozása kb 20 perc. Felelés 15 perc. Oklevelek kapcsán beszélgetés. Az egyik legkorrektebb, legjobb légkörű felvételi. Segítőkészek, arra kíváncsiak, amit tud a gyerek. Ha hibázik, javíthat és ha sikeres max pont.
Szia, mi voltunk. Két részből áll, magyar és történelem.
Magyarból lehet választani, hogy líra vagy epika legyen a téma. Ennek megfelelően a kihúzott olvasmányt vagy részletet fel kell olvasni majd kérdésekre válaszolni. Töriből ugye csak négy nagy témakör volt megadva, de a témakörökön belül vannak szűkítve a tételek. Húzni kellett, önállóan beszélni róla majd kérdéseket tettek fel. Semleges hangulatú volt a felvételi.
További ajánlott fórumok:
- Középiskolai felvételi matematikából 2010-ben
- Óvódák, bölcsődék, általános iskolák, középiskolák, bárhol a világon
- TB ügyintéző tanfolyamra jelentkeztem. Van valakinek információja, mire lehet számítani felvételinél?
- Mikor lesz fent a neten a középiskolák végleges felvételi sorrendje?
- 2011 középiskolai felvételi
- Hol lehet megnézni a tavalyi középiskolai felvételi ponthatárokat?