Középiskolai felvételi (beszélgetés)
Igen, köszi, de ilyen pontatlan megfogalmazással borzolni az ember idegeit... Nálatok mi a helyzet? Tudtok már valamit? Hat osztályosban is, 8 osztályosban is érdekeltek vagytok, igaz?
Melyik osztályba jelentkezett a lányod a Kossuthba?
Nálunk ugyanez a nagyfiamnál. Nekünk így ez közvetett info, mert ez a második hely.
A kicsi 8osztályosban szintén befutó helyen volt az ideiglenesen, így a 2. helyen megjelölt Szent-Györgyiben nála is azt írja ki, hogy nem vették fel. Ez sztem is azt jelenti, hogy megvan az első hely.
Mondjuk annyira nagyon nem izgulok, mert az első helyen befutó volt, de azért megint lecsekkoltam, hogy tuti jó sorrendben írtam-e be az iskolákat a jellapra.
Azt hiszem, nem sokat fogok aludni az éjszaka. Érdekes, hogy az elmúlt 1 hónap egész könnyen telt, de pont most a finisben felborzolódtak az idegeim....
Nyugi! A Szilágyi biztos megvan, különben a Szent-Györgyibe nyert volna felvételt. Ez is csak megerősíti, hogy bent van a Kisebbik a vágyott helyen! :)
Közben sógornőm lecsekkolta az ő fiát, aki szintén tuti befutó egy 8 osztályosban és felvételizett a Szent györgyibe. Neki is azt írta ki, h nem nyert felvételt. De miért kell az ember idegein táncolni 3 hosszú hónap várakozás után????
Szerintem nem minden suli figyel erre. Kiírják, hogy nem vették fel, a többit meg nyomozd ki Te
Mondjuk nekünk negyedik helyen megjelölt Leövey kiírta, hogy már előtte megjelölt helyre felvették. De a Leövey figyel a részletekre
Szerintem a legtöbb németes, meg úgy általában a nyolcadikosok tudnak már angolul (mi felsőben tanultunk angolt is és Xantus/Körösi is berakott minket a haladó angolba)...a német meg 8 éve megy ... Ezért remélem nem felejtünk sokat...(másoktól azt halottam hogy németből felejtetettek)... Most bármi lesz is, örülünk az eredménynek :-).
Gratulálok mindenkinek!
Azonban halkan megjegyzem, hogy a tanmenettől, azaz hogy az alapoktól indulnak, abban az esetben sem várható komoly eltérés, ha már többek tanulták a kezdò nyelvüket korábban. Max nekik kicsit könnyebb lesz.
Lesz itt valaki ügyeletben az éjszaka? 😁 Csak hogy mi, többiek lefeküdjünk. 😂
Másik gyerek. Csak hogy izgalmas legyen. 8 osztályos. Fúúú... elég ideges lettem most.
Ti nem Apáczai?
Vagy ez most másik gyerek? 😳
Szent-Györgyi keresőjébe beírtam a fiam oktatási azonosítóját. Azt írják, h ha beírod, akkor kiköpi a rendszer, hogy felvették-e oda, vagy máshová, vagy abszolút nem nyert felvételt. Nekem azt írja ki, hogy nem nyert felvételt. Most izguljak, hogy a Szilágyiban bent vagyunk-e, miközben tuti helyünk volt elvileg? Kár volt megnéznem... most hót ideg lettem.
A csudába, nem írják ki a listát. Szerettem volna látni, hogy nincs rajta a gyerek...
Én is mindenkinek gratulálok, akiknek sikerült az áhított iskola !
Akik még izgulnak, azoknak kitartás !
Akkor nem csak osztály-, hanem csoporttársak is lesznek:) Ezek szerint már ti is tanultatok angolt. A fiam egyik osztálytársát is felvették, úgyhogy már van 3 haladó angolos😉!
Na Illyés most frissített , nem éjszaka fog!
Aludjál nyugodtan 😜
Sziasztok! Megvan az Árpád angol! Mindenkinek nagyon köszönöm, akik itt voltak a húzós és kevésbé húzós időkben, és a sok segítséget, amit adtatok! Nagy örömöket és sok sikert kívánok mindenkinek!
Melsík sulit várod?
A budaörsi Illyés gyakran rak ki tartalmat este 11 kor is
Elvileg az ország összes középiskolája egyszerre tudja letölteni az OH rendszeréből a listákat. Tehát a Ciszter is tutira megkapta már. Azonban úgy tudom, h ők 8 helyet mindig maguk töltenek fel és csak a többi helyet engedik feltölteni Győrnek, ott most még lehet, hogy variálnak.
Kitartás, remélem hamarosan megtudjátok ti is!!
Amely iskolák kitették a honlapra, azok mind munkaidőben tették? Érdemes még alvás előtt nézegetni, vagy próbáljunk meg nyugodtan aludni, mert ma már úgysem lesznek kint azok, amelyek eddig nem tették ki?
Egész nap vártam. Remélem legkésőbb holnap nagyobb sikerrel járunk. Bár ma még jobb lett volna 😊
Szent-Györgyi lekérdezhető!
Szia! Néztem én is, Vác sok ismerőst érint nálunk, egy iskola sem tette ki a végleges rangsort eddig.
Haladó német! Angol remelem nem lesz nagyon kezdő -többiektől függ ...
A tavaszi szünet miatt még sok helyen várni kell az eredményre, még ha meg is nyílt a felület. Holnaptól özönlenek majd az eredmények.
Együtt örülök azokkal, akik már tudják, mi sikerült. Végre hátra tudtok dőlni - és szeptemberben jönnek az új kihívások.
További ajánlott fórumok: