Középiskolai felvételi (beszélgetés)
Azért nézz rá az iskolák tájékoztatóira, tegnap mutatta kolleganőm, hogy a Veres Pálné például azt írja, hogy 18-áig el kell jutnia hozzájuk a jelentkezésnek. Fogalmam sincs, ez jogszerű-e, vagy csak simán bent felejtették a tavalyi dátumot a doksiban, de nehogy egy ilyenen múljon.
"Jelentkezés a Veres Pálné Gimnáziumba:
A központi jelentkezési lapot kell kitölteni, melyhez az alábbi dokumentumokat kérjük csatolni:
(...)
A szükséges dokumentumokat 2020. február 18-ig kérjük eljuttatni iskolánk titkárságára.
(...)
Csak azon diákok jelentkezését fogadjuk el, akik a fenti dokumentumokat hiánytalanul és a fenti határidőre megküldik."
AKG Honlapján is vannak adatok:
Idén az AKG-ban írt vizsgadolgozatok átlagai a következők voltak:
6.-os vizsgázók: magyar 29,8 – matek 21,0
Ezt a tájékoztatóból másoltam ki. "Szeretettel meghívunk minden 8. osztályos diákot az Irány az Apáczai! versenyre, melyet az iskola munkaközösségei szerveznek. A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az egyes kategóriák díjazottjai – amennyiben tanulmányaikat gimnáziumunk adott tagozatán folytatnák – maximális szóbeli felvételi pontszámot érnek el."
Az általad említett megajánlott mentesség a 6. osztályoknál van.
A 8. osztályosok esetében, régebben (pl. 3 éve) az volt a rendszer, hogy ezeknek a versenyeknek a nyertesei és esetenként a 2. helyezettjei is megkapták a szóbeli mentességet, ha az adott szakra jelentkeztek. A mostani tájékoztatóból azonban én nem ezt olvasom ki....
Az írásbeli átlageredményeket meg tudod Réka táblázatában nézni, azért már az is sokat elárul...
Idén nagyon nehéz volt a 6 osztályos felvételi, mélyrepülés a tavalyihoz képest...
A 6 osztályos a többi suliban is ilyen lett?
Nem mentette le vki az íràsbeliket? Úgy megnézném, de én nem voltam ilyen előrelàtó
Nagyon durva, ahogyan a Radnótiban a legjobb eredmények alakultak, vagyis a szokásos 80-90+osok teljes hiánya... Magyarból egy db 45-ös a legtöbb? Mi történt idén?
Ahogy emlékszem, az elmúlt években ez nem így volt.
Sziasztok!
Az Apáczaiban a 4-osztályos humán gimis osztály esetében is ilyen sokakanak megajánlják a maxpontos szóbelit a hozott pontok és írásbeli alapján, vagy amiről korábban írtatok az inkább a 6-osztályos felvételire jellemző?
Győrbe csak a tanulói adatlapot kell küldeni, amin az összes suli, az egyelőre meghatározott sorrendben fel van sorolva. Más ide nem kell.
Az egyes iskolákba küldött jelentkezési lapok mellé kell csatolni az értékelő lap másolatát és a kért bizonyítványok másolatát.
Elviheted az iskolákba személyesen is, de ajánlatos könyvelt postai küldeményként továbbítani. Mi két éve tértivevénnyel adtuk fel őket, idén is úgy fogjuk.
2 érintett gyerekkel olvaslak benneteket egy ideje, itt köszönném meg azt a sok hasznos és máshol nem hozzáférhető infót, amit megosztotok!
Most hadd kérjek segítséget, mert én már azt sem tudom, fiú vagyok-e, vagy lány... Az írásbeli értékelő lapját hová kell csatolni? A kinézett gimibe vagy Győrbe? Vagy mindkettőbe? (6. oszt) Ha nem postázom az iskolába, hanem beviszem, az jó vajon, vagy menjen inkább ajánlott levélként? Előre is köszönöm a segítséget!
Szia! Nálunk még az írásbeli megírása előtt le kellett adni. 5 iskola 7 tanulmányi területét jelöltük. Nálunk egy feltörekvő suli volt első helyen, aztán gyengülő sorrendben a többi.
De az írásbeli után rátaláltam erre a fórumra, végigolvastam az elmúlt év összes hozzászólását, és rá kellett jönnöm, hogy nem minden top suli olyan vaskalapos, ahogyan én gondoltam. Mivel nagyon jó felvételit írt a lányom, mindenképp esélyes lehet, hogy behívják az Eötvösbe szóbelire, úgyhogy megbeszéltem az osztályfőnökkel, hogy felvesszük még ezt a sulit. Nem volt belőle gond.
Így 6 iskola 8 tanulmányi területét jelöltük, és 4 szóbelire kell mennünk, de sehová sem kell tételsorból készülnünk, mert csak általános beszélgetések lesznek, illetve matekból és németből fog szóbelizni a lányom, azokhoz pedig nincs tételsor:)
Igazából azért gyűjtötték be előre az adatlapokat, hogy fel tudják vinni a gyerek adatait, valamint a választott sulikat, tanulmányi területeket. Így az adatok nagyja már fönt van a KIFIR-ben, és ha ehhez még 1-2 sulit hozzá akarunk írni, az nem olyan nagy munka. Viszont ha mindenki most adná le a teljes anyagot, akkor az igen sok munka lenne egyben az osztályfőnöknek.
Szóval ha szeretnétek plusz iskolát, tanulmányi területet felvenni, beszéljétek meg az osztályfőnökkel, biztos nyitott lesz rá.
Szia!
Nekem is nyolcadikosom van. Mi 7 iskola 10 tagozatát jelöltük, de van ahol nincs szóbeli ill. több helyen általános beszélgetés és szövegértés van. Tudom, hiába nem tárgyi szóbeli de akkor is el kell menni, ki kell logisztikázni.
A sulik között van erősebb és gyengébb.
Nálunk ofő. kihangsúlyozta, hogy háromnál több tagozat legyen, mert volt hogy jó tanuló, jó képességű gyereket sehova nem vettek fel és végül egy kerületi alapítványi suliba vették fel pótfelvételivel pedig nagyon nem oda készült.
Szerintem lehet javítani, aztán mented, és kinyomtatod az utoljára mentett lapot.
Itt írja a 11. oldal tetején.
Én többször is módosítottam, a legutolsót nyomtattam.
Remélem, jól csináltam...
Az E-napló=Kréta
Az osztályzatok fülön összes jegy rajta lesz + a bizi 2 in 1
Köszönöm. Kipróbálom.
Most néztem és adott suli ezt írja: "... E-napló érdemjegyeidet tartalmazó kinyomtatott oldalát"
Gondolom ez nemcsak a félévi bizit jelenti, hanem az összes osztályzatot. ???
Majd ezt is megpróbálom jobb egérgombbal.
További ajánlott fórumok:
- Középiskolai felvételi matematikából 2010-ben
- Óvódák, bölcsődék, általános iskolák, középiskolák, bárhol a világon
- TB ügyintéző tanfolyamra jelentkeztem. Van valakinek információja, mire lehet számítani felvételinél?
- Mikor lesz fent a neten a középiskolák végleges felvételi sorrendje?
- 2011 középiskolai felvételi
- Hol lehet megnézni a tavalyi középiskolai felvételi ponthatárokat?