Középiskolai felvételi (beszélgetés)
Koszonom. Akkor most is igy van.
Termeszetesen az igaz, hogy pontatlanul fogalmaztam, mert egy negyes egy ponttal er kevesebbet itt is, csak nem 200bol szamolva.
Erre nehéz mit írni, mert már nincs fönt pl a 2015os tájékoztató, ami minket anno érintett, meg akkor a beiskolázásért is más vki felelt, meg annyira bonyolult volt a számítás, hogy talán vissza sem tudom idézni pintosan, de: nem 50 volt az elérhető tanulmanyi pontok összege, mint a legtöbb suliban, hanem 20. Ha a 4 evfolyamon pl matekbol mindig negyese vkinek, akkor ez 16 lett. Ezt hozzaadtak az irasbelin elérhető 100hoz és vhogy a kettőt arányosították 100ra... Aztan a szobeli pontokkal osszeadva ujra aranyositottak es talán 120 volt a max igy. Sztem 50bol vesziteni pl 4 pontot nagyon mas, mint 20bol. Sokkal tobbet szamit.
De lehet, hogy pár eve ezen valtoztattak.
"Húsz pontot kaphat a jelentkező a z általunk kért tárgyak jegyeinek átlagára (4,0: 0 pont, 5,0: 20
pont, a kettő között lineárisan; a 4,0 alatti bizonyítványra levonást érvényesítünk)"
Azért ez nem ugyanaz, hogy 5-ösért 5 pont jár, 3-asért csak 3.
Ha (nyolcadikosként, a figyelembe vett tárgyakból, ötösök mellett) egy négyese volt, egy pontot veszít, két négyessel két pontot, és így tovább.
Emberemlékezet óta így van. (A Városmajori Gimnáziumról van szó.)
Igen, a Tamásiba nem kell űrpontszám szerencsére.
(Egyházi gimiket valószínűleg kihagyjuk. Az okok összetettek, azt nem mondanám, hogy a családunknak nincs köze a valláshoz (speciel én is egyháziba jártam), de kisfiam egyénisége és nagyfiamnál felvételin tapasztalt furcsaságok miatt erős fenntartásaim vannak.)
Jogos. Nem lehet biztosra venni.
Majorban 5,6,7,8 is beszamit, ha nem valtoztattak ezen es tt targybol csak a fizika lehet, mas nem. Ez van, akinek mazli, van, akinek pont nem.
Sztem ha a Tamasi is ott van mint biztos pont, akkir nagyon nem kell izgulni es nem erdemes egy iranyira levő gimiket sem nezegetni.
Ja meg beugrott, hogy a Szent Angelaban is kimondottan jo az olasz, mar ha egyhazi is szoba jon.
A Kőrösiről van személyes tapasztalatunk. A lányom két éve kezdte az angol NYEK-et. Nagyon jó tanárai voltak, de nem volt szerencséje az osztályközösséggel, ezért ő sulit váltott. Az oktatás színvonala tényleg nagyon jó volt, ahogy a számonkérések rendszere is. Nyelvben szuper erős. Kezdő angolosként ment a NYEK-re, és most az Advanced csoportba került a Madáchban. A második nyelv is erős, abból is el kehet érni 12. osztály végére legalább a B2 szintet. Egy olasz tanárnő van a suliban, a lányomnak ő angolt tanított a NYEK-es évben, és nagyon szerette.
Az Árpád szuper suli, szerintem azt is érdemes megpróbálnotok, ha van olasz második nyelv, főleg, ha a matek a gyerkőc erősségei közé tartozik.
Az Óbudai sem rossz suli. Kolléganőm fia oda járt, ők nagyon dícsérik. Nagyon jó osztálya volt, és magas színvononalú volt az angol oktatás. A második nyelvet annyira nem dícsérték, de ő franciára járt, nem tudom, hogy az olasz oktatás milyen.
Az Óbudait a környékről sokan beírják, mert nincs szóbeli. Jók a suli tovább tanulási mutatói, egy erős közepes giminek mondanám.
A Xantusnak mindenképp utánanézek.
A Majorban tényleg elég kemény a hozott pontok számítása, ahogy Virgilius is írta. Arra már nem emlékszem, hogy a négyosztályosban nézik-e az ötödikes, hatodikos jegyeket, vagy csak a szokásos hetedik év vége, nyolcadik félévi. Ha utóbbi, akkor az OK egyelőre, mert hetedikben megvolt a kitűnő bizi, de előtte a "fontos" tárgyak átlaga "csak" 4,5 körül volt.
A Kőrösiről jókat hallottam, szóval abszolút szóba jövős, bár azért az sincs hozzánk túl közel. Engem egyedül csak a suli környezete hangol le , úh. szívesen elmennék nyílt napra, hogy megnézzem, belülről milyen.
Óbudai: a létezésén kívül semmit sem tudok róla, csekkolom. Ha már Óbuda, fiam egyik barátja az Árpádot nyomja neki ezerrel (hatosztályosba jár a barát), és ezért szimpi is neki. Neki nagyon számít a kortársak véleménye. Ott egy angol tagozatos fél osztály indul, barát szerint olasz választható, tavalyi tájékoztatóban viszont nincs felsorolva a választhatók között...
Tamási: ez a jolly joker suli lesz :-) Fiam ugyan nem akarja, de én ragaszkodni fogok hozzá. Tesója oda jár. Mondjuk nem olaszra, de állítólag minden olasztanár jó fej...
arrafelé legalább jár HÉV, persze az sem megy el mindenhová
a Karinthy-val igen, az a baj, hogy a 3-as metró végétől még fél óra villamos vagy busz... na, mi még egy kicsit kifelé lakunk onnan. :-)
Ja valóban :))) Kálvin a világ közepe :)
Na nem, 9es és villamos az eszembe sem jutna. De az 5ös és vonat verzióval is több volt, mint egy óra. Pikk-pakknak annyira nem tűnt. (Metró se lett volna jobb.)
Mi anno egyébként a Karinthyt erősen nézegettük, de nem lett volna reális napi szinten innen Azzal együtt, hogy DNG-be pl jártak innen ismerősök (nem koleszos verzió), meg a Majorba is jártak Csepelről stb, de ezek extrémsport kategória számomra.
Figyi, horror sztorik mindig vannak, de legalább egyet mindig átengednek elsőre. Miért ne lehetne pont a fiad?!
A német meg most biztosan menni fog, ha már egy fél éve is simán letehette volna. Vannak ilyen kudarckerülő típusok, akik biztosbiztosbiztosra akarnak menni. Egyébként meg nem is baj, hogy egymás után van, így legalább túl lesz mind a kettőn, aztán hátradőlhet.
A legfontosabb helyekig már elmegy a metró (végre!). Most a Kálvinig jár, ki akarna tovább menni ? :D
persze, nyilván nem a Laci a legideálisabb, csak azért írtam, mert gyanítom, hogy a Kőrösi Csomát logikusabbnak látják sokan a belvároson át (9-es busz, 28-as villamos) megözelíteni, úgy tényleg hosszadalmas, de a metró gyors, sűrű és az valóban pikk-pakk ott lehet onnan lenn, én is mindig megepődök, mert én mindig mndenre minimum fél órát szánok (a 18. kerületi tapasztalat, ugye...), és mindig ott vagyunk már sokkal korábban (az Örsre járunk fogszabira most már mindkettővel).
A 18. kerület egy pontjáról indul egy busz valóban, ami 45 percet kóvályog, de nekünk a busz végállomásáig is villamosozni kell. Még a legjobb a vonat, de arra is mindig várni kell, késig és 10-15 perc kellemes séta otthonról.
De mi megszoktuk, hogy innen bárhová eljutni minimum 1 óra, vagy autó. A fiam 12-én vizsgázik először a jogsiért, azután meglátjuk, hányadikra sikerül, már sok horrortörténetet hallottunk.
13-án pedig német nyelvvizsga, de legalább nem péntek. :-)
Az őszi előrehozott érettségit most elvetette, előbb ki szeretné magát próbálni nyelvvizsgán. Bár szerinzem kishitű, mert már tavaly áprilisban is azt mondta a gimis tanárnője, hogy középre már most elengedné.
További ajánlott fórumok:
- Középiskolai felvételi matematikából 2010-ben
- Óvódák, bölcsődék, általános iskolák, középiskolák, bárhol a világon
- TB ügyintéző tanfolyamra jelentkeztem. Van valakinek információja, mire lehet számítani felvételinél?
- Mikor lesz fent a neten a középiskolák végleges felvételi sorrendje?
- 2011 középiskolai felvételi
- Hol lehet megnézni a tavalyi középiskolai felvételi ponthatárokat?