Középiskolai felvételi (beszélgetés)
Általános iskola plusz gimi. Két ismerősömnek jár oda gyereke, egyik fiú, másik lány, mindketten szeretik és elégedettek vele, a lány már általánosba is oda járt, és nem is felvételizett máshova, annyira tetszik neki a hely. Az anyukák azt mondják, nem kiemelkedő, de stabil, megbízható suli, a gyerekeik tisztességesen tanulnak.
A lányom több ismerősével együtt ott írta a központit. Neki az épület nem annyira tetszett, mint a Corviné, és a felügyelő tanárok között is volt, akiről az ismerősei azt mesélték, hogy nem volt túl kedves, úgyhogy neki összességében hátrébb került a listáján. Ízlések és pofonok - az ismerős fiú pár éve ugyanígy itt írt és a Corvinban szóbelizett, neki meg a Táncsics jött be jobban.
6.
Ma voltunk az Árpád angol szóbelin. Gyereken kívül eső dolgok miatt extra stresszesre sikerült a nap, de szerencsére a szóbeli neki jó élmény volt. Képleírás, közlekedésről beszélgetés, napi rutin, nyelvtani feladatsor volt. Kedvesek voltak és érdeklődők. Nagyon jó a benyomásom erről a suliról!
Leírom majd ezt is és az Api angol szóbelit is a szokásos oldalra (az is klassz volt: ott idézetről beszélgetés, két kép, érvelés megadott témában, hobbik voltak a témák).
Kedves Virgilius!
Kb 1 éve olvasgatom a topicot, sok hasznos dolgot tudtam meg Tőled és egy csomószor lájkoltalak is. Ez valszeg a jövőben is így lesz. Ezúton is köszönöm a segítségedet! Most viszont az eredeti hozzászólásod szerintem etikátlan volt, mert összekötötted egy iskola minőségét, munkáját azzal, hogy hányadik helyen jelölik meg. Én erre reflektáltam. Visszanéztem a hozzászólásomat és szerintem nem volt benne sértő megjegyzés, sem stílusban sem tartalomban. A krém megjegyzésem meg nem konkrétan rád vonatkozott, hanem a szemléletre, de ez kiderül a szövegkörnyezetből. Szóval szívesen elnézést kérnék Tőled, de nincs miért...
Ó, ne is mondd.
Hányan kérdezték tőlem a két hetedikes fiammal kapcsolatban (6 év különbséggel), hogy "és hogy viszitek/ki kíséri"? Be meritek engedni egyedül a 8. kerületbe!?
Be. Sőt, már hatodikban is önállóan mentek és - kivéve a sötét délutánokat - jöttek onnan. Reggel és suli vége időszakban amúgy is viszonylag sok diák megy egyszerre.
6.
Korábban nem azt írta ki a Trefort , hogy 8.-án kiteszi az ideiglenes rangsort?
Most már ők is 16. estét írnak...
Végül is csak nem kell elrontani a motivációjukat, az már félsiker:-) Tanulnak ők maguktól:-))
Van egyébként két gyengébb gimi is pár száz méteren belül, szóval van választék.
Bocs, hogy csak most írok, de napközben dolgozni kellett:-)
Szerintem egy 7.-es fiút már nem kell hurcolni sehová, így mehet akár a Szerbbe, akár máshová. Ráadásul, ahogy írod, talpraesett, okos fiú.
Igen, nála a 251-esben.
Nem adott kommentárt a tanár néniről, szűkszavú pasaska 😊.
Én élveztem, mert csak 25 percet kellett várnom kint a kocsiban, gyorsan ment minden. 😊
Köszönjük az infot!
Akkor kedden megyünk és szerdán a Berzsenyibe.
Mikor ma bejelentették a sulizárat a lányom majdnem sírt hogy most ő hogy fog szóbelizni.
Ma voltunk az Árpádban amilyen pozitív csalódás volt a Baár- Madas olyan negatív volt az Árpád.
Szerintem nem ment rosszul és nem voltak kedvetlenek vagy érdektelenek a vizsgáztatók, de a lányomra sem tett jó benyomást a suli. 3 feladatot kell húzni, leül 20 perc alatt kidolgoz, felel, utána még élesben egy játékos feladat kicsit kérdezgetnek szabadidőről, sportról.
István:
A 8. osztályos tanulók a hétfői időpontok helyett holnapra (2021.03.05, péntek) kaptak új időpontot, amelyről e-mailban küldtünk értesítést.
A 6. osztályos tanulók esetében marad az eredeti időpont a járványügyi előírások szigorú betartásával.
További ajánlott fórumok:
- Középiskolai felvételi matematikából 2010-ben
- Óvódák, bölcsődék, általános iskolák, középiskolák, bárhol a világon
- TB ügyintéző tanfolyamra jelentkeztem. Van valakinek információja, mire lehet számítani felvételinél?
- Mikor lesz fent a neten a középiskolák végleges felvételi sorrendje?
- 2011 középiskolai felvételi
- Hol lehet megnézni a tavalyi középiskolai felvételi ponthatárokat?