Koraszülött gyermek édesanyja vagyok (beszélgetős fórum)

Már ne is haragudj, de a Te esetedet nem lehet egy lapon emlegetni azzal, amiről a fórumindító beszél...

nem olvastam de nem is akarom elolvasni mert borzasztoan megviselnek ezek a dolgok,én annyit tudok mondani az én fiam 36hétre született és gyenge volt a tüdeje ezért inkubátorba tették,mikor megszületett akkor adták csak a karoba aztán csak az inkubátorban nézhettem,szörnyü érzés volt,nem érnthettem pedig annyira akartam,nem teettem mellre,csak álltam bambán és meredtem rá és koncentráltam hogy ne sirjak.....és ö beteg sem olt,csak még kicsit gyennge,mégis olyan lelki tiprodáson mentem keresztül hogy senkinek nem kivánom,a szobában csak feküdtem a falna fordulva hogy senki ne lássa hogy sirok :(( nem tudom mi lett volna velem ha nagyobb baja lett volna,nem tudtam volna végig csinálni....aztán 4.nap szolt a nővérke hogy hozzak neki ruhát mert kiveszik az inkubátorbol,hát ne tudjátok meg milyen boldog voltam,szinte repkedtem az örömtől!sirtam mikor a kezembe vehettem!ő az életem értelme,meghalnék ha vele történne valami!minden elismerésem azoké az anyáké akik beteg gyermekük mellett vannak éjt nappallá téve!

Tudod engem nem kellett volna nyugtatgatni,nekem csak az kellett volna,h lássam,mindenki lelkiismeretesen végzi a dolgát.Mikor a lányom 3évesen kórházba került Kanadâban,én is ott töltöttem vele 1hetet.Mellette aludtam,segítettem neki enni,mert nem kèrdezték meg milyen kezes és a balba szúrták az infúziót,ott voltam mellette és nem bántam,h senki nincs ott,ill.csak az volt rossz,h a 6éves fiam pedig otthon volt.Mivel egyedül voltunk kinn,szülők,rokonok nélkül,egyedül voltam vele.Nekem jólesett,h nincs senki,de mindig is ilyen voltam,mert nem azét tettem meg bármit is a családomért,h elismerést,stb.kapjak,hanem hogy mindenki jól legyen.Gondolom ez az édesanya is így éreznekem legalábbis nem hiányzott,h valaki velem foglalozzon,hiszen a gyeremekemről volt szò.

Nem értem a fórumot, talán őt kéne megkérdezni az érzéseitől ha érdekel a dolog...

Ma reggel olvastam kicsit ezen az oldalon, találtam egy csoda anyukát,aki 121 napot töltött kisfiával a kórházban. Egészségesen egy fiatal nő izgulva, tipródva, szorongva. Ja és persze sokszor tehetetlenül, mert a picihez az első hónapban hozzá se érhetett, nézhette és szerethette. Mennyi könny folyhatott ki azokon a napokon, heteken, hónapokon keresztül a klinikai párnára? Még elolvasni is nehéz volt, élet és halál között, agyvérzés, szem műtét, sérvműtét. Jobb napok és visszaesések, a babáért mindent megtettek még elképzelni is nehéz,de vajon ővele beszélgettek? Nyugtatgatták? Biztatták? Emberként, gyermekéért izguló édesanyaként bántak vele?Ezt csak Ő tudja. Min mehetett keresztül az elmúlt hónapokban? Érett, igazi édesanya lett, mások évek alatt se érnek meg a felelősségteljes szerepre....