Könyvek, melyek mély benyomást tettek rád (beszélgetés)
Ne is mondd, az egyik kedvencem. Bár elég szomorkás történet.
Az volt benne nekem zseniális, hogy az írónő ennyire bele tudott bújni egy kisfiú-fiatalember-férfi bőrébe.
Dr. Tornyai János: Gyere kicsim, gyere
Egy árván maradt pöttöm kislány története. Elsírtam magam rajta.
Müller Péter: Örömkönyv (és az összes többi könyve is:))
dr. Michael Newton: Lelkünk útjai 1-3.
Wass Albert könyveinek a 95%-a
Erich Knight:
Légy hű magadhoz
Talán ez a legmeghatározóbb, de minden elolvasott könyvre szeretettel gondolok, mert mind hagyott maga után valamit.
Alexandre Dumas: Monte Cristo grófja
eddig már legalább 5-ször olvastam /kb 5 évenként/
Meg persze dián is láttam még régen,aztán 3-4-szer filmben,különböző feldolgozásban is...de az igazi a könyv!
Ó, hát sok könyvet imádok...
Ha egyet kell mondanom, akkor:
Steinbeck: Édentől keletre
Miközben érdekes és lebilincselő olvasmány, jól példázza az esendő embert.
Dr. Csernus Imre: Ki nevel a végén?
Megfejthetőbbé teszi a környezetünkben élő embereket az által, hogy próbálja feltárni ki, miért, milyen nevelések hatására lett olyan ember amilyen. Sőőőt....én önmagam is jobban megismertem és rájöttem, hogy bizonyos tulajdonságaim minek hatására jöttek létre :-)
Pearl S. Buck: Édes Anyaföld.
Első olvasásra talán csak egy szimpla kínai családregénynek tűnik, hiszen az író olyan természetességgel tárja fel három nemzedék sorsát, mint egy szappanopera. A hősei azonban korántsem szappanhősök, mind igazi, érző, húsvér emberek.
Arról nem is beszélve, hogy O'lan talán a világirodalom egyik legszebb, és legtitokzatosabb alakja.
Paulo Coelho: Veronika meg akar halni
csodás köny*-* imádom(L)
Barbara Wood: Megszentelt föld
Barbara Wood: Árnyak a napfényben
Több emberöltőn átívelő történetek, melyek a történelmet fűszerezik érzelmekkel, gondolatokkal.
A domb
Most és mindörökké
Sienkievicz-Quo vadis: nagyon tetszik, ahogy összefonja a történelmet (római kor),a vallást (őskereszténység) és a romantikus szálat
Clavell-A sógum: imádom a japán kultúrát
Tolkien-Gyűrűk ura: szimplán izgalmas
Ken Follett-A katerdális: ez is izgalmas
Szeretem az olyan könyveket, amelyek tanulságosak, érdekesek, elgondkodtatók, legyen az regény vagy bármilyen más műfajú könyv.
Szeretném ha összegyüjtenénk itt az ilyen típusú könyveket illetve írjatok pár szót arról, h téged mi fogott meg a könyvben.
További ajánlott fórumok:
- Önéletrajzot melyikre írjam?A4 lapra vagy francia kockás lapra? Melyik kelt jobb benyomást?
- Matematika és kémia az ALAPOKTÓL érthetőbben! Léteznek könyvek, pdf-ek, módszerek, melyek igenis(!) meg tudják tanítani az egyént, úgy?...
- Melyek azok a könyvek, amelyek az általános műveltséghez hozzátartoznak?
- Milyen könyveket érdemes beszerezni kicsiknek, amelyek jók lesznek iskolába is?
- Gyakorlati, "életvezetési", hasznos tanácsadó könyvek, melyek nagy hatással voltak az életedre:
- Melyek a legjobb könyvek a "kistestvér születik" témakörben?