Konyhai fortélyok (beszélgetés)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Konyhai fortélyok
Nem mindegy milyen zoknit veszel mert a legtöbb
fog többszöri mosás után is.De tetszett az ötlet!?
anyám, beletenyereltél jócskán :D
nah, de mondjuk az egybefasirtot előző nap is megsütheted, hidegen szépen szeletelhető, viszont a többi csak frissen az igazi :)
bááár húslevest is szoktam előző napon elkészíteni, leszűrni és másnap összemelegíteni :D
finomak lesznek, jót fognak a vendégek enni :))
Katinkaboszi> köszi az ötletet,a receptet
A megmosott paradicsomot négybevágom és lábasban összeesésig főzöm, majd a tekerős paszirozón áttekerem, önmagában. Vissza a lábasba és összeforralom, maj tartósító és az üvegbe, majd szárazzdunszt.
Három betű és szín mi az?ZŐD
bocsi de ez jutott eszembe :D))
köszi, finom lehet, kipróbálom, de másféle hússal, pipikével :)
jah, recept.
hajszálpontosan nem tudom az arányokat, de :
X darab csirkemellet négybe kell vágni,
lisztbe megforgatni,
forró olajban pár percig sütni,
és kivajazott tepsibe rakni,
lehet közzé vastagabb hagymakarikát tenni,
reszelt sajt és tejföl keverékével leönteni,
rövid időre lefedni alufóliával,
kb félidő után levenni és hagyni kissé pirosra sülni.
rizs finom hozzá, de bármilyen saláta is.
cserébe egy nagyon finom ebédrevaló:
SERTÉSSZELET SÖRMÁRTÁSBAN.
Hozzávalók: * 4 szelet / egyenként kb.20 dkg-os / sertéscomb, * kb. 1 dl olaj, * 1 evőkanál liszt, * ízlés szerint só, őrölt bors, * 2,5 dl sör, * egy kevés apróra vágott zöldpetrezselyem,vagy snidling, de a kettő keveréke is kitűnő.
Készítése: a húst megmossuk, szárazra töröljük, és nagyon gyengén kiklopfoljuk. Beleforgatjuk a lisztbe, majd a forróra hevített olajban, mindkét oldalán pirosra sütjük. Ez után ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, aláöntjük a sört, lefedjük és mérsékelt tűzön / kb. 30 perc / puhára pároljuk. Időnként megrázogatjuk a lábast, de keverni nem szabad. Ha a hús puha, előmelegített tálra rendezzük, meglocsoljuk a visszamaradt mártással, meghintjük az apróra vágott petrezselyemmel vagy snidlinggel, esetleg a kettő keverékével és forrón tálaljuk.
Burgonyapüré vagy rizs illik hozzá.
Vendéget várok és valami gyors, nem a tűzhely mellett ácsorgós, de laktatós receptet kérek. Most újat szeretnék az asztalratenni.
Köszi mindenkinek...csütörtökön jövök érte, mert az alapanyagot biztosan be kell szerezni hozzá :)
én viszont szoktam olyan káposztasalátát csinálni, ami úgy készül, mint az uborkasaláta és olyan az íze is, kivéve a köménymagot.
Kipróbálhatjátok, egyszerű salátalé és kész.Semmi forrázás, csak sóban áll kicsit.
Kedves Hölgyeim, nagyon szépen köszönöm a szíves segítséget, fogok próbálkozni, imádom a csípőset:)
Én nem szoktam leforrázni a káposztát, csak összevágás után kicsit lesózom abban áll egy órát és utána öntöm rá az ecetes cukros levet. De Én szeretem az erőteljes ízeket ezért ahány evőkanál cukor annyi evőkanál 20%-os ételecetet teszek és éppen csak annyi vízba ami kb. ellepi!
huhúúúú, de finom lehet, köszi :)
megcsinálom, a párom imádja a káposztát minden formában :)
Ezt én is most tanultam, még próbáltam:))
Hozzávalók:1 kis fej káposzta2 evőkanál ecet2 evőkanál olaj1 evőkanál cukorsóchilli paprikaA káposztát megreszelem és besózom. Ezután ha lehet, hagyom állni legalább fél órát. Addig a chilli paprikát apróra vágom( ha nem frisset használok, akkor beleteszem a por alakú chillit)az olajjal és az ecettel és a cukorral összekeverem. 2 kanál vizet is adok hozzá, majd a kinyomkodott káposztához adom! Jó ha tudunk neki hagyni egy kis időt az összeérésre!
Reszelhetünk bele egy kis répát és a tetejére szórhatunk petrezselyemzöldet is
Káposztasaláta
Hozzávalók:
fejeskáposzta (fehér)
köménymag
ecet
só
cukor
A megtisztított káposztafejet - a torzsája nélkül - gyaluld (vagy vágd) szálasra. Forralj vizet, öntsd a káposztára (úgy, hogy ellepje), majd 4-5 perc múlva szűrd le. Kevés sós, cukros, ecetes vizet forralj fel néhány kiskanálnyi köménymaggal, majd, ha a salátalé kihűlt, öntsd a káposztára. A tálalásig tedd hideg helyre.
Ez a hoxáról van:)
CSIPŐS KÁPOSZTASALÁTA RECEPTJE: előző nap délután összedarabolod a káposztát. mennyiségtől függően, cukor, ecet kell bele. egész éjszaka ázni kell neki, és másnap csak ERŐS PISTA kel bele tetszés szerint. én onnan tudom, hogy 4 évig kinai büfében dolgoztam. a mennyiség ott kb egy fehér müa. hordónyi volt. /olyan mint amibe sok asszony szokott hordós savanyut eltenni. ilyen mennyiséghez 2 kg cukor, kb 1/4 l ecet kell. ez érik egy éjszakát másnap csak erős pista és összedolgozod. ennyi az egész.
Például:
Hozzávalók: - 50-70dkg fehérkáposzta(vékonyra vágva),-2dl almalé,-1 szál sárgarépa(szalmára vágva),- só,-2 ek.cukor,-1mk. őrőlt kömény(elhagyható),-1 ek. "erős pista" krém vagy darált csili.
A káposztát lesózzuk és ha levet engedett,azt kinyomkodjuk.Összekeverjük a többi hozzávalóval és 2 órát pihentetjük a hűtőben.Jó étvágyat!
Szép reggelt kedves Hölgyek:)
Jó a kérdés-feltevés és ha csatlakozhatok, érdekelne, hogy tudja-e valaki a kínai csípős-káposztasaláta receptet???
Bocsánat, hogy bele vau-vau :)