Konyhai fortélyok (beszélgetés)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Konyhai fortélyok
Szerintem nem lesz oké, mert jobban elázik, mint a kifli. Annak keményebb a héja, valamint másabb a bele, mint a zsemlének.
Erre mondják próba -szerencse. :))))
Szódabikarbóna – a régi-új csodaszer
Nagymamáink mellette tették le a voksukat, és nem tévedtek.
A szódabikarbóna meglepően sokféle módon alkalmazható: a konyhában, főzéskor, a háztartásban számos helyen, de különösen gyomorégés, emésztési gondok ellen, és a kellemes lehelet, a fehérebb fog célja sem áll messze tőle.
Mindig tartsunk belőle otthon!
Íme néhány ok, amiért a szódabikarbóna rendszeres használata ajánlható.
Tisztítja a kezet
Nedvesítsük be a kezünket, és enyhén dörzsöljük be szódabikarbónával, mintha csak beszappanoznánk: meglepődve tapasztalhatjuk, hogy kezünk bőre tiszta és lágy lesz tőle. Ha pedig fehéríteni szeretnénk a körmeinket, körömápolás előtt áztassuk be egy tál langyos vízbe, melyhez három evőkanál szódabikarbónát adtunk.
Szagelnyelő
Noha szagtalan, a szódabikarbóna egyik jó tulajdonsága, hogy képes elnyelni a legzavaróbb illatokat is, mert semlegesíti a baktériumok okozta savas anyagokat. Hasznos a hűtőben, a beépített szekrényben vagy akár megszokott dezodorunk helyett is. Egy kevés port bedörzsölünk a hónaljunkba vagy a lábfejünkbe, és máris elfelejthetjük az izzadságszagot. Beszórhatjuk a cipőnkbe is, majd hagyjuk állni benne egész éjszaka: nemcsak, hogy szagtalanítja a lábbelit, de megakadályozza a későbbi lábgombásodást is.
Könnyíti az emésztést
Ég a gyomra? Nehezen, emészt? Könnyen segíthet rajta! Oldjon fel egy kávéskanál szódabikarbónát egy pohár vízben, és igya ki egy hajtásra! Ilyenkor olyan puffadást enyhítő oldatot kapunk, mely lúgos kémhatásának köszönhetően stabilizálja a pH-értéket, és megszünteti a túlzottan savanyú kémhatást. Az arra érzékeny személyek számára főzés közben is tehetünk egy késhegynyi szódabikarbónát az ételbe, amitől a nehezen emészthető vagy savas hatású hozzávalók (paradicsom, gyümölcsök stb.) könnyebben emészthetők lesznek.
Fertőtlenít
Rendszerint nem is gondolunk rá, de a fésűk, kefék, manikűrkészlet, smink-ecsetek, szivacsok és más hasonló eszközök a baktériumok melegágyai lehetnek. Alapos tisztítás, fertőtlenítés céljából tegyük azokat speciális áztató-lébe: egy mosdókagylónyi vízbe keverjünk 8 evőkanál szódabikarbónát. Hagyjuk benne állni tisztítandó, ilyen jellegű tárgyainkat egy éjszakán át, majd öblítsünk másnap reggel
Továbbá:
Megőrzik élénk színüket a zöldségek, ha főzéskor kevés szódabikarbónát is szórunk a vízébe.
Keményebb és tartósabb marad a tejszínhab, ha felverés előtt egy csipetnyi szódabikarbónát teszünk bele.
Mindenfajta rovarcsípésre kiváló – a szódabikarbóna kevés vízzel keverve hatásos fájdalom- és duzzadtságcsökkentő.
Mosatlan gyümölcsöt soha ne fogyasszunk. Tiszta víz helyett azonban javasolt 1-2 evőkanál szódabikarbónát és egy liter víz keverékét használni a mosáshoz.
A sütemények összeállításánál fele sütőport és fele mennyiség szódabikarbónát használjon, szép egyenletes lesz a tészta.
Ha nehezen fő meg a marhahús, tegyen a vízbe egy késhegyi szódabikarbónát. Más húsra is érvényes ez az eljárás.
Ha kemény a víz, szórjunk fürdővizünkbe 10 deka szódabikarbónát, mert annak vízlágyító hatása van.
Leégett étel maradványait eltüntethetjük, ha az edényben kevés vízbe kevert szódabikarbónát forralunk. Ha kihűlt, könnyen kitisztíthatjuk a lábast.
A csempére tapadt makacs szennyeződéseket nedves rongyra szórt szódabikarbónával dörzsölhetjük le.
A WC-kagylóba szórjon szódabikarbónát, majd csutakoljuk ki kefével.
Két púpozott kiskanál szódabikarbónából és egy kiskanál citromléből vagy vízből készítsünk sima pépet. Ezzel mossunk fogad, majd hideg vízzel öblögessünk. Fehéríti a fogzománcot.
Ha hajmosás előtt egy maroknyi szódabikarbónát dörzsölünk a száraz fejbőrbe, megszabadít a korpától.
Praktikus főzési tanácsok burgonyához
A nyers hámozott krumpli nem barnul, ha egy szelet kenyeret teszünk abba a vízbe, amelybe áztatjuk.
Mindig sós vízbe tegyük fel főni a krumplit, így kevésbé fő szét. Ez a szabály héjas krumplira is vonatkozik.
A krumpli főzését soha ne hagyjuk félbe, mert hiába folytatjuk, később már nem puhul meg, csak megkövesedik.
Megráncosodott krumpli ismét friss és kemény lesz, ha főzés előtt néhány órára hideg vízbe áztatjuk.
Amikor héjában sült krumplit készítünk, a héját mindig szurkáljuk meg villával, mert így a közepét is gyorsabban átjárja a meleg és nem fog szét durranni.
A megmaradt kihűlt főtt krumplit, ha forró zsírban átsütjük, újból friss köretet kapunk.
www,mindmegette.hu
41. Ha rántott húst sütök, panírozáskor a tojásba tejet és lisztet is teszek, így vastagabb lesz a hús bundája.
Varga Istvánné Joli
42. Ha tojást főzök, nem csak sót teszek a vízbe, hanem egy kevés zsiradékot is, mert így egészen biztos, hogy lejön a héja, és egyben marad a tojás.
Varga Istvánné Joli
43. Ha töpörtyűs pogácsát sütök, nem darált töpörtyűt veszek, hanem egészet, és azt kézzel, esetleg sodrófával nyomkodom össze, így nagyobb darabok is lesznek a benne. Még a bőréből is feldarabolok, öszetördelek valamennyit. Így a pogácsa sokkal finomabb, mert itt-ott rá lehet harapni egy-egy töpörtyűre...
Anikó
44. A canellonikat könnyen megtöltheted, ha nyomózsákból vagy levágott sarkú nejlonzacskóból nyomod a tésztába a tölteléket.
Kata
45. Ha nem szeretsz szenvedni a gomba panírozásával, ne tányérban, hanem fedeles dobozban panírozz. A megpucolt gombákat belerakod először a lisztes dobozba, összerázod kicsit (nem törik szét a gomba), majd át a tojásos dobozba, összerázod kicsit, és jöhet a zsemlemorzsa. Így ezzel a módszerrel egyszerre több gombát tudsz panírozni, és egyenletes is lesz mindenhol.
Diána
46. Ha a rántott húsokat réteslisztben kezded panírozni, egyenletesebb lesz a felülete, és nem hólyagosodik fel sütéskor.
Katinka 48
47. A rántás nem lesz csomós, ha felengedés előtt sót teszel bele.
Katinka 48
48. Az őrölt pirospaprika úgy őrzi meg színét és illatát, ha néhány egész babérlevelet teszünk a tartójába /üveg, porcelán/.
Syromanila
49. Nem fut ki az olaj a hús sütésekor, ha egy parafadugót teszünk az olajba.
Teréz
50. Nem penészedik meg a gyümölcs, ha a gyümölcstálba fokhagymát teszünk.
Szilvia
51. A pirospaprikát kicsi csavaros üvegekbe teszem, a fedő alá fóliát teszek, hogy biztosan légmentesen záródjon. Felhasználáskor így kicsi mennyiség van elől (sötét zárt polcon), s a 3-4 éves paprika még mindig friss, zamatos és piros színű.
Anikó
52. Ha nokedlit készítek levesbetétnek, teszek a tésztájába apróra vágott petrezselyemzöldet. Finom ízt ad, és jól mutatós is.
Lívia
53. A petrezselyemzöldet nagy mennyiségben húsdarálón daráljuk le, a pépet jégkockatartóban vagy bonbonos dobozban fagyasszuk le, így szükség szerint, kiolvasztás nélkül használhatjuk.
Rita
54. A darált mákot - akár cukorral együtt - a fagyasztóban szoktam tárolni. Hónapokig eláll, egyből lehet használni, nem kell kiolvasztani, nem áll össze.
Rita
55. Rántott sajtot úgy süthetsz a kifolyás veszélye nélkül, ha a dupla panírozás után (liszt-tojás, liszt-tojás és csak utána a zsemlemorzsa) kb. 20 percre a mélyhűtőbe teszed, majd forró olajban, gyorsan sütöd meg.
Emma
56. Ha avas a zsír, egy szelet szikkadt kenyeret süss meg benne, magába szívja az avas ízt.
Gábor
57. A sertesmájat egy éjszakára áztasd tejbe. Elkészítés előtt akár meg is sózhatod: puha marad.
Margó
58. Ha a sáfrányt használat előtt egy száraz serpenyőben kicsit megpirítjuk, intenzívebb íze lesz.
Irsis
59. Az enyhén avas zsírt megmentheted, ha szeletelt hagymával felforralod, majd átszűröd.
Énénén
60. Ha a csirke- és pulykamellet egy jó napra fokhagymás, sós, esetleg szerecsendiós tejben áztatod, kirántva is omlós omlós, puha lesz.
Sára
Sztintén a www. mindmegette.hu ról
21. Ha mézet kell kimérned kanállal, előbb olajozd be a kanalat. Garantáltan lecsusszan róla a méz!
Kiskivancsi
22. A citrom héját nem dobom ki, mélyhűtőbe teszem, fagyottan könnyen reszelhető.
Ica
23. A hússzeletek közé folpackot teszek, így fagyasztom le, mert ezzel a módszerrel nem fagy össze. Annyi szeletet veszek ki belőle, amennyire szükség van.
Ági
24. Tésztát, levest, meggyet, stb. úgy fagyasztok le, hogy egy 1 literes tejes doboz tetejét levágom, zacskóval kibélelem, ebbe teszem a fagyasztani valót, ha megfagyott, kiveszem a dobozból, így kis téglákat kapok, melyek jól pakolhatók a fagyasztóban.
Ági
25. A zöldfűszereket, petrezselymet, zellert, stb. ledarálva, vagy apróra vágva bevizezett jégkockatartóba teszem, így fagyasztom le. Egy kocka elég egy levesbe, könnyen kezelhető, helytakarékos.
Ági
26. A rántott hús készítésénél a panírozott húst olajba mártom, és egy lemezplatnin megsütöm, így nem szívja meg magát, és sokkal finomabb is lesz.
László
27. A legjobb vízkőoldó a citromsav (ráadásul olcsó is). Használt fogkefe és citromsav segítségével pillanatok alatt eltávolítható a vízkő a vízcsapról és a mosogatóról is.
Judit
28. A gyümölcsleves sokkal finomabb lesz, ha tejfölben elkevert pudingporral habarjuk be. Kicsit savanykás, de mégis krémes, mintha tejszínt is használtunk volna.
Valcsi
29. Nem lesz csomós a rántás, ha a lisztet a hideg zsiradékba kevered el, és csak utána teszed fel a tűzre.
Valcsi
30. Ha a megtöltött paprika minden oldalát kevés olívaolajon megpirítjuk, és csak után tesszük a paradicsomos mártásba, egyedi, nagyon finom ízt kap.
Anyapinta
31. Halfilézéskor ha a hal farkát sóba mártott ujjakkal fogjuk meg, nem csúszik el a hal.
Sáfrányné
32. A nyersen lereszelt burgonya nem barnul meg, ha egy kanál aludttejet keverünk bele.
Sáfrányné
33. A szikkadt kenyeret apró kockára vágom, megszárítom, és légmentesen zárható dobozban tárolom, levesbetétnek használható.
Varga Istvánné Joli
34. Száraz kenyeret sosem dobok el, ledarálom prézlinek.
Varga Istvánné Joli
35. A megszáradt élesztőt nem kell kidobni, mert kevés vizzel leöntve újból használható lesz.
Varga Istvánné Joli
36. Ha kevés a fokhagyma, megdarálom /összetöröm/, és étolajba teszem, így megszaporíthatom, mert az olaj átveszi az aromát.
Varga Istvánné Joli
37. Ha a hagyma gyorsan romlik, apróra vágva lefagyasztom. Jól zárható, vastagfalú műanyag dobozba teszem, mert erős *illata* van!
Varga Istvánné Joli
38. Zöldfűszereket, petrezselymet vagy zellerlevelet vagdalva teszem zárható dobozba, így fagyasztom le, amikor használom, villával tudom belekaparni az ételbe.
Varga Istvánné Joli
39. A maradék tojásból csipetkét gyúrok, ezt kicsi tálcán szétterítve megfagyasztom, így mindig van csipetkém, amikor gyorsan kell.
Varga Istvánné Joli
Mindmegettéről öllózva:
1. Ha a másnapos kenyeret pár percre nedves konyharuhába csavarod, majd előmelegített sütőbe teszed 5-10 percre, olyan lesz, mintha friss lenne.
Zummedli87
2.vászos uborka készítésekor a kaprot és a kenyeret egy sűrű szövésű anyagban helyezem az üvegbe, így nem lesz zavaros a lé, és egyben kiemelhető.
Erzsébet
3.Ha megégetted a kezed, azonnal kend be tejföllel. Nem fog fájni, és nem lesz hólyagos sem.
Nagy Józsefné
4. Muffinsütéskor is hasznos egy fagylaltoskanál. Meleg vízbe mártva szépen, egyenletesen osztható el a tészta a kapszlikba, amiben sütjük.
István
5. A kávézacc a hűtőben is jó szolgálatot tesz: eltünteti a kellemetlen szagokat.
Jutka
6. A mikróban újramelegíteni kívánt rántott húst húzzunk el folyó csapvíz alatt: nem lesz „cipőtalp”, ha megmelegítjük. Ugyanez igaz bármilyen ételre, amit mikróban melegítünk, víz vagy tej rácsöpögtetésével nem szárad ki.
Boribakter
7. Mikróban melegített folyadékban nem mindig egyenletesen oszlik el a hő – ezért miután kivettük, keverjük fel.
Boribakter
8. Mikrohullámú sütőben is fel lehet olvasztani a csokit, ha vízfürdőbe rakjuk (pl. mikrózható tálba félig vizet teszünk, abba pedig beleteszünk egy magas falú mikrózható üveget, amibe beleaprítottuk a csokoládét).
Boribakter
9. Garantáltan nem ríkat meg a vöröshagyma, ha megmossuk hideg vízben és a kést is bevizezzük, mielőtt vágni kezdjük. A felezett hagymát, amit épp nem vágunk, friss felével lefelé fordítsuk a vágódeszkára, így kevesebb illóolaj kerül a levegőbe.
Boribakter
10. Ha megégettük az ujjunkat, és nincs kéznél semmi hideg - mártsuk sóba az égett részt: nem fog felhólyagosodni.
Boribakter
11. Megmaradt a tojásfehérje, mert csak a sárgája kellett? Tegyük be a hűtőbe a fehérjét, és másnapig használjuk fel: rántottához, omlettekhez, panírozáshoz lazítónak kiváló, illetve habcsókot is készíthetünk belőle, díszíthetünk habjával süteményeket is.
Boribakter
12. Befőttesüveget úgy is kifertőtleníthetünk, hogy félig megtöltjük vízzel, és a fedele nélkül néhány percre a mikróba, a legmagasabb fokozatra betesszük.
Boribakter
13. Magunk is készíthetünk házi ételízesítőt: vegyünk a piacon friss leveszöldségből több csomaggal, majd daráljuk le. Tegyük kifertőtlenített csavaros üvegekbe, adjunk hozzá sót, ez tartósítani fogja. Felhasználáskor figyeljünk a benne lévő plusz sómennyiségre!
Boribakter
14. Általában minden gyümölcs hűthető – kivéve a déligyümölcsöket. Banánt egyáltalán ne tegyünk a hűtőbe, mert nagyon hamar megfonnyad, megfeketedik. (Szeletelve már nem.)
Boribakter 15. Ne tároljuk a kenyeret a hűtőszekrényben – lehet, hogy azt hisszük, sokáig eláll, viszont a tésztája gyorsabban öregszik, szívósodik.
Boribakter
16. Ne öntsük ki a befőttek vagy konzervek levét – salátákba, süteményekbe tökéletes ízadó komponensek lehetnek.
Boribakter
17. Sütés-főzés közben az „üresjáratokat” mosogatással érdemes kitölteni: amíg a sütőben sül a kenyerünk, elmoshatjuk a keverőtálat/üstöt még frissiben, mielőtt beleköt a tészta, és akkor már csak kirobbantani lehet – plusz nem szaporodik fel a mosatlan sem.
Boribakter
18. Ha a palacsintatésztát szénsavas ásványvízzel vagy szódavízzel készítjük cukor és tej nélkül, sokkal könnyebb állagú lesz, nem ragad le, és nem utolsósorban olcsóbb az előállítása is. Kétszer annyi szénsavas ásványvízzel vagy szódavízzel még könnyebb és vékonyabb tésztát kapunk, sokkal több palacsinta süthető belőle.
Boribakter
19. A főtt tészta nem áll össze, ha kiszedés előtt egy pohár hideg vizet öntünk a főzőléhez.
Sáfrányné
20. A rántott hús sokkal finomabb, ha a panírozásnál a tojásba egy kis sört is öntünk.
Sáfrányné
Na szép vasárnapot konyhatündérek. Jelentem, a birs tökéletesen "szikkad". :-))
Megkötött és nagggyyyon fincsi... Már 3 kis tálkányi el is fogyott, nem nagyon kellett várni arra, hogy megszilárduljon, simán kanállal nekiesett a családom. :-DD
Képeket most teszem fel a főzős naplómba, ott megnézhetitek.
Kellemes délutánt mindenkinek.
A birsalma az egyik legjobb gyomornyugtató, regeneráló gyümölcs.Gyomorrontásból, hasmenéses betegségből lábadozó betegnek inkább kompótként ajánlják!
A következő recept azonban mindenkinek jót tesz, és ráadásul nagyon finom!:)))
Birsalmás csirkecomb:
4 egész csirkecomb
1 kg érett birsalma
1 citrom leve
2 evőkanál méz
Fél mokkáskanál őrölt fahéj
4-5 szegfűszeg
Só
Őrölt bors
A csirkecombokat megmossuk, kettévágjuk, bőrét lefejtjük, megsózzuk, megborsozzuk. Egy tepsibe fektetjük az alsó és felső combokat, bőrét mellé tesszük (isteni szaftot ad), 1 dl. vizet aláöntünk, majd fóliával lefedjük. 180-200 fokon, saját levével többször locsolgatva, kb 1 óra alatt készre sütjük.
Közben megtisztítjuk a birsalmákat. Félbe vágjuk, magházát kivesszük, majd cikkekre vágjuk. Egy lábasban eloszlatjuk, és annyi vizet teszünk rá, hogy éppen ellepje. Hozzátesszük a mézet, a fahéjat és a szegfűszeget. Előbb felforraljuk, majd lefedve, kis lángon, kb. 20 percig pároljuk. Amikor kész, egy szűrőkanállal minden személy részére 4-4 szép szeletet kiemelünk, és félre tesszük. A maradék birsalmát annyi főzőlével összeturmixulunk, hogy püré sűrűségű legyen.
A megpuhult csirkecombokra 2-2 szelet főtt birset teszünk, kevés birs főzőlét öntünk alá, majd a sütőbe visszatolva, magas lángon kicsit összesütjük.
A csirkéket tálra rendezzük, a pürét köré öntjük. Köretként pirított burgonyát, vagy rizst készítsünk mellé.
én a nagyi receptje alapján gyártom, néha frissítek rajta, de nagyon szeretjük.
1 kg főtt birsalma
80 dkg cukor
Elkészítése: A hámozatlan, felszeletelt birsalmát kevés vízben megfőzzük,(lehet kuktában is) majd meghámozzuk és átpasszírozzuk (botmixerezezük). Lassan főzzük tovább, először cukor nélkül, majd ha már sűrűsödik, hozzátesszük a cukrot. (1 kg főtt gyümölcsmasszához 80 dkg cukrot számítunk.) Az újraforrástól számítva még további 20-30 percig főzzük. Végül hideg vízzel kiöblített (még nedves) formákba töltjük,(újabban frissen tartó fóliával bélelem a formát9 s szellős helyre tesszük. Néhány nap elteltével a massza megszilárdult, ekkor kiborítjuk fa lapokra. (Nagyon sokáig eláll!)
Az igaziba kell mogyoró, dió, vagy mandula. A másik változatában a cukor negyedét előbb meg kell pirítani, úgy belefőzni. Érdekes ízt, aromát és színt kap tőle.
Fortélyok:)
Amíg a palacsinta egyik oldalát sütjük, a másikat mielőtt megfordítjuk meghinthetjük cukorrak, ettől ropogós és szép karamell színű lesz.
Ha néhány szem áfonyát szétnyomkodunk, a levétől szines palasintát kaphatunk
Én csak annyit tudok, hogy úgy készül, ahogy az Éva leírta, és nagyon finom, de én nem teszek bele, se diót se mandulát. Csak úgy simán megenni is finom egy vékonyka szelet, más édesség helyett.
Nálunk nagyon szeretik a birsalma kompótot is.
Szia Veronika:)
Én a héten ettem éppen vendégségben, ott úgy készítették, hogy feldarabolva megfőzték, ahogyan Te is, és aztán átpasszírozták és összekeverték a kész birsalma súlyánál valamivel kevesebb előre megfőzött cukorsziruppal.
(5 kg. birsalmához 4 kg. cukor volt az Ő arányuk)
Ízlés szerint lehet a tetejére a formába öntés után diót rakosgatni és akkor beledermed a sajtba!
Hoxa receptek:
Nagymamám birsalmasajtja
Kategória: Sütemények, édességek
Hozzávalók: 1 kg birsalma (vagy birskörte), a megmért birsalmapép minden kg- jához
60 dkg cukor,
1 citrom,
10 dkg durvára vágott dióbél.
Elkészítés: A birsalmát alaposan megmosom, szõrös héját ledörzsölöm, de nem hámozom meg. Csutkástól negyedekbe vágom és annyi vízbe teszem, amennyi éppen ellepi. Mindenestõl puhára fõzöm. Ezután a levét leszûröm és a gyümölcsöt szitán átpasszírozom. Nagyon ügyelek arra, hogy a magjai és a héja ne kerülhessen bele a gyümölcspépbe. 1 dl birsalma fõzõlével és cukorral sûrû szirupot fõzök, majd ha a cukor már elolvadt benne, belecsavarom a citromlevet. A sûrû birsalmapépbe belekeverem a citromos szirupot. Folytonos keverés közben addig fõzöm, amíg a próbaképpen tányérra cseppentett gyümölcs összeáll, illetve már nem folyik szét. Ekkor belekeverem a durvára vágott diót, és tiszta, még használatlan étolajjal bekent apró formákba öntöm a birsalmamasszát. Két napig hagyom szikkadni a formában, majd tiszta, még ugyancsak használatlan deszkára (vagy legalábbis szag nélkülire) borítom és "meztelenül" szikkasztom a szabad levegõn. (Nem árt rátenni egy szitát vagy egy nagyon vékony tüllt, nehogy hívatlan "vendégek" belerágcsáljanak, vagy megmásszák! Idõnként megforgatom, hogy minden oldalát egyenletesen érhesse a levegõ. Csak akkor csomagolom be folpack fóliába, ha már teljesen megszáradt a külseje. Korlátlan ideig eláll, sokféle desszert finom díszítõje.
Felvitte: elvira1, 2006-11-20, 08:54