Kitűnő tanulók (beszélgetős fórum)
A 3.-os gyerekekben még nagyon nagy a szülők felé a megfelelési vágy, ne izgasd magad, kinövi! :) Ha másképp kiegyensúlyozott, nincs gond.
Fiú?
vannak baratai, iskolan kivuli elfoglaltsaga, sport vagy valami mas? nem baj, ha kituno akar lenni es mindent megtesz erte, csak akkor baj, ha semmi mas nincs az eleteben
Megöleltem és megpusziltam, hogy ne butáskodjon, a 4-es is nagyon szép eredmény. És hogy nem dől össze a világ, én sosem voltam kitűnő. Elmagyaráztam hogy imádom. De még reggel is nagyon lehangolt volt, hogy most akkor mi lesz... Lehet az a baj, hogy egyedül nevelem. Nem tudom. Minden nap elmondom neki hogy nagyon szeretlek. És rengeteg puszit kap. Reggel is úgy válunk el hogy nagyon szeretlek... délután jövök érted...
arrol nem irtal semmit, te hogyan reagaltal az o sirasara es felelmere, hogy te akkor mar nem szereted
Egyet értek veled, de én még hozzátenném, lehet, hogy valamelyik osztálytársától hallott hasonlót.
Akiben erős a versenyszellem, az szülői unszolás nélkül is hajt, pl a fiam most ösztöndíjra, és igen, stresszes emiatt, de megértem, amit érez. Most pl vizsgáznak ők egész héten és délelőtt vizsga van, délután meg playstation:)
Olyan soha nem fordult elő, hogy azt gondolta, hogy nem fogjuk szeretni ha nem jó tanuló, pedig én úgy voltam vele mindig, hogy ha képes valamire, akkor ne csak az elvárt minimumot teljesítse. Mondjuk hamar észrevettem, hogy ő már magától is ilyen kompetitív, nem sokszor prédikáltunk neki.
Viszont amit írsz a gyerekedről, szerintem más lehet mögötte (de ez csak az én véleményem, tévedhetek), esetleg bizonytalan valami miatt és a rossz jegytől való félelem csak egy mód ennek megfogalmazására. Ő így fogalmazta meg neked de nem biztos, hogy a tanulással van kapcsolatban, csak el akarta mondani, hogy fél, hogy valami miatt megharagszol rá, stb.
Nem egyszerű ez, én sosem voltam kitűnő, de nem is emlékszem, hogy bármikor is kikérdezték volna a leckét tőlem. Nem is igazán érdekelt a suli. Olyan 3-4 es tanuló voltam. De nem is rettegtem a jegyek miatt soha. Örültem a fiam eredményeinek. Volt, hogy versmondásra 4-est kapott, azt mondta azért mert nagyon izgult, nehogy elrontsa és ne 5-öst kapjon. Most pedig ez a tegnapi sírása eléggé "arcon vágott", lehet túl szigorú vagyok... de soha nem veszekedtem vele jegy miatt. igazából más miatt sem volt rá szükség.
Azon se ártana elgondolkodni,hogy vajon miért kérdezte ezt tőled...
Annak idején én kitűnő voltam, versenyekre jártam, stb. Bátyám nem. Mindkettőnket egyformán szerettek a szüleink, mindkettőnkből "egészséges" felnőtt ember lett.
Nyolcadikig kitűnő voltam mindig, színkitűnő. Kétszer sikerült egy-egy négyest hazavinnem félévkor (torna), és ez nagyon megrendített. Tőlem nagyon elvárták a jó jegyeket. Volt gyerekkorom, de csomót stresszeltem emiatt, és ha négyest vittem haza, szégyelltem magam. Ezt hülyeségnek tartom. Mármint hogy egy gyerek rettegjen a négyestől, rosszabb jegyektől, félve menjen iskolába, állandóan szorongjon, hogy minden flottul menjen. Kell a kontroll, de azért ne essünk át a ló másik oldalára.
ne csak a tanulas legyen az eleteben, es ne elje meg ugy, hogy csalodast okoz. ha te nem voltal mindig kituno, anekdotazhatnal a sajat iskolas eveidrol neki
Saját gyerekem miatt kérdezem. Tegnap sírva jött haza az iskolából, hogy ha nem lesz kitűnő akkor is szeretni fogom-e? Van gyerekkora, de nem tudom másokkal összehasonlítani, és lelki sérült emberkét sem szeretnék belőle nevelni. Kitűnő lesz egyébként most (is). Szóval arra lennék kíváncsi ki hogy nevelgeti iskolás gyermekét. Meg igazság szerint túl sokat sem szeretnék tőle elvárni. Ez az egy gyerekem van, szeretném, ha boldog lenne és vinné valamire az életben.
Én 11 éves korom óta évfolyamelső voltam, iskolában és egyetemen is. Ezzel ellentétben 1-4 osztályban alig tanultam valamit, mivel már úgy mentem oda, hogy tudtam összeadni-kivonni, olvasni és nyomtatt bekűkkel írni. Utáltam az egészet. Aztán 3. osztályban rájöttem, hogy a "hazaival" már nem élek meg, egyre rosszabb jegyeim lettek, így nekifogtam tanulni. Utána már első lettem. Nálam nincs szó szülői elvárásokról, inkább arról, hogy annyira utáltam iskolába járni, hogy azt gondoltam, ha sikerélményem sincs, akkor minek járjak be? Inkább magammal szemben volt elvárás. Egy idő után meg nyilván mindenki hozzászokott, hogy jó tanuló vagyok, akkor már muszáj volt teljesíteni, mert mit szólnak, ha nem? Szerintem nem kell semmit elvárni a gyerektől, ha normálisan volt nevelve és helyén van az értékrendje, akkor tudni fogja, mi a dolga.
Én nem gondolok semmit. Anno, alig volt 1-2 gyerek az osztályban, aki kitűnő volt, most meg szerencsére sok ilyen diák van. A fiaim jó tanulók voltak, soha nem kellett noszogatnom azért, hogy tanuljanak, maguktól tették. A nagyobbik már szinte az iskolában megtanulta a lényeget, otthon már alig kellett neki tanulnia. A kisebbik már többet tanult. Őt sajnos az iskolában piszkálták a tanárok, hogy remélik ő is olyan jó tanuló lesz, mint a bátyja. Ez egy kicsit stresszelte, mint utólag kiderült. Soha nem volt probléma, ha becsúszott egy rosszabb jegy. Kitűnőre érettségiztek, és két diplomát szerzett mindkettő.
Nem értem. Aki kitűnő tanuló, annak szerinted nincs gyerekkora?
Érdemes elvárni egy gyerektől azt, hogy képességeinek megfelelően teljesítsen. Legyen az ötös, vagy hármas.
Mit gondoltok a kitűnő tanulókról? Vajon jó vagy kevésbé jó? A szülőnek nyilván büszkeség. De egy gyerek hogyan éli ezt meg? Mennyivel tanul többet mint társai? Mit érez, ha "véletlenül" becsúszik egy rosszabb jegy? Érdemes elvárni egy gyerektől, hogy kitűnő legyen, vagy hagyjuk meg inkább gyereknek? Mit gondoltok erről?
További ajánlott fórumok: