Kiszeretett belőlem a férjem (beszélgetős fórum)

Ne hülyéskedj már, az apjáról beszélünk. Miért ne tudná elvinni? Ha anya dolgozna, hogy oldaná meg?

Másrészt ne vigye, maradjon otthon, anyuka meg menjen fodrászoz, tornázni, barátnőzni, vagy csak a parkba. Tök mindegy hova, csak legyen egy kis Én-ideje.

Persze, rémisztő. Emlékszem, hazavittük, ott álltunk az ágy mellett, egymásra néztünk, hogy jézusommmmmm, mit csináltunk? 😎26 éves voltam. Aztán megoldottuk.

Ebben sokat segített, hogy egyikünk sem érezte azt, hogy úristen, valami csoda történt, és felfordult az élet. Eggyel többen vagyunk - később kettővel - több emberről kell gondoskodni, mások lettek a preferenciák, a fontossági sorrend, de az, hogy gyerekünk van, pont olyan természetes, mint az hogy lemegy a nap.

Abban óriási a mázlim, hogy nem időre dolgozom, hanem feladatokat végzek. Van, hogy egy nap 2 órát dolgozom, de olyan is, hogy 16-ot, és a férjem is mindig tudott úgy dolgozni, hogy egy gyerek aludt a mellkasán a kendőben.

Ja, és ahogy már nélkülem is tudtak enni, egy-egy napra lepasszoltuk őket a nagyi kommandónak. Tudom, hogy ez sem megoldható mindenkinek, de aki teheti, törekedjen rá, mert nagyon támogatja az egészséges kapcsolatot. Arról nem beszélve, hogy a gyereknek is sokat segít, ha kettőnél több emberrel találkozik.

💙

Szerintem még nagyon friss a dolog. Egy ilyen helyzetben el tudom képzelni, hogy a f.i, a lehető legkevesebbet szeretne a férjével találkozni.

Apuka még nem tudja elvinni a gyereket, tehát neki nem lenne könnyebb, ha vele együtt kellene tölteni az időt.

Az apjáról beszélünk. Eleve rettenet, amikor egy család belügyeibe a bíróságnak be kell avatkozni, és egy érdektelen idegen állapítja meg, hogy az apa mikor láthatja a gyerekét, de ők még el sem váltak.

Csak kettejük intelligenciáján múlik az, hogy a gyerek hogy éli meg a helyzetet.

Mellesleg, ha nem szeretné, akkor ne panaszkodjon arra, hogy a gyerek csak az ő gondja.

Egy 3 év alatti gyereknél a kapcsolattartást általában úgy engedélyezik, hogy a másik szülő is jelen legyen.

Gondolom a f.i. ezt nem szeretné.

Ebből a szempontból most mindegy. Ameddig nincs bírósági döntés, a f.i. határozhatja meg, hogy apuka mikor és hogyan találkozik a gyerekkel, hisz ő ment el a közös otthonból.

Fú, hát ez nagyon nehéz kérdés. Mennyi idő valójában megismerni valakit? Honnan szűrhetem le, hogy a pasi milyen partner lesz a gyereknevelésben, amikor még azt sem tudom, hogy én milyen szülő leszek, vagy én magam milyen partner leszek, ha már nem csak nőként hanem anyaként is kell majd funkcionálni? Nyilván teljesen átrendezi egy gyerek érkezése a kapcsolatot is, meg a szerepeket is. Gondolom én.

Nekünk még nincsen, már rajta vagyunk az ügyön, de még nem jött eddig. Nekem nem is az első 3 év gondolata az igazán rémisztő. Mármint teher szempontjából. Mert igen, ott lesz egy gyerek pluszba a háztartás mellett, de otthon leszek én is, cserébe nem kell dolgozni menni. Hanem utána, amikor jön az ovi, iskola, plusz vissza kell majd mennem dolgozni napi 9 órában. Na ez az, ami rémisztőnek hangzik, mert még gyerek nélkül is bőven elég teher van mindkettőnkön.

Akikről beszéltem, azok között van olyan is, aki évekig küzdött, és olyan is, akik egyszerűen csak kényelemből döntöttek a gyerektelenség mellett.

Azt tudom elképzelni, hogy ott, ahol évekig-évtizedig próbbálkoznak, már elvész a varázs, az érj haza időben, mert peteérésem van, semmi kedvem a szexhez, de most optimális - vagy a kezelések, beültetések, kudarcok őrlik fel.

Utóbbiknál pedig talán az, hogy borul a kényelem.

Nekem meg az elképzelhetetlen, hogy emberek évekig élnek valakivel, és valójában nem ismerik. Nem veszik észre, hogy valójában nem számíthatnak rá. Ez a krízis nem a bokorból ugrik elő egy pillanat alatt, hanem hosszú ideje vannak jelei. Egyszerűen nem hiszem el, hogy egy pasin nem lehet azt látni, hogy nem lesz partner a gyereknevelésben.

És azt sem mondom, hogy nem kell ilyen pasival kezdeni, de tudatában kell annak lenni, hogy miként változnak a szerepek. Apa talicskázza haza a lóvét, este hazajön, fáradt lesz, már csak egy illatos, jókedvű bébit akar látni. De akkor talicskázzon annyit, hogy anyának legyen annyi segítsége, hogy le egy lebüfiztett pólóan, lenőtt hajjal, rojtosra rágott körömmel kelljen még a ház urát is kiszolgálnia.

Dettó. Eleve az volt a szokás, hogy a kezdeti időben együtt fürdettük. A köldökcsonkot pl. ő. kezelte, én hozzá se tudtam érni 🤗. Otthon dolgoztam egy-két órát, rajtam volt egy hordozókendőben, vagy az íróasztalomon, a hordozóban, vagy a konyhapulton, amikor főztem, és épp nem alvásideje volt. Így egyrészt a lehető legtöbbet lehetett velünk, mégis megszoktam, hogy nem körülötte forog a világ.

Tudom, ezt nem mindeki teheti meg, egy eladó, gyárban dolgozó nem viheti magával. De az mindig óriási hatással van a szülők kapcsolatára, mennyire tudják együtt csinálni ezt a részét is.

Egyébként a környezetemen azt figyeltem meg, hogy könnyebben borulnak azok a kapcsolatok, ahol hosszú időt töltöttek együtt, és nagyon soká lesz gyerekük. Kettő kivételével az összes ilyen kapcsolat gallyra ment a gyerek után max. 3 évvel.

Abból gondolom, hogy ezt írta a fórumindító, hogy nem jelezte, így én ebből indultam ki. Hogy aztán kettőjük között mi lehetett azt nyilván nem tudhatom.

Arról írsz, hogy szerelem nélkül nem érdemes ragaszkodni. Ehhez azért először definiálni kéne, hogy mégis mit jelent a szerelemmel szeretés? Mert mindenki másképpen értelmezi a kifejezést. Szóval, pontosan mit is jelent az, hogy szerelemmel szeretek valakit, 10-en, 20-on év után is?

A szerelem számomra a kapcsolat elején lévő "összeugrik a gyomrom, felmegy a pulzusom ha hív" érzést jelenti, ami nem tart ki egy életen át. Nem is tudna, nem bírná az ember szervezete elviselni. Idővel a kapcsolat átalakul, lecsendesül, de mindemellett (jó esetben) el is mélyül. Ez utóbbi szerintem már nem szerelem, ellenben annál egy sokkal mélyebb kötődés, ami többet is elbír mint mondjuk a szerelem.

Honnan tudod, hogy nem jelezte? Jelezni nem csak szóval lehet.

De eleve nem értem, hogy ha már nem szerelemmel szereti a férjét, akkor miért ragaszkodik hozzá. Mert barátsággal szeretni, megszokva élni, és legyen aki fizeti a költségeket, na ez nem a házasság alapja...

Megint csak az egyik felet halljuk, gondolom a férj próbálkozott párszor, mire félrement. És igen a férfi teljesen máshogy működik, neki a férfiassága és ezáltal a teljes lénye sérül, ha hónapokon keresztül valami indokra (teljesen mindegy hogy mi) hivatkozva elutasítják.

Bár megnézném azt a nőt, aki 7 hónapokig kedveskedik, bújik, a férjéhez, az meg "jaj drágám fáradt vagyok, mert a gyerekkel voltam egész nap".

Hát ehhez nem kellenek szavak, totál megalázó...

A f.i. leírta, hogy a szülés után problémák voltak a gyerekkel, kezelésekre kellett hordani, stb.

Egy ilyen helyzetben természetes, hogy a házastárs hátrébb szorul.