Kismamák, és akik most (2013) tervezik a teherbeesést (beszélgetés)
Sziasztok csajok!
Mindenkinek nagyon szépen köszönöm!
Akinek most negatív lett a teszt ne szomorkodjon, jönni fog majd meglátjátok.
Aki még nem tesztelt, annak továbbra is megy a drukk!
Én viszonylag jól vagyok, már nagyon várom a szeptembert, mert akkor kezdhetünk próbálkozni megint ha minden rendben lesz, és miért is ne lenne :-)
Addig meg 6 hét múlva beoltatom a csajokat és magamat is bárányhímlő ellen, mert még nem voltunk, és nem akarok a következő terhességnél kockáztatni.
13:45-kor állásinterjú, szorítsatok csajok!:)
kitartás Melig! :) nem szomorkodni!!:P
ha megpróbálom nem veszítek semmit!:) meg egy kicsit erőt adott az hogy legalább már visszahívtak ha nem is vettek fel. meg legalább gyakorlom a munkáltatókkal való kommunikációt!:) másrészt meg hiszek abban hogy május vége óta nem annyira történt velünk jó dolog és hátha megszakadna már ez is.
Sziasztok, én ma reggel negatívat teszteltem :( most már barnázni is kezdtem, tuti holnapra megjön... úgy látszik kezd beállni 35 napra a ciklusom a vetélés óta. Kicsit rövidebbnek jobban örülnék.
Andoca, neked pedig nagyon sok szerencsét augusztusra! Várjuk a pozitív teszt eredményed! :)
Az a baj, hogy egy állásra olyan sokan jelentkeznek... drukkolok, hogy valamelyik összejöjjön
Bozo, hatalmas ölelés, és sok sok pozitív energia!
mikor engem műtöttek azután csak azért imádkoztam hogy normálisan megcsinálják és ne kerüljek vissza,mert ugye hallottunk már olyanról hogy bent maradt ez-az....nem ugyanaz a tényállás de mikor párom keresztanyukája megszült, benne hagytak a méhlepényből egy darabot, és alighogy 10 nap után(!!) kikerültek a picivel a kórházból, rá pár napra mentőt kellett hívni és mehetett vissza...
hogynérzed magad szivem? :( gondoltam ám Rád tegnap sokat. hát maga a hely nem az volt amire számítottam mert pékségnek volt jirdetve közben meg egy kicsi coop bolt az egész. kicsit be is ijedtem, aztán a főnökasszonnyal beszélgettünk de nem szerepeltem valami jól, ugye 5 évig egy helyen dolgoztam,azt hittem fel vagyok készülve egy komoly állásinterjúra és kiderült hogy nem. meg is van az eredménye, nem hívott. bár még hívhat, 2 nap telt el csak. ma megint felfogok hívni egy állást, remélem legalább találkozni behív. adminisztrátor állás az egyik helyi autósiskolánál.
teljesen igazad van egyébként! csak azt szeretnénk ha tényleg amit szeretnénk azok meglegyenek meg a párom 24 ezres hitele idén év végére már kimegy szerencsére így csak az albérletet kell majd fizetbüb, azért ez sem mindegy. és amúgy az is igaz hogy nem lehet kiszámolni, bármi megtörénhet sajnos..
Sziasztok, reggel tesztelek, 2 napja késik. Nagyon reménykedem. Legyszi szoritsatok
Annyira sajnallak. De nagyon jo olvasni,hogy pozitiv vagy.,Mi ugy dontottunk, hogy megvarunk meg egy mensest. Es utana hajra. Kitapasztaltam a pg53at nekem teljesen jol bevallik. Van a telefonomon egy menses naptar es a pafranyaim szinte napra pontosan megjelennek a naptar szerinti ovulacios napokkal. Szoval augusztus 6-tol indul a masodik kor. Nagyon szeretnem ha osszejonne.
Bozo! nagyon sajnálom ami történt!:( mielőbbi felépülést és pozitív tesztet kívánok! Csodás terhességet és egészséges kisbabát!:)
úgy akartam mondani ha aug. 1-ig nem jön meg, csak akkor menjek hozzá.:)
Szia Bozó! Bár nem ismerlek, de ma mégis gondoltam rád, remélem minden rendben veled.
Én csináltam tesztet, de sajnos most is negatív lett, de még mindig nem jött meg. Hívtam ma a nőgyógyászt, de szabadságra megy, és azt mondta, hogy ha nem jön meg addig akkor menjek. Sajnálom, pedig úgy örültem volna a babának. Te hogy vagy?
Mielőbbi jobbulást testileg és lelkileg is! Ölelés!
Gitti, Meli, Andoca??????
Sibetti, Tercsi,
Mizu veletek? Hogy érzitek? Küldök pozitív energiákat! Jó?
Ezt nektek kell eldönteni, hogy mikor vagytok rá 100%-ban készek, és anno én is az első gyerkőc érkezése miatt hagytam félbe a jogsit (persze nem bántam meg, sőőőt!):-). Milyen volt az állásinterjú? Tetszett a hely? Remélem igen! Szorítok érte. ;-)
Üdv. itt!
Én is mihamarabbi pozitív tesztet kívánok!
Nagyon jól teszed, hogy már csak 4 napot dolgozol.
A Te munkaköröd nem éppen kismamabarát, és első a Ti egészségetek! Kitartás erre a pár napra és azért ne vidd túlzásba!
Sajnálom, hogy megjött!
Viszont nagyon pozitívan állsz hozzá, és ezt így is kell!
Az augusztus nagyon romantikus és szép hónap tele hullócsillagokkal, amik majd teljesjítik a kívánságodat! ;-)
Sziasztok!
Elbúcsúztunk picike Hannánktól, senkinek sem kívánom! Úgy altattak, hogy sírtam, és úgy is ébredtem. De apukámék odafennt biztosan nagyon vigyáznak rá. 2 hét mulva kontroll.
Most egy kicsit görcsölgetek, de a körülményekhez képest jól vagyok.
Hát igen, nehéz az anyagiakkal számolni! Szerintem ami folyamatban van, azt fejezd be! nekem ez a tapasztalatom! Pici babával már nem fogod tudni pl a jogsit efejezni..vagy ha esetleg rosszulléteid lesznek, mint pl nekem! 20. hétig csak rókáztam. Viszont tuti bebiztosítani nem lehet magunkat anyagilag! Nekünk a 2. babánál minden frankó volt! Aztán félidőben férjem elvesztette az állását..nagyon nehéz 3hónap következett, és persze a szülők is inkább a "minek ez a gyerek" állásponton voltak..aztán lett munka, pont aznap volt az első munkanapja amikor mennem kellett szülni:) Utána megint helyreálltak a dolgok.
Lara, ha úgy alakulna "elég" lenne amit a párom keres. csak szeretném befejezni a jogosítványt ha már elkezdtem, össze akarunk házasodni, sima hétköznapi esküvő ugyan de a gyűrűket akkor is meg kell venni meg a párom kocsit is szeretne. na ezeket baba mellett nem lehet..vagy csak nagyon nehezen..azt meg nem akarjuk hogy bármiben is hiányt szenvedjen babó, vagy hogy minden forint ki legyen számolva...
Hajni bízom benne, hogy simán túl leszel ezen a 4 napon, de utána tessék pihenni!
Helguci, ezt jól meg kell gondolni. Szar helyzet, ha már csak az anyagiak szólnak közbe. Mi is vártunk emiatt 2 évet. Vagyis emiatt is. Suli után nem találtam munkahelyet. Felmerült, hogy akkor babázzunk, de lelkileg eléggé magam alatt voltam. Rátett volna egy lapáttal, ha már kettőnket tart el férjem. És én nyugodtan akartam otthon lenni. Sajna sok mindent a lelkemre veszek.
Hanim gratula a 2 kisfiúhoz! Nekünk első baba lesz. Most dokit fogok váltani. Kíváncsi vagyok mi lesz.
Köszi:) hátha! Nem olvastam el az elejétől a fóeumot! Első babát terveztek? nekünk már van 2 kisfiunk, 3,5 éves a nagyfiú, 16 hós a pindur..mindig sok gyereket akartunk kis korkülönbséggel:)) bár nem könnyű, de mégis már most annyira vágyom mégegy babóra!
Sajnálom hogy megjött:( megy a drukk augusztusra!
További ajánlott fórumok: