Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Kislányom nem beszél fórum

Kislányom nem beszél (beszélgetős fórum)


1 2 3
2015. jan. 19. 11:27

Igen, mondja ezt szakember. Nyilván ez a legjobb válasz, akárki akármit kérdez.

Mi is mondtunk itt ötleteket, de én mondjuk első körben az orvost, védőnőt, gondozót kérdezem meg, mit ajánl, hova vigyem... Ezt mindenki megteheti.

75. 4c1a787e8f (válaszként erre: 74. - Zebracsikó)
2015. jan. 19. 11:25

Figyelemmel kell kísérni. De csinálni még nem fognak semmit. Legfeljebb fokozottabban kell verselgetni, ajánlanak verseskönyveket...


Logopédus körökhöz meg az jut el, akit már az előzetes szűrőn egyéb "szakemberek" "átengedtek", tehát azok, akiknek általában más problémájuk is van. Legalább egy kicsi.


De persze, én is tudtam, hogy ennek ellenére figyelni kell. Én is sejtettem már 2 évesen is, hogy gond lesz, és lett is. Bár nekem már akkor volt két nagyobb, tudtam mihez mérni, meg magát a beszéd kialakulásának lépéseit, fokozatait ismertem, legalább tapasztalati szinten.

74. zebracsikó (válaszként erre: 68. - Shyana)
2015. jan. 18. 18:19
őszintén megmondom, logopédus körökben valóban lejjebb van korhatár, bár a 3 évet szokták emlegetni, de 2 éves leány és 2,5 éves fiú nembeszélőt már érdemes figyelemmel kísérni
73. angelic smile (válaszként erre: 68. - Shyana)
2015. jan. 18. 09:20
Ez valami öregasszonyok között terjedő szóbeszéd? Tényleg ne hagyd magad felhúzni ilyeneken! Te magad is éreznéd, ha valami baj lenne a gyermekeddel. Lehet, hogy 2 hét - 1 hónap múlva arról számolsz be, hogy folyamatosan nyomja a kiscsaj, be sem áll a szája. :D
72. 4c1a787e8f (válaszként erre: 68. - Shyana)
2015. jan. 16. 13:38

Ki mondta ezt?


Nekem a védőnő is mindig 3 évet mondott. A bölcsiben a gondozók, és a doktor is.

Sőt, a nagyfiam a nagyothallókhoz járt, ahol foglalkoznak logopédiával is. Sokszor kértem, nézzék meg a kicsit, mi a véleményük... 3 és fél év alatt mindig azt mondták, hogy még kicsi, várni kell.


Ráadásul nálatok akkor már meg is indult a beszédfejlődés.. Tök normál ütemben haladtok, ne hagyd magad már bepörgetni most, mert az iskolára akkor nagyon nehéz lesz nektek...


Egy telefon a védőnőnek...

71. 4c1a787e8f (válaszként erre: 69. - Zebracsikó)
2015. jan. 16. 13:35

Két évesen!


Nem állank szóva vele sehol. Két évesen még nem is kell beszélni. Van elég problémás gyerek, aki tényleg az.


A védőnőt lehet első körben megkérdezni, de ő is ezt fogja mondani. Két évesen ilyen dologgal nem foglalkoznak.


De hát persze kérdezze meg, mondják meg neki.

70. Derya (válaszként erre: 69. - Zebracsikó)
2015. jan. 16. 13:10

en meg nem vinnem sehova se a gyereket, ha egyebkent nicnsen vele semmi baj.

beiratnam bolcsibe felnaposra, es ennyi. :-)


ez hulyeseg, hogy 2 eves meg 2 es fel eevs korig KELL... :-D

69. zebracsikó (válaszként erre: 68. - Shyana)
2015. jan. 16. 10:23

már írtam, hogy akiejtés szépsége egyáltalán nem lényeges ebben az életkorban, a pöszeség teljesen élettani ilyenkor!


Én biztos, hogy nem a szurikáta111 által ajánlott helyre vinném első körben, inkább megkeresném a helyi pedagógiai szakszolgálatot vagy nevelési tanácsadót és náluk érdeklődnék, van-e lehetőség vizsgálatra

68. Shyana (válaszként erre: 67. - 4c1a787e8f)
2015. jan. 16. 10:08
azért aggódóm mert nekem azt mondták hogy a kislányoknál már 2 évesen kellene,fiúknál 2,5 évesen. És leginkább az aggaszt hogy próbálja utánunk mondani de totál mást mond helyette és amit mond esetleg azt is nagyon csúnyán
67. 4c1a787e8f (válaszként erre: 66. - Shyana)
2015. jan. 16. 09:44

Hogy hova, már írtam.


De ha más baj nincs, akkor meg nem értem a dolgot. 3 éves korig kell megindulnia a beszédfejlődésnek, magyarán addig "kell" az első szavakat, rövid mondatokat érthetően kimondania. Van még egy éve.


A bölcsis csoportunkból - 12gyerekből - 4-5 gyereknek tartott is eddig a beszéd megindulása. De ez egy egyéni adottság. Semmit nem jelent, nem lóverseny, nem fog jobban beszélni az, aki egy évvel korábban kezdi. Persze, volt olyan kislány, aki már 11 hósan nyomta...


3-3,5 éves korban kell elkezdeni vele foglalkozni. Mondom, ha más baj nincs.

66. Shyana (válaszként erre: 65. - 4c1a787e8f)
2015. jan. 16. 09:38
más baj nincs szerencsére. Csak akkor szerintetek merre kéne indulnom? Hol találok logopédust aki foglalkozik 2 éves gyerekkel? Vagy hova tovább?
65. 4c1a787e8f (válaszként erre: 62. - Zebracsikó)
2015. jan. 15. 18:56

Így van.


Bár sokszor van más is a háttérben. Egy sima két éves nem beszélő tök normális. Akkor válik gyanússá a szülőknek is, ha azért más gyanú is van.


Inkább legyen itt is, ott is vizsgálva.

64. 4c1a787e8f (válaszként erre: 61. - Shyana)
2015. jan. 15. 18:55

Ők a beszédhez nem úgy értenek. Ők esetleg a "többit" tudják megállapítani. Bár nálunk a fiam masszív autizmusát egy év odajárás után se tudták megállapítani.


Igazán a komoly dolgokat nem a pszichológusok, hanem a pszichiáterek tudják diagnosztizálni. Már ahol, mert az se mind.


Mindemellett, ha fél éven belül nem indul meg, nem ártana a beszédvizsgáló.

63. jozsi.38 (válaszként erre: 62. - Zebracsikó)
2015. jan. 15. 17:11
csatlakozom :) nevelési tanácsadó vagy a tanulási képességeket vizsgáló bizottság inkább, ami megfelelő
62. zebracsikó (válaszként erre: 61. - Shyana)
2015. jan. 15. 15:59
fogalmam sincs, a családsegítőben kik dolgoznak és érdemben fel tudják-e mérni a gyermeked....nem hiszek a pszichológiai vizsgálatban, ha a kérdés logopédiai jellegű...
61. Shyana (válaszként erre: 60. - 4c1a787e8f)
2015. jan. 15. 13:52
inkább elkezdtem utána járni. Felhívtam a védőnőt aki elirányított a család segítőhöz. Őket felhívtam és azt mondták egy átfogó pszichológiai vizsgálatot csinálnak és kiderül kell e utána valamit csinálni vagy sem
60. 4c1a787e8f (válaszként erre: 1. - Shyana)
2015. jan. 14. 19:12

Ennek a problémának a szakintézményei az Izabella utcában vannak. Írd be a google-ba. Úgy emlékszem, Izabella u. 2. Beszédvizsgáló szakértői bizottság, a másik, vele egy épületben a beszédjavító intézet.


Egyébként 3 éves korig, ha más baj nincs, nem nagyon foglalkoznak ezzel, hogy nem indul meg a beszéd, mert addig teljesen normális. Vannak szőke, meg vannak éjfekete hajú gyerekek, vannak akik 11 hósan csacsognak, meg olyanok is, akik 3 felett kezdik a beszédet.


De!! Én is éreztem már 2 évesen is, hogy azért nálunk valami nem stimmt. És igazam is lett, 3,5 évesen is alig beszélt még, végül spec oviba is került emiatt. Azt is az izabella utcai szakértői jelölte ki.

A korai fejlesztő (a beszédjavító) általában akkor kezd el a gyerekekkel foglalkozni (mivel a korai fejlesztés 3 év alattiaknak szól), ahol egyéb gondok is vannak a beszéd bajai mellett. Ilyenek pl. a mozgásproblémák, a magatartásproblémák, autisztikus tünetek, stb...


Ha kétségeid vannak, menj utána, legfeljebb megnyugtatnak, hogy semmi gond.

59. zebracsikó (válaszként erre: 58. - Derya)
2015. jan. 14. 17:15
így van.
58. Derya (válaszként erre: 57. - Zebracsikó)
2015. jan. 14. 17:05

ertem en, de nem is biztos, hogy ezzel a gyermekkel barmi gond van.

ha az anyukaja aggodik, akkor erdemes lenne ezt megallapitani....

57. zebracsikó (válaszként erre: 55. - Derya)
2015. jan. 14. 16:57
minden korosztálynak létezik a szülúők által "okosító" tornának nevezett terápia
2015. jan. 14. 16:56

Őszontén megmondom, ha JÓ az óvodai logopédus, akkor egy gyerek nyelvileg nagyon sokat profitál a terápián! Sokkal könnyebb lesz neki az iskolakezdés és az olvasástanulás.


De csak akkor, ha nem egy darálós, unalmas logopédushoz kerül.

55. Derya (válaszként erre: 53. - Fad235b4bc)
2015. jan. 14. 14:34
a gyermek 2 eves, nem harom.
54. zebracsikó (válaszként erre: 51. - Shyana)
2015. jan. 14. 14:32

ne foglalkozz azzal, hogy "csúnyán" ejti a szavakat!! Ez ebben az éltkorban természetes!


A lényeg a szókincs bővülése, nem pedig a szép kiejtés

53. fad235b4bc (válaszként erre: 37. - Derya)
2015. jan. 14. 14:29
Amit Te néztél és amit egy fejlesztő személyre szabottan, a gyermek korának megfelelően összeállít az ég és föld. Az én 3 éves fiamnak pl. takaróval, gumilabdával, gördeszkával, forgószékkel stb. kellett feladatokat végezni, miközben minden feladathoz mondókákat kellett mondani. Egyetlen olyan feladatot sem kapott, amit ne tudott volna megcsinálni főleg, hogy mi csináltuk. Pl: takaróba kellett csavarni, mintha ől lenne a palacsinában a töltelék, és utána kigurítani belőle. Melyik gyerek ne élvezné, alig tudtunk áttérni másik feladatra. Nyilván az ember nem vár tőlük lehetetlent. Két havonta kaptunk új feladatsort, ahogy fejlődött. Azt gondolom, mindenki azért van ezen a fórumon mert segítő szándék vezérli, megosztja a tapasztalatait, amit aztán a többiek átgondolnak, és vagy megfogadják, vagy nem, de ez már az ő dolguk.
2015. jan. 13. 23:00
Kislányom 2 évesen hasonló szinten beszélt, mindenki nyugtatott, hogy várjunk. Akkor kezdtünk TSMT-zni vele. Logopédust is találtunk három éves kora alatt. Kivizsgáltattuk, és sajnos autista. A korán elkezdett fejlesztés mellett van esélye arra, hogy normális élete legyen. Nem biztos, hogy a te kislányod is auti, de lehet, hogy értékes időt vesztegetsz :-(
51. Shyana
2015. jan. 13. 07:20
Hát várok türelmesen. Viszont most megint mond új szavakat de elég csúnyán. Lehet nem ússzuk meg a logopédust
2015. jan. 12. 04:57
majd fog ha eleg erett less ra,semmitse sietess!mindennek eljon az ideje.turelmesnek kell lenni!
49. kleeri (válaszként erre: 1. - Shyana)
2015. jan. 11. 22:19

szerintem semmi gond vele, hiszen azért mondogat egy-egy szót, majd jön az a beszéd hamarosan, meglátod


az unokám most februárban lesz 2 éves, ő is szavakat mond, a könnyebbeket, aztán mikor kedve van, akkor meg mond utánunk szavakat,

de indul a bölcsibe és szerintem ott majd elkezd beszélni,

a babanyelv egyébként nála is megy folyamatosan

48. M0ncsa (válaszként erre: 33. - Zebracsikó)
2015. jan. 11. 22:10

De jo olvasni egy korrekt valaszt :) Mert hiaba irom en, hogy az en gyerekem igy meg ugy, a gyerekek nem egyformak. A teny, hogy a fonokom fia majd' 4 eves volt, mire megszolalt, nem jelenti azt, hogy ez mas gyereknel is normalis. En is megnezetnem szakemberrel.


Amit sokaktol hallottam, hogy az ovi (bolcsode) sokat lendit a beszedfejlodesen, mert a gyerek ra van kenyszeritve, hogy elmondja, mit akar. Otthon meg szulok megertjuk egy-ket szobol, mozdulatbol... Ismeretlenul latatlanban nem lehet okosat mondani.

2015. jan. 10. 11:24

amúgy a nagyobb gyerekeid mit mondanak? tud a kicsi beszélni?

tesóméknál a nagy váltig állította a középsőnek a babanyelvére, hogy de hát tud beszélni, ő mindent megért, amit mond. most ugyanezt mondják a kicsire (igaz csak másfél éves), hogy tud beszélni, csak anyáék nem értik :D


enyém gyerek 2 évesen összetett mondatokban beszélt, dallammal énekelt, pedig fiú. ismerős kislánya már 1 éve járt oviba, mire eljutott odáig, hogy el tudta mondani mit akar, és ezt úgy, hogy nem csak a szülők vagy nagyszülők értették meg. jövőre iskolába készül, még kell logopédushoz járnia, mert dadog kicsit (gyorsabban forog az agya, mint ahogy beszél :) ezt abszolút észre lehet venni, cuki :D)

1 2 3

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook