Kétségbeesés (beszélgetős fórum)

Annyira utálom ezt mondani....

A mai fiatalokkal nagy baj van. Ezotéria? Ennél sokkal fontosabb dolgok is vannak.

Örülj az egészségednek! Annak, hogy van hol laknod, van párod, lesz munkád is egyszer, de gondolom emiatt nincs nélkülözés.

Olvass, tanulj nyelvet, stb.

Élj úgy, ahogy egy fiatalnak kell és ne engedd, hogy beszippantson a manapság oly divatos nincs értelme az életnek, stb.

Ez egy picit túlzás amennyire én tapasztalom, de szerintem egyszerűen a szociális háló annyival erősebb, hogy ez a biztonság teszi mondhatni boldogabbá az embereket.

Most nem fejtem ki mert ezzel nem segítek a kérdezőn, de na, nem ebben kell a saját boldogságát keresnie.:)

Viszont ha ő is bekerül a rendszerbe akkor beindulnak a dolgok.

Éppen tegnap gondolkodtam el ezen, hogy karanténban milyen lehet az élet. Az állatok ugyanúgy élnek, mint előtte. Az állatoknak vannak céljaik? Vagy csak megélik a jelent, és nem aggódnak a jövő miatt. Rájöttem, hogy eddig sokat aggódtam feleslegesen, de csak most tudatosult bennem igazán.

Eszembe jutott, hogy ha nincs életcélunk, akkor az legyen, hogy találjuk meg életünk legnagyobb célját!

Milyen voltál azelőtt? Mit csináltál? Mik voltak fontosak számodra? Mi lelkesített? Mi okozott jó érzést?

Én is északi országban élek a párom miatt, én sem találtam munkát és kilátástalan volt minden, nem ismertem senkit. Még a kapcsolatunk is ráment egy időre. Visszamentem Mo-ra, de nem találtam a helyemet többé, lényegtelen de végül visszakerültem és újra összejöttünk.

Rohadt nehéz volt, de rászántam magam, elmentem a munkaügyre bejelentkeztem munkakeresőnek. Elirányítottak nyelvtanfolyamra ahol még fizettek is egy kicsit. Cserébe minden nap be kellett mennem, emberek között voltam. Újra volt napi rutinom. Lassanként elkezdtem látni a fényt az alagút végén, hogy talán én is tudok magammal majd mit kezdeni. A nyelvtanfolyam részeként elmentem gyakorlatra egy céghez. Felvettek... azóta van munkám, emberek között vagyok, van fizetésem, nem érzem magam egy zsák szemétnek.

Tudom mit érzel, úgy éreztem sosem lesz kiút az egészből. Nekem is mindenféle gondolatok voltak a fejemben, egyébként a mai napig úgy gondolom én is, hogy tulajdonképpen úgysincs semmi a halál után.

DE ha már itt vagyunk, miért kéne szenvednünk? Akár valami jót is tehetünk, még ha csak pár embert is teszünk boldoggá. Mikor nem volt munkám az önkénteskedésen is gondolkodtam a nyelvtanulás miatt. Úgy gondoltam ha már magamon képtelen vagyok segíteni, hátha másokon tudok.

Most már könnyen beszélek, de ezeknek a borús gondolatoknak semmi értelme. Már itt vagy, hát hozz ki belőle valamit. Az északi országok nagyon támogatják a tanulást, bármely életszakaszban. Fiatalabb vagy mint én, pedig még én is azt gondoltam, hogy ha nagyon nem találok munkát egyszerűen visszamegyek az egyetemre tanulni valami hasznosabbat mint amit előzőleg tanultam.

Jobb helyen nem is lehetnél ahhoz, hogy új életet kezdj.

Lassan vége a télnek, ha süt a nap, menj ki és sétálj. Hosszú volt a tél, az csak ront a helyzeten.

Ha lenne mivel lefoglald magad,kevesebb időd lenne butasàgokon gondolkodni...

Minden fejben dől el,csakis te tudod eldönteni,hogy vàltoztatni akarsz vagy sem.Màs nem teszi meg helyetted.

Segitséget kérek. Most eljutottam addig, hogy végre ne ráhederítve, őszintén leírjam a problémám.

23 éves lány vagyok, 1 éve elköltöztem a párommal az egyik skandináv országba, ahol az időjárás miatt sajnos elég depresszívre fordult az amúgy sem jó hangulatom. A barátom dolgozik, nekem viszont sehogy sem sikerül elhelyezkednem úgy tűnik. Ezzel semmiféle probléma nem lenne, erre mindenki tud okosat mondani, én is tudom mi a dolgom ( nyelvet tanulni stb..) csakhogy a problémám igazi forrása körülbelül 1 éve kattant a fejembe és nehezíti meg a mindennapjaim. Én mindig elég spirituális voltam ( nem nem úgy értem hogy a kézrátételes ezo TV-t nézem) mondhatni a buddhizmusban találtam rá a számomra megfelelő életvezetésre. Ennek is rengeteg ága van, és miközben mazsolázgattam köztük egyszer csak bevillant, hogy ennek az egész földi létnek igazából semmi értelme nincs. Minden ág, minden vallás vagy tanitás mást mond, és egyre jobban azt hiszem csak a matéria létezik és semmi több. Azzal,hogy meghalunk vége van, ennyi volt, és teljes depresszióba estem. Tudom hogy nem tűnik első olvasásra komolynak, de azóta minden napom egy pokol, semminek sem látom értelmét. Betegségeket diagnosztizálok magamon, xanaxot szedek, félek, édesapám rákban halt meg és emiatt még jobban aggódom. Az anyajegyeimet vizsgálgatoom mert rengeteg van, ha valami fáj egyből a legrosszabbra gondolok. Nem lehet így élni. Már ott tartok, hogy gyereket sem akarok, pedig előtte minden vágyam volt, igy hát itt ülök minden nap a kis 30 négyzetméteres lakásba, és búslakodom, betegeskedem, és nem találom a kiutat. Nagyon szeretném, mert nem ilyen voltam, rengeteg élet volt bennem, de valahol ez kiveszett, és most fogalmam sincs hogy merre induljak el. Tudna nekem valaki segiteni? Nem mástól várom a választ, tudom hogy ez az én harcom, csak mégis….úgy érzem semmi értelme megvívni. 