Jobb félni, mint megijedni. Igaz ez? (beszélgetés)

Köszi, Izland, hogy foglalkozol a "töprengésemmel"!

Jó a tipped... (Egyébként el tudom képzelni simán, hogy nem egyedi az én esetem...)

sajnos ezen a "fordulón" már túl vagyunk; szóltunk is, "megoldás" is született: ásott a K. Sz. egy árkot a háza előtt, most abba engedi a micsodát... Azaz: nem terül szét az egész széltibe-hosszába'. Hogy ez így rendben van-e? Hát szerintem: nincsen.

A baj csak az (ahogy én látom), hogy itt az ijesztgetés nem használ... Szerintem ilyesmit egy normális ember ki sem talál, el se kezd... (Se árokkal, se árok nélkül.)

Nem csak neked vannak ilyen "jó" szomszédaid...:)

Az én szomszédom, a lova trágyalevét folyatta át a kertembe, de én ezt nem hagytam annyiba. Szóltam neki, hogyha nem vezeti el, én bizony följelentem. Megijedt és megoldotta.

És az, egyáltalán nem kötekedés, ha megmondod a véleményedet. Ha nem szólsz semmit akkor, azt is hiheti, hogy téged nem is zavar...így nem is fogja abbahagyni, mert minek?úgysem szól érte senki.

...Hát most töprengek megint...:

"Rossz szomszédság, török átok." Hát az én Kedves Szomszédom, akire most gondolok, nem török... Tisztességes magyar ember... Csakhogy... Nyakig van a khm... khm... ...szóval a fekáliában... Nincs az utcánkban szennyvízelvezető hálózat, s hát ő (hogy ne kelljen kéthetente hívni a szippantó kocsit), időnként "megoldja" a kérdést ingyen és bérmentve: megvárja, míg beesteledik, s akkor adj'neki: ki a felesleggel - az utcára! Hát ne mondjam, milyen a háza előtt a talaj már! És egy-egy ilyen "akció" idején milyen a levegő az egész környéken!!! Félreértés ne essék: nem úgymond "egyszerű ember" az illető, egy ici-pici jóakarattal értelmiséginek is nevezhetjük a családot...

Bosszantó a dolog, s nem csupán minket bosszant.

S akkor most mi legyen? Tűrni vagy "kötekedni"? Félek: a huzakodást csak elkezdeni nehéz, aztán már olyan, mint a hógolyó: lavina lesz belőle...

Vívódó! Sajnálom, hogy kiléptél(megint)!:(

De, ha nem hagysz fel a (jó)szokásoddal, akkor remélem hamarosan újra itt leszel!:)))

Egyébként az alkohol is ezen az "elven működik".

Az alkoholisták se azért isznak, hogy bódultak legyenek, hanem azért, hogy érezzenek.

Én sem szeretem sem a csípőset, sem az alkoholt, pedig néha úgy innék.:)

Nem hiszem... Én azt tapasztalom magamon, hogy a megijedéstől való félelem inkább gondolkodásr késztet és valamely probléma megoldását segíti.

A "legrosszabb" a bénító félelem.

Velem ez nem fordulhat elő, nem szeretem, ha valami csíp.

...A csipkelődést is csak néha, ha nem az én számlámra megy. :-D

Szeretünk-e félni? Nem! Legalább is akkor nem, ha a félelem felénk irányul. A horror az más, ott előre van csekkolva a félelem a borzongás.

Mindig amikor érzünk, akkor valamilyen hormon szabadul fel.

Vagyis, ha érzünk, akkor élünk!...

lehet, hogy megint sedgítségre szorulásom van, de Te Izland biztosan segíííccc újfent! (köszönet!)

Tehát: rémlik, hogy valahonnan olyasmit sejtek, hogy szeretünk félni! (vagy csak magyaros?)

bizonyára nem csak, hiszen a világban mindenfelé népszerű a "horrorisztik" szerű.

tehát, ha nincs "háziszőttes" félni való, hát hama' elszaladunk megnézni egy "jókis" horrort (horrorot) (horrortot) a "mozgóba".

Na igen! De mi van akkor, amikor az ismeretlentől félünk? Akkor, amikor még csak elképzelni sem tudjuk, hogy mi vár ránk? Azt a félelmet, szerintem nehezebb leküzdeni/legyőzni, mert nem tudjuk, hogy mi vár ránk, nincs mivel szembe nézni.

Egyébként, EZ a "hatalom" fegyvere: Tartsd bizonytalanságba a népet!...

"És ez nem vicc...:)"- viszont mókásan hangzik!

el tudom képzelni magam? ok a derűre! :-)

mikor gyorsabb vagyok magamnál? :-D

Ez jó! :-D

És őszinte... :-)

...És, ugye, valójában cseppet sem zavar, hogy az agyad ilyen gyors? (Engem nem... A magam részéről megbízom benne: tudja a dolgát, és ez a fő! Akkor is, amikor "jó" félelmeket generál a számomra. A tudatalattimon keresztül... :-) Lásd: "körültekintés", "előrelátás"...)

...Mind ez (is), azt bizonyítja, hogy az agyunk gyorsabban működik, mint az ujjunk.

Egyébként meg, sokszor van úgy, hogy még a saját agyam sem tudom követni:))) És ez nem vicc...:)

Örülök, hogy így gondolod, de én azért, ha valami "gyagyát" sejtek a "séró" alatt, inkább mentséget keresek. persze, ha megnyugtató hang segít, mindjárt kevésbé ég a pfülem.

Ugyanis rendkívüli mértékben és sokáig tudom restellni magam.

Nem kell semmiért elnézést kérned!

Csak beszélget(t)ünk:)

köszönöm szépen!

tudtam, hogy Rád számíthatok!

az a milliós tétel "kavart be"! :-)

feldolgozatlan, nem kellően átgondolt, szóval "hebehurgya" volt a "gondolat".

elnézést kérek érte, miatta.

Majd én befejezem...

"Félelmeink olyan automatizmusok lehetnek, amiket..." tudatosan be sem tudunk azonosítani (az agy, másodpercenként, egymilliónál is több adatot képes feldolgozni) mivel, a legtöbb esetben, még azt sem tudjuk, hogy a félelmet, valójában, melyik gondolat váltotta ki...

Azonban!- mivel minden mindennel üsszefügg, hatással is lehetnek minden mindenre?

Godolok a tudat alattira és a tudatra.

Félelmeink olyan automatizmusok lehetnek, amiket ... nem tudom tovább! :-(

Szerintem! -szinte bizonyosan!- az "arcunk mérete"

határolja be a külvilágnek szóló félek-nemfélek,

mennyire vagyok "tökösdönci" minőségét/méretét!

De!! - tiszta csillagos estén, felpillantva a "végtelenre" erősödő "egóval" gondolsz-e olyanokat, hogy legmagasabb rendű, meghogy leigázzuk a természetet meg pláne, hogy a legértelmesebb?!

Szerintem a félelem, aggódás, rettegés meg hasonlók eleve genetikus, csupán csak deformálódott, ahogy a szinek árnyalata is végtelen, úgy gondolatok száma is egyedi, egyéni, mást gondolsz ugyanarról este, mint reggel.

" körültekintő, előrelátó félelemről..."

Ebből a mondatból, nekem az jön le, mintha, mi döntenénk el, hogy féljünk vagy ne féljünk. Pedig szerintem, ezt abszolút nem egy tudatos "döntésünk". A félelem minden esetben a jövőre irányul, ami tulajdonképpen, még meg sem történt, és minden esetben, egy (egy bizonyos) gondolat előzi meg. Ez a gondolat viszont, mindig egy tudatos gondolat, ami aztán értékelésre/értelmezésre bekerül a tudat alá, hogy aztán már értelmezve, vissza kerüljön a tudat számára...