Jó kis átverés!!!! (beszélgetés)
Hát igen, csak az az érdekes, hogy valóban kis Pista is bekerülhet.
Ami igaz, hogy lexikon, hogy 10 országban jelenik meg.
Tehát valahol ez a rész nem átverés. Az átverés része talán annyi, hogy ingyenesen kerülsz be, de a saját példány már min. 60.000
Jogilag szerintem megfoghatatlan, hogy mi is ebben az átverés.
Találkoztam ezzel a céggel egy ismerősöm által, én nem tartom rossznak, van egy kör, ahol ez számít. Igaz ő már sok mindent tett le az asztalra.
Reklámnak bár egy kicsit drága, de nem minden az internet.
Őt szerintem céges adatbázisból találták meg, vagy a munkái alapján, más forrást igazából kizártnak tartom.
Nem írtam egy óhajtó mondatot sem, így nem is kívántam semmit :)
Ha Mr. Átlagosjózsi elhiszi, hogy ez így zajlik és igaz is, akkor azon nagyon tudok nevetni, de tényleg :D
:)
Persze, éreztem a csavart. Nem lenne szerintem, aki nem. Dehát nagyon meggyőző volt a weboldal, az email, amit küldtek.
Nekem az volt a legésszerűbb magyarázatom, hogy összekevertek valakivel.
Időm volt elmenni és egy tapasztalattal több.
Ha meg betesznek, akkor legalább egyszer most jól összefoglalva ott lesz, hogy mikor mit csináltam, hol dolgoztam stb. :) Ennek még hasznát fogom venni, mert van, ahova nekem is ki kellene már hamarosan írnom. Úgyhogy én spuciel nem bánom, de szerintem azért könnyű belecsúszni.
Nem igazán érdekel, megmondom őszintén. Simán benne van a pakliban, hogy azt az embert is megtévesztette a dolog és jóindulatból adta meg a számom.
Én ebből nem csinálok gondot. A telefonszámom sok helyen fellelhető, így nem fogok haragudni senkire, aki bárkinek megadja.
Majd rendezem a következményeket :)
Ez már az első pillanattól kezdve gyanús...így a leírtak alapján. Valahol, valami hatalmas nagy csavar van benne, azért ez nem így megy, hogy csak úgy megjelenek egy lexikonban, vagy akármiben.
A nyaralást, biztosítást és hasonlókat áruló ügynököket én is rövid úton küldöm tovább telefonon keresztül. Eddig a legjobb (aki mellettem hallgatta a beszélgetést napokig ezen röhögött): csörög, felveszem, bemutatkozik, majd megkérdezte, h. nem zavar-e? Mire én: DE! Ezzel elköszöntem :D
Még egy kérdésem lenne. Ki volt az aki esetleg infókat adott ki rólad?
Nem furcsállod ezt?
Anélkül mondott rólad valaki infókat, hogy a beleegyezésed adtad volna, illetve azóta sem szólt, hogy mondtam néhány keresetlen szót rólad néhány pasinak vagy nőnek.
Ha nem te írtad volna ki ezt a fórum kérdést már az is felmerült volna bennem, hogy ilyen megtörtént -e valóban :-)))
Ja a perelésre írtad. Dehogy perelem őket :)
Ne viccelj. Ennél azért többet ér az időm. Inkább megeszek helyette egy finom ebédet :)
Dehogynem. Nincs anyaguk. Imádják, ha valaki oda dob valamit.
Az olyan hírek mellet, hogy Kiszel Tünci tegnap megbotlott, ez is elfér :)
Hát én nem buktam, de köszi a jó kívánságot:)
Ha betartják, amit ígértek, akkor benne leszek ingyen :)
Úgyhogy megérdemlem, igaz :)
Akkor meg is érdemled, bocs. Azt lehet átverni, aki hagyja.
Meg azt, aki azt hiszi, hogy egy "ki kicsoda"-féle lexikon szerkesztése így működik. Aki ezt elhiszi, az... nos, az valóban nem olyan körökben forog, ahol lexikonokba való emberek vannak. Láthatott már olyat, de maximum ennyi.
Kis túlzással hetente hívnak, hogy xy vagyok innen és onnan.
Általában megkérdezem, hogy ki adta meg a telefonszámomat, mert ha jól tudom, mi nem ismerjük egymást.
Elmondják, hogy valamilyen számítástechnikai rendszerrel tudták meg.
Válaszom ok rendben, de előre közlöm, hogy nem akarok utazni, nem kötök biztosítást és nem vásárolok semmit. Ha ilyen dolog miatt hívtak akkor köszönöm, de számomra tárgytalan.
Legtöbb esetben ilyenkor elköszönnek tőlem.
Ha nem és tovább erőlködnek leteszem a telefont :-))))