Idősekkel otthon (beszélgetős fórum)
Képmutatás...
Hát, igen: "képmutatás"!
Te ezt így, komolyan, képmutatásnak tartod??
"A kötelék, mely az igaz családot összefűzi, nem a vér, hanem az egymás élete iránti tisztelet s a benne lelt öröm!" (Richard Bach)
(Most találtam itt az egyik naplóban, idehoztam, mert nagyon rímel a bejegyzésedre.)
Rosszul sejtetted.
Anyósom 10 évig élt velünk úgy hogy alzheimeres volt, ezért költözött hozzánk.
Igen, sejtettem, hogy te magad sohasem éltél együtt hosszú évekig idős, beteg emberrel. Olyannal, akinek az élete, az élet-minősége a te válladat nyomta volna. Az teljesen más dolog, elmenni és meglátogatni, és 1-2 órát eltölteni vele, mint éjjel-nappal, minden órában, minden percben ugrásra készen állni, mikor történik valami vele.
Minden ember más, mindenki másként reagálja le az öregségét, a betegségét, a tehetetlenségét. Odafigyelést, támogatást, szeretet vár a környezettől, nem pedig elfordulást, bántást, elítélést.
Ezt irta valahol? Honnan veszed, hogy erről van szó?
Miért kell rosszindulatúnak lenni?
Bocs. De az honnan jön le, hogy „Azért a lakása, pénze jó volt.”? Mármint a nagymama lakása, pénze. Ezt olyan meggyőződéssel írod, mintha biztos lennél benne, hogy így van. Nem volt rá utalás.
Mi van akkor, ha a nagymama most is a saját lakásában él, és a lánya meg a veje költözött hozzá a korára való tekintettel?
Nem tudom, ez is csak egy gondolat. De legalább nem tényként közlöm.
Sok mindent nem tudunk, így pedig nem kellene ítélkezni, és feltételezni dolgokat ismeretlenül, tények hiányában.
Az én nagymamám 80 évesen halt meg. 78,5 éves koráig nagyon tevékeny volt, bár ekkor már 8 éve nem külön élt, hanem az egyik lányával.
Tehát, 78,5 éves koráig mindent csinált, mellette utazott egyedül. Eddig teljesen fitt és mozgékony volt.
Aztán beteg lett és ahogy a betegsége egyre előrehaladottabb lett, ugyan abban az ütemben, egyre kevesebb dolgot tudott megcsinálni + egyre csendesebb lett.
Mi nem erőltettük, hanem nagyon sokat látogattuk, leültünk vele beszélgetni, mert ezt szerette a legjobban. Az utolsó percéig érdekelte, hogy melyik gyerekével, unokájával mi történik...
"Ezt neked jobban kellene értened, hiszen korban te közelebb vagy, mint mondjuk én."
Ezt valóban nem értem, mert az én életemben ilyen nem volt. Csak olyan, aki közel a 80-hoz, fürge volt mint a gyík, de "totál demens". Hosszú évekig gondoztam, ápoltam, vigyáztam rá, de bármilyen is volt, szerettem!
Én megértelek teljesen. Sok idős ember ilyen. Van a családban és hallom másoktól is. Nem tudsz mit tenni. Kitartást a szüleidnek és neked is.
Sokan visszatérnek a gyerek korba és önzővé válnak. Csak ők és az ő problémájuk létezik és a legnagyobb. Nem empatikusak, nem belátók. Sajnos van ilyen. Muszáj kibirni és türelmet gyakorolni velük.
85 éves. Valószínű, hogy rossz a szeme, gyengék a kezei, esetleg remegnek. Az biztos, hogy bottal jár.
A rossz szeme miatt nem tud hímezgetni, lehet, hogy az olvasás mindenképp nehéz neki, a gyenge és reszkető kezei miatt, már nem megy a tésztagyúrás, emelgetés, kézben tartani a krumplit és pucolni, stb.
Ezt neked jobban kellene értened, hiszen korban te közelebb vagy, mint mondjuk én.
És ugye azt sem tudjuk, hogy mi történik, ha a mama valamit nem tud megcsinálni, mert a rossz szemei miatt, ételmaradékos marad az edény mosogatás után. Lehet, hogy leüvöltik a fejét, így inkább nem csinál semmit, csak duzzog magában.
Az is lehet, hogy az együtt éléssel nem jár együtt a beszélgetés, közös TV-zés, közös étkezés, azaz nincs kihez szólnia, és ha valaki véletlenül hozzá szól, akkor elmondja ezeket, vagy mivel senki nem szól hozzá sóhajtozik, mert nehezen viseli.
Biztos nem lehet könnyű ennyi idősen várni a halált, hiszen tudjuk, hogy ennyi idősen már bármikor jöhet.
Ha szellemileg tiszta, akkor magányában, sokat gondol rá és lehet, hogy retteg.
Mi most csak annyit tudunk, hogy a FI-t halálra idegesíti az a mama, akivel nem lakik együtt, és az idegesítő mama miatt, nem látogatja a szüleit. Aztán az is lehet, hogy a szülei is pont annyira idegesítik...
Az viszont tuti, hogy jó volt, amikor a mama beforgatta a háza árát a szülőkébe, amihez már semmi köze, csak a gond van vele. Akár egyedül is maradhatott volna és akkor senkit nem idegesítene...
Na, úgy látom, hogy nagy családi idill van a Fi-éknál. Szép lehet. Én mindig erre vágytam, ja nem...
Semmi nem egyszerű.Eggyütt sem tudnak élni....
Nyit egy fórumot,semmi nem jó megoldásnak,csak a baj van vele mindenkinek.(mert mindenki a mama körül hibátlan). Én kívánom hogy éljen a mama még 10 évet.
Majdnem megkérdeztem, hogy: "Fiam, Te vagy az?" :D
Anyámmal élünk. Folyton hallgatom, hogy mit látott a TV-ben, meg milyen felháborító az áremelkedéstől kezdve a politikán át a háziorvosig minden ... (Az, de ha panaszkodunk, attól nem változik semmi.) A nővéremet ilyenekkel nem terheli.
Próbáljuk könnyen venni, egymás között viccel elütni a zsörtölődését, hogy ne keltsen bennünk igazságtalanul rossz érzést. (Persze, ez arra vonatkozik, amikor indokolatlan a panasza.)
Sajnos nem tudsz mit tenni. Ő ilyen beállítottságú. Megváltoztatni nem tudod: örülj, hogy még van Nektek - ez a legtöbb, amit tehetsz. Meg, hogy amikor hazamész, egy darabig elviseled. :)
Időskorban a személyiségi jegyek sokkal erőteljesebben jönnek elő, kikapcsol az önkontroll e tekintetben. Depresszió? Demencia? Bármelyik lehet.
Anyósom volt halála előtt enyhén demens, előtte sem volt egyszerű teremtés, na de utána... aztamindenit milyen sztorik voltak
Mintha nagyimat írtad volna le, igazi dementor. Pedig ő is rendben van anyagilag, egészségileg, jön-megy, furikázik, barátnőzik, de mégis ömlik belőle a negatív energia. Az öregséget viseli nehezen.
Nem tudsz mit tenni. Néha meglátogatod, meghallgatod a panaszáradatot, megkérdezed tudsz-e segíteni valamit, majd hazafelé kiszellőztetted a fejed, hogy az a sok car amit rádnyomot eltűnjön.
A szüleidet ha már kénytelenek vele élni valahogy néha külön programokkal, vidámsággal vissza kell hozni az életbe, mielőtt magával rántja őket is.
Segítség? Begyógyszerezés vagy elfekvő/idősek otthona?
Persze, hogy nem tudunk semmit, mert csepegteted az infót.
Nem oktatlak én ki csak arra szerettem volna felhívni a figyelmed, hogy milyen érdemtelen módon beszélsz a nagymamádról. De nem vagyunk egyformák...