Idézetek, bölcsességek (beszélgetős fórum)
A növények megtalálják a helyüket. Forróságban az egyik, kövek között. A másik félig hó alatt, dermesztő szelekben. Amelyiknek nem jár, az esőt sem kéri. Panasz nélkül tudják a rájuk szabott leckét. Igen. Ezen múlik talán minden. Felismerni a senki másra nem érvényes, az abszolút kiszabott, személyre szóló utasítást.
Jókai Anna
Ne a hóban, csillagokban,
Ne ünnepi foszlós kalácson,
Ne díszített fákon, hanem
A szívekben legyen karácsony!
Szilágyi Domokos
Legyen veled Karácsony Angyala,
legyen áldás és ünnep az Ünnep,
szeretet simítsa lelkedet,
mikor a csengők megcsendülnek.
Ara Rauch
Minden szívből szóló karácsonyi énekben, a kandalló ropogásában és melegében, az ünnepi ebéd közben, a beszélgetésben és nevetésben, minden képeslapban, amit egy barát vagy a család küldött, minden, amit ebből meghallunk, és ami elgondolkodtat bennünket, az maga a szeretet.
Noreen Braman
Neked pedig:
Valaki titokban rólad álmodik,
Valaki szövi legszebb álmait.
Valaki boldog, ha szemedbe néz,
Valaki követ, bármerre mész.
Valaki szemében könny ragyog,
Valaki szeret, s az én vagyok.
Egy klasszikus:
Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
"Ezüstpárákban álmodó hegyek
tündéri folyók felé lejtenek,
melyek fölé az ámult, ifjú hold
aranyló arca szomjasan hajolt,
s úgy csókolja a vizeken a fény,
ahogy emlékeimben téged én."
Hajnal Anna
"Köszönöm, hogy te vagy.
Az órát köszönöm,
Amelyben fényül nyert e
Világtalan világ,
Köszönöm, hogy kezed
Kinyújtottad felém,
S árnyául elfogadtál sugárzó
életednek..."
(Móra Ferenc: Aranykoporsó)
"Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás."
Ady Endre
- Mondtam már, hogy szeretlek?
- Ma még nem. De nem kötelező.
- Szeretnem Téged? Ezt nem én döntöm el, nem szabad választás. Így alakult.
- Mondanod nem kötelező.
- Akkor mit mondjak? Hazudjak Neked? Vagy beszélgessünk másról?
- Akármiről beszélgetünk, tudom, hogy szeretsz. Hallom a hangodon.
- Tudod nekem ez néha fáj.
-Miért?
- Mert itt ülünk ezen a polcon, egymás mellett, és én nem tudom szeretsz-e.
- Hogyhogy nem tudod?
- Nem mondod sosem.
- Szerintem nem kell mondani. Rád nézek, és látod. Megszólalok, és hallod a hangomon.
- De nekem néha kéne, hogy kimondd.
- Akkor mások vagyunk.
- Fogod mondani?
- Fogom. Mert akarod.
- Szeretlek.
- Én is.
- Nem mondtad ki. Most se.
- Azt mondtam, hogy én is.
- Az nem ugyanaz.
- Dehogynem. Én is szeretlek.
- Magadtól mondd.
- Szeretlek.
- Hát ez most nagyon magadtól volt.
- Neked meg semmi se jó.
- Nem is szeretsz.
- De Te se.
- Akkor megegyeztünk.
- Meg.
Majd hátat fordítottak egymásnak, és soha többé nem szóltak egy szót se.
A plüssnyuszit végül elvitte egy másik kisgyerek, a plüssmackó pedig örökké bánta, hogy nem mondta ki időben, hogy szeretlek.
*-*
Elmélyülten húzta a vonalat a homokban.
Én csak mosolyogtam rajta, hisz olyan nevetségesnek tűnt, ahogy egy fiatalember erőlködik, hogy a körmértanilag pontos legyen. Talán körzőt is használt volna, ha nemmérföldekre vagyunk a civilizációtól.
Rajzoltak nekem már sok mindent gyermek koromban, legtöbbször piros kis szívet, de egy idilli családi képre is emlékszem, amit valamelyik kis hódolómtól kaptam még évekkel azelőtt.
De még senki sem akart nekem kört rajzolni a homokba az éjszaka közepén.
De Ő megtette.
-Tudod, sokat gondolkoztam, mit adhatnék neked a mai különleges napra - szólalt meg miután befejezte a rajzolást.
-A születésnapom csak jövőhónapban lesz - ellenkeztem vele.
Megfogta a kezem és a kör közepébe állított.
-Mikor kisgyerek voltam, egy nap édesanyám lehozott a partra - folytatta.
- Fogócskáztunk, homokvárakat építettünk, miután kellőképpen elfáradtunk leültünk a homokba.
Váratlanul a kezébe vett egy kavicsot, mellyel egy kört rajzolt.
Felemelt és a kör közepébe ültetett.
Majd azt mondta:
"Van egy világ a lelkemben, talán pont ilyen alakja van, melynek Te vagy a közepén.
"Megöleltem.
Hosszú percekig csak álltunk egymásba fonódva, anélkül, hogy bármelyikünk is megszólalt volna. Kapcsolatunk legszebb pillanatai voltak.
Azóta évek teltek el, a diákszerelem elmúlt.
Az életem során rengetegszer kaptam már szívet képeslapra,bögrére vagy épp ágyneműre nyomtatva. De csak azon a nyári éjszakán,csak akkor egyszer, kaptam valakitől egy kört, melybe egy egész világot zárt.
:')
"Tudod, van, hogy elmegy és nem hagy semmit maga után.
Nem búcsúzik el, nem ír levelet.
Egyszerűen csak kisétál az ajtón.
Te azt hiszed, viccel, nem gondolja komolyan. Vársz, hogy majd nyílik az ajtó és belép.
Nem érdekelne a magyarázat: hol volt, mit csinált.
Te csak folytatni akarod ugyanúgy.
De az ajtó nem nyílik, a telefon nem csörög és Te ráébredsz, magadra hagytak.
Vádolod őt, majd magadat.
Keresel valamit, amibe kapaszkodhatsz, amiben reményt lelsz.
Meglátod, hogy a kedvenc poharát a szekrényben hagyta.
Újra hinni kezdesz, hogy majd eszébe jutsz, és igen hiányozni fogsz neki, végül rájön, hogy nem élhettek egymás nélkül.
Mindennap áttörölgeted a poharat, tisztán tartod, hisz bármikor visszatérhet és ismét forró tea
mellett beszélgethettek órákat, vagy egyszerűen csak egymás karjában fekhettek az ágyban.
De nem jön.
Egyre keservesebben telnek a napok.
Majd valakitől megtudod, milyen boldog, élvezi az életet.
Rádöbbensz, hogy nem hiányzol neki, nem gondol rá, már lehet az emlékeiteket, se őrzi. Elfelejtett.
Összetörik a lelked.
Tartod magad, már nem sírsz.
Otthon aztán földhöz vágod azt, ami reményt adott. Az apró kék poharat."
*.*
Az ember jórészt azzal teszi tönkre az életét, hogy rettegve vagy reménykedve folyton azt várja, mi lesz holnap. Nincs egy pillanatnyi nyugta sem, mindig a következő pillanatra gondol, aztán az utána következőre. S így nem tudja élvezni a jelent.
Robert Merle
"Hull a hó,
hull a hó,
mennyi apró télapó!
Igaziak, elevenek,
Izgő-mozgó hóemberek.
Nagykabátjuk csupa hó.
Honnan e sok télapó?"
Osvát Erzsébet
"Télapóka öreg bácsi,
hóhegyeken éldegél.
Hóból van a palotája,
kilenc tornya égig ér."
Donászy Magda
"Hóval lepett égi úton
Mikulás már útra kél,
csillagok szállnak fölötte,
s vígan fut véle a szél."
Zelk Zoltán
"Három nehéz dolog van a világon:
Úgy mondani igazat, hogy senkinek ne fájjon...
Úgy mondani kellemest, hogy hízelgés ne legyen...
És úgy érvényesülni, hogy senkit se tapossunk el."
(Goethe)
Tudod, arra gondoltam,
akkor is jó élni,
ha úgy látszik,
keserű a világ,
rosszak az emberek,
egyik pofon után a másik ér,
ha körülöttünk minden elromlott,
akkor is érdemes élni,
küzdve is, betegen is,
fáradtan, néha elkeseredten is,
addig, míg él bennünk az öröm csírája,
az öröm csírája pedig nem pusztul el,
míg van valaki,
akár csak egy ember is él ezen a világon,
akinek fontos az életünk.
"Csak törpe nép felejthet ős nagyságot.
Csak elfajult kor hős elődöket;
A lelkes eljár ősei sírlakához,
S nyújt régi fénynél új szövetneket.
S ha a jelennek halványul sugára:
A régi fény ragyogjon fel honára!"
/Garay János/
(szigetváron olvasható egy réztáblán)
Lilla – Eljöttem .. Apu…
...Emlékszel még? - Apu?
Mézédes gyermekkorom
Nektár íze számon,
Ahogy papírszívet fest
Óriáskezed.
És egyre csak
Nevetsz – nevetsz…
Mint - megcsillanó
Könnycseppben
Olvadó emlékezet.
Mosolyogj!
"Ha nincs jobb semmi, mire várj
Ha száz fal kényszerít, hogy állj!
Ha nem tudod, honnan jöhet remény
Csak mosolyogj, bízz, dolgozz, táncolj és zenélj!
Mert kiviláglik majd Csillagod
Mert bizton eljön a Te napod
Mosolyogj mindig, ez nem hiba
A mosolyod számít,... hát add szeretettel oda!"