Hónap végi spórolás: nagyanyáink és saját ötleteink: (beszélgetés)
Igazad van, én is azt látom, hogy lassan oda jutunk, hogy a normális étel egészségtelen, együnk helyette pirulákat arany áron vagy nehezen beszerezhető a fene tudja honnan származó, felismerhetetlen és olvashatatlan cimkével árult ilyenolyan cuccokat, mert az baromi egészséges (no és a forgalmazónak rendkívül megéri).
Azzal a mozgalommal inkább egyetértek, hogy azt együk, amit 50 km-en belül megterem.
Az én férjem szerencsére elég otthonosan mozog a konyhában, de apukám tényleg csak a teavízig jutott el, viszont szívesen vett szakácskönyveket és adott ötleteket az asztal mellett ülve anyunak :-) Még a konyhalányi dolgokba se folyt bele. (gondolatban elnézést kérek tőle, mert nagyon dolgos és jó ember volt egyébként)
Vissza a férjemre: tanyán nőtt fel, jószágok közt, az anyukája körül szeretett sertepertélni a konyhában, de semmi húsos dologhoz nem szeret hozzányúlni, kisütni, megkóstolni aztán végképp nem mondjuk egy fasírtmasszát, de ha sütiről van szó, akkor van amikor elkészül ugyan vele, de vagy semennyi vagy csak a fele jut el a sütőig.
Én ezen a nyáron a Kisfiaimat tanítom főzni. Az én Uram finoman főz, de nagyon kivonja magát a konyhai dolgokból.
Az első leckénk spagettiszósz volt, a második a jövő héten csilis bab lesz. Hiába van itt a nyár, ilyen kajákat rendelnek. Mondjuk ezekkel jól lehet lakni legalább. Lehet, hogy erőltetnem kellene a salátákat, de akkor óránként esznek :)
Tegnap gulyáslevest csináltam és egy óriási tepsi fonott kakaós kalácsot egy kiló lisztből. Ma csirkecomb lesz rizzsel és vegyes salátával. Levest, sütit nem csinálok.
:-)) Tetszik ez a mondás! Egyébként ügyes vagy, és tényleg kreatív az ételek terén!
Abban a linkben amit idemásoltam, a padlizsán volt a harmadik bűnös. Azt is szoktam készíteni, sokféleképp lehet és mind finom.
Nálunk is volt cibere, meggyleves, meggyszósz, sajnos semmit nem tudtam belőle eltenni mert a gyerekeméknél van egy fa, amin isteni, szinte fekete meggy van, de nagyon öreg, öröklött fa, felkurtítva és nem értünk el többet még létráról sem. A piacon 450-500 Ft, de közel sincs olyan mint a mienk. Annyira szeretem frissen a sokféle finomságot belőle, h inkább megettük most. Na meg mialatt magoztam, egy a tálba, kettő a számba kb
Képzeljétek, a férjem azt kérte, hogy tanítsam meg paprikáskrumplit főzni!!
Eddig az összes konyhai munkálkodása az volt, hogy a teához fel tudta forralni a vizet de tavaly (nagy úr a kényszer ) megtanult lecsót csinálni és idén a paprikáskrumpli elkészítésére vágyik!!! :))
Ó, Te szegény!
Voltál orvosnál? Írt fel valamilyen gyógyszert?
Remélem hammar meggyógyulsz!!!
Mellékesen egy kollegámnak olyan torok-hangszál gyulladása van, hogy megszólalni sem bír...
Hogy nem megy az a...ba a sok hülye tudor!
- Már elnézést a kifakadásomért! Ez a dolog már mindennek a teteje? Vajon kinek éri meg, hogy lebeszélje az embereket a krumpliról és mit ajánl helyette, ami neki megéri???
Sok szegény embert mentett meg és ment meg még ma is az éhezéstől a százféleképpen elkészíthető krumpli! Nem is beszélve róla, hogy finom!
Újkrumplit sütni vétek! Nagyon vizes, így nem is sül rendesen, csak párolódik, és össze is esik, pedig milye drága az elején még!
Az első újkrumpli nálunk mindég egytálétel.
Újhagyma zöldje, krumpli, virsli, egy-két paprika karikára vágva, só, kis bors. Mivel ilyenkor még csak egy kilót kockáztatok meg, ha kevésnek látom, a végén lehet ráütni néhány felvert tojást is. Fejes salátával a tavasz hirnöke ez az étel! El is mondjuk mindég, hogy : újság hasamba, betegség a pokolba! :)
Nagyon ügyes voltál!!:)
Én most a meggyet tettem el, most meggy van meggyel:))
Ebéd meggyleves tejszín ízű pudinggal habarva,és még meggyes piskótát is kell sütnöm a gyerekeknek, amit lassan el is kezdek a meleg előtt!:))
Sziasztok!
Ma is nagyon rendes voltam!! Mostam két kört, és ráadásul utána még függönyt is! Elpakoltam az eperlekvárjaimat, rendet raktam a kamrában, vettem növénytápot, meglocsoltam a kertet, kicsit kertészkedtem, sütöttem csirkecombot (csak sóval, kacsazsírban, pirosra ), zöldborsós, sárgarépás, bambuszrügyes rizst, édes csilivel és mangómártással (lidl akció). Utána epreröntetes csokifagyi volt.
Ebéd után egy jót aludtam, és tévéztem, tehát még pihentem is!
Mindez azért sikerült, mert pénteken korán végeztem és sikerült bevásárolnom! Jó dolog normális ideig dolgozni!
Hogy miert nem hasznalnak az antibiotikumok?
Mert az Elelmiszer Iparnak a kormanyok megengedtek, hogy az ember alltal is hasznalt Antibiotikumokat hasznaljak az allatoknal, azokat az allatokat mi meg elemiszerkent megesszuk.
Igy az elemiszer ipar penzszerzesi kapzsisagaert a mi egeszsegunk fizet meg.
Pár éve a férjem is nyáron szedte össze élete első tüdőgyulladását, közel a 60-hoz. Sokáig tartott mert a második v harmadik antibiotikum segített, akkor mondta a gyógyszerész, h újabban ez így szokott lenni. Azért írom, mert ha nem jön be az első, ne aggódj.
Visszatérve az étkezéshez, most annyian támadják a tejet minden változatban, elég erősen le is csökkenettem a fogyasztását, bár veszek rendszeresen ilyen-olyan ételekhez. Tegnap - hosszú kihagyás után - megettem egy tálka tejet, beleaprítva egy korpás kiflit. Háááát ahogy anyukám mondaná, vérré vált bennem. Annnnnyira finom volt!
Konyhai ötlet:
Kefírből is kiváló krémsajt készíthető. Szűrőben, egy edény fölé téve, egy éjszaka alatt lecsöpög.
Én a levet is eltetem, még tervem van vele, mert olyan, mint az író, ha nem tévedek.
A krémsajtot akár egy "hamis túrós csusza" nevű ételhez is fel lehetne használni, mert a túrót és a tejfölt együttesen helyettesítené rajta. Én most még tovább préselem, egy kendőbe csavarva, kis súly alatt van az anyag.
Szegénykém.
Ötletem sincs, hogyan "sikerül", de én is rendre összeszedek valamit.
Talán, hogy a szervezet még nem állt át a melegebb időre, az öltözékünk meg máris nyárias...De ebben nem vagyok biztos.
Wgyszer nyár közepén komoly tüdőgyulladásom lett azért, mert városnézésen voltam: hűvös árnyék, pincemúzeum, templombelső..onnan a napos utca, majd megint valami múzeum... ez ismétlődött párszor, én pedig nemhogy kardigánt nem vettem fel ha hűvösbe mentünk, de még jól is esett a lehűlés. Na utána pár nappal már szigorú fekvés, injekciók...
nem nehéz... annyi hülye járványnak adott teret ez a locspocs, hűvös, nyálkás idő, h simán terjedtek a légúti kórságok...
Jobbulást neked! Nem jó dolog ez, gyógyulj hamar!!!!
További ajánlott fórumok:
- Trisót keresek, nagyanyáink tisztítószerét. Lehet ilyet kapni mostanában valahol?
- Ötletek, tippek, nagyanyáink házipraktikái
- Óvodai SZMK. Ti hogyan, milyen módokon gyűjtötök pénzt a kispajtásoknak? A mi ötleteink kifogyóban...
- Tudja valaki, mit használtak fogzásra anyáink, nagyanyáink?
- Avonosok! Ti mivel szoktátok fellendíteni a forgalmatokat? Osszuk meg egymással ötleteinket!
- Természetes kozmetikumok (ahogy nagyanyáink csinálták)