Hónap végi spórolás: nagyanyáink és saját ötleteink: (beszélgetés)
Kimaradt, hogy már akkor is sokallottam a gyümölcsárakat. Innen ugrott be ez a történet.
400 Ft-os barack, plusz a többi, meg a lekvárfőzés energiaköltsége... Meggondolandó. Még akkor is, ha nálam 2-3 üveg készülne legfeljebb.
Még pár évvel ezelőtt vitába keveredtem egy okostojással egy fórumon, aki közölte, hogy aki nem főz be, az nem tud gazdálkodni. Kérdeztem, mégis, akinek nincs saját gyümölcsfája, mit csináljon?
Az volt a konkrét ajánlata, hogy menjen az illető a piaci nyitva tartás végén vásárolni, vegye meg a törött gyömölcsöt fillérekért, amit úgyis kidobnának, az lekvárnak tökéletes.
Nehéz volt felhívni rá a figyelmét egy illedelmes fórum keretein belül, hogy nem normális, de nagyjából sikerült. (Ugyanis amikor megkérdeztem, mégis hogy csurogjak végig gyalog a fél városon meg a buszon, közölte, hogy meg lehet azt oldani tartállyal...)
Köszönöm, de szerencsém van. A helybeli fogorvos jihúzza TB-re, amit kell, a fogtechnikust többen ajánlották, mert olcsón és jól dolgozik, akár részletre is. Igaz, talán kevésbé szép az a munkája, amit az egyik ajánlónál láttam, de nem fog zavarni, ha lesír róla, hogy mű. Már a feltűnő hiányok előtt is rosszul rágtam, elegem van.
Plusz bónusz, hogy a húgom finanszírozza.
Ezeket csak simán kihagyom. Fiúk örülnek, ha övüké lehet a jeges. Mindenki jól jár.
Pár éve Győrbe menet barátnőmék végig hisztizték az utat, hogy álljunk meg minden boltnál hűtött italt venni. Mert hűtőben fél literest tartanak vagy kisebbet - aranyárban. Csak álmélkodtam rajtuk, nekem elég volt az egyetlen másfél literes meleg löttyöm :)
Hát már nem volna érdemes még utcai bódéból sem enni, már az is irtó drága.
Én a Lehel piacon butikoztam sokat, a galérián. Volt vagy hatféle kínai, de voltak rendes, tényleg butik minőségű árudák is, cipő, fehérnemű, minden a világon.
Vettem egy nagy kocka ementáli rántott sajtot, és azt rágicsálva végignéztem mindent. Ruha turci is volt, meg olyan meghatározhatatlan profilú kis üzletkék, csecsebecsékkel, azokat is irtó szerettem. Amíg a közelben melóztam, szinte minden ebédidőmet ott töltöttem.
Most elég szomorú látvány. Én nem is értem, miért nem éri meg ott kisebb üzleteket üzemeltetni. Olyan jó volt, mindennek tudni a helyét.
A Rákóczi út is jó volt, a Keletitől az Astóriáig én mindent meg tudtam venni, amit csak akartam. Cipőt, csizmát, kabátot, bármit.
Nálunk is menő volt a központban üzletet nyitni, amikor a város felépítette a rengeteg beton-akármit, a földszinten tele üzlethelyiségekkel.
Volt amit a város adott ki bérbe, volt ami helyiséget eladott, de olyan vevőnek is, aki csak kiadta bérbe. Eltelt 1-2 év, és az üzletek sorba zártak be, mert akkora lett a bérleti díj, hogy nem győzték fizetni. Amelyik tudja, egy ideig megpróbálja az áraiban érvényesíteni, de vagy totál tönkre megy, vagy kiköltözik egy kevésbé forgalmas helyre, hogy normálisabb árakon talán majd vevője is lesz.
Tegnap nagyon meglepődtem: van a városban egy nagybani zöldséges, megnéztük a befőző paradicsomot (az enyém sajnos tönkrement, kaput :-((( Megfelelő paradicsomot nem találtunk, de megnéztünk még két-három forgalmasabb üzletet is, és itt ért a meglepetés: a nagybanin kis dobozos áfonya 450,- Ft (szeretem, vettünk egyet), a másik két zöldségesnél az egyik helyen 650,- Ft, a másik helyen 800,- Ft !!! volt ugyanaz a minőség, ugyanaz a mennyiség. Jó, tudom, hogy a nagybani árak olcsóbbak, na de lakótelepi üzletben (mondjuk a város legdrágább része az igaz) ilyen árak?! Mégis, mire gondolnak, hogy miből élnek az emberek?!
Igen, nyilván nem tartozik az "alap" élelmiszerek közé, de a többi, szezonális gyümölcs sem olcsó.
És nem érné meg beutazni a legközelebbi piacra, legalább a télire valót olcsóbban bespájzolni kistermelőtől. Ha úgy számolod, hogy kilónként veszed meg kb. 1000 Ft-tal olcsóbban, annyit nem költesz el buszra!
Piacon, kistermelőnél egész biztos nem az import árút veszed! De ez csak ötletelés, mert az sem mindegy, mekkora úton kell cipelni.
Olvadt fagyit szeretem!:)Hideg az még, de már lágyan krémes.
Húslevest csak langyosan, másképp nem tudom érezni a finom ízeket, szinte leégeti az ízlelőbimbóimat.
Felháborítót mondjak??:)Nyáron, a frissen lefőzött déli kávémat teli pakolom jégkockával!!:):)
Imádom! Hát még cukrászdában, vanília fagyival, jéggel, tejszínhabbal...nekem mennyei.
A langyos sörnek már az olvasatakor is megmozdult a gyomrom...:):):)
Ahányan vagyunk, annyi félék, és ez így van jól!
Nem a fogamat bántja és torkom is rendben van.
Egyszerűen nem tudom lenyelni, ezt nem lehet másképpen leírni. Mintha jeges víz alá nyomnának :)
További ajánlott fórumok:
- Trisót keresek, nagyanyáink tisztítószerét. Lehet ilyet kapni mostanában valahol?
- Ötletek, tippek, nagyanyáink házipraktikái
- Óvodai SZMK. Ti hogyan, milyen módokon gyűjtötök pénzt a kispajtásoknak? A mi ötleteink kifogyóban...
- Tudja valaki, mit használtak fogzásra anyáink, nagyanyáink?
- Avonosok! Ti mivel szoktátok fellendíteni a forgalmatokat? Osszuk meg egymással ötleteinket!
- Természetes kozmetikumok (ahogy nagyanyáink csinálták)