Hónap végi spórolás: nagyanyáink és saját ötleteink: (beszélgetés)
Trappistát én már nem is veszek, vagy nagyon megnézem miféle...
Étolaj literes, 2 literes kiszerelésben szinte mindenhol van. Remélem, feléd van azért olyan üzlet, ahol tudsz vásárolni kisebb mennyiséget is!
Én sem veszem meg amit kínálnak, ha egyszer nem kell.
Van, ahol a túró 450 gramm, a savanyú káposzta 8-900. Na ezeket sohasem veszem meg.
Már régóta nem tudnak elcsábítani a szórólapok. Ami kell, azt veszem meg. Ha megéri, legfeljebb egy kicsit korábban, mert nem vagyok a zsebem ellensége. Jó dolog a mélyhűtő!😀
Ez jó nagy marhaság, mert nagyon sok az egyedülálló, vagy az 1-2 személyes háztartás.
Nálunk a piacon van citromlé 1l-es, férjem azt viszi, mert nem szereti a munkahelyi víz ízét. a boltban is van, csak sokért ugyanaz.
Letojják a vásárlók igényeit, pedig arra kellene fókuszálniuk, hogy ők is jól járjanak.(a bolt)
Ez olyan, mint a vásárolj 2-őt, vagy 3-at. Nem szoktam általában, inkább máshol veszem meg. Nálunk sincs tárolóhely.
1-2 évvel ezelőtt felújították a P.ennyit, no én is elmentem, hogy szétnézzek, mondom majd néhány apróságot veszek. Keresem a fél literes citromlét: az nincsen csak 2 literes, vigyem azt. Minek, amikor a fél liter is elég 5-6 hónapig. Keresem a trapistát, jó lenne negyedet, de max. felet venni. Jajj, az úgy nincs, vigyek egy egészet, étolajból csak 5 literes... erről ennyit. Mi a fenének vennék fél évre való valamit egyszerre, nagy az esélye, hogy rám romlik. Köszi, egy doboz tejfölért, vagy kiló lisztért pedig nem fogok annyit gyalogolni.
Ezeket az üzleteket is a nagycsaládosoknak, ill. a jó nagy kamrával, szobányi hűtőládával rendelkezőknek találták ki.
Azt a kaját akkor nekem kell megfőzni is. És rántott sajtot körettel, az energiát is számolva, nem tudom, kihozok-e annyiból, mindenesetre a különbség nem ver földhöz.
Ilyenkor nekem jó, mert még a fejem se kell törnöm. Magamnak nem is biztos, hogy főzök.
Múlt héten, éjszakásban, itthonról vitt ételt.
Mikor hogy alakul.
Az akkor volt, de már - szerencsére - nem így van.
Nincs szükség már kimenni, mert sok üzlet bent van már régen a városokban. A városszéliek pedig előbb-utóbb kiürülnek sok helyen. Nem is mondtam, hogy mostani, és magyar találmány. Rossz találmány. Már ők is látják, mert fogynak a vásárlók.
amit a takarítónő főzött nekünk,az isteni volt.olyat csak disznóvágáskor ,vagy ha van egy nagyon jó hentes ismerősöd.volt benne máj,nyelv,valami húsféle,disznóbőr,jó pörköltösen,kicsit csípősen,krumplival összekeverve.
a spárban szoktam húst venni,hát már ott is eladják a régi húst,de előtte talán lemossák.
... huh !! hát tényleg nagyon önálló kis társaság :)
... ha belegondolok h én + annyira hülye voltam a közlekedéshez h nagyon sokáig nem mertem elindulni semerre :( nem is ismertem csak a Keleti bal oldalát , azt is csak kicsit :( :( még 10en évesen is :( a fiam + mikor a lányunk bent volt Pesten Anyumnál levelet írt a Mamának és bement Pestre bedobta és elszaladt , hazajött , legközelebb a Mama utána küldte a lányomat , ő elkapta a grabancát h micsoda dolog ? h bemegy és elszalad ?! na ők már nem voltak olyan bénák mint én , inkább apjuk :) ebből :)
... de jó ilyet is olvasni ! nem csak nyafogást !!!
... mikor 2001-be eladtuk Anyum lakását 1 olyan vidéki kőműves vette + a gyerekeinek aki kicsit rögtön át is szabta a lakást a gyereke igénye szerint , a srácnak volt lakáselőtakarékossága , vett fel hozzá kölcsönt a falujukba lévő takaréktól és beköltözött őszre Pestre , odajárt egyetemre , az egyik szobát kiadta 2 egyetemi társának , abból fizette a kölcsönt + a rezsit ? mikorra ő befejezte az egyetemet , addigra az öccse is követte őt a lakásba .... úgy tervezték h majd ha végeztek a sulival eladják a lakást és indulótőkének jó lesz majd az ára :) :) valami vállalkozáshoz :) / azért vannak még okosan gondolkodó , gondoskodó emberkék is :) :) /
További ajánlott fórumok:
- Trisót keresek, nagyanyáink tisztítószerét. Lehet ilyet kapni mostanában valahol?
- Ötletek, tippek, nagyanyáink házipraktikái
- Óvodai SZMK. Ti hogyan, milyen módokon gyűjtötök pénzt a kispajtásoknak? A mi ötleteink kifogyóban...
- Tudja valaki, mit használtak fogzásra anyáink, nagyanyáink?
- Avonosok! Ti mivel szoktátok fellendíteni a forgalmatokat? Osszuk meg egymással ötleteinket!
- Természetes kozmetikumok (ahogy nagyanyáink csinálták)