Hónap végi spórolás: nagyanyáink és saját ötleteink: (beszélgetés)
hát már én sem,mivel a soványságom miatt már nemigen csúfolhatnak.
Megkérdezhetem, hogy ez a Hókefélke elnevezés honnét jött? Lentebb is olvastam az előbb. Valami vicces történet kapcsolódik hozzá, vagy valakinek a ragadvány neve??
Olvasom a töpörtő sütés rejtelmeit. Mi disznó öléskor nem kockákra vágtuk a szalonnát, hanem olyan, és akkora csíkba, mint amit a cigánypecsenye kajára szoktak. Még aznap kisütöttük mind, bödönbe raktuk, zsírral beborítottuk, hogy légmentesen záródjon.Hónapokig rájártunk, mindig friss volt, ahogy kiolvasztottunk belőle egy-egy adagot.
... dehát engem nem zavar h nem vagyok Hókefélke :))))))))tojok rá ! :(
Én se sózom meg, éppen amiatt, amit írtál. Csak a fogyasztáskor.
jesszus,én aztán nem tudnám.halvány gőzünk sem volt kinek a nevén van a telefon,az enyémen,vagy a lányomén.aztán mondja a nő,egy férfién.akkor esett le,hogy réges régen még a lányom apjától kaptam a telefont.így aztán Pesten bement,kapott,aztán a lányom elhozta.
Nem mert bőrnélkül sütöm,és mikor majd kész leszűröm nem lesz barna a zsír mert nem ég tovabb.Amit alatta hagyok azzal sül szépen meg.
Nem nagyon sózom csak pergetek rá vlmennyit.
Ha bőrös is a zsirnakvalo lehántom róla a bört.
A Sim kártyát az ügyfélszolgálaton beleteszik, ha te maga otthon nem tudod.
A mai kártyák már több méretben leválaszthatók a hordozó-kártyáról, az én telefonomban is egy apró kártya van.
ne mondj ilyet,mindenki olyan,amilyennek tartja magát.mondják az okosok.sok jót nem tudnék mondani magamról.
... múlthéten telefonáltak a T-com-tól h lejár lassan a szerződésünk , h megújítjuk-e ? hát persze , de mondta az a valaki h küldenek 1 mobilt ajándokba :) gondolom a piac dugig , ha nem is adok érte 4-5 ezer ft-ot , majd ha használom , akkor lesz rajtam hasznuk úgyis :) el is felejtettem ... de ma hozták is a telefont , ez is gagyi , de azt hiszem nem annyira , mint az enyém , ezzel telefonálni is lehetne , ha beleférne a SIM kártya :) azt mondta BUndy az övé nem fér bele :( 1 apró kis vacak való bele :( :(
... én 18 voltam , de többnek néztem ki :( már akkor is csufi voltam , de akkor se zavart ! nem lehet mindenki olyan szép mint " Hókefélke " :) és nem szóltak csak mikor született a fiam h apcitól kellett volna 1 nyilatkozat h övé a kisporonty :) ő is az én nevemen volt éppen 3 hónapos koráig :)
engem is jól lebakkeroltak,mert x-nét kerestek,mert a lányom az én nevemet kapta akkor,én meg a volt férjemét viseltem.fogalmam sem volt,miről van szó,hogy miért szültem ilyen fiatalon.mondjuk,ha megnézik a papírt ,látták volna,hogy 28 éves vagyok.
a szomszédasszony,vagy az ember tüzel.
héjával,vagy anélkül.bevallom,én héjastól szeretem,de az a rumli,ami marad utánam,akárhogy vigyázok.mikor beteg voltam,biztos mondtam már az eladófiú a lányomtól kérdezte meg,melyik a tarja.tényleg rá kellett volna bökni a legdrágább marhahúsra.
... füst ?!!!! csak nem begyújtott valami okostojás :) ?!
a régi szép időkben mi is azt sütöttük először.olyan illata volt,még a holtak is föltámadtak volna tőle.mondtam is,annak aki maradt,csak ki kell ballagnotok, itt van 10 percre.utána jött a rántott hús,meg a pörkölt.az készen volt,de a rántott húsnak kis edényben sok idő kell.a palacsintás ordított a legjobban,rántott húst.azt sem lehet sürgetni,mint semmit sem.
... Erzsike ! seholse vagy !!! egyik kolléganőm mesélte régen h ő + kért a hentestől mittudom én hány deka ?mogyoróját ! a pasi nevetve mondta neki h max 10 dekát tud csak adni :) :) dehát 1x mindenkinek el kell kezdeni valahol :)
... háááát nekem is volt 1 nagyon morcos banyám 1 ápolónő , úgy bacta belém a tűt , mintha rögtön kész lenne rá h kinyírjon ! amikor a fiam született , azt mondta h ő Anyám helyébe agyonütött volna ! :( :( nem volt a kedvencem az a nő :( :( nem én voltam az első , de mégcsak az utolsó se , aki nem volt férjnél ... dehát ez mindenkinek a saját dolga ! de a dokinő tündéri emberke :) néhány évvel volt idősebb nálam , mikor a fiam született azt hiszem akkor volt utolsó éves ? az egyetemen :) de nagyon rendes volt :) mindnek ilyennek kéne lenni :) :)
szépre száll a füst.be is menekültem a ruhákkal együtt.
... nem szokott megereszkedni ? a tepertőd ? Anyósom nem sózta + csak amikor ettük , h ne puhuljon + , az egyik kolléganőm + csak keveset sütött ki 1x-re és felaprítva fagyasztotta le a nyers zsírszalonnát :) aztán , mikor tepertő ehetnékjük volt kisütött még 1 adagot , persze ezt már csak a legvégén , mert amikor vágtak , akkor szegénykém másnap az volt a dolga a zsírt kisütni :( :(
... köszi ! megpróbálom , már jó régen nem sütöttem mert a hentes fiúk itt nálunk nagyon finomat sütöttek régebben , igaz , h mostanába nem is jártam feléjük :( de olyan csodálatosa szép húsuk van mindig , h én + nem tudtam megállni h ne vegyem + , hát nem megyek hozzájuk 1 db-ig , míg a taxisofőr elvisz :) messzebbre , olcsóbb húsért :)
... na ja ! aki úgy szereti :) de aki máshogy szereti az másképp sűríti :) ahány ház , annyi sűrítés :) / de a paradicsomlevest szerintem is csak így lehet :) rántással :)
minden" rendes magyar ember" tesz bele rántást!
föliratkoztam a kacsahájra,de azóta sem jött.szerdán elmegyek a kedvenc húsosomhoz,felveszem vele a szemkontaktust/Polcz Alaine/mondom szép húst adjon nekem,ne olyan öreget,amilyen én vagyok.a legtöbben azt sem tudták,hogy mi az a diója,én a húsokhoz értek,viszont rengeteg dologhoz nem.
nekem sem volt,már akkor csodálkoztak rajta.hát nem a szegények.de szerintem mindent megtettek,amit lehetett,de a rossz álmomban se jöjjön vissza,mondjuk,aki szoptatni tanítani akart volna,olyan volt,mint a pokróc.aztán,mikor hazahoztuk,mindenki dicsérte, milyen szép gyerek,de én ugyan egy fillért sem adtam.mert ugye a vért én sem bírom,biztos azért jelentkeztem az egészségügyi szakközépiskolába.de hálistennek nem vettek föl,talán tízszeres volt a túljelentkezés.ezért elmentem irodakukacnak.
Dodi !
Rántást nem teszel a paradicsom levesre?
Én azzal kezdem, vékony rántást csinálok,pici hideg víz, és arra öntöm a paradicsomlevet. Próbáld ki legközelebb.
Nekem nem habzik se tésztával, se rizzsel. (fiam rizzsel szereti, én pedig T-RIZZSEL)
[link]
Szombaton sütö5em én is.
Tudod mitől lesz finom?
Mikor mar látod nem sok kell hogy megsüljön huzd le és szürd le a zsírt.
Vagy fél decinyit hagyj alatta és tedd vissza sülni.
Én lángelosztót teszek mindig alá .Ha visszatetted sül ki belőle még zsir pirosodik is.Látod mikor kész.Ezt a zsirt ne öntsd a többihez mert ez sültebb más izű.Ezen szokom tojást sütni vagy mittom mit,nem olyan sok de arra jó.
Aztán megsózom a tepertőt és hagyom kihülni.
Nagyon finom alakformáló reggeli.😅Csodás hófehér zsírom lett olyan 8-dl
Veszek még a héten megint had legyen tele a kisbödön.
Olajat csak sütni használok.
Én soha nem főzöm bele a paradicsomlevesbe a tésztát, hanem külön vízben. Nem is mindig tészta megy bele, van, amikor rizs, vagy bulgur, ha van belőle maradék.
... Dodi ! az előbb kimentem meglocsoltam a magaslati levegőn lakó fűszernövényeimet :) és az orgonák mögötti struccpáfrányokat / ott nem jutnak elegendő vízhez , néha muszáj kicsit nekik +ba lottyantani 1 keveset :) / és láttam 1 nyamvadt és nyomorult szál virágzó törökszegfűt , eszembe is jutottál :) kíváncsi leszek h mi lesz a szegfűidből :) mindjárt le is fényképezem , töltöm a fényképezőt :) jövőre szaporítom 1 kicsit :) igaz h csak egyetlen szín , de utána ha majd lesz magja is gyönyörű színek lesznek :)
További ajánlott fórumok: