Hogyan tudjam elviselni egy hóbortos anyós szeszélyeit? (beszélgetős fórum)

Szerintem nem a "sütnivalóm" hiánya a legnagyobb baj! Szörnyeteg vagy és hülyeségeket írsz, neked még nincs tapasztalatod! Milyen anyós leszel????

Már most utálod pedig még nincs is menyed!!!ú

Én imádom az anyósomat, kívánom hogy majd téged is szeressen a menyed de erre kevés esélyt látok!

Akárhányszor is olvasom, sehol nem találom azt a részt, ahol verésre biztatna, miszerint szerinte az lenne az üdvözítő gyereknevelési módszer!

Olvasd el még egyszer, de most kicsit objektívebben!

WOW!Te 38 éves vagy???????

:DDDDDDDDD

Nem úgy tünik,legalább is sütni való alapján nem.

De hát ez a te bajod :)))))))))))

Túl érzékeny???????????????? Szerintem egy érzéketlen, asszony aki már féltékeny arra a fiatal nőre aki a fia életébe lép!

Sajnálom őt is, és a leendő menyét is!

VÉNBOSZI!A nevelési elveid fantasztikusak! Igen igazad van, jól meg kell verni a gyereket ( az a hülye gyerek nem tudja mi a jó neki)!!!!!!!!!!

Könyörgöm hol és mikor élsz!!!!?????????

A középkorban?

Szerintem te elvernéd a fiad ha nem azt a lányt venné el akit te kiszemeltél! És ha azt veszi el akkor jaj nekik!!!!!!!!!!!

Egy fenét az:)))

Inkább túl érzékeny,és emiatt kemény,de jól csinálja:)))

:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

LOL!LOL!LOL!

Bizony-bizony!és az óra körbe jár :))))))))

A dolgok meg fura módon meg ismétlődnek ugye? :D

Whow, kemény, de bizony az éremnek mindig két oldala van!

És a kedvencem: Semmi és senki csak fekete, vagy csak fehér. Pláne nem rózsaszín! :o))

Vénboszi normális vagy?

Nem hiszem el,hogy valaki ilyeneket leír, gondol mint te! Az eldő anyósom egy boszorkány volt egy szdmét állat!!!!!!

Mosta párom édesanyja egy tündér!

Én nem változtam, lehet,hogy az első anyósommal volt baj!?

De igen,komolyan gondoltam,elég rossz ezt hallani valakinek,tudom.

Tapasztalat mondatja ezt velem.A különbség kettőnk közt,hogy én már beláttam,te viszont még nem tartassz ott.Az az érzésem,mire te eljutsz majd odáig,még irtó sokat kell szenvedned,sok-sok pofont kell kapnod az élettől,sajnálom,de ez van.

Tudod,lehet hogy az anyukád egy különösen gonosz teremtésnek látszik,de belülről sokkal érzékenyebb mint te,vagy sok más ember.Ami kihozta belőle ezt a gonoszságot,nem benne kell keresned,menj vissza az ő gyerekkorába.Bizonyosan soha nem mesélt neked arról,neki milyen volt az élete.Hidd el,vannak tőle sokkal gonoszabb emberek,kaphattál volna sokkal rosszabbat is ezt most halál komolyan mondom!!

Nagyon át tudom érezni az érzéseidet,tudom hogy amikor engem megütött az anyám,pontosan mit éreztem akkor:ha lehetett volna szemmel ölni,a következő pillanatban holtan rogyott volna össze!!! :D

Nagyon sokszor kívántam magamban,hogy dögölne már meg!!! :DD

Most mosolygok ezeken,pedig akkor halálosan komolyan gondoltam!

Mindíg azon agyaltam hogy csak lennék már nagy,majd megmutatom én nekik,minden felnőtt gonosz,mert ők bezzeg azt csinálnak amit akarnak,minket meg minden sz..ért megvernek,rajtunk uralkodnak!!

Szóval frusztrált voltam,mint minden gyerek akit valamiért megfenyítenek.Azt viszont nem tudtam átlátni hogy én olyan dolgokat teszek,ami nem helyes,nem jó,hiszen nekem pontosan jó volt!Nem értettem miért nem jó az nekik ami engem boldoggá tesz.Ha nekem kellett valami,órák hosszáig is képes voltam vinyíkolni,ha kaptam egy taslit a végén,akkor csodálkoztam,nem értettem mi hozta ki anyámat a sodrából?!Szóval mindannyian így vagyun,a kiváltó okokat nem látjuk,mert minden gyerek önző,csak ő,ő, és ő,ahogy már írtam is.Te is beláttad ezt a fiad részéről,a magad részéről miért nem bírod belátni?Pedig te sem voltál ezzel másképp! ;D folyton másokat néztél,hogy nekik milyük van,és neked miért nincs?! Kihúztad anyád belét is,anélkül hogy észre vetted volna. Persze ő volt a világ leg sz..abb anyukája,amiért nem tudott minden elvárásodnak megfelelni,helyette inkább mindíg verekedett,és téged élni sem hagyott.Ez tipikus gyerek felfogás,ők még nem tudnak belátni,átlátni dolgokat.Lehet hogy anyukád türelmetlen volt,egyet szólt,aztán ütött,ez arra utal hogy idegrendszerileg gyenge volt de miért????

Ezt soha nem kérdezted meg tőle.Nem tudhatod hogy mi zajlott a háttérben,és azt sem hogy apádat miért állíttatta a falhoz egy másik hapekkal.Te ebből nem érzékeltél semmit,te csak a végeredményt láttad.Arról nem írtál semmit,hogy te hogy viszonyultál az édesanyádhoz,e szerint azt kell értenem hogy te egy tündéri kislány voltál,nem egy gonoszdi,ahogy most a kisfiadról állítod/legalább is helyeselted ezt a kifejezést rá vonatkoztatva is/ ??? :DDD

Egyszer sem ültél még le igazából végig gondolni az életedet,hogy összerakhatsd a mozaikot.Nem,mert te még mindíg gyülölni akarod őt és nem akarsz megbocsájtani!Még mindíg nem jutottál odáig,hogy át akarj látni a szitan,félsz hogy rólad is valami kiderülne?Hogy mégsem voltál olyan tökéletes kisgyerek?Akkor lehet hogy már nem volna miért orrolni rá,vagy legalább is megbocsájtható lenne így felnőtt fejjel utólag visszatekintve a dolgokra. :DD

Te ezt nem akarod,pedig amúgy meg mennyire rühellesz valakivel haragot tartani,stb-stb amiket ecseteltél magadról.

Ne haragudj,de benned is van hiba,látsd be. Az anyám akár milyen is volt velem,én most nem tudnék ezen kárörvendezni,lehet hogy máson talán igen,de az anyámon SOHA!S ha igazán komolyan gondolnád h azt érzed hogy az anyád,te sem tudnád ezt megtenni.Téged most ez komolyan vígasztal,hogy útálja a hugod,pedig neki állítólag mindent megadott.....Hmmm....

Nem lehet az hogy annak idején a hugod is másképp viszonyúlt hozzá mint te?

Azt is érdekes_ elgondolkodtató gesztusnak találom,hogy apád sírjához menekül,szívesen meghallgatnám miket mond ott a sírnál,vagy miféle gondolatok járhatnak akkor a fejében.Egy jó tanács,ha elfogadod tőlem: ha nem akarsz magadnak egy életre szóló lelkiismeretfurdalást,próbálj meg vele tisztázni mindent,addig amíg van rá lehetőséged!Próbáld félretenni a haragodat,próbáld megérteni hogy te nem voltál csupa jó,és ő csupa rossz.Próbáld meg magadat belehelyezni az ő helyébe,és onnan tekinteni a dolgokra.Ez nem könnyü de kivitelezhető. :)

Látod abból amit leírtál a hugodról,na ebből is látszik,hogy egy szülő akármit csinál,még ha rögtön megfeszíti is magát akkor sem lesz jó,lehet akármilyen,a kölök az úgyis megtalálja benne a hibát,és a maga igazát :DDD

Ne hogy azt hidd hogy te külömb leszel,majd várd ki!!Te most úgy érzed mindent megadsz a gyerekednek,családodnak,mindenkinek.Egyszerüen annyi felé szaggatod magad,és a szeretetedet,ahányan vannak,mindent kiadsz magadból,de ne várj érte soha semmit,mert akkor rohadt nagyot fogsz koppanni,hát ez van.

Azt mondom,próbálj megbocsájtani,az nagyon sokat segít,bróbálj belátóbb lenni,ez hasznodra válik.Mindíg úgy gondolkozz a dolgokról hogy áthelyezed magad,és onnan tekintesz magadra,és az alapján cselekedj.

üdv

Aha. Jó lenne. Akarom is, effelől ne legyenek kétségeitek. Talán egy agymosás segítene. Nem tudtok egy helyet, ahol végeznek? Mondjuk hülye embereknek, lelkileg sérülteknek vagy csak egyszerűen felejteni akaróknak nyújtott szolgáltatásra gondolok.

Nem megy. Nem tudom, hogy később fog e, de most nem megy. Lehet, hogy ha öreg leszek és "bölcs", akkor sikerül. Különben is, ez olyan egyszerű, ahogy igy leírjátok: anyád tette, amit jónak látott, lehet, hogy nem pocsékul, de ki tudja, mi oka volt rá. Ezt én elutasítom. Lehet, hogy ez a baj? Engem vert az anyám, akkor nosza, ma megjön Bogyóka, elmondja, hogy mi nem sikerült jól a suliban, én meg nekiesek. Mert velem is igy tettek. Az, ami velem történik negatívum, nem adhat okot, felmentést, vagy jogot a megértésre, ha én is hasolóan járok el. Ha a férjem mától inni kezd, mint a gödény, részegen jár haza és szétveri a lakást, meg kell értenünk,mert a szüleitől látta, akik alkeszok? Na ne. Szerintem mindenkinek tudni kell különbséget tenni jó és rossz, pozitív és negatív dolgok között. Legalábbis nagyjából....

Szóval, nincs megbocsájtás.

Persze ezt is lehet ám másként értelmezni. Mert én nem szakítottam meg a kapcsolatomat az anyámmal. Néhány havonta átmegyek a gyerekekkel fél napra és ők hetente jönnek az élettársával hozzánk (nem titkolt célzattal, mert mindig kell valamit segíteni, mondjuk leginkább a férjemnek kuncsorog) egy-egy órára. Néha elviszik a nagyfiamat magukhoz, nem túl sűrűn, de megesik. A kapcsolatunk felületes. Még egy nap alatt sem esik szó köztünk semmi komolyról. Szóval, mit nyavalygok? Már nem is értem. Inkább azt kellene elfogadnom, hogy jó, ahogy van most.

Jaj,de buta vagy!!:))))

Ez természetes folyamat,ezen bizony végig kell menni!:)

Először cipeled,folyton visszaütnek az emlékek,visszaesel a bizonytalanságba,hogy érsz -e valamit,tusz -e egyáltalán valamit jól csinálni,és azt érzed erről csak anyád tehet,de ha egy kicsit is belegondolsz abba,hogy amiket anyád veled tett,vagy mondott önmagára értette,és ide a rozsdás bökőt,hogy nem akármiért lett ilyen,akkor talán megérted majd.Először csak egy kicsit,aztán majd szép lassan a negatív érzések eltűnnek és marad egy tiszta múlt,amiből tanúltál és talán nem fogod megköszönni,de megbocsájtani igen.

Mód addig van mindenre, amig mindketten élünk. Hű, ez okos volt. Mondjuk anyám fiatal, mégcsak 50 éves, úgyhogy van előttünk még jó pár lehetséges év, amig kinozhatjuk egymást.

De én már magamat sem értem. Miért nem tudok továbblépni? Tiszta hülye vagyok. Házam, otthonom van. Férjem, akinek az az életcélja, hogy a családjának jó legyen, jó férj és jó apa. Mindenem megvan, amire vágytam, szép család gyerekekkel, nyugalom, békesség, barátok, jó munkahely... Én meg nem tudok felhőtlenül boldog lenni, mert több éves terheket cipelek, mintha muszáj lenne. Miért nem tudom őket ledobni a fenébe és továbbmenni, hátra sem nézni. Egyre inkább az az érzésem, hogy nem jó ember lettem, hanem IDIÓTA.

540.:)))

Meg kell tenned.

Sziasztok!

Igaza van Boszinak és Fatának, nem akarom ismételni őket. Anyád tette, amit tett, jól, rosszul - szerinted csak pocsékul - de összességében mindezek ellenére, vagy épp ezért úgy néz ki, hogy remek ember lettél. Igaz, nagy ára volt. DE! A megbocsájtás nagyon fontos. Nem anyád miatt, hanem magad miatt. Amíg nem bocsájtasz meg neki, koloncként cipeled a hátadon, folyamatosan terhel lelkileg, nem lehetsz szabad.

És gondolj arra, hogy anyád azt tette, amit akkor jónak látott, vagy amire képes volt. Nem tudhatod, miért volt olyan amilyen, hogy neki milyen görcsei voltak, amik ilyenné tették. Nem kell őt szeretned, nem kell egyetértened veled, csak fogadd el, hogy ami történt, megtörtént, és lépj tovább. Engedd őt el a lelkedből, zárd le a múltat, és bocsáss meg neki. MAGAD MIATT.Hogy SZABAD LEHESS!

Megértelek.

Fájni fog, mert nincs lehetőséged sem tisztázni a félreértéseket, nincs mód a megbocsátásra.

Erre gondoltál?

Ez szép, csak az a gond, hogy a többség nem így él, sőt, nem is hasonlóan.

Én minden reggel megölelem a fiam és a férjem, amikor mennek el itthonról. És mindennap elmondom, hogy szeretem őket. A férjem erre viccesen azt szokta válaszolni: "Azt elhiszem, hogy szeretsz! Nem akármilyen jó férjed vagyok." És tényleg az.

Nem fekszem le úgy, hogy bármelyikükkel előtte összeszólalkoztam és nem "rendeztem le". És a gyerekemtől is tudok bocsánatot kérni.

Visszatérve rá, nekem túl sok volt, amit anyám tett. Egyszerűen túlment minden határon, odáig, ahonnét számára nincsen már visszaút. És még egy nagy helyzet előtt állok, mert azt, amit majd a halálával okoz nekem.... Gondolom, nem lesz egyszerű átvészelni. Nem kívánom sem neki, sem magamnak.

Hááát,hogy normális felnőtt lettem ,azt valóban nem lehet mondani:)))))

De örülök ,hogy élek,bármi történt is gyerekként velem,"csak a szépre emlékezem".Képtelen vagyok haragudni rájuk,sem az ütésekért,sem a kimondott szavakért.Szeretem őket minden hibájukkal együtt,pedig hajaj de hányszor mondtam ,hogy gyűlölöm őket!:)

Természetesen nincs az a szoros kötelék ,mint máshol,de nem is vágyom rá.Így jó ahogy van....volt.:)

Igaz kiderült nem Gabriel G M írta, de nagyon szép és elgondolkodtató:

Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy rongybábu vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám. Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok. Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek, hanem azért, amit jelentenek. Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk. Akkor járnék, amikor mások megállnak, és akkor ébrednék, amikor mások alszanak. Ha Isten megajándékozna még egy darab élettel, egyszerű ruhába öltöznék, hanyatt feküdnék a napon, fedetlenül hagyva nemcsak a testemet, hanem a lelkemet is. A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést! Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagynám, hogy magától tanuljon meg repülni. Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az öregséggel, hanem a feledéssel jön. Annyi mindent tanultam tőletek, emberek… Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik. Megtanultam, hogy amikor egy újszülött először szorítja meg parányi öklével az apja ujját, örökre megragadja azt. Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra, amikor segítenie kell neki felállni. Annyi mindent tanulhattam tőletek, de valójában már nem megyek vele sokra, hiszen amikor betesznek abba a ládába, már halott leszek.

Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt, amit gondolsz. Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az Úrhoz, hogy a lelked őre lehessek. Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám neked, “szeretlek”, és nem tenném hozzá ostobán, hogy “hiszen tudod”. Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el. Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést. Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik, “sajnálom”, “bocsáss meg”, “kérlek”, “köszönöm” és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz. Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked.

Küldd el ezt annak, akinek akarod.

Ha nem teszed meg ma, a holnap ugyanolyan lesz, mint a tegnap. És ha nem teszed meg, az sem érdekes. Ez az a pillanat.”