Hogyan tettek ki a ház elé a fiammal kabát nélkül - avagy karácsonyi ördögök, angyalok. (beszélgetős fórum)

Hihi, én nem úgy festettem tegnap délután.

Igazából a magamba vetett hitem ingott meg, hogy egy ilyen helyzetet nem tudok megoldani...

De persze, hogy azok..

Végigolvastam,pedig nem szeretem a hosszú szövegeket,de ezt nem tudtam abbahagyni!:) És a végére kellőképpen meg is hatódtam...:) Örülök,hogy jól végződött a történetetek. Kívánom,hogy valahányszor bajbakerültök,mindig legyen a környéken egy ilyen "jó bácsi"!:)

Boldog karácsonyt nektek!:)

Pedig a "biztosan részeg" hölgy eléggé jól nézett ki: szép szövetkabát, kosztümnadrág, finom smink...

Anyukám annyit mondott erre: látod lányom? Ne ítélj a külső alapján. Szép kis körökben mozoghat ha a hányásról az ivás jut eszébe.

Milyen igaz!

Ez a "biztos részeg" eszméletlen..

Egyébként ha valaki éppen az is lenne, azon nem kéne segíteni? A múltkor a férjem a szerencsétlen hüle egy üveg sörtől lett teljesen KO., mert egész nap nem evett semmit... Tehát még az itallal is lehet csak hülye helyzet, nem feltétlenül idült alkoholizmus. Én már hívtam mentőt részeghez is, mert segítségre volt szüksége, és kész... A többi nem az én dolgom..

Meg hát jellemzően a kismamák, babakocsival ebbe a kategóriába tartoznak...

És én még azt is megfigyeltem, hogy sokszor, pl. a buszon is pont azok segítenek, akiktől társadalmilag nem várnád. Pl. a pánkhajú fiatal srác, a cigányember, vagy a csövi... Mert valahol, - ha tetszik, ha nem - itt Magyarországon a kismama is "törvényen kívüli", "felesleges". Ezzel nem a fenti kategóriákat óhajtottam megbántani, sőt, az emberséghez való hozzáállásukat kívántam dícsérni..

Sajnos hasonló esett meg velem is, tavaly februárban.

Amolyan összejöttek a dolgok eset. Valentín nap előtt voltunk, a tejem azt mondta szevasz, és elment. Tápszerítatás, a férjem és anyósom dolgozik, sík ideg voltam, a gyerek napok óta nem aludt rendesen, aminek következménye, hogy én sem.

Szóval egy kellemes február 12.én mínuszokban, gyerekkel mentem tápszert kiváltani.

Persze, a legközelebbi nyitva lévő patika, jó egy óra gyaloglás.

Már hazafelé tartottam a fő téren át, amikor éreztem, hogy a cukrom nagyon leesett. Nem vagyok cukorbeteg, de érzékeny vagyok rá. Tudom az én hülyeségem, egész nap nem ettem.

Nekiálltam remegni, kivert a víz. Mínuszok voltak de rángattam le magamról a kabátot, leültem egy padra, és eldőltem. A babakocsi kerekéhez kulcsoltam a lábam, hogy nehogy ellopják a lányom.

Ha kétszáz ember nem ment el előttem, akkor egy szem. Kétségbe estem, folytak a könnyeim. Azután epét hánytam.

Egy hölgy mellettem elhaladva megjegyezte párjának: biztosan részeg.

Egy 15 év körüli párocska állt meg. A lányzó beszaladt a szemben lévő üzletbe és kért egy pohár vizet.

Megkínált bonbonnal.

Miután összeszedtem magam, hazakísértek.

Tudod hálistennek itt nem a betegség volt a nagy baj. Hanem a hülye helyzet...

Betegségünk sose legyen nagyobb, bár utálom az ilyeneket, de hát az élet része...

A nőcike még tudta is az előzményeket, mert már akkor ott állt, amikor a lakó beengedett...

Egyszerűen nem tudták felfogni az emberek, hogy nekem per pillanat az a legnagyobb bajom, hogy megfagyok a hóesésben. Nem mondom, bagatell, hülye helyzet, de egyszerűen nem volt olyan hely, ahova be tudtam volna húzódni a kornyadozó gyerekkel... Ha más meséli, lehet, lehülyézem, hogy nem igaz, hogy nem volt...

Osztottak sok okos tanácsot, hogy miért nem hívok taxit, miért nem szállok fel a buszra, meg miért nem hívom anyámat, férjemet, gyerekorvost... Nem fogták föl, hogy ezt akarom tenni, csak ha lehet, egy meleg helyről...

Hozzáteszem, a férjem se nagyon értette, vagy legalábbis nem tudott mit tenni.. Közölte, hogy azonnal indul. Még Budaörsön is túlról.. Persze nem tudott volna mást tenni, de én meg üvöltöztem vele, hogy "Nem érted, hogy amire ideérsz, megfagyunk??" Anyám detto ugyanez, Szigetszentmiklósról... Tanácsot senki sem tudott volna adni, hogy kit hívjak fe, aki ilyenkor tényleg segített volna rajtunk... Valószínűleg a mentőt, vagy a tudakozót hívtam volna, ha nem jön a "bácsi". De így is eléggé megfáztunk. Azt se fogta föl kedvenc gondnokom, hogy így arra ítélt, hogy egy szál vékony pólóban menjek hazáig... Ha már jótanácsát követve mégis felszálltunk a buszra...

Érdekes, milyen sérülés lehet az ilyen emberek lelkében... Nem mondom, vannak tényleg tenyérbemászó alakok, akik akkor is segítséget kérnek, amikor nem kéne, de azért egy felnőtt embernek kéne tudni disztingválni...

Én se fogom annyiban hagyni a dolgot. Persze annyit nem akarok foglalkozni vele, hogy már az én lelkemnek ártson. Annyit mindenesetre megteszek, hogy az írást elküldöm a XVI. kerületi helyi lapnak, és leírom a főnökének. Már csak azért is, hogy nem kell félnie a ház lakóinak, igen éberen őrködnek lakásaik, és magántulajdonuk felett...

Majd utánanézek, mert szerintem is van valamilyen jogi kategória, ha mástnem kiskorú veszélyeztetése, vagy segítségnyújtás elmulasztása... Persze csak úgy megemlíteni, hogy azért mégse ő tanúsította a jogkövető magatartást.. Az igaz, hogy ez magánterület, de azért az nincs benne a társasházi törvényben, hogy márpedig idegen semmilyen indokkal nem lépheti át a küszöböt...

Persze apám, meg a férjem is pasi módjára reagált, és a nyakát akarta megszorongatni, de hát nyilván nem ez a megoldás, én is tudom, hogy az, hogy el kell felejteni, és a gyerek egészséges gondolkozása szerint a jó bácsival kell foglalkozni..

Igen, de nem volt hajlandó megadni... Pedig mindent mondtam neki...

Talán tényleg így a jobb...

Nincs szó arra az emberre aki kirakott titeket a hóesésbe ilyen rohadt hidegben!!!Undorító!!!

Remélem is sokáig élni fog az az ember aki segített nektek!Sokkal több kéne belőle!!

Amikor az ember egy szerencsétlen helyzetben emberi segítő kezet kap, nagyon jól esik. De velem már előfordult sajnos, hogy a sokk hatására, amit átéltem nem jutott eszembe a köszönömön kívül, hogy esetleg valamilyen elérhetőséget is elkérjek. Pedig, amikor az ember megnyugszik, olyan jó lenne még egyszer megköszönni vagy elmondani, hogy milyen jól esett a segítség.

Neked eszedbe jutott, ami nekem nem?

Végig olvastam...és hihetetlen milyen emberek vannak...

Jobbulást a fiadnak!!

Kellemes Ünnepeket!

úristen!

Na nekem már könnyes volt a szemem annál a résznél, hogy felvette a fazon a gyereket.

Hogy van a fiad? Mi baja?

Érdekesek az emberek, én is találkozom minden félével, mert én 2 kicsivel mászkálok. A kisebbik mikor a mellkasomra, mikor a hátamra van kötve, a "nagy" sétál, de ezekre a magas buszokra nehézkes a felszállás, főleg ha szatyor is van. Általában segítenek, pedig soha nem várom el! Megoldom egyedül is, csak azt nem szeretem, ha a " jesszus szegény anyuka" mondatot hallom :)

köszö'm szépen, nem kell engem sajnálni :)

De tényleg azért sokan jó szándékkal jönnek és kérdezik mit hogyan segítsenek?

Szerencsére ennyire negatív példával még nem találkoztam.

Elolvastam végig, és nagyon sajnálom ennyi rosszat kellett elviselnetek az emberektől. Hála azért akadt normális is, aki segíteni tudott nektek. Kötelesség volna minden bajba jutott emberen segíteni, ráadásul mikor gyerekről van szó, én biztos nem küldtelek volna földszinti félreeső helyre benneteket. Ha az a nő ott lakott igazán behívhatott volna a gyerekkel téged. A gondnokot érdemes volna felkeresni, és ember baráti kötelessége, cserben hagyásáért akár felelősségre vonni. Igenis segítségre szorultatok ennek a gondnoknak, bizonyára vagy esze, vagy szeme nem volt. Szíve hát az biztos nincs neki, hú nagyon utálom az ilyent. Remélem jobban van a kis drágád, és a sok rosszat kívánom felejtsétek el, és csak a végét a történetnek, azt érdemes megjegyezni. Mert vannak még rendesek is, hála sikerült azért ilyennel is találkoznotok.

Mikor a gyerekem igen kicsike volt, betegségére olyan gyógyszert kellet szednie, ami fényérzékenyé tette. Emlékszem könyörögtem a buszvezetőjének álljon meg, a megállónál ne keljen a kisgyereknek a tűzőnapon sokat mennie, mert orvoshoz tartottunk. Keserűség fogott el, mikor nem állt meg, mert azt mondta őt az nem érdekli. Házfalhoz közel, futott a kevéske árnyék mellett, szalmakalapban és tiszta fehér ruhában. Nekünk is volt megtapasztalni mi is az embertelenség. Bizonyára lelke sem volt, mert gyereknek mikor az beteg nem mondunk nemet. Most 20 éves a fiam, akkor 6 éves volt. Emlékszik a szitura, és igaz már nevetve meséli hogyan kellett neki bújni a nap elöl. Csak akkor a kis lelkében láttam velem együtt aggódva élte meg, hogy ne pirosodjon ki mint akit leforráztak. Ennek a sofőrnek hiába mondtam, segítsen nekünk. Sőt elégedetten mosolygott, hogy ő aztán betartja a rendet. Az ilyen emberektől kirázz a hideg, akik mereven úgy élnek mint egy robot érzelem nélkül.

Kívánok szép karácsonyt, és boldog új évet.

A mindenségét..rémes helyzet lehetett.

iylankor tényleg az van,hogy ordítani kell,ha vki(a gondnok) oylan hülye,hogy nem érti meg..

(((engem hányt már le egy lány..előtte sose ivott-de akkor nem vette észre,hogy sok lesz..és nagyon bánatos volt..utána nagyon szégyellte magát,de mondtam neki,h örülök,h jobban van..vannak iylen krízishelyzetek,amikor az ember rókás lesz..nem nagy ügy,főleg ha egy beteg gyerektől kapod)))

miylen jó,főleg a kisfiadnak,hogy a rosszbácsi után volt egy iylen JÓ.

Ez valódi karácsonyi történet lesz neki,is,az életről.

szép,és egészséges ünnepeket kívánok nektek

Édesek vagytok..

Igazából most tényleg csak úgy csináltam, mint Balu a Dzsungel könyvébe: csak ezt akartam hallani...

Be egyébként senkihez nem mentem volna közvetlenül senkihez, mert nem jó egy ilyen bacit elkapni, bár azóta jól van a gyerek, este már vacsiért könyörgött, bár még csak kekszet adtam neki. 2 héttel ezelőtt a lányomon is átment, neki is csak egy éjszakájába került, másnap már nem volt semmi.

Szóval nagyon féltem azt a jó embert, hogy ő se ússza meg, de azt kívánom neki, hogy élete következő 30 évében ez legyen a legnagyobb baja...

Csak úgy ledöbbentett, hogy ennyire hogy lehet valaki rosszindulatú. Meg persze az is, hogy jó..

Azt mondta a kisfiam, hogy a jó bácsi sokkal jobb volt, mint amennyire a rossz rossz...

Ez sajnos a magyar mentalitás, tisztelet az itt is megjelenő kivételnek.Remélem jobban van már a kisfiad.

Velünk is történt ilyen, de szerencsére az pozitiv eset volt.

Horvát országban nyaraltunk és elindultunk már hazafelé.Meg akartuk még nézni a Plitvicai-vizesést, ezért letértünk az autópályáról.Sajnos egy nagyon kanyargós,hegyes-völgyes útra tévedtünk.A lányom akkor 4 éves volt és amúgy sem birta az autózást,itt meg kifejezetten rosszul lett.Egyszer csak meg kellett állnunk az út szélén, mert akkor már nem tudta visszatartani.

Pont egy ház előtt álltunk meg, keritése sem volt.

A háziak olyan kedvesek voltak, hogy behívtak a házba, a fürdőszobájukba,hogy meg tudjam mosdatni a gyereket és közben tört angolsággal próbáltunk kommunikálni.El nem tudnám képzelni, hogy ezt Magyarországon valaki megtegye egy vadidegen külföldi családdal.

Bocs, ez is egy kicsit hosszú lett, de az írásod eszembe juttatta ezt a régi történetet.

Boldog Karácsonyt és sok jólelkű angyalkát kívánok Neked és a családodnak.