Főoldal » Írások » Hobbi & Otthon témák » Hogyan fotózz a nagyvilágnak

Hogyan fotózz a nagyvilágnak


Két dolog miatt szántam magam eme cikk megírására. Elsőként, mert szeretek fényképezni, mindig is szerettem, másodsorban azért, mert látom, hogy mennyien szeretnek szintén, de a hajam tépem, hogy mennyire nem tudnak...
Hogyan fotózz a nagyvilágnak

Manapság ugye már bárki számára elérhető egy álló vagy mozgóképet készíteni tudó eszköz, legyen az fényképezőgép, telefon, 'neaggyisten táblagép (ez utóbbi a legrosszabb eset mind közül, mert alapvetően nem erre találták ki, főleg az olcsó fajtáját), aztán vannak a közösségi oldalak, ahová ezek a képek ország világ elé is kerülnek. Ez a felgyorsult és gépies világban már-már alapvető igény sokak számára. Nekem afféle küldetéstudatom van az ügyben, hogy megmutassam az embereknek, mi az, amit rosszul gondolnak, valamint azt, hogyan lehet ezt jól is csinálni. :)



1. alapvető hiba:


Az eszköz megvan, DE JÓ! -mondván- most már minden perc megörökíthető ÉS ezt meg is osztom a világgal! Álljunk is itt meg... Ez nemcsak idegesítő lehet ismerőseink számára, de teljességgel felesleges. Gondoljunk bele, hogy XY-t mennyire érdekli, hogy éppen mit csinálunk, mit csinál a kis családunk, háziállatunk stb. Az ember szó szerint unottan görgeti a fészbuk üzenőfalát és ezt látja ismerőseitől: kiskutya, kiscica, kiskutya, kiscica, ebéd, vacsora, még egy kiscica, gyerek alszik, bőg, vigyorog. Kicsi Józsika mászik, eszik, alszik. és ez a végtelenségig.

Csak azt osszuk meg, aminek van is jelentősége, vagy különösen jól sikerült kép. Régen, a papírképek és albumok ma már porosodó és halványan látszó idejében még eltettük a "nagyközönség" elől a ciki képeket, ma meg számolatlanul ömlesztjük az internet különböző pontjaira.



2. hiba


A kompozíció: Ki szereti azokat a képeket, amelyekről nem látszik, hogy mi az? Ferde, lecsúszik a fél feje a delikvensnek a képről stb. Ezek még hagyján. A manapság divatos tükörből fényképezett selfie-k a legjobbak. Elárulok valamit! Meg lehet fordítani a telefont/gépet és ahhoz még csak fürdőszoba sem kell. :) De ha már fotózunk, nézzünk kicsit körbe, hogy mi van a háttérben, mert a kedvesen mosolygó mellekkel, akarom mondani pofival virító lányok mögött rendszerint akkora kupi van, hogy olyat Európa nem látott. Fiúk, ti is ugyanez, csak a feszítős pózolós képeitekkel... :) Ja és a legszebb (egyben személyes kedvencem), mikor a napok (hetek?) óta mosatlan tükröt "telibe vakuzza" az illető... Na ez több mint kacagásra méltó...

Kis odafigyeléssel abszolút jó profilképek születhetnek, csak három dologra kell figyelni: ne tükörből, mosolyogj, ne "pucsíccs", hanem állj normálisan, bájosan, szexisen, macsósan, de ne nevetségesen, és legyen rend körülötted! Ennyi az egész. :)



3. hiba


Az élesség: vagyis a kép élességének sokszor teljes hiánya. Nem fogadom el kifogásként, hogy olcsó a telefon, vagy a fényképezőgép, amivel készült. Megvan az a távolság, amikor tud az a kis nyavalyás élességet állítani és tádámm, éles képünk lesz, amennyire az eszköz engedi. :)



4. klasszikus hiba


Fény: Vagy túl sok, vagy túl kevés, de általában meghaladja a képkészítő masina képességeit. Túl világos, túl sötét lesz az eredmény, de alapjában használhatatlan kép születik. Ennek kiküszöbölése annyi kell, hogy mindig igyekezzünk a legjobb megvilágítást alkalmazni. Ezzel elkerülhetjük, hogy egy sötét alakunk lesz, életlen lesz a kép a kevés fény miatt, vagy a túl sok fénytől semmi sem látszik. Tehát ha jót akarunk, álljunk háttal a napnak, vagy a fényforrásnak és csak a fotóalanyaink legyenek a fény áradatában.



5. hiba


A vaku: az előző ponthoz részben kapcsolódik, hiszen ez is egyfajta bevilágítás, de ezt is lehet jól vagy rosszul csinálni. A "vörös szem" hatást picit nehéz eltüntetni. Az eme hatást csökkenteni képes eszközök is csak annyit tesznek, hogy exponálás (tehát a kép elkészülte előtt) villantanak párat, hogy a pupillánk összehúzódjon, ezáltal a piros nyusziszemek kevésbé, vagy nem fognak látszani. Ha nem akarjuk a vakuval kiégetni páciensünk retináját, egy pici, vékony papírlapot tehetünk a vaku elé úgy, hogy elé tesszük kb. 45 fokos szögben a vakunak felfelé nézve ezzel egy mini derítőlapot alkottunk, vagy próbáljunk meg egyéb fényforrást is egy időben alkalmazni, és kész is. Pici trükk, de segít ha mindenképp vakuzni kell.



Ezek után még jöhet a "művésznekhiszemmagam" jellegű történet.

Nem, abszolúte nem menő, hogyha kiírod minden képre jó nagy vízjellel, hogy MucuskaPhotography, ettől még nem vagy képzett fényképész, csak egy lelkes valaki, aki esetleg kapott egy értelmesebb gépet a kezébe. Gyakorolni jó, de ekkor különösen fontos, hogy ezzel se árasszuk el ismerőseinket, mert tök felesleges, ránk fognak unni és nevetség tárgyává válunk, csak a jó és az igazán jó képeket osszuk meg.



Azt hiszem, kifejtettem az alapvető bakikat, persze lehetne még taglalni, de ha ezek mennének, kevesebb rossz fotó készülne.

Sok jó képet mindenkinek. :)




Írta: 25800e2d09, 2014. március 7. 09:08
Fórumozz a témáról: Hogyan fotózz a nagyvilágnak fórum (eddig 94 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook