Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Diéta & Fitness témák » Hízásom története - avagy - ami kimarad a sikersztoriból… cikk

Hízásom története - avagy - ami kimarad a sikersztoriból…


Szóljon ez a cikk azokról, akik elszántan görgetik a köveket a hegy tetejére, de a kis gonoszok minduntalan visszagurulnak és íródjon azoknak, akiknek sohasem kellett sziklákat megmozgatniuk! Tudom, hogy ami az imént kipattant a kobakomból megosztja majd kedves kritikusaimat, de ez így van rendjén.
Hízásom története - avagy - ami kimarad a sikersztoriból…

Idén negyven éves lettem és ez számomra is meglepő fordulat.

Tetemes túlsúlyom van, amin viszont egy cseppet sem csodálkozom!

De ne szaladjunk ennyire előre!


Nagyon szép kislány voltam, babaarc, szőkésbarna loknik, csilingelő hang, kedves mosoly…aztán elkezdtem nőni!

Általánosban már látszott, hogy nem fognak bevenni a helyi balett társulatába - még vendégszereplőnek sem.

Ahogy elkezdtek dolgozni a hormonok, úgy formálódtam.

Mostani eszemmel azt mondom, hogy csinos csaj lett belőlem, nagy cicik, kerekded idomok, vékony derék. De nem voltam nádszál, ami igencsak zavart. Főleg akkor kezdett köd telepedni az agyamra (vagy a helyére) amikor az egyik piszkafa iskolatársam „cikinek” nevezte a cicimet és gusztustalannak a combjaimat.

Itt meg kell jegyeznem, hogy sokat sportoltam, bicajoztam és a testem inkább izmos volt, mint hájas.


Elnézést, hogy ennyire belenyúlok a múltam bugyraiba, de ha az okokat akarjuk megtalálni, akkor a kezdetekhez kell visszateleportálnunk magunkat.


Térjünk vissza az iskolatársnőmhöz, aki akár padlólap is lehetett volna a vonalait tekintve, és így cirka 25 év távlatából már tudom, hogy az a „vérciki” válójában irigylésre méltó volt számára. De ezt akkor másképp gondoltam és a lehető legrosszabb dolgot tettem…elkezdtem fogyókúrázni!

Na persze abban az időben nem voltak még ilyen menő dolgok, mint Norbi meg szénhidrát meg glikémiás index. Akkoriban úgy gondoltam - persze józan paraszti ésszel - ha eszem, akkor hízni fogok, ha nem eszem, akkor fogyni.

Hát nem ettem… nem voltam én anorexiás vagy bulémiás, csak egyszerűen nem ettem addig, amíg el nem értem a kívánt 52-55 kg-os súlyt. Nagy szerencsémre sokat mozogtam, a későbbi munkám során is edzésben tartottam magam. Persze azért néha felszaladt jó pár kiló, amit igyekeztem leadni.

Ekkor már tudtam a titkot, egészséges étkezés, sok zöldség, gyümölcs, és mozgás minden mennyiségben. Szakértője lettem a fogyásnak és persze a hízásnak is, mert ugye beindult a rettegett jojó effektus.

Hihetetlen teljesítményekre voltam képes fogyás terén, de ugyanakkor a hízást is mesterfokra fejlesztettem. Na nem azért mert zabáltam, hanem azért mert kicsit többet ettem a megszokott mennyiségnél, ami valljuk be töredéke volt még így is annak, amit egy normális testalkatú ember megeszik naponta büntetlenül .

A húszas éveim végén jött a felismerés, vagy aszkétaként élem az életemet és az elkövetkezendő 40-50 évben a legtöbb - számomra - értékes és élvezetes dologról lemondok vagy elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok és élvezem az életet. Ekkor az aszkéta önsanyargatás mellett döntöttem, amit évekig be is tartottam. Állandó látogatója voltam a konditermeknek és abból az időből maradt vissza az „őrületes legelési” mániám is.

Jó kondiban voltam, foggal-körömmel ragaszkodtam az életmódomhoz, de bizony az örömbe némi üröm is vegyült. Nem találtam egy épkézláb hapsit magamnak és ez egy idő után rettentően nyomasztóvá vált. Ilyenkor óhatatlan, hogy az ember el ne kezdje magában keresni a hibát. Meg is találtam! Annyira igyekeztem minden figyelmemet az életmódomra fordítani, hogy egy unalmas kényszeres emberré váltam, aki nem tudja élvezni az örömteli pillanatokat, képtelen lelkiismeret furdalás nélkül megenni egy jó vacsorát egy kedves pasival, egy hangulatos kisvendéglőben.

Boldogtalan ember lettem!

Vékony, de boldogtalan és beszűkült. Át kellett értékelnem önmagamat, az életemet, a kapcsolataimat. Új fontossági sorrendet állítottam fel.

De minden jó, ha jó a vége…na ez nem az!

Immáron találtam egy párt, aki imádja a földi élvezeteket, többek között az evést és a főzést is. Vele lehetetlen nem megízlelni a különböző ételeket kiélvezni minden falatot minden illatot.

Boldog voltam és egyre kövérebb, bár még mindig csak az enyhe túlsúlyos kategóriába tartoztam. Aztán jött néhány hónap hormonkezelés és inszemináció, ami alatt kb. 20 kilót sikerült magamra kapnom. Ez már igen csak meglátszott, bár még az ajtónyílást nem kellett kiszélesíteni. Folyamatosan fogyókúráztam, minden módszert kipróbáltam, voltak kisebb eredmények, de a látványos áttörés csak nem akart bekövetkezni. És persze amennyit lefogytam annak a dupláját vissza is híztam rövid időn belül annak ellenére, hogy nem ettem többet, mint egy átlagos felnőtt nő. A kilóim szépen gyarapodtak lassan, vágósúlyba kerültem és ma is abban vagyok.

Ütöm az erősen elhízott kategóriát, de nem vagyok boldogtalan.

Szeretnék fogyni, hogy ne legyen magas a vérnyomásom és ne kapjak cukorbajt meg egyéb nyavalyákat, amivel rémisztgetik a jónépet.

Nem szeretek tükörbe nézni - vállon alul és a mérleg sem a barátom. Tudom, hogy ez nem jó így és sokszor eszembe jut, hogy mi lett volna, ha nem kezdek el 15 évesen koplalni. Talán ugyan így néznék ki, de lehet, hogy nem.


Sokan elítélik az elhízott embereket és sokszor téves következtetést vonnak le egy nagy kerek hátsó vagy rengő pocak láttán, de az igazság az, hogy nagyon sok túlsúlyos ember csapdában vergődik. Cserbenhagyta őket a testük az akaraterejük és az önbizalmuk.

Biztosan vannak olyanok, akik megérdemlik a sorsukat, de vannak olyanok is, akik végigéhezték a fél életüket.


Így hát szóljon ez a cikk minden sorstársamnak, akik túlsúllyal küzdenek és az egyik sikertelen fogyókúrát csinálják a másik után. Nem vagytok egyedül! Mindenkinek azt kívánom, hogy találja meg a számára legmegfelelőbb életmódot egy boldogabb és kiegyensúlyozottabb élet reményében!


És Ti kedves örökké vékony és csinos embertársaink, akiknek a sorstársakon kívül ez a cikk íródott! Mielőtt pálcát törtök egy más értékrend szerint élő ember felett gondolkodjatok el azon, hogy nem ismeritek a múltját és életét. Nem ismeritek az okot, ami miatt ilyenné vált. Nem tudhatjátok, hogy boldog-e vagy boldogtalan. Nem vagyunk egyformák! Amikor tanácsot adtok egy elhízott embernek legyetek annak tudatában, hogy legtöbbünk Dunát tudna rekeszteni a „forradalmian új és eredményes” módszerekkel. Szinte nincs olyan közöttünk, aki a helyes mozgásról és táplálkozásról ne lenne képes könyvet írni. És mégis olyanok vagyunk amilyenek.

Gének vagy mértéktelen zabálás…ki tudja.


De egy biztos: a kövér ember is EMBER, tele komplexusokkal, érzésekkel, lélekkel és szeretettel!




Írta: manul, 2010. szeptember 30. 16:08
Fórumozz a témáról: Hízásom története - avagy - ami kimarad a sikersztoriból… fórum (eddig 176 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2021, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook